fbpx Skip to content

Ahogyan azt már korábban is írtuk, a rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a kiadó előrébb hozta Steve Jobs életrajzi kötetének kiadását, így az angol nyelven a mai nap meg is jelent, és elérhetővé vált az iBookStore-ban is.

Ettől függetlenül a londoni Heathrow-n már szombat reggeltől kapható volt a WHSmith-nél, ráadásul a Mix&Match akciójukban, ahol ha két könyvet vásárolsz, az egyik féláron van.

A magyar fordítás várhatóan november 21-én jelenik meg.

Közben az Apple elérhetővé tette az október 19-én tartott megemlékezés videóját, amelyet Safari böngésző, vagy iOS eszközök használatával nézhettek meg az Apple oldalán, vagy ha az alábbi képre kattintotok:

Olvasd el a hozzászólásokat is

9 Comments

  1. A halála óta megjelent beszámolók mindenesetre eléggé árnyalták a képet a nagy emberről. Mondjuk úgy, hogy emberileg egy nagy tuskó volt, az a fajta akit minden jóérzésű ember jó pofánvágna. Persze ez nem kisebbíti azt, amit szakmájában elért.

  2. R.I.P SJ

    bocs az off-ért.

    adott egy ipod touch 1g 3.1.3-al . JB-zni kéne mivel álljak neki?
    a laptopomon itunes 10.4.1.10 van.

  3. Nyugodjék Békében

  4. @BoRRoNeo: sok zsenit és nagy művészt ismerek, akik néha elég kiállhatatlanok, de őket így kell elfogadni, és szeretni. ebből a tulajdonságukból is jön az erejük

  5. @BoRRoNeo: “A halála óta megjelent beszámolók” Forrás?

  6. @SzifonPatron: Most nem kezdenék el oldalakat linkelni, az index nagyjából összefoglalta a főbb pontokat:
    index.hu/tech/2011/10/19/steve_jobs_nem_volt_szent/

  7. @BoRRoNeo: a nagy emberek gyakorta kiállhatatlanok, emiatt tudnak azok lenni akik, ahogyan Mateo is írta. Egyébként nekem gúgöl krómban is tökéletesen játssza a videót.

    A könyvet pedig tárt karokkal várom, sőt az első filmet is, mert biztosra veszem, hogy már készül.

  8. A Discoveryn lesz nov. 1-jén pontban délben Steveről egy dokumentumfilm.


Add a Comment