fbpx Skip to content

Steve Jobs 7 évvel ezelőtt, 2007. január 9-én jelentette be az iPhone első változatát a Macworld-ön, ami akkor drasztikusan megváltoztatta a mobiltelefonok fejlesztésének irányát. Az első iPhone-t az Apple még képes volt teljes titokban kifejleszteni, és meglepetésként ért mindenkit a bejelentés. De mi történt azóta?

steve-jobs-iphone

Legutóbbi cikkünkben az iOS fejlődését néztük meg, most tekintsünk vissza egy kicsit az iPhone készülékek fejlődésére.

A készülék feljesztése 2004-ben indult, amikor Jobs kinevezett egy 1000 alkalmazottból álló csapatot, hogy a „Project Purple” (A lila terv) projekten dolgozzanak. Jobs, látván az érintőképernyőben levő lehetőségeket és hogy ezekből mennyit profitálhatna egy telefon, a kutatás fő irányát a GSM felé nevezte meg. A kutatások az amerikai AT&T Mobility-vel kezdődtek meg, és nagyából 150 millió amerikai dollárt emésztettek fel 30 hónap alatt.

Az AT&T teljes felhatalmazást adott az Apple-nek, hogy házon belül fejleszthesse a saját készülékét és annak szoftverét, illetve állta a havi költségek egy részét is, cserébe a kizárólagos forgalmazási jogáért az USA-ban. Jobs 2007. január 9-én mutatta be az iPhone-t, a 2007-es Macworld kiállításon, a San Franciscóban található Moscone Centerben. Az első készülékek azon év június 29-én találtak gazdára, ottani idő szerint délután 18:00-kor. Vásárlók százai álltak hosszú sorokban az üzletek előtt szerte az országban.

Európában 2007. novemberében lehetett kapni, először Németországban, Franciaországban, Spanyolországban illetve az Egyesült Királyságban. Írország és Ausztria 2008 tavaszán kapta meg az első készülékeket.

samsung-phones-before-and-after-iphones

2008. július 11-én bemutatásra került az iPhone 3G összesen 22 országban, az eredeti héttel együtt. Később több mint 80 ország vásárlói vehették meg első Apple telefonjukat. A 3GS 2009. június 8-án került bemutatásra, és 11 nappal később pedig a boltokba. Hogy szélesebb körben tudják értékesíteni a telefonokat, az Apple nagy mértékben csökkentette a 3GS árát, ahogy megjelent az iPhone 4.

Csak az első iPhone-ból hozzávetőlegesen 6.1 millió darabot értékesítettek. 2010-ig bezárólag 73.5 millió iPhone kelt el az egész termékskálát tekintve, világszerte. 2011-re a mobiltelefon piac 4%-át fedte le az iPhone, viszont az Apple önmaga több mint 50%-át termeli ki a világszerte történő mobilkészülékek eladásából származó profitnak. Az iPhone hátlapja eleinte alumíniumból készült, ezt váltotta a 3G és 3GS teljes műanyag borítása (a térerő javításának érdekében).

A 3G 8GB-os modelljét csak fekete hátlappal lehetett kapni, míg a 16GB-os változat fehérben és feketében is elérhető volt. Mára már egyik sincs forgalomban. A továbbfejlesztett 3GS elérhető volt mindkét színváltozatban, függetlenül a tárhely méretétől. Az iPhone 4 elő- és hátlapját egy-egy alumínium-szilikát erősítésű üveglap borítja, oldalait rozsdamentes acél veszi körül. Ez a keret funkcionál a telefon antennájaként is. Először fekete színben volt kapható, a fehér változat 2011 áprilisában jelent meg. 2011. október 4-én az Apple leleplezte az iPhone 4S-t. Több, mint 1 millió darabot adtak el a megjelenést követő 24 órában. Többek között ennek az eredménye miatt, az iPhone tömeges gyártásának és magasabb árának köszönhetően az Apple lett a világ legnagyobb bevételével működő mobiltelefon-gyártója, megelőzve a finn Nokiát.

A 2012. július 24-én nyilvánosságra hozott második negyedévi bevételösszegzésből kiderült, hogy az Apple a fenti dátumig összesen 35 milliárd dollár (7700 milliárd forint) bevételre tett szert, ami így is elmaradt 2,2 milliárd dollárral az év eleji becslésekhez képest. Addig 26 millió iPhone kelt el, ami szintén alulmaradt a várt 28 és fél millió darabhoz képest.

Ezeket követte az iPhone 5 2012. szeptember 21-én, új kijelzőmérettel, illetve ismét visszatért az alumínium készülékház, valamint bemutatkozott az iPhone-ban a Lightning-csatlakozó.

2013-ban az Apple ugyanakkor már nem csak egy, hanem egyszerre két készüléktípust is a piacra dobott: az olcsóbbnak szánt, műanyag készülékházzal ellátott iPhone 5c-t, és az új zászlóshajót, az iPhone 5s-t. ez utóbbi készülék legnagyobb újdonságai közé sorolható a dual-LED vaku, az M7-es mozgásinformációs-koprocesszor a készülék mozgásának követésére, valamint a Home gombba épített Touch ID, ami ujjlenyomat-felismerésre képes.

Mindezt egy olyan eszközzel indította el az Apple 2007-ben, ami ugyan messze nem volt tökéletes, mégis amit nyújtott, azt úgy tette, hogy a felhasználókat nem zavarták ezek a korlátok. A bejelentést is tartalmazó keynote letölthető iTunes-ból, de itt egy rövid kivonata, ami csak az iPhone-ról szól:

(A cikk szövegének nagy része az általam még 2013.11.23-án “felújított”, és a napokban végre jóváhagyott magyar Wikipedia szócikk az iPhone-ról.)

Olvasd el a hozzászólásokat is

12 Comments

  1. En mondjuk megbantam az iOS 7-et. Vissza raknam az iOS 6-ot de nem lehet sajnos.:(

  2. Rossz helyre irtam bocs

  3. Hát, igen. Születésnapomon kezdték el árulni USA-ban, és kerek évforduló volt, mert 97-es vagyok. Véletlen lenne, hogy szeretem az Applet, vagy a sors keze? 😀

  4. Én 6 éve vagyok el vele! Eddigi legtovább tartó kapcsolatom 😀

  5. Én 3gs-el kezdtem 2009 nyarán…

  6. …és milyen jól tette Steve Jobs 🙂

  7. Köszönjük Steve!

    2010 októberben kezdtem egy 3Gs-el, most egy i4-em van 2év pár hónapja, talán 1-2-3 hónap és lesz egy i5-öm.

  8. Nálam minden egy 1990-es gyártmányú Powerbool Duo 250-el kezdődött. 2000-ben vettem egy céges selejtezésből 2000 Ft-ért…az akkun kívül minden üzemelt benne 🙂 Egy új világ nyílt meg előttem, miután belegondoltam, hogy mennyivel előbbre voltak a fejlesztésekben már akkor is mint pl. az IBM. Onnantól nem volt megállás 🙂

  9. Ooops….PowerbooK 🙂

  10. köszönjük jobs!! 🙂

  11. Nincs egy éve, hogy iPhone-t használok, nagyon meg vagyok vele elégedve örülök, hogy önerőből, diák munka álltál sok-sok kűzdelemmel meg tudtam venni életem legjobb és egyben legszebb telefonját. Ha egyszer új készüléket fogok venni az csak is az almás* családból lesz kiválasztva. 🙂
    Köszönöm ezt azt élményt SJ! 🙂

  12. @nagyB: úgyszintén! a 3GS mo-i T-s forgalmazásának első napján vettem egy 32 GB-os verziót ami még mindig megvan, csak sajnos 4 éves korában meghalt az alaplapja… mondjuk addigra már egy i4S-em volt és a lányom, majd a párom használta a 3GS-t, utóbbi “birtokában” halt meg, miután a lányom kapott egy i4S-t… azóta vettem egy 5S-t, míg a párom “nyüstöli” a 4s-t, így már az egész család almásított 🙂


Add a Comment