A High Sierrával elérkezett az APFS ideje – ezt kell tudnod az átállásról!

Az Apple még júniusban jelentette be, hogy modern, saját fejlesztésű fájlrendszere, az APFS, a macOS High Sierra kiadásával immár az asztali gépeket is birtokba veszi.

Az Apple File System még tavaly debütált a cég mobileszközein, és úgy látszik, ez a “próbaidő” meggyőzte a döntéshozókat, hogy a Mac-ek esetén is elkötelezzék magukat az új háttértár-formátum mellett. A váltás teljesen automatikus minden olyan gépen, amely támogatja az APFS-t. Ennek feltétele, hogy a háttértár kizárólag SSD-s legyen.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Érkezik a 10.3 és az Apple File System avagy az AFPS – miért lesz ez jó nekünk?

Korábban már írtunk az Apple által újonnan kifejlesztett fájlrendszerről, az Apple File Systemről, ami rövidebb nevén az APFS. A cég vízióit tükröző technológia nemrég, az iOS 10.3 és a tvOS 10.2 bétájában valósággá vált. A változás azonban a watchOS-t és a macOS-t is érinteni fogja a közeljövőben.

AFPS telepítés 10.3

A frissítéssel járó változásokra különösen érdemes odafigyelniük azoknak az iPhone- és iPad-tulajdonosoknak, akik nem használják ezt a béta verziót – nekik még van idejük felkészülni arra, hogy a 10.3 hivatalos megjelenése eszközeiket végleg átkonvertálja az új fájlrendszer használatára.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

APFS – avagy mit rejt az Apple új fájlrendszere?

Az idei WWDC technológiailag talán egyik legfontosabb bejelentése az APFS, azaz az Apple File System (egyes nemhivatalos források szerint Apple Proprietary File System) volt. A cupertinói cég a saját gyártású hardverein eddig széleskörűen használt fájlrendszerek, a HFS és HFS+ lecserélését, modernizálását tűzte ki céljául az új formátum kifejlesztésével.

Borítókép: Az iCloud Drive nyújtotta hozzáférésnek köszönhetően a Mac asztalán található fájlok elérhetőek az iPaden és az iPhone-on is.

A HFS fájlrendszer 1985-ben, míg utódja, a HFS+ 1998-ban indult útjára. Azóta már majdnem két évtized telt el, így a változó felhasználói igényeknek és technológiai-hardveres megvalósításoknak megfelelő, újratervezett szoftveres támogatásra van szükség.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció