fbpx Skip to content

A SemiRestore azok számára nyújthat megoldást a rendszer majdnem gyári alapállapotba való visszaállítására, akik jailbreakelnek, de az Apple korlátozásai miatt nincs lehetőségük a készüléken lévő firmware-verziót ismét feltenni.

Korábban már írtunk erről, ám közben meg is jelent az eszköz, és időközben már a 7.0.6-ig is támogatja a rendszereket.

semirestore_706

Az eszköz valójában nem telepíti újra a készüléken lévő firmware-t, hanem mindössze eliminál róla bármi jailbreakes kiegészítést, valamint az alapértelmezett értékekre állítja a beállításokat, és eltávolítja a felhasználói adatokat is, viszont magához a jailbreakhez nem nyúl. A folyamat végén tehát a készülék a konfigurációs alkalmazással fogad minket, ahol aktiválhatjuk, és jóformán olyan lesz, mintha frissen restore-oltuk volna, azzal a különbséggel hogy már eleve jailbrealkelt.

Ez azok számára lehet hasznos, akik például A5-ös vagy újabb processzoros készülékeket, tehát iPhone 4S-t és újabbakat használnak, mert nekik jelenleg még mentett SHSH esetén sincs lehetőségük a hivatalosan legfrissebb firmware verziónál korábbit feltenni a készülékre, sem azt újratenni, ami jelenleg a készüléken van. Ez csak iPhone 4 és korábbiak esetén lehetséges, ahogyan arról már korábban részletesen is írtunk: Gyakori kérdések: az aktuális iOS-verziónál régebbi firmware visszaállítása

Ellenben ezzel a módszerrel mégis mindent új lappal lehet kezdeni még nekik is, ha esetleg valami kiegészítővel sikerült nagyon összekutyulni a dolgokat.

SemiRestore – vizuális típusoknak

Az alábbi videóban a folyamat lépéseit láthatjuk, de gyakorlatilag semmi teendőnk nincs, mint megnyomni a gombot, és várni.

Hogyan működik a SemiRestore?

A SemiRestore használatához egy működő készülék a feltétel. Maga a folyamat mindössze egyetlen kattintást igényel, és néhány perc várakozás után a készüléket már csak aktiválnunk kell a hozzá tartozó SIM kártyával.

Lássuk azért most lépésenként, még a korábbi Mac-es verzió alapján.

Először is indítsuk el a SemiRestore-t, és dugjuk össze a lepucolni kívánt készüléket a számítógéppel:

semirestore_01

Ezután a SemiRestore felismeri a csatlakoztatott készülék típusát, és azt is, hogy milyen iOS-verzió van azon jelenleg. A folyamat szempontjából az iOS verziója tulajdonképpen lényegtelen, de a szoftver csak az iOS 5.0-val kezdődően és a 7.0.6-tal bezáróan támogatja a készülékeket. Ha rádugtuk az eszközünket és döntöttünk a sorsa felől, összesen csak az egyetlen gombra kell rányomnunk, amire elindul a folyamat:

semirestore_02

Ennek során a készülék többször újraindul, ami teljesen normális. Eközben ne nyúljunk a készülékhez. Ameddig a készülék épp újraindul, a SemiRestore csak várakozik:

semirestore_03

Újraindítást követően ismét feldobja a csatlakoztatott eszköz típusát és az aktuális iOS-verziót, ebből is láthatjuk, hogy épp dolgozik:

semirestore_04

Pár újraindulás után eljutunk odáig, amikor már ténylegesen megkezdődik a nagytakarítás:

semirestore_05

Az egyes lépések végrehajtásának időtartama attól függ, hogy mennyi jailbreakes és nem jailbreakes tartalom van a készülékünkön. Ha nagyon telepakoltuk mindenfélével, ne lepődjünk meg, ha itt jó pár percig elidőzik.

semirestore_06

Amikor eljutunk a Clean Up lépéshez, már csak másodpercek vannak hátra:

semirestore_07

A folyamat végén a készülék ismét újraindul. Ekkor már bezárhatjuk a SemiRestore-t:

semirestore_08

Ezután a készüléken a konfigurációs alkalmazás fogad minket, tehát legyen a készülékben olyan SIM, amilyen függő, hogy aktiválni tudjuk. Az aktiválás megtörténte után pedig egy teljesen lepucolt, szinte gyári restore-t követő állapot fogad minket, mindössze megmaradt a jailbreak és a Cydia is.

Konklúzió

A SemiRestore mindent töröl a készülékről, így a beállításokon és a cydiás kiegészítőkön túl a személyes adatainkat, tehát a névjegyzéket, üzeneteket, alkalmazásokat, képeket, zenéket, tehát tényleg mindent, és a folyamat végén aktiválni is kell a készüléket. A mi felelősségünk, hogy legyen biztonsági mentés azokról az adatainkról, amiket vissza szeretnénk állítani.

Ugyanakkor ha valami szoftveres hiba miatt indítottuk el a folyamatot, akkor az iTunes vagy az iCloud által készített backupból nem célszerű azokat visszaállítani, mert a hibát is visszaállíthatjuk. Erre korábban már több megoldási lehetőséget is vázoltunk: Hogyan mentsük az adatainkat manuálisan?, illetve iBackupBot: szerkesszünk iOS-backupot!.

A SemiRestore korábbi iOS-verziót működéséből adódóan nem tud visszatenni, viszont épp emiatt, hogy nem valódi restore, így SHSH sem kell hozzá.

A SemiRestore tehát nem telepíti újra a firmware-t, hiszen arra az Apple korlátozásai miatt nincs lehetősége, viszont egy alapos nagytakarítást végez, aminek az eredménye egy jóformán frissen restore-olt és jailbreakelt készülék. Mivel azonban ez egy nemhivatalos megoldás, így fennáll az esélye, hogy talán nem töröl le mindent, de akinek nincs más lehetősége a készüléke lepucolására, annak tökéletes megoldás lehet, hiszen éhes ember sem válogat.

A SemiRestore bármely készülékkel működik, az egyetlen feltétel, hogy minimum iOS 5.0, vagy maximum 7.0.6 legyen rajta, és a készülék betöltsön.

Ha a készülék nem tölt be, akkor a SemiRestore sem működik.

Adott esetben előfordulhat, hogy a telepített kiegészítők korábban olyan mélyen nyúltak a rendszerbe, hogy azt a SemiRestore nem tudja kijavítani, így normál restore lesz szükséges, ezzel 7.1-re való frissítéssel, és a jailbreak átmeneti elvesztésével mindaddig, amíg meg nem jelenik 7.1-re is valami jailbreak.

Kérünk mindenkit, hogy mielőtt bármit is tenne a készülékével, figyelmesen olvassa el az ebben a cikkben foglaltakat, és mérlegelje az esetleges lehetséges kockázatokat, valamint készítsen biztonsági mentést a készülékén található adatokról. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből, vagy a SemiRestore használatából fakadó problémákért nem tudunk felelősséget vállalni.

Letöltés

A SemiRestore letölthető a projekt weboldaláról, de jelenleg csak Windows-os verziója létezik: http://semi-restore.com.

Olvasd el a hozzászólásokat is

67 Comments

  1. Ha valaki tesztelte, írja már le a tapasztalatait, mert az én szifonomra már ráférne egy nagytakarítás, de csak így nem akarok nekiugrani…

  2. @daralan: teszteltük, azért írtuk a cikket. nem értem a kérdést. milyen tapasztalatokra vagy kíváncsi? milyen készülék, stb?

  3. @Jadeye: ja hogy teszteltétek… amúgy i5-ről van szó, csak nem akartam addig nekiugrani, míg nem tudom hogy működik e a dolog, de ha megy, akkor már nyomom is…

  4. @daralan: egyetlen gondot tapasztaltam vele a teszt 3GS-en, hogy a Cydia első indításakor a MobileSubstrate esetén kiírta, hogy le kell törölni a csomagot, tehát azt hibásan szedte le. de mással nem volt gondom.

  5. Sima telefonra is rá lehet tolni? Amin nincs JB?

  6. Az ok egy i4, amihez nincs SHSH és nincs is JB-elve.

  7. Szuper, má vártam

  8. @KekszNET: jailbreak nélkül nem fér a fájlrendszerhez, úgyhogy nem.

  9. win 7 64biten valami dll-t keresett így el sem indult, win 8 64biten meg a következő hibával leáll, pedig még az xpsp3 módot is bekapcsoltam…
    h t t p ://kepfeltoltes.hu/130623/fos_www.kepfeltoltes.hu_.png

  10. Jb-s rendszerre rátölthető egy korábbi itunesban mentett backup? Nem keveri össze a dolgokat?
    Illetve a win és OSX linkek után mi az az SSH-s link azzal a 24kb-os fájlal?

  11. valami jobb letöltölink nincs,mert a windowshoz egyiket sem tudom letölteni.. 🙁 köszi

  12. @speedhorse: jailbreakes backup visszaállítása csak manuálisan javasolt, iTunes-szal nem.

    az SSH csomagra nem lesz szükséged, az elvileg azoknak van, akik nem egykattintással szeretnék megcsinálni, hanem mondjuk SSH-h keresztül, talán közvetlenül magán a készüléken. ezt nem teszteltük.

    @prints: az összes link kint van a hivatalos weboldalon, azokat másoltuk be mi is a cikkbe.

  13. @Jadeye: A manuális alatt mit értesz? Konkrétan egy jb-s 6.1-es iPad2-re szeretnék egy februári iTunes-ban, 4S-ről mentett backupot rátölteni kizárólag a gmail push miatt.

  14. @Jadeye: nekem sajna sehonnan sem jön le,ezért kértem egy másik linket.. 🙁

  15. @prints: Várj türelemmel, a mega link előbb utóbb elindul.

  16. @KekszNET: Arra minek ez, menüből egy teljes visszaállítás és kész is. Nem az újat fogja feltenni

  17. megnyitáskor msvcr100.dll hiánya miatt nem indithato az alkalmazás..ilyenkor mi a teendö?

  18. @Jadeye: Szerintem update-eljétek a cikket, hogy a win verzió kicsit bugos. Legalábbis nálam 2 gépen sem futott le teljesen visual c hiba miatt, és itt is olvastam, hogy valakinek ilyen hibát dobott. Sajnos nem fejezi be így teljesen a törlést, nekem pl ott maradt 8 giga szemét, és az iMessage – facetime kombót sem engedi aktiválni valamiért iPod touchon.
    Egyébként jó dolog, ha ezt valahogy kijavítják, tuti fogom használni! 🙂

  19. @celim: nem használunk Windows-t, de ezt láthatod a cikkben lévő képekből. sajnos jellemző, hogy a windowsos szoftverek elég sokszor problémásak.

    a nem töröl le mindent típusú hibát megemlítettük, de érdemes megnézni, hogy a weboldalon esetleg frissült-e időközben a windowsos verzió.

  20. akinek nem indul vagy hibát ír az próbálja meg rendszergazdaként indítani nekem úgy működött csak.

  21. Hello. Nekem olyan problémám lenne, hogy a SemiRestore után a safariban icloud tabs-ban bent maradt az utoljára megnyitott oldal. És ezt külön eszközként kezeli, nem akar eltűnni. Mit tudtok javasolni?

  22. @vmi9999: az iCloud tabs az iCloud fiókhoz kapcsolódik. esetleg töröld a beállított fiókot, és aztán add hozzá újra, vagy előbb próbáld meg, hogy csak a Safari-ra kapcsolod ki a szinkronizálást, hátha.

  23. Már mindkettő megvolt, nem történt semmi. Olyan mintha egy másik eszközön meg lenne nyitva az oldal 🙁

  24. @vmi9999: Mac-en, Safariban nem ez van nyitva?

  25. Nem. Nincs Mac-em. Csak 2 eszközök van (iPhone és iPad), de mutat egy harmadikat ami szerintem az iPad lenne amit semi restore-oltam. Szerintem külön akarja kezelni.

  26. nálam az a probléma jelentkezett hogy nem tudom visszatenni a meglévő alkalmazásaimat csak ami megvolt és már letöröltem tehát mondjuk rajta volt a szifon alkalmazás és úgy nyomtam egy semirestore-t már nem tudom visszarakni mi lehet a gond és a megoldás mert így nem tudom használni a telefont se mert a 200 appom közül egyiket se tudom feltenni .

  27. Hát srácok ezek után nem tudom belevágjak-e 3eszköz restorejába…(windows alatt)

  28. Urak, amennyiben a semirestore után “kifeküdne” a teló, hogyan lehet újratelepíteni a 6.1.2-őt? Ha nem lehet, neki sem állok.

  29. Köszi, valahogy sejtettem. 4S-em van, aminek örülök, de akkor várok tovább, míg megjelenik valami JB a 6.1.3-hoz vagy a 7-hez. 🙁

  30. mac-en, iphone 5 – 6.1.2

    Minden rendben lezajlott, letörölt mindent, vissza is allittottam mindent, ahogy volt, annyi viszont, hogy cydiaba telepítettnek érzékelte a régi dolgokat, pedig nem voltak telepítve, de ez gondolom a visszaállításnak köszönhető ugye.

    Nem találtam semmi hibát egyszóval, ajánlani tudom mindenkinek! 🙂

  31. Változott a véleményem, nos megcsináltam visszaállítás nélkül újra, hogy ne legyen ilyen kavarodás, beállítottam új iphone ként, de ugyan úgy ott maradtak a dolgok, ráadásul az újratelepített dolgokat, meg sem jeleníti a beállításokba, pedig cydia azt jelzi hogy fent van.

  32. Hát sajnos sehogy nem lett jó, nekem így totál elcseszte az i5 6.1.2 -t, nem hiszem hogy én rontottam volna el valamit, hisz ezen nincs mit elrontani igazából. Na mindegy, annyira nem lényeg, felraktam így a beta 2 -t, ami egészen jó, minden appom megy rajta szerencsére 🙂

  33. Sziasztok! Sajnos én is próblémába ütköztem, mert hiába csináltam meg a le írás szerint a készülékem valóban újként tudtam regelni de sajnos elvesztette az összes cydiás appot. Hiába törlöm és újra teszem vagy reinstalálom nem használ rá semmi. Nem működik egy alkalmazás sem a cydiából. Így még a nem megvásárolt IPA alkalmazásokat se tudom használni tehát nagyon jó jártam vele 🙁 Pedig örültem neki mert jó lett volna ha jól működik. Van valakinek valami ötlete, hogyan lehet meg javítani?

  34. @lork.1: “sajnos elvesztette az összes cydiás appot”
    ahogy a cikkben írtuk, a SemiRestore MINDENT töröl a készülékről. a jailbreak maga megmarad, de az összes adat, alkalmazás, jailbreakes kiegészítő törlésre kerül. ez benne a lényeg. mindent újra fel kell tenned, mintha frissen készült volna el a restore, majd jailbreakelted volna. a jailbreak után még minden kiegészítőt előbb fel kell tenni. de ez sosem volt másként, a SemiRestore sem változtat ezen.

  35. Igen de ha jelibreakeltem volna akkor tudnám a cydiából telepíteni a progikat de nem tudok onnan telepíteni semmit. Vagy újra kelenne jelibreakelnem?

  36. Sajnos nem tudom ajánlani, másnak. Lehet hogy én nem értek hozzá vagyis biztos de nálam csak szét eset a telefon és nem müködik és nem is tudtam helyre hozni. Ráadásul így még a Jelibreak is elveszett. Akkár hogy is próbáltam újra telepiteni nem sikerült 🙁 Pedig amit ide leírtak a szifon.com-ra eddig jó volt. Már nagyon rég óta követtem az oldalt eddig a leírásokal nem volt semmi gond. Iphone 5 próbáltam és nem sikerült biztos egy másik telefonnal sikerült volna.

  37. @lork.1: írd le, hogy pontosan mit csináltál. azóta próbáltad újra jailbreakelni a készüléket?

  38. Mindent úgyan úgy csináltam mint a leírásban is szerepel és ki törölt mindent amivel nem is volt semmi gond. Csak mível meg maradt a Cydia gondoltam nem kell újra jelibrakelni és lehet újra töltenni a Cydiában lévő dolgokat. Sajnos először rossz verziójú evasi0nt töltöttem le ami nem ismerte fel a készülékem azthittem hogy teljesen tönkre ment, de végén rájöttem. Sikerült újra jelibreakelni és ez meg oldot minden próblémámat. Köszönöm szépen a segítségeteket.

  39. Nekem sikerült, rendesen lepucolt mindent a telómról, de olyan problémába ütköztem most, hogy elindítom a cydiát, rákoppintok a “user”-re majd a “done”-ra és kilép. Szerintetek mi lehet a gond, vagy hogyan tudnám ezt orvosolni?

  40. Nekem a cydias cucokbol semmi nem megy es ujra se tudom rakni. Meg a billentyuzet fix se megy emiatt nem irok ekezetel. 🙁

  41. Iphone 5 fw:6.0.2

  42. @bence0100: látatlanban ez jó kérdés, de mondjuk futtasd le rajta újból a jailbreaket, annak helyre kellene hoznia.

    @Makoati: mit értesz az alatt, hogy semmi sem megy? mit csináltál pontosan? ha lefuttattad a semirestore-t, az az összes cydiás csomagot is törölte. miért és mit nem nem tudsz újrarakni? mi nem megy a billentyűzet fixszel? fel van egyáltalán telepítve? mert ha lefutott a semirestore, akkor ezt is újra fel kell telepítened.

  43. újra futattam a jailbreaket, de így is marad a hiba :S

  44. Ami cydiaval kapcsolatos semmi nem megy. (Barrel, sbsettins, zepelyn stb.)

  45. Ha ujrarakom is ugyanaz van. Pl ha a barrelt ujrarakom akk elindul es ki is valaszthatom h a menut h valtoztasa de a menun nem valtoztat. Es nagyabol minden progival ezvan ami cydias.

  46. Ez egy borzadály. Rányomtam a semi restore-t és a cydia-s appokat installed-nek érzékeli ugyanúgy, de sehol semmi. rámegyek hogy remove, újraindítom aztán feltelepítem és márígy sem működik :S a cydia teljesen elveszítette a funkcionalitását. Kár volt hirdetni mikor még a rendszer ki sem forrott

  47. @cortx: leírtuk a cikkben, hogy lehetnek vele problémák, amiket érdemes jelezni a fejlesztői felé, és természetesen minden esetben a weboldaláról a legfrissebb verziót kell letölteni: “Mivel azonban ez egy nemhivatalos megoldás, így fennáll az esélye, hogy talán nem töröl le mindent”

  48. Üdv! Nekem egy olyan problémám lenne, hogy windows alatt konkrétan kilép a program. Elindul, felismeri a telefonomat, de, amikor elkezdené a folyamatot, egyszerűen leáll. Van erre valami megoldás?

  49. Sziasztok. Sajnos kenyten voltam hasznalni a programot. Nelem sem ment siman ugyanazokat a negativ dolgomat tapasztaltam amot mindki mas. De megoldottam. A semirestore utan a cydiaban bennt maradt az osszes tweak. Mindet uninstalltam, majd mivel semmit nem tudt feltenni rendezen ujra is kellett tornom a telot. Ezutan mehet ujra a cydias telepitgetesek. Egy gondom van a Magyar bill fix. Nem lehet feltenni. Probaltam kezzel kikapni a billentyuk kozul de ugy sem megy. Megall ott hogy menteni akarja a korabbi magyar billt. Szoval otlete van valakinek? Toroljem kezzel a bill fajlt? Vagy hogyan tovabb? Udv

  50. Bocs hogy szinte olvashatatlan amit írtam,de mint említettem billentyű gondjaim vannak…;)

  51. @JEROME: látatlanban nem látok rá, hogy miért problémázik pontosan, de a SemiRestore egy elég csúnya hack, úgyhogy ha nem működik megfelelően, az nagyjából nem csoda. de legegyszerűbb akkor manuálisan felülírni a billentyűzetkiosztás-fájlt.

  52. Köszi a választ. Megvan esetleg a file?

  53. @JEROME: a /var/mobile/1phonebackup/ alá mentené az eredetit, illetve ugyanitt a /tmp alatt van a csomagból kibontott módosított plist, amit a /System/Library/TextInput/TextInput_hu.bundle/ alá másol be.

  54. Köszi. (Ipad-en chrome ban nem lehet ranyomnia a valaszra, ezert nem valaszkent irok)

  55. @Jadeye: Sajnos tök üres mindkét könyvtár. A billfix telepítést hiába inditom már az elejen hibaval leáll. Ha meglenne a file megköszönném.

  56. @JEROME: most kaptam egy olyan infót, hogy a windows-os 1.0.3-as verzió úgy működött, ahogyan kell, leszedett mindent rendben, miközben az 1.0.2-es OS X esetén ugyanilyen eredményt dobott, mint amit írtál. esetleg próbáld meg még az 1.0.3-assal is.

  57. A Mobile substrate és preference loadert kell újra installálni.
    Meg persze a semi restore után nem szabad elfelejteni az appsyncet,meg az applistet.

    Tehát:megcsinálod a semi restore-t(nálam a windowsos mega link nem működik)
    A szűz telóra jön a Appsync(nálam 5+)utána jöhet az Applist.
    A végén pedig reinstall a Mobile substrate és Preference Loader.
    A cydia működik,mindenki boldog.

  58. Ez a program úgy szar ahogy van! iPhone 5 32GB | Végeredmény: újra kellett raknom a szoftvert és jailbreak off! .|.

  59. @halaszlaci: ez egy kényszermegoldás, ami az esetek nagy részében gond nélkül működik, de mint bármi mókolt dolog, úgy ez sem minden esetben működik tökéletesen, főleg a telepített kiegészítőktől függően.

  60. Az lenne a kérdésem hogy ha megcsináltam a semi-restore-t, felraktam az ultrasn0w-t és azt írja hogy nincs szolgáltatás akkor mit tudok csinálni?

  61. megoldódott.. de a semi-restore után a beállításokban bentmaradtak az alkalmazások beállításai. azzal lehetne valamit kezdeni hogy eltűnjön onnan?

  62. Tud valaki segíteni egy windowsos verzióval?
    A http://semi-restore.com/ nem megy és a direkt linkek sem már.

  63. én iLET rax ot használtam i4 6.1.3 és tökéletesen ment, ugyan ezt teszi, csak nem kell hozzá gép, cydiában hozzá kell adni a forrást, google kidobja egyből az official oldalt. lehet választani, hogy full eredeti állapot, vagy csak a cydiás cuccokat törölje, sokáig kell utánna várni de hibátlanul teszi a dolgát, ám nemtudom, hogy ios7 et kezel e. ios 6 al nagyon jó és egyszerű :ok_hand:

  64. Valaki segítsen légyszi!Jailbreakelt a telefonom, “restore-oltam” , most nincs hálózat,azt írja ki,hogy nincs szolgáltatás…mi a teendő????


Add a Comment