28
jan 10

Megjelent az iOS 5.1 beta 3 – kizárólag fejlesztőknek!

5.1, béta (admin)

Tegnap már elérhető volt az iOS 5.1 beta 3. Az Apple most nem sieti el az új rendszer frissítését, mivel már több hónapja dolgoznak az 5.1-es rendszeren, ez egyébként normális, noha most a szokásosnál több idő telt el a beta 2 és a 3 között. Korábban már írtunk róla, hogy az iOS 5.1 új háttereket is hoz magával, illetve az 5.1-el már tesztelik az iPad 3 és iPhone 5 készülékeket.

A beta 3-mat még ugyan nem szedték ízekre, de már most tudjuk, hogy több hibajavítást sikerült rajta eszközölni. Többek között az iPhone 4S-en újból lehet kapcsolgatni a 3G-t. Tehát megint van kapcsoló arra, ha valaki nem szeretné a 3G-s hálózatot használni és ezzel az akkumulátor idejét növelni. Egy német blog beszámolt arról, hogy az 5.1-ben a Siri már több nyelvet is támogat majd, többek között akár Japánt is. Erre bejegyzéseket is talált a rendszerben.

Még január 6-án volt arról hír, hogy az 5.1-ben olyan bejegyzéseket is találtak, hogy az új iPad 3 és iPhone 5 akár quad-core processor-t is kaphat, illetve ezeket az eszközöket már ezzel tesztelik. Valószínűleg A6 processzornak fogják ezt nevezni, és ahogy eddig is, dupla akkora sebességre számíthatunk, mint a többi vetélytárs esetén a piacon.

Itt még nincs vége! Az iOS 5 beta 3-ban olyan Siri-hez kapcsolódó bejegyzést is találtak, hogy az 5.1 megjelenésével egyetemben már diktálhatunk is az eszköznek. A billentyűzet beállítások résznél találtak egy szekciót úgynevezett “About Privacy and Dictation.” Ez eddig nem volt jelen sem az 5.0-ban, sem az 5.1 béta változataiban. Sajnos egyelőre még nem működik a funkció, valószínűleg a közeljövőben fogják aktiválni. Sajnos az iPhone 4S iOS5 beta 3-ban nincs ilyen menüpont, lehet csak iPad 2 és 3-ra lesz ez a funkció.

(forrás)

Tetszett? Oszd meg másokkal is:

28 hozzászólás a(z) “Megjelent az iOS 5.1 beta 3 – kizárólag fejlesztőknek!” bejegyzéshez

  1. Spider írta:

    Én már várom a Magyar Siri-t… :-)

    VálaszVálasz
  2. hohand írta:

    Szerintem arra legalább annyit kell várni mint a Magyar nyelvre. :(

    VálaszVálasz
  3. msl írta:

    En nem ertem ezt a 3G kikapcsolas problemat.
    Általános/Hálózat/Mobil adatforgalom ->ki-be kapcsolhato, es minden szep es jo.
    Attol, hogy nem 3Gnek hivjak, meg ugyanazt csinalja. Vagy az a baja mindenkinek, hogy nem egybol a beallitasok fomenujeben talalhato?

    VálaszVálasz
  4. Jadeye írta:

    @msl: nem ugyanazt csinálja. te a teljes mobilnet-elérést kapcsolod ki, és az ilyenkor sehogy nem megy, noha ettől még ugyanúgy kapcsolódhat a készülék a 3G-s hálózatra.

    a 3G a használt hálózati technológia neve, és nem a mobilnetet jelenti, hiszen mobilnet volt a 3G előtt is (EDGE, GPRS, HSCSD). iPhone 4, iPhone 3GS és iPhone 3G esetén ki lehet magát a 3G-s hálózatot kapcsolni, és ilyenkor a 2G-s hálózaton továbbra is megy, max EDGE sebességgel a mobilnet. a 3G kikapcsolása a készülék alacsonyabb fogyasztását, és így hosszabb készenléti idejét is eredményezi, de továbbra is elérhető a mobilnet, ami esetedben viszont nem.

    VálaszVálasz
  5. 3pdavid írta:

    @msl: A 3G kikapcsolása nem ugyan az mint az adatforgalom kikapcsolása! Ugyanis ha a 3G nincs engedélyezve de az adatforgalom igen attól még gprs-en vagy edge-n lehet netezni , bár nem olyan gyors de e-mail és egyéb push értesítésre bőven élég és nem fogyasztja úgy az akkut.

    VálaszVálasz
  6. msl írta:

    na, ma is tanultunk valamit! :)

    VálaszVálasz
  7. GorTen írta:

    Pad-ról wifi net megosztás mikor lesz már legálisan, gyárilag???

    VálaszVálasz
  8. 9freedy9 írta:

    Az akku időröl nincs hír iphone 4s esetén? mert kezdek már hülyét kapni tőle

    VálaszVálasz
  9. Thrutymo írta:

    Beta 2 felmegy udid reg nélkül is. Utána OTA frissítésként kell feltenni beta 3-at. Kikapcsolt 3G sokat javult az akkuidő. Iphone 4S

    VálaszVálasz
  10. charo írta:

    @Thrutymo: mégis mennyi ideig bírja a telefon normális használat mellett? 1 napig bírja?

    VálaszVálasz
  11. Jadeye írta:

    @9freedy9, @Thrutymo, @charo: tegnap este jelent meg, ergo még nem lehet érdemben nyilatkozni arról, hogy mennyivel bírja jobban…

    ha pedig valakinek még most is túlzottan merül a 4S, akkor érdemes megpróbálni egy friss restore-t a 9A406-os, második kiadású 5.0.1-re, mert abban frissült a baseband.

    VálaszVálasz
  12. Thrutymo írta:

    3G kikapcsolva, így vagyok most 62%on, 15 óra 46 perc készenlét, 3 óra 21 perc használat mellett. Ja és éjfélkor húztam le töltőről, 8 óra készenlét alatt 100% on maradt az akku. Az előbbi használatban wifi netezés meg kevés telefonálás volt, a fényerő 1/4 en van, nem auton.

    VálaszVálasz
  13. Thrutymo írta:

    Én tegnap betallóztam shift+update-al a 5.1 beta 2-t, feltelepült, mókolás nélkül aktiválva van. Ezután ota frissitessel tettem fel a beta 3-at. Nincs udid regem, ezért elég fura, hogy felment simán a beta 2.

    VálaszVálasz
  14. hiper írta:

    @Thrutymo: 10 ora körül megcsináltamm a végén közölte hogy nem regisztrált a készülék tehettem vissza az 5.0.1 et (szerencsére visszament NEM MEGY FEL reg nélkül

    VálaszVálasz
  15. T_Z írta:

    @Thrutymo:
    Update-tel tetted fel. (Ahogy írtad is.) Azért megy. Ha most készítenél egy Restore-t már nem menne. (Beta 2 sem ment volna ha “restore-ral teszed fel”.)

    Lényeg Update-nél nem aktival. Mivel a telefon aktiválva volt.

    VálaszVálasz
  16. speedhorse írta:

    Nekem is felment udid reg nélkül a béta 2, ota-val frissítve beta3-ra.

    VálaszVálasz
  17. m.beka írta:

    @Jadeye: ha már így szóbakerültek ezek a dolgok..én is kérdeznék valamit.

    én buta eddig azt hittem hogy a helymeghatározáshoz is mobilinternetre vagy wifi kapcsolatra van szükség. ám amikor kipróbáltam a Run Keeper nevű alkalmazást meglepődve tapasztaltam hogy végig követte merre futottam (nincs netelőfizetésem és minden adatforgalom ki is van kapcsolva a telefonon), de amikor ugyan ezt próbáltam air plane üzemmódban akkor nem ment. valaki elmagyarázná mi alapján műkődik a gps?

    VálaszVálasz
  18. Jadeye írta:

    @m.beka: a GPS működéséhez nem kell mobilnet, sem wifi, az maximum a térképek betöltéséhez, ha azok nincsenek meg offline. http://hu.wikipedia.org/wiki/GPS

    VálaszVálasz
  19. m.beka írta:

    @Jadeye: köszi a gyors választ!

    VálaszVálasz
  20. infy írta:

    Kíváncsi leszek, hogy ha az A6 chip dupla teljesítményt tud majd, akkor vajon mekkora akkumulátort tesznek majd az iPad 3 -omban? Vagy megfelezik az akku időt? Esetleg szoftveresen oldják meg valahogy? Tök jó, hogy folyamatosan egyre brutálisabb teljesítményt tudnak a mobileszközök, de ha az akkumulátorok megragadnak egy szinten, akkor egy idő után fél napot se fognak kibírni.

    Amúgy várom már az 5.1 -et, kíváncsi vagyok, hogy tényleges milyen változást hoz, ami jobbá teszi a mindennapi használatot.

    VálaszVálasz
  21. marc9401 írta:

    @infy: ez nem teljesen van így… a proci (cpu-gpu) gyártók egyre durvább és durvább nano technológiával dolgoznak, egyre jobb terveket megvalósítva. Ezért pl.: csak egy példa a nagy tesóknál: core2quad 4 magos, az új corei7 ek meg 4×2, tulajdonképpen tekinthető 8 magosnak, sokkal magasabb órajelen futnak, kissebb feszültséggel, kissebb hőtermeléssel, és sokkal hatékonyabbak. Tehát elméletben a nagyobb teljesítmény akár még kissebb fogyasztást is hozhat, de a legtöbbet az antennák és a kijelző fogyaszt, amivel egyelőre se hardveresen se szoftveresen nincs mit tenni, van és kész.

    VálaszVálasz
  22. JeLo írta:

    Én sem értem ezt a 3G problémát. Ha kikapcsolom a mobil adatforgalmat, akkor semmilyen mobilnetes kapcsolattípus nem működik. Ez így normális szerintem, hiszen ki akarna csak edget használni, amikor az rosszabb? Ha a mobilnet be van kapcsolva és éppen nincs 3G, akkor átáll Edgere. Sokkal jobb, hogy egybe kapcsolhatok ki mindent, hiszen azért kapcsolom ki a mobilnetet, hogy semmilyen forgalmat ne generáljon és áldás, hogy egy kapcsolóval megtehetem. Persze hogy ezt miért nem rakják már ki valami központi helyre, pl az értesítési központ tetejére, az rejtély.

    VálaszVálasz
  23. Jadeye írta:

    @JeLo: én meg azt nem értem, miért keverik még mindig sokan, mit jelent a két kapcsoló, noha teljesen mást csinál mindkettő.

    mire jó az EDGE? tökéletesen elég a push-ra: push email, iMessage, stb. csakhogy a 3G használata jobban meríti az akkut, az oda-vissza váltogatás a 2G/3G sávok között (hol itt nagyobb a térerő, hol ott) meg szintén.

    a mobilnet kikapcsolása esetén viszont továbbra is használja a 3G-s hálózatot (mert azt nem kapcsolod ki), de ilyenkor teljesen feleslegesen.

    VálaszVálasz
  24. gabor94 írta:

    egy olyan update kéne ahol lehetne 3G-n facetime-ot használni és engedne 20mbnál nagyobb adatot letölteni az AppStore-ból.. nem tudom minek kell ezt lekorlátozni, semmi értelme! :@ Ha már fizetek a mobilnetért akkor mit szólnak bele hogy mire használom?! És nem, nem akarok jailbreakelni sokkal jobb, hogy nem kell szenvedni a frissítésekkel, majd az adatokat vissza pakolni meg ilyenek..

    VálaszVálasz
  25. hohocali írta:

    Sokan a 3G-t azonosítják a mobil adatforgalommal. A 2G és a 3G egymás mellett levő két különböző hálózat. Tudsz telefonálni mindkettőn, és adatot forgalmazni is mindkettőn. Hangátvitelben nem észlelni különbséget, adatban viszont a 3G gyorsabb.
    Ha kikapcsolod a 3G-t, akkor minden a 2G hálózatra kerül, a telefonban levő 3G chip megszűnik működni = nem fogyaszt aksit.
    Ha kikapcsolod a mobil adatforgalmat, attól még a telefon ugyanúgy használja a 3G hálózatot ahol tudja, csak adatot nem továbbít.

    A battery programokban is van utalás erre, pl.:
    Talk time(2G) : 4h12min
    Talk time(3G) : 2h24min

    Ha sokat telefonálsz, akkor a 3G kikapcsolása gyakorlatilag megduplázza az aksit. Ha kikapcsolod a mobil adatforgalmat, akkor meg nem változik semmi.

    VálaszVálasz
  26. JeLo írta:

    @hohocali: Azt tudom, mit jelent a két kapcsoló, meg azt is, hogy a 3G mi, csak azt nem tudtam, hogy így van megoldva. Azt hittem, hogy a mobil adatforgalom kikapcsolása kapcsoló a 3G-t is teljesen kikapcsolja. Végül is a visszajelző is erre utal, mert eltűnik a 3G ikon fentről és nem is lehet netezni meg semmi. De hogy a háttérben használja másra, azt nem tudtam és most, hogy tudom, nem értem, mi ebben a logika.

    VálaszVálasz
  27. Thrutymo írta:

    A hangminőség lényegesen jobb telefon beszélgetés alatt, ha mindkét fél 3G-n van.

    VálaszVálasz
  28. Bubu86 írta:

    Nagy bajom van,kérlek segítsetek!!! Felraktam a beta 3-at,de nem tudok regisztrálni. Itunes meg nem engedni visszarakni az 5.01-et amíg nincs regisztrálva. Mit csináljak????

    VálaszVálasz

Írd le a véleményed!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!