fbpx Skip to content

Röviden? Igen. Részletesebben? Szerencsére mindkét új készülék lefedi az összes létező frekvenciát, ami csak használatban van. Így aki a tengerentúlról szeretné beszerezni az új készülékét, az végül is gond nélkül megteheti, de ebben az esetben a garanciális ügyintézés továbbra sem egyszerű.

LTE_logo

Az Apple 2013 szeptember 10-én mutatta be az iPhone-ok új generációját. Az iPhone 5s lett a csúcskategóriás modell, az iPhone 5c pedig az iPhone 5-öt váltotta le, így az iPhone 5 értékesítése megszűnt. Természetesen itt is felmerült az amerikai beszerzés lehetősége, és elsősorban az LTE működőképessége a kérdés, hiszen az iPhone 5 esetén oda kellett figyelni, melyik típust vásároljuk meg Amerikában. Lássuk, mi a helyzet az új készülékek esetén.

iPhone 5s

iPhone5s_gold

Először nézzük meg, milyen frekvenciákat támogat az iPhone 5s. Ehhez fontos tudni, hogy Magyarországon mit használnak a szolgáltatók. Ez a 900/1800/2100 MHz a GSM/EDGE valamint a 3G kapcsán, és szintén az 1800 MHz az LTE-hez, ami a band 3.

Amint az Apple oldalán a technikai részletek alatt látható, gyakorlatilag az összes iPhone 5s típus támogatja a magyar szolgáltatók által használt frekvenciákat:

iPhone5s

(Forrás: apple.com)

Az iPhone 5s készülékből egyébként az A1533 (GSM) modell az, ami a függetlenként kapható típus. Mivel azonban az Apple honlapja nem függetlenként, hanem “T-Mobile contract-free”-ként tünteti fel a készüléket, így az sokakat összezavar, mert nem olvassák el alatta az apróbb betűs részt:

5s_szerzodes_nelkul

If you buy iPhone for T-Mobile, it will arrive with a nano-SIM card already installed that you can activate by visiting an Apple Retail Store or a T-Mobile store or by calling T-Mobile. When you travel internationally, you can use a nano-SIM card for iPhone 5s from a local GSM carrier.

Tehát ha a T-Mobile hálózatához vásárolunk előfizetés nélküli (contract-free) készüléket, az már eleve egy T-Mobile-os nano SIM-mel érkezik, amit egy Apple Retail Store-ban vagy egy T-Mobile-ban tudunk aktiválni, vagy a T-Mobile-t felhívva. És ezután jön a lényeg: amikor utazunk, akkor bármilyen helyi szolgáltató kártyáját használhatjuk a készülékben. Tehát a készülék gyakorlatilag független.

Hamarosan ki fogjuk próbálni, mit is szól egy ilyen készülék a másik amerikai GSM-szolgáltató, az AT&T egy kártyájához, amivel egyébként szinte biztos, hogy gond nélkül menni fog.

(Az egyedüli problémát az okozhatja, hogy mondjuk egy ilyen készülék az AT&T kártyájával esetleg nem használható – ezzel is azt erősítve, hogy az AT&T-hez a megfelelő, függő típust vásárolják az előfizetők, nyilván meghosszabbított hűséggel.)

iPhone 5c

iPhone5c_blue

Amint az Apple oldalán a technikai részletek alatt látható, gyakorlatilag az összes iPhone 5c típus is támogatja a magyar szolgáltatók által használt frekvenciákat (900/1800/2100MHz és az LTE band 3):

iPhone5c

(Forrás: apple.com)

A független iPhone 5c készülék az A1532 (GSM) modell.

Konklúzió

Az új készülékek esetén tehát szerencsére nem kell már külön odafigyelni a modellszámokra, mert az Amerikában gyári függetlenként megvásárolható készülékek működni fognak itthon is. Viszont azt felejtsük el, hogy mondjuk $199-ért veszünk iPhone 5s-t, mert ahogyan azt már külön megírtuk, az 2 éves előfizetést kötve kerül annyiba, illetve azt is vegyük figyelembe, hogy az amerikai készülékek garanciális ügyintézése itthon jelenleg nem megoldható.

Amellett az amerikai Online Store-ból csak amerikai címre fogják nekünk kiszállítani a terméket, Európába így nem. Ezzel kapcsolatban tehát egy kinti ismerős segítsége lehet szükséges, aki elhozza vagy elpostázza azt nekünk (és adott esetben még egyéb költségek is felmerülhetnek vám, ÁFA formájában).

Legutóbbi frissítés: 2017.05.02.

Olvasd el a hozzászólásokat is

106 Comments

  1. Es Szlovakiaba is lehet kintrol?

  2. @Steve: ha Szlovákiában is ezeket a frekvenciákat használják a szolgáltatók, akkor igen. de a készülékek szinte mindent lefednek, így nem hiszem, hogy gond lehet. ugyanakkor Amerikából nem tudsz Európába rendelni, csak ha valaki elhozza vagy elpostázza. az amerikai Online Store csak amerikai területre postáz.

  3. Megyek Azsiaba februarban, egy kicsit bevasarolnek Apple termekekbol, kell valamire figyelnem? iPhone 5s, MacBook Air….

  4. Én tavaly iPhone5 idején ezt a tájékoztatást kaptam, ha kintről(USA) szerzem be a telefont.

    “Amennyiben nem szolgáltatótól vásárolta, és GSM alapú a készülék, úgy tudjuk a gyártó által biztosított nemzetközi garanciát érvényesíteni.

    Üdvözlettel | Best Regards:

    iSTYLE Hungary Kft.

  5. Sziasztok. Nem csak online lehet rendelni Amerikában hanem hivatalos apple storeban meg lehet vásárolni. Ha testvér vagy ismerős kint jár mindenképp hozatni. A 64Gb -ost olcsóbban vettem mint itthon a 16 Gb-os ára a Magyar online storeban. Azért nem mindegy. Az 5-ösömet ott vettem gyárilag független csak nem megy a 4-G. Sziasztok.

  6. @limpfred2: olvasd el a linkelt cikket, az iSTYLE honlapján kint van, hogy: “Természetesen az Apple hivatalos szervizpartnereinél, így például az iStyle-nál is külön le van írva, hogy mik az ügyintézés feltételei, ahol ki is emelik, hogy csak az Európai Unión és a Schengeni övezeten belülről származó iPhone-okkal foglalkoznak. Ez alól kivételt jelentenek a magyar szolgáltatófüggő készülékek, mert azokat a szolgáltatóhoz kell visszavinni.”
    http://szifon.com/2013/01/10/gyakori-kerdesek-amerikai-keszulekek-garancialis-ugyintezese-itthon/

    @zsoca73: természetesen így van, de a cikk nem is állítja az ellenkezőjét. ha az iPhone 5-ből a megfelelő típust vetted volna, akkor menne az LTE, de mivel nem a nemzetközi modellt vetted, hanem az amerikait, ezért nem megy. az Apple Store-ban és az Online Store-ban viszont nem adtak az iPhone 5-ből csak amerikai típust: http://szifon.com/2012/10/10/mukodik-e-az-amerikai-iphone-5-lte-je-europaban/

  7. Nekem az A1457-es modell van, ugy latom ez tamogat a legkevesebbet… Itt UK-ban mukodik fele eleg jol az EE 4G halozata, 55-60mbit/s siman van. Erdekes, mert azt hittem, hogy a normal CDMA-t kapjuk majd megint meg, mint elozo evben is…

  8. @limpfred2 itt azert figyelni kell, mert az US GSM otthon nem mukodik (sima5) viszont az USA beli CDMA igen.

  9. @mazsi1911: már legalábbis az LTE nem megy az amerikai GSM-es iPhone 5-tel itthon, de a többi igen. 😉

  10. Igy van!

  11. @Jadeye Köszönöm a tájékoztatást. Végül Svájcból lett telefon.:)

  12. @jadeye esetleg arrol nem tudsz valamit, hogy mi kulombseget tesz az, ha valaki 800MHz-en hasznalja vagy 2800-on(en)? Gondolod kihat ez az akksira? En szerintem igen, mivel nagyobb freq, ezert tobb kraft kell a kapcsolat fenntartashoz stb. Legalabbis wifinel ez igy van, ezert jo a dual-band mert a telefonok mehetenek a 2.4GHz-re, a laposok meg az 5re. Mit gondolsz/tok?

  13. Sziasztok! Ha Us store-ból szeretnék Iphone 5s-t rendelni,akkor az fog itthon működni? Mert “Contract free T-mobile” verzión gondolkodtam hogy megkérek valakit,hogy hozzon át nekem,azonban nem tudom,hogy a sim kártyát el fogja-e fogadni. (itthon t-mobileos vagyok)

  14. @mazsi1911: ezt a baseband intelligensen megoldja. elvileg nem merülhet jobban.

    @lochua: erről szól a fenti cikk, olvasd el. a függő készülék mindenütt függő, a független mindenütt független.

  15. “Az új készülékek esetén tehát szerencsére nem kell már külön odafigyelni a modellszámokra, mert az Amerikában gyári függetlenként megvásárolható készülékek működni fognak itthon is.” Ez “igen”-t jelent? az iphone5s-re vonatkozóan ha t-mobile nano-simet teszek bele?

  16. @lochua: igen, egy független készülék minden kártyát elfogad.

  17. Egy tipp ha mindenképp USA-ból akarod hozatni az Almácskákat akkor az ismerős írja rá vagy is rakja bele a csomagra hogy ajándék akkor nem vám és áfa köteles.

  18. @jadeye 5s függetlent nem árulnak,csak t-mobile-osat ezért kérdezem. iPhone 5c az ami van független.5S nincs!Illetve én nem láttam,hogy opciót a hivatalos weboldalon.

  19. @lochua: akkor láthatóan nem olvastad el, amit írnak – az nem függő, bármi kártyával megy:
    “When you travel internationally, you can use a nano-SIM card for iPhone 5s from a local GSM carrier.”

  20. @trigmegistos: és kb mennyi az ára az utaztatásnak? posta vagy ilyesmi

  21. Nagyon jó hír!!!
    Sokkal olcsóbb kint az 5S.

  22. Arra lennék kíváncsi, hogy ha van egy garanciális 5-öm egy szolgáltatónál és ha vissza viszem , mert rossz; adni szoktak egy új készüléket; nah de ha nem lesz már iphone 5 akkor mit adnának ?

  23. Kedves Cikkíró!
    Annyit pontosítanék hogy a telefonok csak a támogatott LTE hálózatokat tudják kihasználni:
    A1429 i5-öm van, független vettem gsm boltban 3hónapja. Telenornál vagyok, tökéletes lte hálózata van már itt, és nem működik. Lte kapcsoló sincs.
    Egy említést megérdemelne az apple hozzáállása is. Felhívtam öket először, elhajtottak hogy nem az appstore ban vettem a telefonom és nem kapcsolnak a technikaisokhoz. 160ezerért ez van. Egy héttel később felhívtam őket, hogy pre sales question-öm lenne, "egy kollégámnak ilyenje van és vannak vele problémái…"
    Ekkor mondták h rossz számot hívtam, és egy másikat hívjak. Ott kétszer rossz emberhez kapcsoltak, 3embernek mondtam el a problémát, az egyik válltig állította h magyarországon nincs is lte hálózat egyik szolgáltatónál sem. Mire mondtam hogy ember te nem jársz utcán??, tele van a tmobile 4g-s plakátaival a város, azt mondta hogy svájcban vannak, onnan megy a helpdesk.
    Végül egy értelmesebb elmondta, hogy nem fog menni mert csak a partnerhálózatokat támogatja, magyarországon csak a tmbolie-t. Talán majd az ios7..
    Érdeklődtem a telenornál is, mire ők azt mondták, hogy az iphone5 nem lte-s telefon.
    Szóval no comment a dolog. Kicsit fel vagyok azért háborodva.
    Neten kutakodva annyit kiderítettem hogy egy "carrier" fájlal kéne valamit babrálni, telenor lte-s carriert generálni, de sehol nem találtam meg hogy kell.
    Ha valaki mégis tud rá megoldást, azt nagyon megköszönném:)
    Üdv, Dani

  24. @Daniel004: ezen nincs mit pontosítani. a Telenoron azért nem megy az LTE, mert a Telenor nem Apple-partner szolgáltató (csak a Telekom és a Vodafone a partnerek), és így nincs carrier bundle-je az iPhone-on. de ez amióta iPhone létezik, azóta így van, sajnos nincs benne semmi új. és ameddig nem lesz partner-szolgáltató, addig nem is lesz másképp (maximum csak jailbreakkel).

    és bár ott az LTE kapcsoló elővarázsolható, de nem fog működni mégsem, mert a pontos konfigurációs fájlokra is szükség lenne hozzá, amiket nem lehet csak úgy generálni, de természetesen már gondolkozunk rajta egy ideje (iOS 7-en még nem próbáltam): https://twitter.com/Jadeye_hu/statuses/322740176881348609

  25. Az apple nek ezt a húzását akkor sem értem. Árul független telefonokat, lehet őket használni, akármelyiknél tudsz telefonálni, smsezni, 3g minden további nélkül megy.. És pont az lte?
    Akkor ha jól sejtem, ezeket a konfig fájlokat a hálózat leküldi a telefonnak a rácsatlakozáskor, az iphone-nál carrier bundle formájában. Továbbgondolva a telenor is leküldi ezeket a nem apple telefonokra, gondolom a szabványos, elterjedt formában. Ezekből nem lehetne kitermelni az adatokat, és összerakni egy bundle-t?

  26. @Daniel004: nem küld le semmit a hálózat az iPhone-ra. új bundle nem adható hozzá jailbreak nélkül, és ezen felül egy ilyen bundle-höz külön aláírás is kell, különben azt a CommCenter nem tölti be. a CommCenter patchelhető, hogy ne fogalkozzon ezzel az aláírással, de ettől még tapasztalataink alapján nem működött, ráadásul a Telenor LTE-lefedettségi térképe egy idő után nem nagyítható, így Budapesten utcaszinten nem igazán lehet belőni, hogy hol kellene biztosan lennie LTE-nek. kell egy megbízható eszköz, ami esetén működik az adott SIM kártyával a Telenor LTE-je, akkor lehet érdemben tesztelni.

  27. Azt nem tudjatok, hogy a Kinaban arult 5S mukodik-e itthon? Tobb ismerosom is kint el es mar sok boltban lehet kapni fuggetlent… Elvileg van olyan valtozat, amiben GSM chip van, de ez azt is jelenti, hogy az mukodik barhol, ahol GSM halozat van, vagy abbol is tobbfele letezik? Kb olyan arban van, mint az USA-ban a fuggetlen, ezert onnan hozatnek.

  28. @lambdacore: a kínai készülékben a wifi nem feltétlen fog ugyanúgy működni, ahogy a többi esetben, mert a helyi szabályozások korlátokat támasztanak, legalábbis korábban ez volt, sem wifi, sem 3G nem volt (az arab készülékekben meg például a FaceTime van eredendően letiltva). hogy az adott készülék szolgáltatófüggetlen-e, azt meg látatlanban nem lehet tudni. ne vegyél ismeretlen forrású készüléket.

  29. Oktoberben megyek Cupertinoba, vennèk is iphone 5s-t, ha lenne gyari fuggetlenul…ha lenne…! :/

  30. Most nèzem alma oldalán van tmobile contract free $640. Gondolom t mobile fuggo de nem 2 èves hűsèggel… Uk ban az használhato lenne?

  31. @Jadeye: ergo, ha itt vett készülékkel mennék ki keleti országokban, akkor nem biztos, hogy a kommunikációs részeit tudnám használni?

  32. Én 1 éve az iPHONE5-et az USA-ban vettem 600 $ volt és 64 gigás ! Szerintem az korrekt ár ! És tökéletesen műkszik itthon is!

  33. @AppleFan: te sem olvastad el akkor, amit a T-Mobile-osként feltüntetett készülékről ír az Apple (sem a hozzászólásokat, mert erről már volt szó):
    “If you buy iPhone for T-Mobile, it will arrive with a nano-SIM card already installed that you can activate by visiting an Apple Retail Store or a T-Mobile store or by calling T-Mobile. When you travel internationally, you can use a nano-SIM card for iPhone 5s from a local GSM carrier.

    tehát: ha a T-Mobile hálózatához vásárolsz készüléket, az már eleve egy T-Mobile-os nano SIM-mel érkezik, amit egy Apple Retail Store-ban vagy egy T-Mobile-ban tudsz aktiválni, vagy a T-Mobile-t felhívva. itt semmiféle hűség nincs. és itt jön a lényeg: amikor utazol, akkor bármilyen helyi szolgáltató kártyáját használhatod a készülékben. tehát független.

    @totopad: nem ezt írtam, hanem hogy a kínai készülékben vannak kikerülhetetlen korlátozások. hogy külföldiként hogyan használhatod az adott ország mobilnetjét roaming során, vagy hogy vannak-e Wi-Fi-hotspotok, amire csatlakozhatsz-e, az jó kérdés. Kína sokkal nyitottabb, mint Észak-Korea (bár már ez utóbbi is egyre jobban kinyílik bizonyos szempontból), de vannak korlátozások, amikről érdemes előbb tájékozódni, mondjuk a külügyminisztériumtól.

  34. külön résszel frissítettük az iPhone 5s-ről szóló részt, mert sokan nem olvasták el a “T-Mobile contract-free” készülék alatti apróbetűs részt, amiből kiderül, hogy az a készülék gyárilag független, mindössze érkezik vele egy T-Mobile-os SIM is.

  35. @Jadeye: huhhuu az zsír… annyit nagyon megèr akkor…köszi…

  36. Arról lehet már tudni valami frissebbet, hogy itthon mikor várható az 5s a boltokban ? (Akár függetlenül, akár a T-nél) ?

  37. @Jadeye: És ha kanadából hozat az ember annak patent működnie kell?
    Ha jól értettem a cikket és az apple oldalán se tévedtem akkor jónak kell lennie.
    Megköszönöm a segítséget:)

  38. @iLike: annyi a lényeg, hogy független legyen. ahogy nézem, a kanadai online store-ban meg csak olyan van.

  39. és egy jó ötlet onnan beszerezni mert itthol p-mobilnál 1000 dolcsinál nem lesz olcsóbb a 16gb, mivel általában a külföldi szolgáltatóak adják függetlenül is a telefont. az csak itt szokás, hogy korlátozzák.

  40. @Jadeye: igen, én is úgy láttam hogy a kanadai storeba csak független van.
    Még egyszer köszi a segítséget:)

  41. Hello. Szoval ha a t-mobil ost rendelnem akkor telenorral is mukodne ?!

  42. @tarcsaiphoto: igen, de ez részletesen le van írva a cikkben!

  43. Hello!
    És amit kapok hozzá T-s kártyát azt muszáj aktiválni vagy tetszés szerint ha akarom akkor kidobom miután megvettem a telefont?

  44. @sirasoo: mivel a készülék gyári független, így bármilyen kártyával tudnod kell aktiválni, de magának a kártyának az aktívsága mindig is lényegtelen volt: lejárt/inaktív SIM-mel is lehet aktiválni egy telefont.

  45. Köszi a gyors választ.
    Valaki írta feljebb hogy a vám és ÁFA díjmentes hogy ha ajándékként kuldeted be.
    Ez nem igaz. 40€-ig vám és ÁFA mentes. Utánna mindenre fizetni kell a 27%-ot és most nem tudom pontosan hogy milyen értékhatára van annak a kategóriának amibe a telefon ara esik ($700) de ez után még kell fizetni 2,5% vámot is.
    (Ez az ajándék kategória MO.-on. Ha nem ajándék akkor kereskedelmi vám van rajta.)

  46. @sirasoo: ha ismerős hozza be a saját készülékeként, akkor nincs ilyesmi. ha postán küldeted, akkor több egyéb költség is felmerülhet, és adott esetben nem fogják megvámolni. ne küldesd postán.

  47. Igen, én tudom. Eszembe sem jutott postázni.
    Azért írtam, mert valaki azt írta hogy díjmentes. 🙂

  48. A kanadai Apple Store miért drágább mint az “amerikai”?
    Mert Kanadában van ismerős és ő hazaküldené nekem UPS vagy valami más csomagküldővel.
    Illetve Kanadába szállítanak az US Storeból?

  49. @iPali: minden Apple Store csak a saját országába szállít, USA Store csak az USA-ba. az amerikai az alap, nettó ár, arra még bármi más országban rájönnek az egyéb költségek, importvám, adó, stb.

  50. @Jadeye: Köszi szépen a választ akkor ha kanadai ismerős van az a kanadai Storeban nézelődjön és ha giftként küldi haza + érték biztosítja akkor is csak kb 5E Ft büntetővámot kell fizetni

  51. @iPali: vagy még ÁFÁ-t is??

  52. @Jadeye: és az biztos, hogy ha amerikából személyesen hoznak egy darabot, akkor nincs vám meg áfa? Csak mert légi utas esetén én egy 430 eurós határt tudok, ami alatt vám- és adómentes. Viszont nem írja a NAV, hogy akkor mi a helyzet, ha a teló ki van bontva és ott van az ember zsebében. Van valami infód arról, hogy ilyenkor mi a helyzet? Mert szerintem logikus lenne, ha ebben az esetben vám és adómentes lenne, csak hát sajnos itthon nem minden logikus..

  53. @iPali: nem tudom, mik a pontos szabályok, a NAV honlapján tudsz ennek utánanézni.

    @Vari Gery: senki nem fog megállítani vele hazaérve, de a pontos törvényi hátteret és összeghatárt passzolom.

  54. @Vari Gery: és nekem nem akarsz egyet hozatni?

  55. Sziasztok,
    nekem 5s a1457-es készülékem van, telekomos kártyával, de az lte nem működik, pedig be van kapoócsolva. Van valami ötletetek, hogy miért nem működik, vagy hogy tehetném működővé? (a telefonom mellett egy másik iphone-on gond nélkül ment az lte)

  56. @szles: csak megfelelő díjcsomagban megy az LTE. megfelelő a díjcsomagod? ezzel kapcsolatban az ügyfélszolgálat tud segíteni.

  57. Köszönöm,megnézem (elvileg van külön net előfizetésem).

  58. Hali!
    Ha jól tudom 115V van kint, itthon pedig 230V-van. A független készüléket milyen töltővel adják? Csak azért merült fel bennem a kérdés mert arra vannak ráállva, hogy ha utazol akkor is tudd használni nos ebből nekem az jön le hogy akkor tudjam tölteni is… De mivel kb 10 féle szabvány létezik dugókra ill. feszültség szinte lehetetlen, hogy mindenféle töltőt rakjanak bele. Esetleg lehet kérni 230V-os töltővel is? (Nem a töltő lesz a tétel mert még azzal együtt is lényegesen olcsóbb kint, csak érdekelne)

  59. @dzsega: mindegyik Apple töltőadapter 110-230V-ot támogat, ezzel lefedve az összes lehetőséget.

  60. @Jadeye:
    Az jól hangzik, akkor már csak a csatlakozó formája a kérdéses…
    Köszi!

  61. @dzsega: amerikaihoz amerikai kockatöltőt kapsz, aminek amerikai dugós vége van, egybeépítve a töltővel.

  62. sziasztok. én amerikába szeretnék venni 5s-t, egy ismerősöm postán küldené haza. Ha 650 dollár a telefon akkor arra még milyen költségek jönnek rá? Mennyire jönne ki összesen?

  63. Az amerikai üzletek raktárkészleteiről nem tud senki? Pontosabban a fehér 16Gb 5S beszerezhető mindenhol, vagy hiánycikk és többnapos várakozás jellemzi?

  64. Hello!
    Engem az érdekelne, ha én Amerikába megvenném az 5s-t ami 140.000ft ra jönne ki de ezt a T-mobiles verziót, akkor én azt itt Magyarországon tudnám használni T-mobiles kártyámmal? Meg amit kapok hozzá kártyát azzal mit kellene csinálnom? Mert ugye én semmire nem használnám, kb megkapom és dobhatnám el? Abból nem lenne semmi? Mármint nem tiltanák le a telefont valami okból?

  65. @dallosmate94: helyi adó (adott szövetségi államtól függ), postaköltség, és várhatóan vám, stb a magyar oldalon. lehetőség szerint ne küldesd postán, hozasd el valakivel.

    @danim79: ezt talán az adott boltot felhívva tudhatod meg. másképp nem igazán.

    @Thermy: a cikkben le van írva, hogy a “T-Mobile contract-free” technikailag és gyakorlatilag kártyafüggetlen. a hozzá kapott kártyát meg elteheted emlékbe, kelleni nem kellhet hozzá, de eldobni ne dobd el, sosem lehet tudni alapon még valamikor jól jöhet. nem fognak letiltani semmit.

  66. Rendben értem, akkor rokonnal nyugodtam megvetethetem és itthon az én kártyámmal tudom használni, ez a kártya miatt semmi havi költség, vagy elmaradás stb nem várható?

  67. @Thermy: semmi költsége nem lehet, mert készüléket veszel teljes áron, és nem előfizetést. a hozzá tartozó kártyát nem szükséges aktiválni.

  68. Sziasztok!

    Én most Amerikában vagyok, és már megrendeltem az iPhone 5s-et. Azt el kell mondjam, hogy Apple Retail Storeban szinte képtelenség hozzá jutni, annyira nagy rá a kereslet. Pl. én minden héten hívtam őket (3-4 héten keresztül) s mindig az volt a válasz, hogy most nincs.Aztán megrendeltem, de így is várnom kell rá 3-4 hetet mire megérkezik. Igen, engem is egy kicsit összezavart ez a “T-Mobile Contact Free”, ezért az Apple honlapján legalább háromszor rákérdeztem, hogy biztosan tudom-e használni Magyarországon. Azt mondták nem kell félnem, mindenképpen tudom használni magyar nano sim-el is. Amúgy a 649 dolláros összeg mellé még jön a tax is, ami egyébként változó. Nekem itt (Deland, Florida) összesen 691 dollárba került (16gb).

    Annyi viszont lenne a kérdésem, hogy hazafele akkor ezt szépen csomagoljam vissza s írjam rá hogy “gift”?
    Köszi a segítséget!

  69. @adam0922: Vagy csak egyszerűen vágjam zsebre, doboz be az utazóba, s mintha már meg lett volna? Bocsi az amatőr kérdésért, csak ez nem tiszta számomra.

  70. @adam0922: leginkább zsebre vág, doboz ahová tetszik; valójában a kutyát nem érdekli, maximum a bontatlan.

  71. Valaki hozott már be és használt itthon Amerikában vett 5s-t?

  72. @szles: Megoldódott az LTE probléma?

  73. Felmentem a Amerikai Appstore oldalra ismét, és ezt írja “iPhone 5s 16GB Silver (GSM) T-Mobile” Ez lenne a független? :O Mert mondjuk AT&T meg ezt írja “iPhone 5s 16GB Silver (GSM) AT&T” Ami ugyanaz nem? Egyik T-mobile függő másik AT&T, de akkor hol találom a gyári függetlent?

  74. @Thermy: Nagyon gyanús, hogy ez Magyarországon nem működne semmilyen kártyával.

  75. @Thermy: Kanadai appstoreban találtam tényleges függetlent, ahol így van leírva ˇiPhone 5s 16GB Silver Unlockedˇ

  76. @Thermy: olvasd végig a cikket. a T-Mobile contract free gyakorlatilag független, mindössze NE a hozzá kapott kártyával aktiváld be, hanem a sajátoddal. ha a T-Mobile kártyával aktiválod, akkor T-Mobile-ra zár, de azt is függetleníti díjmentesen a szolgáltató: http://support.t-mobile.com/docs/DOC-1588

    az AT&T-s az nem független.

  77. Köszönöm szépen a választ, csak mondom megkérdem a biztonság esetére megint mert potyára nem akarok 140.000ft-ot kidobni. Akkor ha Magyar T-mobiles kártyámmal aktiválom akkor itteni T-mobile függő lesz? :

  78. @Thermy: nem. ha bármi más kártyával aktiválod, mint a kinti T-Mobile, akkor független lesz. de a biztonság kedvéért javaslom mondjuk magyar Telenorral aktiválni, mert az nem Apple-partner, így semmiképp sem lehet olyan függő tőle.

  79. @Sophieeee1992: nem, de nem is léptem az ügyben

  80. Sziasztok,
    egy kis segitseg kene nekem. Nemsokara erkezik a telefonom amerikabol (5S). Mindenek elott vegig olvastam pl ezt a forumot is, emiatt mertem megrendelni a contract free T-m os verziot. Tehat jon egy fuggetlen keszulek benne egy T-s kartya. Viszont az nem teljesen tiszta, hogy melyik utat erdemes valasztanom? 1.a benne levo kartyaval aktivalni, 2. a sajatommal, ami szinten T, csak mivel i4-ben van csak micro, vagy 3. kerjek egyet a T-tol?
    Illetve h mindezt hol tudom elintezni, esetleg videken?

  81. @Tomenek: semmiképp se aktiváld a benne lévő kártyával, mert akkor amerikai T-Mobile-ra zárhat az amerikai szabályozás miatt! használj egy magyar telenoros kártyát, és akkor 100%, hogy független lesz.

    a micro SIM kártyáddal semmiképp nem tudod majd aktiválni, mert az iPhone 5-től kezdődően nano SIM kell.

    tehát én így csinálnám: megérkezik a készülék, kiveszed a dobozból, és a legelső dolgod a benne lévő kártyát kiszedni, majd egy telenoros nano SIM-mel aktiválni (lejárt is jó!). ezután már beleteheted a saját, időközben nano SIM-re cserélt kártyádat.

  82. Koszi a gyors valaszt. Persze ugy gondoltam h nanot csinalok a sajat kartyambol, de, ha igy a tuti, akkor igy csinalom. Olvastam a kartya atalakitasrol is, az vajon bonyolult?
    koszonom megegyszer a valaszokat

  83. @Tomenek: es ha a sajat, atalakitott kartyammal aktivalom, akkor T-re zar?

  84. @Tomenek: szerintem akkor sem lesz semmi gond, és úgy is független marad, egyedül az amerikai kártyával zárhat amerikai T-Mobile-ra. viszont mivel a Telenor nem Apple-partner szolgáltató, így olyan függő semmiképp sem lehet a készülék, ezért azzal aktiválva teljességgel 100%, hogy nem zárhat semmi hálózatra.

    a kártyát magad is levághatod, de ha a szolgáltató ingyenesen ad egy eleve nano SIM-et, akkor nem kell vele vacakolni.

  85. @Jadeye: 4.000,- Ft-ot fizettem a t-nél hogy a micro kártyámból nano legyen. Megnéztem a videót, hogy hogyan tudom átalakítani, de nekem túl bonyolult volt. (a t akkor adott volna ingyen nano kártyát, ha legalább 4.000,- ért vásárolok ott bármit).
    Hogy visszatérjek az eredeti problémámhoz, a mai nap minden külön piszkálás nélkül a 3g helyén az lte virít .-)

  86. Sziasztok!
    Most már látok az apple.com-on SIM Free iPhone 5S-t is, ha itthon szeretném majd használni, nem T-Mobileos kártyával, akkor ez a jobb megoldás, ugye? Van olyan, aki vett végül Amerikából 5S-t? A válaszokat előre is köszönöm!

  87. Sziasztok!

    Egy hete érkeztem haza amerikából az ott vásárolt iPhone5s T-mobile contact free-mel. Még ott kint a benne lévő kártyával kapcsoltam be a telefont, viszont a kártyát ezután nem aktiváltattam a t-mobilenál. A biztonság kedvéért felhívtam az ottani T-mobile ügyfélszolgálatot, hogy ha esetleg nem tudnék magyar kártyát beletenni és az itt olvasottak alapján szerettem volna egy amolyan “unlock” kódot kérni. Nekem akkor azt mondta a srác, hogy ő nem is hallott ilyen kódról s kétszer utána nézettem vele, hogy biztos legyek, Segítőkész volt egész végig s abban maradtunk, ha mégis T-mobilera zárna akkor nyugodtam keressem fel őket, de hangsúlyozta, hogy szerinte működni fog, és hogy ő ilyen kódról még nem hallott…

    Örömmel jelentem mindenkinek, hogy hazatérve az első utam a t-mobileba vezetett, ahol egy nano simet helyeztem a telefonomba. Akkor a telefon megkérdezte, hogy akkor szeeretném-e a telefont unlockolni. Ekkor az igenre kattintottam s azonnal megjelent a magyar “Telekom HU” ikon a bal felső sarokban, majd egy perc múlva az LTE is.
    Tehát mindent összevetve, iphone 5s, T-mobile contact free MŰKÖDIK ITTHON!

    Remélem tudtam segíteni egy-két embernek. 🙂

  88. Contract Free*

  89. @adam0922: persze, hogy működik, mert ha az Apple Online Store-ból veszed, a megérkező készülék gyárilag független. 🙂 (ha egy amerikai T-Mobile shopban vetted volna, akkor az amerikai T-Mobile-függő lenne, és nem menne a magyar Telekommal.)

    az unlock kapcsán meg akkor tájékozatlan volt a kolléga, de ugye iPhone esetén nem egy bepötyögni való kódot kapsz, hanem az Apple állítja át függetlenre szerveroldalon, és egy újraaktiválást követően lesz független: http://support.t-mobile.com/docs/DOC-1588

  90. @Csenge, az enyém is megérkezett és tökéletesen működik! Én is a T-től kertem kártyát és azt tettem bele. I5S T contract free… Üdv szép Karácsonyt mindenkinek!

  91. Jadeye nek köszönet a segítségért! És persze mindenkinek. Jó h van egy ilyen segítőkész oldal 🙂

  92. Ha ebayon rendelek angliábol 5s-t akkor azon menni fog itthon minden ? (wifi, 3g, LTE)

  93. @Jadeye:
    Szia, előre is elnézést ha hülye a kérdés, de nem találtam rá még sehol sem választ! Ha én ebayrol veszek egy Iphone 5s-t ami att-s akkor azt ki lehet függetleníteni? Vannak kint rokonaim akiknek att-nél van contractjuk.
    Köszönöm a választ

  94. @dr.simi: nyilván csak akkor, ha gyári függetlent rendelsz (a Wi-Fi bármely esetben megy, az ettől teljesen független).

    @patrosz: ne vásárolj ebay-ről ismeretlen forrású, pláne függő készüléket. az AT&T-s függetlenítés jelenleg nem igazán megoldható, így nem javaslom, hogy szolgáltatófüggőt vegyél.

  95. @Jadeye:
    Rendben köszönöm, csak megláttam az árát, és már rendeltem volna is meg 😛

  96. @Jadeye:
    Köszönöm a választ 🙂
    Még egy kérdésem lenne. A garancia érvényes itthon is?

  97. @dr.simi: ha EU-n belüli forrású (angliai az az), akkor érvényes.

  98. @Jadeye:
    Köszönöm

  99. jah és még valami..,
    kell hozzá kapjak gari papírt vagy a gyári szám alapján is lehet vele garanciát intézni ?

  100. Sziasztok!

    A behozatallal kapcsolatban pár kétejt eloszlatnék, és pontosítanék:
    Link a Magyar Posta oldaláról a vám szabályokról:
    http://www.posta.hu/static/internet/download/Maganszemelyek_vamkezeles120101.pdf
    Annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy mint olvasható a linkben, 3. országból magánszemélytől 45euró-ig, cégtől 22 euró-ig vám és áfamentes a küldemény.
    Ezek felett áfa és vámköteles az áru! Teljesen mindegy, hogy milyen áru, illetve az is, hogy használt vagy vadonatúj! A jogszabály nem különbözteti meg. Van e rá esély, hogy mégis átcsússzon a vámon? A válasz IGEN!
    Abban az esetben, ha magánszemély adja fel a csomagot külföldön, és feladáskor nem nyilatkozik a beltartalom konkrét mivoltára (gondolok itt arra, hogy nem kell ráiratni, hogy mobil telefon, csak annyit hogy elektronikai eszköz) számla nékül küldik ajándékként, és a csomagba beletesz egy saját kezüleg írt nyilatkozatot arról, hogy használt és ajándék, valamint az értéke 45 euró ~ 60 dollár akkor jó esély van rá, hogy nem szúr szemet a vámon.
    (persze nyilván egy 200E Ft-os telefonnál nem veszik be, hogy 45 eur)
    Csak azon múlik a siker, hogy a vámosok szúrópróba szerinti ellenőrzése során kiveszik e. Ha mégis kiveszik, ami előfordúl, akkor számla vagy vásárlást igazoló, vagy nyilatkozó dokumentum hiányában felértékelik a küldeményt és ezután vámot és áfát kell majd fizetnünk. Hangsúlyozom nem foglalkoznak vele utána már, hogy ténylegesen használt e az áru, vagy új, illetve azzal sem, hogy ajándék vagy sem!
    Én már több csomagot bonyolítottam így amerikából és kinából is. Volt amikor kellet fizetnem vámot/áfát, és volt amikor, nem. 😉 Ez lutri.
    Van olyan cég (webáruház) aki hajlandó feladni magánszemélyként is a cuccot. Erre rá kell kérdezni… Olyan cégről is tudok aki kifejezetten arra szakosodott, hogy helyetünk kint megvegye a kinézett motyót, és feladja nekünk mint egy ismerős.

    A másik a megoldás a reptéri behozatal.
    http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/UA/hu/Konzuliinfo/vamszabalyok_HU_ra.htm
    Mint ahogy itt már valaki írta, ebben az esetben is van vámösszeg határ.
    Légiutasként vámmentesen 430 euróig behozható szinte bármi. Fontos megemlíteni, hogy az árak átszámításához nem az aktuális, hanem a jogszabályban az adott évre megállapított árfolyamokkal kell kalkulálni, az áfát pedig mindig a vámmal megnövelt összegre számítják. A behozott elektronikai eszköz után a vásárláskor kiállított számlában szereplő összeg után kell vámot és áfát fizetni: ha ez nem áll rendelkezésre, vagy a valódi értéktől jelentősen eltérő értéket tartalmaz, statisztikai alapon állapítják meg a hatóságok a termék vámértékét: így elvileg nem lehet azzal operálni, hogy a 500E Ft-nál drágább laptopot 120E forintos értékűnek tünteti fel az utas. Azért itt azt is megjegyezném, hogy ha valaki a megrendelt, importált, vagy behozni próbált termékek valódi árától jelentősen eltérő összeget tüntet fel, csempészést követ el: ha az így elmaradt vámbevétel összege nem éri el a százezer forintot, szabálysértésnek minősül, efelett azonban bűncselekménynek számít, és akár kétéves szabadságvesztést is kiróhatnak az elkövetőre. Nem kell viszont kétszer áfát fizetni, ha például egy Amerikában vásárol valaki laptopot: az ott kifizetett adókra lehet visszatérítést kérni, a forgalmi adót pedig itthon befizetni. Azt is fontos megjegyeznem, hogy a különbőző elekrtonikai eszközökre nem egységes a vám! Például a mobiltelefonra azt hiszem 2.5% a vám + 27% áfa. Egyépként EU egységes vámtarifa-rendszeréből, a TARIC-ból lehet tájékozódni minek mennyi a pontos vámja.

    Mindezek alapján felmerülhet a kérdés, hogy ha mondjuk Amerikából hazafele jövet a vámon a saját laptopunk vagy mobiltelefonunk származásával kapcsolatban kérdőre von minket a vámtiszt akkor mi van?
    Saját tapasztalatból mondom, hogy baj van! 🙂
    Abban az esetben ha Ferihegyen NEM töltöttünk ki az indulás előtt, egy Magyar származási vámnyilatkozatot (azt hiszem valami ilyesmi a neve) akkor komoly konfrontációnak tesszük ki magunkat. Ez történt az egyik barátommal amikor együtt utaztunk, és hajszál hijján levámolták neki, a Magyarországon vásárolt laptopját, mert azt álították, azt Amerikában vette!
    Tehát erre is figyeljünk azért oda.

    Elnézést hogy iylen hosszúra sikeredett.
    Remélem teljes értékű infórmációt tudtam nyújtani 🙂

  101. @Jadeye:
    A verizonos iphone 5s tenyleg international unlocked, vagy ez csak tevhit?

  102. Sziasztok!
    Gyors segítségre lenne szükségem. Adódott egy jó lehetőségem, hogy 2 ismerősöm is utazik most illetve a közeljövőben olyan országba ahol jobb áron szerezhető be Iphone (vagy inkább minden, de most ez a lényeg) szóval az egyikük küldött árlistát katarból, duty free-ből ott 800 valahány dollár, 17xezer ft, persze árfolyam függően, ha így haladunk lassan 180 felett lesz az 5s, a másik ismerősöm csak a hónap végén megy dubaiba, ahol én app store-os árat találtam 2600 AED, ami elvileg 159eFt, szóval kb egy huszassal olcsóbb, melyiket érdemes hozatni? Természetesen nem azt nem tudom, hogy a 160 kevesebb-e mint a 180, csak hogy érdemes e kivárni a dubaiból hozott telefont, mert olcsóbb persze, de ha ott valami nem stimmel, akkor a másik ismerősöm már nyilván nem fog visszamenni katarba az első verzióért:) egyáltalán mindkettő működik e itthon, és ha netán valaki otthon van ebben azt is megírhatná h reális e az ár amit néztem, előfizetés meg minden egyéb nélkül, a katari biztos, hogy annyi, a másikban vagyok bizonytalan azt csak én néztem az apple dubai-i oldalán. Illetve olvasgatva az itteni hozzászólások között láttam valami ilyet, hogy az arab telefonoknál a face time tiltva van, bár nemtudom mennyit használnám, talán ez még túlélhető, de nincs esetleg valami egyéb hátrányuk? Valaki azt is mondta, h mivel nem eu-s ország a garancia sem érvényes, máshol mindenhol azt olvastam, hogy világgarancia van rá. Örülnék ha vki tudna segíteni, előre is köszi!

  103. @zoll3r: a garancia kapcsán ugyan itt az amerikai készülékekről van szó, de igaz ez bármire az EU-n kívülről – azért nincs itthon szervizelés, mert nincs Apple Retail Store, csak Apple Premium Resellerek, ők meg egyelőre nem foglalkozhatnak, csak EU-s forrású készülékekkel: http://szifon.com/2013/01/10/gyakori-kerdesek-amerikai-keszulekek-garancialis-ugyintezese-itthon/

    én nem vennék arab forrású készüléket, mert elképzelhető, hogy a FaceTime szoftveresen tiltva van bennük még mindig típusszám alapján. hogy ez most pontosan a dubaji vagy az bármely Egyesült Arab Emírségek összes országát érintő korlátozás-e, illetve hogy még mindig fennáll-e, azt nem tudom, de legutóbbi információim szerint igen, és elég bosszantó lesz majd, amikor épp erre lenne szükség.

  104. Értem, köszi a gyors választ, igazából találtam most egy üzletet ahol számlával és apple garanciával sem sokkal drágább, legalábbis a katari árnál (190eFt), akkor elképzelhető, hogy az lesz inkább a megoldás, én sem szeretem a bizonytalan dolgokat. Bár azt is hallottam, hogy itthon is sok üzlet árul egyébként arab országokból behozott készüléket, illetve ha minden igaz egy ismerősöm nemrég vett szintén utazás alkalmával arrafelé a lányának, majd vele is megpróbálok beszélni még.

  105. Sziasztok! Ismerősöm kint van amerikában és szeretnék vele hozatni egy iphone 5s, néztem hogy minden modell támogatja a magyarországi frekvenciát! Ebayen nézegettem használtan tmobilosat, az amerikai tmobilos iphone 5st használthatom az itthoni tmobillal? Mert olcsobb igy, de ha nem akkor veszek unlockoltat!


Add a Comment