fbpx Skip to content

Steve Jobs 1955. február 24-én született San Francisco-ban, Kaliforniában, tehát ma lenne 57 éves. 2011. október 5-i halála az elhúzódó hasnyálmirigyrákja miatt mondhatni várható volt, de sokakat megdöbbentett – főleg úgy, hogy Tim Cook épp előtte egy nappal, október 4-én tartotta az iPhone 4S-ről, iOS5-ről és az iCloudról szóló keynote-ot.

Itthon így az október 6-i napon az almás kötődésű oldalak leginkább csak ezzel a hírrel foglalkoztak, így tettünk mi is. Steve váratlan halála miatt a több médium, így a Time magazin is különszámmal jelentkezett, valamint a kiadónál előrehozták a Walter Isaacson által szerkesztett életrajzi könyvének a kiadását is, majd a magyar fordítóknak köszönhetően pár kulisszatitkot, és az angol kiadásból időközben kiollózott részleteket is megismerhettünk. De megtudhattuk azt is, miért viselt Steve mindig ugyanolyan fekete garbót:

Jobs fiatalkori, az Apple indulásának környékén készült fotóit is azonnal felkapta a média. Pár nappal később Pascal Finette, a Mozilla Labs főnöke tette közzé twitteren, hogy egyik kollégája, Richard A Milewski még Steve egy feltehetően 1979-ből származó névjegykártyáját is elő tudta ásni:

Akkoriban sokan aggódtak azon, hogy milyen irányt vesz majd az Apple a továbbiakban, és mivel a frissen bejelentett iPhone 4S kapcsán sokan nem csak egy feljavított iPhone 4-et vártak, így ezt is többen a bukás előszeleként értékelték. A papírforma ezzel szemben épp az ellenkezőjét mutatja, azóta már a részvényárfolyam átlépte a történelmi 500 dolláros határt is, és stabilan kúszik egyre feljebb.

És ugyan ezt nem pont a mai napra időzítette a szerkesztője, de Scott Hurff összegyűjtötte szinte az összes olyan elérhető videót, amin Steve szerepel. Akit érdekel a téma, annak mindenképp érdemes belenézni, van sok olyan, amivel még lehet, nem is találkozott össze. Kattints a képre:

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. A szokonap miatt elvileg holnap lesz. 24-e ma van, de ez kivetelesen egy szokonap, minden nap tolodik egyel emiatt, pl a nevnapok is.

  2. …viszont meghalt szegény, így már nélküle kellene látnunk a Csodát félévről félévre, the show must go on – hallhatja is Steve ezt dudorászni fenn a felhők közt, ja összejárnak Freddievel…


Add a Comment