Skip to content

Az iOS 16 második bétája még szerdán, június 22-én érkezett, és persze hozott pár újdonságot vagy változást is, ami vagy eleve nem volt még a beta 1-ben, vagy pedig az Apple a visszajelzések hatására finomított rajta.

Ezekről például az iDownloadBlog készített egy rövid videót, amit alább beillesztettünk a cikkbe, illetve azért szövegesen is összefoglalnánk, milyen újdonságokról vagy változásokról is van szó pontosan.

Először lássuk az elsősorban a vizuális típusoknak szóló videót:

iOS 16 beta 2: Everything new!
  • Az Apple frissítette a lezárt képernyők szerkesztésének és létrehozásának folyamatát. Mostantól ráadásul már egy felfelé lökéssel megjelenik egy törlés ikon is alul, amire koppintva törölhetjük az adott lezárt képernyőt.
  • A háttérkép választásánál történt változtatások révén már sokkal egyértelműbb, hogy pontosan melyik háttérképet is cseréljük: a lezárt képernyőét, vagy a főképernyőét az ikonok mögött.
  • Amikor egy új fotót állítunk be háttérképként, a felületen már látszik egy kis szöveg (“Csípés a körbevágáshoz”), hogy a képet két ujjal összébb húzhatjuk, ha kicsinyítenénk, vagy pedig széthúzással nagyíthatjuk.
  • Két új szűrő opció a háttérképek esetén: kéttónusú és összemosott színek.
  • A Csillagászat névre keresztelt, dinamikus háttérkép már egy zöld pöttyel az aktuális helyzetünket is mutatja a Földön, ráadásul már a régebbi készülékeken is elérhető, mert a beta 1-ben nem volt az.
  • Az Apple javított a szöveges üzenetek szűrésén.
  • Az iCloud biztonsági mentés esetén már bekapcsolható, hogy az mobilinterneten keresztül is működjön, ami a korlátlan adatkerettel rendelkezők számára lehet előnyös.
  • A videólejátszásnál hosszan nyomva már tudunk “tekerni” a videóban.
  • Az Apple Cash esetén frissült a felület, és már látszik az egyenleg, illetve lettek küldés és kérés gombok is.
  • A Tárcában az Apple Card felülete már megjeleníti a napi/heti/havi jutalmakból adódó bevételeket.

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 16 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 16 béta: a leggyakrabban feltett kérdések!

 

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 16-ról szóló eddigi cikkünket itt érheted el, az iPadOS 16-ról szólóakat itt, a watchOS 9-ről szólókat meg itt, a tvOS 16-ról készülteket itt, a macOS Ventura kapcsán pedig itt olvashatsz.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for alali alali says:

    Úgy vettem észre az akksival is kíméletesebb :+1:

  2. Avatar for hiper hiper says:

    Hali!
    Ma 2022 június 28-a van.
    Ezt mutatja minden eszköz minden kijelzője. Kivéve az iPad asztal balfelső sarka
    Szerinte ” jún. 27. H”

    Tapasztalta ezt valaki?

    Frissités: Az időzóna automatikusról kézi(Budapest)re állitva meggyógyult!

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for alali Avatar for Szifon Avatar for hiper

Shopping cart

Hírek, Újdonságok

Webshop

Rendezés
Termék elérhetőség
500
3134900
Ár
- Ft
Bevonat
Csatlakoztatás
Modell
Tárhely
Méret
Tok mérete
Kialakítás
Gyártó
Akciós ár
Szíj anyaga