WWDC22: az Apple bemutatta az iOS 16-ot – új zárolási képernyő és Otthon app, illetve számos egyéb újdonság

Az Apple a WWDC-n bemutatta az iOS 16-ot, ami a szokásoknak megfelelően ősszel fog érkezni, de a fejlesztők már letölthetik az első béta verziót, a nyilvános béta pedig júliusban fog érkezni.

Az iOS 16 esetén az Apple stílszerűen épp 16 főbb kategóriát emelt ki újdonságként, de ezeken túl rengeteg egyéb érdekesség is érkezik az új rendszerrel. Nézzük, mit ír az Apple az iOS 16-ról!

Személyre szabott teljesítmény.

Az iOS 16 felpezsdíti az iPhone-élményt. Vadonatúj lehetőségeket kínál, hogy teljesen magadhoz alakítsd. Mindez még fejlettebb gépi intelligenciával és még gördülékenyebb kapcsolattartási, illetve megosztási funkciókkal társul.

Zárolási képernyő

Újragondolt zárolási képernyő

Villantsd meg kedvenc fotóidat a zárolási képernyőn, melyet most teljesen egyedivé tehetsz. Használhatod a fotó tárgyát jobban előtérbe hozó új többrétegű effektet, valamint különböző stílusokat is beállíthatsz, amelyek auto­ma­ti­ku­san megváltoz­tat­ják a zárolási képernyő színszűrőjét, alaptónusát és betűstílusát. Azt is beállíthatod, hogy egy fotósorozat képei a nap folyamán auto­ma­ti­ku­san váltsák egymást a zárolási képernyőn.

Widgetek

A zárolási képernyőre kitehető widgetek azonnal áttekinthető információt adnak a kedvenc appjaidból – láthatod például az időjárást, a naptáradban szereplő programokat, a dátumot, az időzónát, az ébresztéseket és egyéb jelzéseket, az akkumulátor töltöttségi szintjét vagy a tevékenység­gyűrűid aktuális állását.

Több zárolási képernyő létrehozása

Mostantól több különböző zárolási képernyőt is létrehozhatsz, mindegyiket egyedi háttérképpel és stílussal színesítve – a váltás is egyszerű közöttük. Ha inspirációra vágysz, körülnézhetsz a háttérképek galériájában, valamint a javasolt fotók és a tematikus gyűjtemények képei között.

Értesítések

A zárolási képernyő az értesítéseket kibontott listaként, halmozott vagy rejtett nézetben is meg tudja jeleníteni. Az értesítések a kép­ernyő alján jelennek meg, hogy sose legyenek útban.

Élő tevékenységek

Az élő tevékenységekkel közvetlenül a zárolási képernyődön követ­heted nyomon az éppen zajló eseményeket, hogy ne maradj le semmi­ről. Így a készüléked feloldása nélkül tudhatod meg például egy meccs állását, vagy hogy hol tart éppen a megrendelt ételed. Ez a funkcionalitás viszont csak később, egy szoftverfrissítésként fog érkezni.

Fókusz

Könnyedén beállíthatsz Fókuszokat

A Fókusz új, letisztult beállításaival egyenként kiválaszthatod, kiktől és mely appoktól szeretnél, illetve nem szeretnél értesítéseket kapni egy adott Fókuszban.

A Fókuszaidat a zárolási képernyőddel is összekapcsolhatod, így az kinézetében és működésében is mindig ahhoz fog igazodni, ahogy épp az iPhone‑odat használod. Egyszerű lapozó mozdulattal válthatsz át Személyes Fókuszról a közelgő megbeszéléseket és a teendőlistáidat widgetekkel mutató Munka Fókuszra.

Fókuszszűrők

A Fókuszszűrőkkel elrejtheted a zavaró információkat – ezzel bizonyos Apple-appokban, például a Naptárban és az Üzenetekben, valamint a külső fejlesztők különböző alkalmazásaiban is jobban különválaszthatod a munkád és a magánéleted.

Megadhatod például, hogy amíg Személyes Fókuszban vagy, ne jelenjenek meg a munkahelyi levelezésedhez tartozó értesítések.

Fotók

Megosztott iCloud-fotókönyvtár

Egyszerűbben, egy helyen oszthatsz meg fotókat és videókat akár öt családtagoddal, így együtt tehetitek teljessé a közös emlékek gyűjteményét.

A családtagok egyetlen megosztott iCloud-fotókönyvtárban bármikor hozzáférhetnek az összes felvételhez – azokhoz is, amelyeket nem ők készítettek vagy szerkesztettek.

Tele megosztási lehetőségekkel

Új megosztott fotókönyvtár létrehozásakor megadhatod, hogy meglévő fotóid közül az adott dátum óta vagy az adott emberekről készült képek kerüljenek bele. Miután létrehoztad a fotókönyvtárat, a Kamera appból közvetlenül oszthatsz meg benne felvételeket, sőt azt is beállíthatod, hogy automatikusan megossza a fotókat mindazokkal, akikkel korábban már megosztottad a fotókönyvtárad és épp a közeledben vannak. Az Önnek kategóriában pedig intelligens javaslatok segítenek eldönteni, hogy hozzáadj‑e egy új fotót a megosztott könyvtárhoz.

Mindenkinél szinkronban a szerkesztések és változtatások

A megosztott fotókönyvtár minden közreműködője hozzáadhat új fotókat, valamint szerkesztheti és törölheti a meglévőket. A kedvencek, a képfeliratok és a kulcs­szavak is szinkronizálódnak a tagok között, így ha egyikőtök rendszerezi a gyűjteményt, azzal a többieknek is megkönnyíti a keresést.

Üzenetek

Az üzenetküldés újraírva

A nemrég elküldött üzeneteidet mostantól átírhatod vagy akár teljesen vissza is vonhatod. Az üzenetek az elküldésük után 15 percig szerkeszthetők vagy vonhatók vissza.

És már megjelölheted olvasatlanként azokat az üzeneteket, amelyekre nem tudsz azonnal válaszolni, de később mégis szeretnél.

SharePlay az Üzenetekben

Nézzétek együtt a barátokkal a kedvenc sorozatotok legújabb részét vagy hallgassatok közösen egy új számot, miközben csetelhettek róla az Üzenetekben. Mivel a lejátszásvezérlők is megosztottak, mindenkinél szinkronban marad a lejátszott tartalom.

Sokoldalúbb csapatmunka

Már jegyzeteket, preziket, emlékeztetőket, Safari-lapcsoportokat és egyéb tartalmakat is megoszthatsz az Üzenetekben, ahonnan azonnal bele is vághattok a közös munkába. A beszélgetésben láthatod, ha valaki módosított egy megosztott projektet, és közvetlenül abból az appból veheted fel a kapcsolatot a többiekkel, amelyikben éppen dolgozol.

Mail

Továbbfejlesztett keresés

A keresés pontosabb és átfogóbb találatokkal szolgál, sőt már azelőtt ad javaslatokat, hogy elkezdenél beírni valamit.

Új levelezési funkciók

Egyszerűen visszahívhatsz egy éppen kiment e‑mailt, későbbi időpontra ütemezheted az üzeneteid elküldését, és emlékeztetőket állíthatsz be, hogy később reagálj egy levélre, vagy hogy visszatérj rá. (Szerkesztői megjegyzés: a Küldés visszavonása funkció csak az elküldés utáni 10 másodpercben áll rendelkezésre – szóval ez gyakorlatilag egy 10 másodpercig késleltetett küldés, nem pedig egy már kiküldött levél percekkel későbbi visszahívása.)

Az e‑mailekben már formázott linkeket is használhatsz, így még több részlet derül ki belő­lük egy szempillantás alatt. Ha pedig elfelejtenél egy mellékletet csatolni vagy egy címzettet megadni, a Mail észreveszi, és rákérdez, hogy szeretnéd‑e pótolni a hiányzó dolgokat. A funkció angol nyelven érhető el.

Safari és jelkulcsok

Védettebb bejelentkezés a jelkulcsokkal

A jelkulcsok egy újfajta, végpontok között titkosított bejelentkezési módot kínálnak, amely védett az adathalász támadásokkal és adatszivárgással szemben. Ezzel bármelyik közismert kétfaktoros hitelesítési rendszernél biztonságosabbak – és nem csak Apple eszközökön használhatók.

Megosztott lapcsoportok

Közvetlenül a Safariból oszthatod meg böngészőlapjaidat és könyvjelzőidet, küldhetsz üzeneteket és indíthatsz FaceTime-hívásokat. Akár a következő utazásotokat tervezitek a barátokkal, akár kanapékat nézegettek a pároddal, az összes lapot megoszthatod egyetlen helyen. Ha pedig ők is találnak valami jót, hozzáadhatják a csoporthoz a saját lapjaikat.

Gépi intelligencia

Tárgy leemelése a háttérről

A fotókról egyszerűen leemelheted a tárgyukat, vagy elkülönítheted a háttér eltávolításával. Ez a funkció többek között a Fotókban, a Képernyőfotóban, a Gyorsnézetben és a Safariban lesz elérhető. (Megjegyzés: ez az újdonság az A12 Bionic vagy újabb chippel szerelt iPhone-modelleken érhető el.)

Élő szöveg videókban

Ha egy videót olyan képkockán állítasz meg, amelyen valamilyen szöveg látható, használhatod rajta a megszokott szövegműveleteket, például kimásolhatod, lefordíthatod, megoszthatod, sőt rá is kereshetsz. (Megjegyzés: ez is az A12 Bionic vagy újabb chippel szerelt iPhone-modelleken érhető el, és angol, francia, japán, kínai, koreai, német, olasz, portugál, spanyol és ukrán szövegekkel működik.)

Gyorsműveletek Élő szöveggel

Mostantól még egyszerűbben tudsz telefonszámokat felhívni, weboldalakat megnyitni, pénznemek között váltani, más nyelvre fordítani és egyéb műveleteket végezni a fotókon és videókon feltűnő vagy a Kamerával befogott szövegeket felhasználva.

Gyorsparancsok külön beállítás nélkül

Az appok telepítése után azonnal használhatsz Siri-parancsokat.

Diktálás

Intelligensebb diktálás

A Diktálás a szöveg bemondása közben azonnal, automatikusan beszúrja a vesszőket, pontokat és kérdőjeleket. Emojikat is tehetsz az üzeneteidbe diktálással: csak mondd, hogy „happy face emoji.” (Megjegyzés: ez az újdonság az A12 Bionic vagy újabb chippel szerelt iPhone-modelleken érhető el, és a használatához beszédfelismerő modellek letöltése szükséges.)

Diktálj és gépelj egyszerre

Szöveg bevitele közben simán váltogathatsz az érintéses és a hangbevitel között. Gépelj a billentyűzeten, koppints a szövegmezőre, tedd át a kurzort, szúrj be QuickType-javaslatokat – mindezt anélkül, hogy kilépnél a diktálásból. (Megjegyzés: ez is az A12 Bionic vagy újabb chippel szerelt iPhone-modelleken érhető el, és angol, arab, francia, japán, kínai, koreai, német, olasz, spanyol, orosz és török szövegekkel működik.)

Térképek

Többmegállós útvonaltervezés

Több megállót is előre betervezhetsz az útvonaladba, és a korábbi útvonalaidat is egyszerűen megtalálod a Legutóbbiak pontban. A Térképek szinkronizálja az adatokat az összes eszközödön, így a Mac-eden kinézett útvonalat az iPhone-odon is láthatod, amikor elindulsz.

Tömegközlekedési kártyák és árak a Térképekben

Új tömegközlekedési kártyákat adhatsz a Tárcához, ellenőrizheted és feltöltheted a merülő egyenlegedet, és az utazás árát is megnézheted a Térképek app elhagyása nélkül.

Apple Pay és Tárca

Kövesd nyomon a rendeléseidet

A Tárcában megnézheted a nyugtáidat, és nyomon követheted az Apple Pay-jel kifizetett rendeléseidet.

Biztonságos kulcsmegosztás

A Tárcából biztonságosan megoszthatod a kulcsaidat a kedvenc üzenetküldő alkalmazásaidon – például az Üzeneteken, a Mailen és a WhatsAppon – keresztül. Te határozod meg, hogy mikor és hol lehet használni a kulcsokat, és bármikor vissza is vonhatod őket. (Megjegyzés: ez csak meghatározott autómárkákhoz és megfelelő jellemzőkkel rendelkező zárakhoz érhető el.)

Otthon

Újragondolt Otthon app

Az Otthon appot az alapoktól építettük újra – még hatékonyabb és még megbízhatóbb formában. Az áttervezett Otthon lapon kezelheted az összes okosotthoneszközödet. Az új kategóriák klíma, fények, biztonság és más jellemzők szerint válogatják szét számodra a kiegészítőket, és egy koppintással hozzájuk is férhetsz. A többkamerás nézet pedig az okosotthon-kamerákat helyezi a középpontba.

Ehhez az otthoni központhoz csatlakozó Apple eszközök mindegyikén a legújabb szoftververziónak kell futnia. Az otthon megosztásához és az Otthon alkalmazás értesítéseinek fogadásához otthoni központ szükséges. Otthoni központként csak Apple TV és HomePod használható.

Matter-támogatás

A Matter egy okosotthonokhoz kifejlesztett kapcsolati szabvány, amely számos különböző okosotthon-kiegészítő együttműködését teszi lehetővé a platformok közötti átjárással. Az Otthon appal és Sirivel zökkenőmentesen irányíthatod Matter- és HomeKit-kompatibilis kiegészítőidet. A Matter jóvoltából sokkal több készülék lesz kompatibilis az ottho­noddal, így még változatosabb választási lehetőségeid lesznek – a legmagasabb fokú biztonság megőrzése mellett. Ez a funkcionalitás viszont csak később, egy szoftverfrissítésként fog érkezni. A Matter-kiegészítőkhöz otthoni központként használt Apple TV vagy HomePod szükséges.

Egészség és fitnesz

Frissítések az Egészség appban

Az Egészség app új Gyógyszerek funkciója segít a gyógyszerszedés intézésében, követésében és megértésében. Szeretteidnek továbbá meghívót is küldhetsz, hogy megosszák veled az Egészség appban tárolt adataikat, így még jobban figyelhettek egymásra mindabban, ami igazán fontos.

Fitnesz app Apple Watch nélkül is

A Fitnesz app akkor is segít nyomon követni és elérni a fitnesz­céljaidat, ha nincs Apple Watch-od. Az iPhone mozgásérzékelői, a lépésszámod, a megtett távolság és külső partnerek edzésprogramjainak segítségével becslést készít az elégetett kalóriákról, hogy ezzel is hozzásegítsen a napi mozgáscélod megvalósításához.

Családi megosztás

Egyszerűen kezelheted a gyerekek felhasználói fiókjait

Könnyedén hozhatsz létre fiókot a gyerekeknek, hogy a megfelelő szülői felügyeleti beállítások a kezdetektől fogva aktívak legyenek. Életkor szerint adhatod meg a médiakezelési beállításokat, és gondoskodhatsz a Képernyőidő, a helyzetmegosztás és más lehetőségek megfelelő beállításáról.

A gyerekek Képernyőidőre vonatkozó kérései mostantól az Üzenetekben is megjelennek, ahonnan egyszerűen jóváhagyhatod vagy elutasíthatod őket.

Új készülék beállítása a gyermekednek

Saját készülékedről, a Gyors kezdés funkcióval egyszerűen beállíthatod gyermeked új iPhone‑ját vagy iPadjét a megfelelő szülői felügyeleti beállításokkal együtt.

Családi ellenőrzőlista

Hasznos tippek és javaslatok segítenek a legtöbbet kihozni a Családi megosztásból – a számos téma között ott van a beállítások frissítése, amely a gyerekek életkorától függően változik, a helymeghatározás bekapcsolása, de arról is kaphatsz emlékeztetőt, hogy a család minden tagjával megoszthatod az iCloud+-előfizetésedet.

CarPlay

A CarPlay új generációja

A CarPlay új generációja hamisítatlan iPhone-élményt ad az autózáshoz. A sofőr körüli összes képernyőhöz – és a műszerfalhoz is – szolgáltat tartalmat, ami egységes megjelenést biztosít, egyesítve az autó és az iPhone legjobb jellemzőit.

Közvetlenül a CarPlay-ből vezérelheted az olyan járműfunkciókat, mint a rádió és a klíma. A felhasználói felületet pedig a saját igényeidre szabhatod widgetekkel, gondosan összeállított műszercsoport­dizájnokkal és más lehetőségekkel. (Megjegyzés: a kompatibilis járművek listája 2023 végén várható.)

Adatvédelem és biztonság

Gyors reakció a biztonsági kihívásokra

Mostantól a normál szoftverfrissítések közti időszakban is kapsz fontos biztonsági fejlesztéseket, így automatikusan naprakészen tarthatod az iPhone‑od védelmét a biztonsági problémákkal szemben.

Biztonsági ellenőrzés

A Biztonsági ellenőrzés funkció a családon belüli és párkapcsolati erőszakot elszenvedőknek segít, hogy az adott helyzetben felülbírálhassák és alaphelyzetbe állíthassák a másoknak adott hozzáférést. A Biztonsági ellenőrzés alaphelyzetbe állítja a rendszer appokhoz tartozó adatvédelmi engedélyeit, és az adott eszközre korlátozza az Üzenetek és a FaceTime használatát.

Kisegítő lehetőségek

Ajtó észlelése

Ez a funkció az úti célodhoz vezető utolsó néhány méteren segít eligazodni: megkeresi az ajtót, felméri, milyen messze van, illetve hogyan lehet kinyitni. Hangosan felolvassa a szobaszámokat, a kerekesszékes akadálymentességet jelölő szimbólumokat és más hasonló fontos információkat is. Ez a funkció iPhone 12 Pro és iPhone 13 Pro készülékekkel használható.

Partnervezérlő

Két kontrollert egyesíthettek, amikor segítségre van szükséged egy játékban. Ha ugyanazt a játékost két összekapcsolt vezeték nélküli játékvezérlővel irányítjátok, szintet léphettek a kedvenc iPhone-, iPad- vagy Mac-játékaitokban.

Az Apple Watch vezérlése az iPhone‑nal

A Kapcsolóvezérlést, a Hangvezérlést és az iPhone összes többi kisegítő funkcióját is használhatod az Apple Watch-od vezérléséhez.

És mindez csak a kezdet.

Időjárás. Az előrejelzési modulokra koppintva részletesen tájékozódhatsz a levegőminőségről, a helyi előrejelzésekről és egyéb adatokról. Óránkénti előrejelzést kaphatsz a következő 10 napra, a következő óra csapadékintenzitását pedig percről percre láthatod. Az időjárási vészhelyzetekről – például tornádókról, hóviharokról vagy villámárvizekről – szóló kormányzati értesítéseket is megkaphatod az alkalmazásban.

Freeform. A Freeform egy új hatékonyságnövelő alkalmazás, amelyben közösen valósíthatjátok meg az ötleteiteket. Jegyzetelhettek, fájlokat oszthattok meg, valamint internetes linkeket, dokumentumokat, videókat és hangot is beszúrhattok. Ez a funkcionalitás viszont csak később, egy szoftverfrissítésként fog érkezni.

Apple TV. A tvOS 16 eszközkapcsolati támogatása új lehetőségeket nyit az Apple TV, az Apple Watch és az iPhone közös használatában. Amikor a közelben vagy, csatlakozz az eszközeiddel, és merülj el a tévézés minden eddiginél személyesebb élményében.

Spotlight. A Spotlight keresőt közvetlenül a Főképernyőn is elérheted, és részletes kibontott találatokat, intelligens javaslatokat, illetve még több képtalálatot kaphatsz az olyan appokból, mint az Üzenetek, a Jegyzetek és a Fájlok. Közvetlenül a Spotlightból indíthatsz időzítőt és futtathatsz parancsokat is.

Game Center. A Kontaktok app áttervezett irányítópultján láthatod, hogy mit és milyen eredménnyel játszanak a barátaid. A többrésztvevős Game Center-játékok SharePlay-integrációjának köszönhetően egy barátod is beszállhat a játékba, miközben FaceTime-oztok. Ez a funkcionalitás viszont csak később, egy szoftverfrissítésként fog érkezni.

FaceTime Handoff. Egyszerűen válthatsz eszközt a FaceTime-hívások közben – és egy szóról sem fogsz lemaradni. Egy koppintással átadhatod a hívást a Macedről az iPhone‑odra vagy az iPad­edre, és a váltást a csatlakoztatott Bluetooth-fülhallgatód is azonnal leköveti.

Emlékez­tetők. A listákat sablonként is elmentheted, létrehozhatod és megoszthatod, illetve rutinfeladataidhoz, utazási listáidhoz és bármilyen más célra is újrahasznosíthatod őket. A kedvenc listáidat rögzítheted is az egyszerűbb eléréshez. A Ma és az Ütemezett intelligens lista idő és dátum szerint rendezi az elemeket, hogy jobban átláthasd őket, és szükség esetén könnyebben állíthass be emlékeztetőt. A Teljesített lista pedig egy vadonatúj lista, amelyben a teljesítés idejével és más adatokkal együtt, egy helyen tekintheted át az összes teljesített emlékeztetődet.

Jegyzetek. Az iPhone‑odon a megosztás menü használatával bármelyik appból kiindulva készíthetsz gyorsjegyzetet. A készüléked jelkódjával zárolhatod a kívánt jegyzeteket – így nem kell hozzájuk külön jelszót megjegyezned. Az intelligens mappák új, testre szabható szűrőivel a létrehozás dátuma, a mellékletek és más szempontok alapján is rendszerezheted a jegyzeteidet.

Részvények. Több figyelési lista létrehozásával egyszerűen rendszerezheted a követett árfolyamjelzőket. A szimbólumokat tetszőleges feltételek, például ágazat, eszköztípus, tartott eszközök és egyebek szerint is csoportosíthatod. A közelgő pénzügyi jelentések időpontját felveheted a naptáradba, az új widgetekkel pedig még több információt kaphatsz egy pillantással.

Memoji. Fejezd ki az egyéniséged új Memoji-matricákkal és olyan új személyre szabási lehetőségekkel, mint az orrformák, a fejfedők és a természetes hajtextúrákat és hullámtípusokat jobban tükröző frizurák. A Kontaktok appban is egyedibbé teheted a kontaktjaidat az új Memoji-matricapózokkal.

Fordító. A Fordító appból elérhető kamerával lefordíthatod a magad körül látott szövegeket. A képet szüneteltetve olyan fényképet kaphatsz, ahol a fordítás az eredeti szövegre helyezve jelenik meg, és ki is nagyíthatod az egyes részleteket, de a Fotókönyvtárban tárolt fényképeken látható szövegeket is lefordíthatod.

Háttérkép

Megtetszett az iOS 16 új háttérképe? Kattints a kívánt képre a letöltéshez (új lapon nyílik meg):

Kompatibilitás

Az iOS 16 csak az iPhone 8 és újabb modellekre érhető majd el – így már nem támogatja az iPhone 6s, iPhone 6s Plus, iPhone 7, iPhone 7 Plus és első generációs iPhone SE modelleket:

Az iOS 16 első béta verziója a fejlesztők számára már letölthető, a nyilvános béta júliusban érkezik, a hivatalos megjelenés pedig a már megszokott ősz lesz. Erről bővebben: Gyakori kérdések: mikor jelenik meg az iOS 16 hivatalos verziója?

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

  1. Widgetek? Van baj.

  2. Meg is van az első használhatatlanná tevő bug. iPhone 8 Plus, bal fent ragad a search random, tehát nem is akarom előhozni (meg nem is értem mit keres bal fent, csak a “arch” látszik a search-ből meg a gom buborék vége) ettől “lefagy” a homescreen, nem reagál semmire, csak a restart segít. Az a baj, hogy ezt kepes megtenni 3 perc alatt 4x. Természetesen küldtem feedback-et, nem fanyalgok, ez egy béta, csak azért irom le, hogy ha más is 8 plusra szeretné feltenni, nem biztos, hogy jó ötlet. :slight_smile:

  3. novisz says:

    Akkor ebből a frissítésből már kimarad az SE(1st.gen).
    Viszont a 6s megkapja, amiben ugyanaz a vas muzsikál.
    Fura.

  4. alali says:

    A 6S sem kapja meg, 8 vagy a fölötti készülékekre lesz elérhető. Ott van a leírásban.

  5. Landscape Face ID
    És tényleg!!! Végre lehet majd használni a kocsiban fektetett módban!

  6. Off topik és nem vitából, de ez mindig is érdekelt. :smiley: azon kívül, hogy így a megszokott a régi naviktók, miért használják ennyien fektetve a telefont az autóban? Nem az a lényeg a navigációban, hogy mi van előttem? Az az érdekes, hogy mi van mellettem?:smiley:

  7. gunar says:

    Na persze de csak 13-tól. A 12-n nem adja, v lehet a pro-kkal igen, az meg nincsen.
    Azaz majdnem fekvő van a 12-n is, valahol a 90fok és a 45 fok között már jó :slightly_smiling_face: Ahogy eddig is gondolom, csak sosem teszteltem

  8. novisz says:

    Bocsi. Máshol olvastam ezt…

  9. Jadeye says:

    @novisz bárhol olvastad, hülyeség volt, ott van a cikkben a kompatibilitási táblázat, és az Apple leírásában is.

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!