fbpx Skip to content

Tavaly nyáron a semmiből tűnt fel egy új kiszivárogtató, aki az @analyst941 felhasználónévre hallgatott Twitteren.

Első sikeres előrejelzése az iPhone 14 Pro dinamikus szigetével kapcsolatban volt és azóta rendszeresen ontotta magából a jóslatokat az Apple jövőjéről. Most azonban ennek vége, mert kiderült, hogy honnan érkeztek információi.

A MacRumors fórumán osztotta meg vallomását:

Sziasztok!

Ez az utolsó üzenetem itt mindenkinek.

Többé nem leszek jelen, de megérdemeltek egy rendes búcsút. Nem akarok túl sok részletet megosztani a jogi dolgok miatt, de egy több lépéses felderítés eredményeképp a lánytestvérem kirúgták az Apple-től és sajnálatos módon attól tartok, hogy jogi következmények lesznek a következők, amire számíthatunk, mindketten, külön.

Nem hiszem el, hogy ezt tettem, és elnézést kérek emiatt a testvéremtől és az Apple-től is. Nem tudom, hogy mi mást mondhatnék. Tudom, hogy a testvérem teljesen össze van törve és még utál is, mintha nem is lennénk már testvérek.

Nem tudom, hogy van-e életem ezen kívül és azt sem tudom, hogy mi fog történni.

Élveztem a kalandot, de azt üzenem mindenkinek, akinek van forrása, hogy ne osszon meg semmi specifikusat, mert az drága lehet.

Több ponton buktunk le, de a végső hiba a Final Cut Pro/Logic Pro iPadre készített változatának kiadási dátumával történt. Az alkalmazások fejlesztése kapcsán ugyanis több különböző kiadási dátum keringett a cégen belül és sajnálatos módon azt a kombinációt osztottam meg Twitteren, amit a testvérem kapott, más részletekkel együtt.

Már lehet, hogy így is túl sokat osztottam meg a helyzetemről, szóval viszlát. Köszi, hogy időt szántatok rám. Tanuljatok a hibámból és ne hagyjátok, hogy veletek vagy szeretteitekkel ilyesmi történjen.

A nyilvános PGP kulcsom megtalálható a MacRumors bejegyzéseimben. Kérlek mentsd el, ha valaha is fel akarod venni a kapcsolatot velem a jövőben. Ezt a fiókot 24 órán belül törölni fogom a biztonságom érdekében.

A keddi Final Cut Pro és Logic Pro bejelentés előtt napokkal osztotta meg @analyst941 Twitteren, hogy a Logic Pro és a Final Cut Pro csak jövőre érkezik, ráadásul nagyon magabiztos volt, de pont ez a tévedés volt, ami lebuktatta.

Ez viszont azt is jelenti, hogy a múltbeli bejegyzései a legnagyobb valószínűséggel az igazságot hordozzák, ezért érdemes végigmenni rajtuk:

És emellett még elejtett pár információt legutóbb az Egészség és Tárca alkalmazás kapcsán, többek közt olyan képernyőfotókat is, amikből el tudjuk képzelni, hogy hogyan alakul majd át ezen alkalmazások felülete:

Ahogy látható, a Tárca alkalmazás egy fülsávval fog majd bővülni, ahol külön kezelheted majd a kártyáidat, pénzedet, kulcsaidat, rendelésedet és azonosítóidat.

Az Egészség alkalmazás Összegzés füle pedig egy kártyás felületet kap majd:

Személy szerint ezt nagyon várom, mert a jelenlegi képernyőn rengeteget kell görgetni a releváns infókért.

Az iPadOS 17 kapcsán is nyilatkozott még pár érkező újításról:

  • külső monitorok webkameráinak támogatása
  • hangkimenet-állítási lehetőségek
  • több hang és videó streamelése egyszerre Porondmester használata mellett
  • külső monitorokon átméretezhető Dock
  • iPad kijelzőjének altatása, amikor külső monitor csatlakoztatva van

Azt is felfedte, hogy az iOS 17 a létrehozott lezárt képernyőket egy rácson jeleníti majd meg, így sokkal könnyebb dolgod lesz a képernyők kezelésével, ha sokat használsz:

És ha ez még nem lett volna elég, Twitteren a lebukása előtt azt is belengette, hogy hamarosan meg fogja osztani, hogy hogy néz ki az iOS 17 Vezérlőközpontja.

Ez most már úgy tűnik, hogy nála marad titokként – már legalábbis a WWDC nyitó keynote-jáig, ami már kevesebb mint 1 hónapnyira van csak.

A túlzott kiszivárogtatásainak eredményeképp megromlott a viszonya a testvérével, aki most még az állását is elvesztette az Apple-nél.

Te mit gondolsz @analyst941 esetéről?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok