Rekordszámú, 4 millió feletti iPhone 6 és iPhone 6 Plus előrendelés az első 24 óra alatt

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alig indult el az előrendelés szeptember 12-én az első körös országokban, a kezdeti akadozás ellenére is sikerült azok számának túlszárnyalni a 4 milliót. Ez az Apple közlése szerint bőven meghaladta az előrendelésre szánt készülékmennyiséget, így noha a legtöbb vásárló már most pénteken kézhez kaphatja az új készülékét, az óriási érdeklődés miatt sokakhoz csak szeptemberben később, vagy csak októberben érkezik meg az új iPhone-ja.

iphone-6-italy

Természetesen azok számára, akik sorban állnak ilyenkor, egy másik készletet tart fenn az Apple. Így a 19-én reggeli nyitáskor a sorban állóknak a készlet erejéig még lehetőségük lehet az egyébként várhatóan októberi szállítás előtt hozzájutni az új készülékekhez. Szeptember 26-ával kezdődően a második körös országokban is elindul az értékestés, azonban ahogyan azt korábban már megírtuk, Magyarország nem tartozik bele ebbe a körbe sem, nálunk várhatóan október lesz az időpont, de az Apple egyelőre nem közölt erről részleteket.

“iPhone 6 and iPhone 6 Plus are better in every way, and we are thrilled customers love them as much as we do,” said Tim Cook, Apple’s CEO. “Pre-orders for iPhone 6 and iPhone 6 Plus set a new record for Apple, and we can’t wait to get our best iPhones yet into the hands of customers starting this Friday.”

“Az iPhone 6 és az iPhone 6 Plus minden szempontból jobbak [elődeiknél], és nagyon izgatottak vagyunk, látva, hogy a vásárlóink is úgy szeretik őket mint mi.” – mondta Tim Cook, az Apple vezérigazgatója. “Az iPhone 6-ra és iPhone 6 Plusra leadott előrendelések újabb rekordot döntöttek az Apple számára, és alig várjunk, hogy péntektől kezdve a vásárlók kezébe adhassuk az eddigi legjobb iPhone készülékeket.”

Az előrendelési adatok alapján az iPhone 6 készülékek értékesítési számai az első hétvégén várhatóan felülmúlhatják még az iPhone 5c és iPhone 5s készülékek esetén elért 9 milliós számot is, és ismét arra kell majd számítani, hogy aki nem veszi meg azonnal, annak heteket kell majd várnia, mire készletre kerül majd az általa kiszemelt modell.

Ugyanez a helyzet várható majd a hazai szolgáltatók esetén is, tehát vagy sorba kell majd állni, és reménykedni, hogy a készlet erejéig még épp beleférünk a keretbe, vagy pedig várhatunk majd, hogy a gyártás követni tudja az igényeket, és mindenki megkaphassa az új készülékét. Tehát érdemes lehet itthon is majd előrendelni, vagy pedig sorba állni a szolgáltatónknál, mert várhatóan nagyobb lesz az érdeklődés az új készülékek iránt annál, amennyit az Apple az elején szállítani tud.

Szintén fontos megemlíteni, hogy a Telenor oldalán pár órára felbukkant egy, az Apple keynote meghívójára hajazó kép “bárcsak többet mondhatnánk” szöveggel, és egy letakart 6-os számmal, de ezt röviddel később a szolgáltató törölte a weboldaláról, és facebook oldala borítóképéről is. Azt viszont már most is tudhatjuk, hogy mivel az Apple az iOS 8-ban változtatott a nem partner szolgáltatók általános hálózati beállításait tartalmazó bundle-ön, így az iOS 8-tól az LTE adott díjcsomag esetén elérhető lesz a Telenor (és egyébként a Vodafone) előfizetők részére is.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. En is arra lennek kivancsi hogy nekem oktober elso heteben jar le a huseg a tmobilnal hosszabitassal majd szeretnem kihozni a 6ot elorendelesnel akkor egybol kikell fizetnem vagy majd csak ha kihozzak hazhoz?Valakinek velemenye a tavalyi 5s rajtnal aki igy rendelt negkoszonnem az infojat. 🙂

  2. Sziasztok. Segitsegetekekt kerem. Hova celszerubb menni Nemetbe melyik bolthoz es mikor hogy sorra jussak es kapjak Iphone keszuleket?Valamint hany darabot lehet majd ott 1szemelynek venni?Tobben mennenk autoval ki.

  3. Olvasgattam es Parizst irjak celszerubbnek mert ott tobb Store van 3 van mig Munchenbe csak 1. 2db/fo amit lehet venni es ha ujra sorba allsz es jut akkor ujra vehetsz. Ezt olvastam. Ha valakinek esetleg van meg infoja halgatom…:)

  4. Put2: Én tavaly az iPhone 5s-t rendeltem meg, de nem az Apple.hu oldalon, hanem a T-mobile.hu oldalon rendeltem… Jópár napot kellett rá várnom, én úgy emlékszem, hogy két és fél hét volt, mire a telefon megérkezett. Futár hozta, én a futárnak fizettem, készpénzben, de hitelkártyát és az átutalást is elfogadta volna a T-mobile anno…

  5. @Put2: Hello! Én német appstorba rendeltem elö 12.-én, és csak kártyát adhatsz meg, és még aznap meg is terhelik, függyetlenül attol, mikor várható a szállítás!

  6. @Porkoláb Porky Péter: azért terhelték meg azonnal ebben az esetben, mert már a szállítás is úton van rögtön. ha most rendelnéd meg úgy, hogy már azt írja, hogy “available to ship: 2-3 weeks”, akkor csak zárolnák az összeget, és csak akkor terhelnék meg ténylegesen, amikor már elindult a kiszállítás ténylegesen.

  7. Én október 4 és 11 között megyek Frankfurt-ba! A sajátomon kívül még 3 db készüléket tudok hozni némi utiköltség hozzájárulásért! Ha valakit érdekel írjon privátba ide: keresztesiz74kukacgémélpontkom

  8. @Jadeye:
    Hello! Nem vitatkozni akarok, csak elmondom hátha valakinek hasznos lehet: nekem 7-10 nap volt, és a kártyámról le is vették(sms kapok). Az persze lehetséges hogy könyvelésre váró tétel marad a számládon, és ténylegesen a kiszállítás napján veszi le az apple. Ezért azt gondolom hogy rendeléskor legyen azért már pénz rajta, mert szerintem akkor nem tudod megrendelni fügyetlenül 1-3,7-10 vagy 3-4 hét!

  9. Sziasztok!
    Szerintetek oktober elsoheteben varhato a keszulek mar a vodafonnal? En 5s32gbot szeretnek venni, viszont felek hogy kijon a 6 addigra es nemlesz 32gbos csak 16os 5s…
    Mi a velemenyetek ezzel kapcsolatban?
    🙂

  10. Esetleg kb milyen kezdoreszletre erdemes szamitani ha megis a 6os 64gbosat szeretnem.(red csomag huseg pipa direkt erre idozitve) csak egy kb osszegre lennek kivancsi az elmult evek tapasztalatit elnezve?

  11. @Roland Pálovics: A T-mobile-nál a korlátlan díjcsomagban a legolcsóbb i6-ra jóval 100 ezer Ft feletti árat tippelek. Most 110 ezer az 5S ugyanebben a kondícióban.

    Hol van már a jó öreg 27 ezres iPhone 3G ár (jóval olcsóbb előfizetés mellé). 🙁

  12. @Porkoláb Porky Péter: mint írtam, először csak zárolja az összeget, hogy utána, amikor ténylegesen elindul a szállítás, le tudja vonni. nem könyvelésre váró tétel, hanem zárolt. ameddig nem indul el a szállítás, nem vonják le ténylegesen. ez akkor van így, amikor nem indul azonnal a szállítás, hanem csak mondjuk 2-3 hét múlva áll szállításra kész. megrendelni tehát ennek függvényében meg tudod.

  13. Sziasztok
    Nekem olyan kerdesem lenne,ha amerikabol hozok be fuggetlent az itthon mukodni fog minden halozaton?(a garancia az tudom h csak kint mukodik) de sokkal baratibb 750$ a 6os 64gbert mint amennyit itt elfognak kerni erte.

  14. @RolE3: az továbbra sem 750 dollár, mert az nettó ár, a vásárlás helyének megfelelő tagállamban aktuális adó még hozzáadódik. tagállamkora bontva: http://taxfoundation.org/article/state-and-local-sales-tax-rates-2014

    jelenleg nincs hivatalosan konkrétan gyári független, csak T-Mobile Contract Free (ami az 5s esetén múlt évben amúgy független volt, ha az Apple-től vetted, és nem T-Mobile shopban).

    a garancia meg itthon azért nem működik, mert csak AASP-k vannak. ha lenne Apple Store, akkor a garanciával sem lenne gond. ettől függetlenül a sorozatszám és a hiba alapján az Apple elbírálása alapján még az ilyen készülékek garanciális ügyintézése is működhet.

  15. @Jadeye: Ez hogy nem fuggetlen, hanem T-mobile Contract Free ez tulajdonkeppen mit jelent a gyakorlatban? Oktoberben en is kint tervezem megvenni a 6-ot.

  16. @mrisz32: hivatalosan itthon csak az EU+Schengen forrású készülékeket szervizelik az AASP-k, de egyedi elbírálás alapján az Apple a sorozatszám és a hiba függvényében engedélyezheti ilyenkor a garanciális ügyintézést.

    @Tiptoe, @ToniSlow: ha a T-Mobile Contract Free verzióról van szó, az az iPhone 5s esetén az előző évben az Apple-től vásárolva függetlenként érkezett, idén is elvileg így van.

    @davido: addig egyrészt lehet, hogy lesz kifejezetten factory unlocked, de ha megnézed, nem azt írtam, hogy a T-Mobile Contract Free nem független, hanem hogy előző évben az ugyanilyen típusú iPhone 5s független volt, és hogy vélhetően idén is ez a helyzet, de csak ha az Apple-től veszed, és nem T-Mobile shopban, utóbbi esetén ugyanis függő.

  17. @Tiptoe: mégis miért működne egy amerikai T-Mobile-függő készülék magyarországi Telekom SIM-mel? ez két különböző szolgáltató, hiába azonos az anyacég. technikailag ugyanaz, mintha azt kérdeznéd, hogy a vodás telefonban használhatod-e a t-s kártyádat: használni használhatod, mindössze telefonként nem, mert nem olyan függő, így nem fogja elfogadni a kártyát.

    a T-Mobile Contract Free ugyanakkor az Apple-től (és nem T-Mobile shopból!) vásárolva idén is független valószínűleg. de pontos információval az Apple tud szolgálni.

  18. az apple honlapjan meg lehet rendelni az uj keszuleket es fent van, hogy 849$ az iphone 6 plus. ha en azt megrendelem es a szallitas dijtalan akkor ott a dobozba mindent kapok? (toltot, hadsetet, adaptert)
    kartyafuggetlen lesz? vagy az a szolgaltato amelyiket kivalasztottam vagyis a telenort. 3-4 het alatt meghozzak. 200.00 ft.
    szerintetek erdemes lenne megrendelni? valaszoljatok a kerdeseimre kerlek!

  19. @k&s: magyarországi címre nem lehet megrendelni az amerikai store-ból, onnan ugyanis csak amerikai címekre szállítják ki. a feltüntetett ár nettó, tehát arra még mindig rájön a kiszállítási cím szerinti tagállamban esedékes adó (VAT).

    a doboz tartalma fel van tüntetve a készülék adatlapján.

    a kártyafüggetlensége attól függ, hogy azt választod-e ki vagy sem; jelenleg ugyanakkor nincs kifejezetten factory unlocked készülék az amerikai store kínálatában, de ez a hozzászólásokban már többször le van írva fentebb. Telenor-függő készülék nem vásárolható az amerikai store-ban, ott csak AT&T, Verizon, Sprint és T-Mobile Contract Free van (hogy utóbbi micsoda, az is már többször le lett írva fentebb).

    ha ki is szállítaná az Apple az amerikai store-ból Magyarországra, akkor azt annak értéke miatt vám és áfa terhelné. de ez a veszély nem áll fenn, mert az amerikai store esetén csak amerikai kiszállítási cím adható meg. tehát nem fogod tudni megrendelni.

  20. Hat nem tudom….en nem mertem elorendelni itt kinnt Angliaban mert fogalmam sincs melyiket akarom.helyben dontom el,de remelem lesz keszleten,csak tobbet rendelnek a boltok mint amennyi elorendeles van.illetve van itt apple store ha mas nem kiallitott darab csak lesz nem?! Hogy legalabb donteni tudjak aztan majd lesz valamikor keszulek

  21. @Put2; @Jadeye: tapasztalatból tudom mondani (előrendeltem egy 6+-t) hogy azonnal kikellett fizetni a kezdőt, mert a kiszállítást “abból fizetik” meg hát biztosra kell menniük. Ez ugyan olyan mintha Te a boltban vennéd meg, ott is kikell fizetned hogy elhozd, csak ez a cselekvés nem személyesen, hanem online történik.

  22. @iROven: jelen esetben azért vonták le azonnal, mert már szállításra kész az áru. azoknak, akiknek most azt írja, hogy “szállításra kész: 2-3 hét” (available to ship: x-y weeks), nekik majd csak akkor vonja le ténylegesen, ha elindul a szállítás, mert 2-3 hét múlva még nem fogják megkapni, akkor teszik hajóra Hong Kongban.

    @RolE3: felhívod az Apple-t. de egyébként valószínűleg (98++%) az.

  23. @szeko: Én az Apple-tol szeretném rendelni, azért érdekelt..

    @Porkoláb Porky Péter: Sajnos akkor még várnom kell, mert kb 1 hónap múlva lesz pénzem.. Csak azért érdekelt volna, mert ha most megrendeltem volna, akkor mikorra lett volna pénzem, addigra ért volna a telefon is ide, és megspóroltam volna 1 hónapot.. De így kb 2 hónap múlva lesz.. 🙁

  24. Münchenben két store van és nem egy. Engem inkább az érdekelne,hogy a bevásárlóközpontban levő esetében lesz-e lehetőség hogy éjszaka ott legyen az ember és ne az utcán kelljen dekkolnia.

  25. Felhivtam a supportot 99%-ot mondtak arra h mukodni fog az ameriaki keszulek itthon is szolgaltato fuggetlenkent + amerikaban lehet europai modellt venni.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!