A hozzászólások alapján ezek a hibák fordulnak elő legtöbbször az iOS 16-ra való frissítés után

Készülékgyártótól függetlenül soha nincs olyan szoftverfrissítés, ami után ne jelentkeznének problémák az egyes felhasználóknál a frissítés telepítése után. Ennek elsősorban két oka van: az egyik, hogy a szoftverek egyre több funkciója azokat egyre bonyolultabbá teszi, amit továbbra is emberek fejlesztenek, akik hibáznak, a másik pedig az, hogy egy-egy frissítés után a felhasználók is aktívabban használják a készüléküket, így bármi szokatlan változást azonnal a frissítés számlájára írnak.

A leggyakrabban felvetett jelenség, hogy a készülék jobban merül. A másik, hogy a készülék működése lassabbá válik, ami kapcsán pedig folyamatosan az az elmélet kerül elő, hogy az Apple szándékosan lassítja a régi készüléket, ezzel akarva rávenni minket, hogy újat vásároljunk. Nézzük, mit tehetünk ezekkel!

Jobb-e számítógéppel frissíteni, mint magán a készüléken?

Rendszeresen előkerülő kérdés, hogy jobb-e számítógéppel frissíteni a készüléket, nem pedig a Szoftverfrissítés menüponton keresztül, illetve hogy ha mégsem számítógéppel csináljuk, akkor emiatt jobban merül-e a készülékünk? A válasz nem: nem lehet rosszul vagy jobban frissíteni, sem nem merül attól jobban, ha nem gépen keresztül, hanem magán a készüléken frissítenénk.

Ami viszont képes problémákat orvosolni, az nem más, mint amikor a készülék szoftverét teljesen visszaállítjuk, majd az adatainkat vagy visszatöltjük egy biztonsági mentésből, vagy nem, és inkább új iPhone-ként állítjuk be. A kulcs ebben az esetben a teljes visszaállítás, nem pedig az, hogy mindezt számítógéppel vagy magán a készüléken tesszük meg.

A készülék ugyanolyan használat mellett is gyorsabban merül

Ez gyakorlatilag minden egyes frissítés után, kivétel nélkül mindig említésre kerül a hozzászólásokban, mindig van egy bizonyos százalék a felhasználók között, akinek éppen jobban merül. Mivel azonban mindenki más környezetben és telepített alkalmazásokkal használja a készülékét, így annak megállapítása sem igazán lehetséges, hogy az adott esetben pontosan miért merül épp jobban az adott készülék a frissítés után.

Mivel az Apple a frissítések során nem csak új funkciókat ad hozzá a rendszerhez, hanem a már meglévő funkciók esetén is eszközöl módosításokat, ezek hatással lehetnek a külső fejlesztők alkalmazásaira is, így nagyon fontos, hogy a fejlesztők is rendszeresen frissítsék az általuk fejlesztett appokat a legfrissebb rendszerverziókhoz. Sok esetben viszont ez nem történik meg időben, és emiatt az adott alkalmazás hibásan működhet az iOS frissítése után, és ez okozhat gyorsabb merülést. Mivel azonban korábban nem jelentkezett probléma az adott alkalmazással, és az csak a frissítés óta vacakol, az átlag felhasználó azonnal az Apple-t fogja okolni a problémáért, miközben valójában az alkalmazás fejlesztőjének kellett volna eszközölnie a megfelelő változtatásokat az alkalmazásában, és kiadni hozzá egy frissítést.

Az alkalmazásfrissítések Apple általi jóváhagyása ugyanakkor szintén időt vesz igénybe, így érdemes lehet várni pár napot – nem csak az app frissítésére, hanem még akár magával az iOS-frissítéssel is.

Mit tehetünk, ha gyorsabban merül a készülékünk?

Mivel ennek számtalan oka lehet, ezért nincs is feltétlenül olyan megoldás, ami minden helyzetre kivétel nélkül alkalmazható lenne. Több cikkünk is született már ebben a témában, közülük leginkább ezt tudjuk javasolni azzal kapcsolatban, hogy milyen lehetőségeket érdemes végigzongorázni: Gyakori kérdések: akkuproblémák megoldása 8 lépésben.

A készülék lelassult, a működése akadozik

Ez jellemzően az iOS új főverzióinak megjelenése után szokott előkerülni, tehát például most is, az iOS 15-ről iOS 16-ra való frissítéskor. Mivel a frissítés után a készülék egy ideig még dolgozik a háttérben, így ez átmenetileg okozhat lelassulást, akadozást, és egyben merülést is. Ha viszont a frissítés után éjszakára töltőn, bekapcsolva hagyott készülék 1-2 nappal későbbre sem szedi össze magát, akkor már érdemes gondolkozni azon, hogy mit lehet megpróbálni ennek kiküszöbölésére.

Általánosságban az alábbi cikkünkben leírt lépéseken érdemes végigmenni: Gyakori kérdések: mit tehetünk, ha furcsa dolgokat produkál a készülékünk?

“Azért lassítja le az Apple a régi készülékedet, hogy megvedd az újat!”

Az Apple számára semmi értelme nincs annak, amit ez a rendszeresen felbukkanó elmélet hirdet, tehát hogy az egyes frissítésekkel az új modellek megjelenésekor a cég direkt lelassítja a régi készülékeket, hogy ezzel vegye rá az egyszeri vásárlót az új készülék megvásárlására. Ha mindez igaz lenne, akkor a frissen megvásárolt, még “csilli-villi”, új – és pláne nem olcsó! – készüléket is ugyanúgy belassítaná később az Apple, tehát ugyanott lenne vele egy idő után a vásárló, aki emiatt inkább elfordulna a cégtől, ha az így átverné.

Korábban az iPhone 6s-ek hidegben való, váratlan kikapcsolása miatt vezette be az Apple a teljesítményfelügyeletet, ami az akkumulátor állapotától függően lecsökkentette a készülék teljesítményét, ezzel gyakorlatilag lelassítva azt, de az iOS 11.3 óta már alapból kikapcsolt állapotú ez a funkció, és csak akkor kapcsol be, amikor az akkumulátor állapota miatt a készülék váratlanul újraindult vagy kikapcsolt, és egyébként ez az akku állapotától és az amiatti váratlan kikapcsolgatásoktól függetlenül le is tiltható.

Ha a billentyűzeten akadozik a gépelés

Előfordulhat, hogy a billentyűzeten kezd el akadozni a gépelés. Mivel látatlanban nem lehet megállapítani, mi a mögöttes ok, így első körben érdemes lehet a Beállítások, Általános, iPhone átvitele vagy alaphelyzete alatt az Alaphelyzetbe állítás opcióra nyomva a Billentyűzet szótárának alaphelyzetbe állítása lehetőséggel kezdeni.

Az iOS 15 visszaállítása

Ha mégis inkább visszakoznánk és egyelőre távol tartanánk magunkat az iOS 16-tól, akkor ameddig az Apple aláírja az iOS 15 legutóbbi verzióját, addig az aláírási ablak bezáródásáig még vissza tudjuk tenni a készülékünkre az iOS 15-öt. Ehhez először töltsük le a készülékünkhöz az iOS 15.7 IPSW-jét, majd tegyük a készüléket visszaállítási (recovery) vagy DFU módba, majd a Finderben vagy az iTunes-ban Mac esetén az ⌥ (alt), Windows esetén a ⇧ (shift) lenyomása közben kattintsunk a visszaállítás gombra. Az így megnyíló ablakban tallózzuk be a letöltött IPSW-t.

A helyreállítási mód lépései – ez az iPhone 8 óta változatlan: Az iPhone 8, 8 Plus és iPhone X esetén megváltozott a reset, a recovery és a DFU elérésének módja.

Az iOS 15.7-es IPSW-t ebből a cikkünkből lehet letölteni a készülékünk típusát kiválasztva, és az mindaddig visszatehető, ameddig az Apple még lehetővé teszi a visszaállítását: Megjelent az iOS 15.7 – tizenegy sebezhetőség javítása.

Ha az Apple már nem engedi a visszarakását, akkor a folyamat már a legelején hibaüzenettel meg fog állni. Ha nem kapunk hibaüzenetet, akkor sikerülni fog a visszaállítás is.

A készülékünkről készített biztonsági mentés magát az iOS-t nem tartalmazza, tehát egy régebbi mentés nem fog egy régebbi iOS-verziót sem visszatenni.

Fontos kiemelni, hogy az iOS 16-os készülékünkről készült biztonsági mentés nem állítható vissza iOS 15-re, tehát csak az iCloud fiókunkkal szinkronizált adatainkat tudjuk ilyenkor visszakapni.

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

    • appok laggolnak
    • nem erzekel a kijelzo/rossz helyen
    • mail nem kuld el levelet
    • egyebkent jo*
      *semmi ertelmes ujdonsag nincs

    :kissing::stuck_out_tongue_closed_eyes::nerd_face::smirk::disguised_face::kissing_smiling_eyes::frowning:

  1. Jadeye says:

    az appokat a fejlesztőiknek kellene frissítenie.

    a 16.0.2 érintésérzékelési hibát is javít pár modell esetén, de ez lehet hardveres probléma is. milyen modellen és pontosan milyen esetben tapasztalsz érintésérzékelési problémát? bárhol, vagy csak a billentyűzet használata közben? ha a billentyűzetnél, törölted már a szótárát, ahogyan a cikk is említi?

    miért nem küld el levelet a Mail? van hibaüzenet? látszik a kimenőben, tehát nem az elküldöttben? egyáltalán milyen típusú fiók: iCloud, Gmail, egyéb? az általad leírtakból semmi nem derül ki, így pedig segíteni sem lehet.

    az iOS 16 újdonságai a WWDC óta ismertek – pontosan milyen egyéb újdonságra számítottál?

    az iOS 15.7-et még most is vissza tudod tenni, amivel kizárható az esetleges hardveres probléma, hiszen ha a 15.7-tel nem jelentkezik az adott hiba, de az iOS 16.0.2-vel igen, akkor az nagy valószínűség szerint valami szoftveres gond.

  2. Hat akkor hajrá mert a szafari szanaszéjjel crasheli magát.

  3. Czo says:

    Bugreport… bugreport… bugreport… Nalam a beta idoszakban, a legelejen volt 1 darab Safari crash, azota egy sem.

  4. Van aki térerö problémära panaszkodik? Nälam a frissités ota nem megy két csiknäl feljebb. mindeggy hol tartozkodom. Köszi- Üdv.

  5. Jadeye says:

    hálózati beállítások törlése volt már?

  6. Most probälom éppen.

  7. Nem hozott sikert.

  8. Jadeye says:

    első körben nézd meg egy másik készülékben a SIM-kártyádat, hogy ott mi a helyzet, illetve megpróbálhatod visszatenni a 15.7-et, de ha azzal sem javul a helyzet, akkor ez nem szoftveres jellegű probléma.

  9. kchris says:

    most kivételesen fel sem tettem még a 16-ot. majd ha megjön a .1…

  10. expa says:

    Végre van itt másnak is esze nem csak nekem :smiley:

  11. gunar says:

    Azért ez erősen nézőpont kérdése. Én pl a juniusi bemutató óta használom az eddigi összes beta-t és most is az utolsó kiadottat és semmi bajom vele. Ez a másik megközelítés amit csinálok, mert ugye a célhoz nem csak egy út vezet általában.

  12. Bob says:

    Copy paste bug, nagyon idegesito hogy akar mikor masolok valamit engedelyeznem kell a beillesztest.

  13. Czo says:

    Ez pontosan hogyan jelentkezik? Marmint, az erdekel, hogy milyen appban, milyen modon kerul a vagolapra a dolog es milyen appban, milyen modon probalod beilleszteni?

  14. Jadeye says:

    a 16.0.2 ezt a hibát is javítja. ugye frissítettél a 16.0.2-re? ha igen, akkor ahogy @Czo is írta, több információra lenne szükség, tehát hogy honnan másolsz, mit, és hová.

  15. Bob says:

    Barhonnan barhova :slight_smile: Tobb app-al is elojott ez a hiba, forras banki app, bongeszo, email kliens, google translate stb. Gyari bepitett copy paste-et hasznalok:)

  16. Bob says:

    Igen, most frissitettem nem regen, egyelore jonak tunik.

  17. Jadeye says:

    akkor ez azt jelenti, hogy amikor az előbbi hozzászólásodat írtad, még nem a 16.0.2 volt a készülékeden?

  18. Bob says:

    Igen, csak utána láttam hogy jött egy frissites.

    • nem fogok ilyenekkel foglalkozni (törölgetni, állítgatni), eddig nem kellett
    • rányomok a küldésre, de nincs az elküldöttek közöt
    • többet vártam egy verziófrissítéstől

    egyébként nem várok megoldást, csak leírtam, mik :poop: ok

  19. Jadeye says:

    és ez hogyan segít szerinted bárkinek is?

  20. Bob says:

    A copy paste hiba tovabbra is meg van… nem tudom mit javitottak vagy hogyan kellene ennek mukodni de gondolom nem normalis hogy minden masodik beillesztesnel engedelyeznem kell ugyanazt az app-ot :frowning:

  21. Jadeye says:

    és ez melyik app pontosan?

  22. Bob says:

    Barmelyik, Safari, Chrome, Spark…

  23. Jadeye says:

    és mit próbálsz beilleszteni, honnan?

  24. Czo says:

    Az sem mindegy, hogy o nyom kezzel Pastet, a rendszer Paste funkciojaval, vagy valami javascript akarja pastezni azt, ami a clipboardon van, szerintem.

  25. Bob says:

    Nem ertem mire gondolsz. Szoveget akarok Spark-bol vagy Safari-bol Notes-ba, Google Translate-be vagy akarvoha, ahogy eddig is.

  26. Bob says:

    Lehet hogy nem mindegy, viszont ez engem nem erdekel, mert eddig mukodott, iOS16 ota meg nem, es allitolag javitottak :frowning:
    Majd megprobalom figyelni pontosan melyik appok, csak a franc tudja meg akarja ezt logolni, nem az en dolgom lenne ez a baszakodas :smiley:

  27. Jadeye says:

    passz, nekem nem csinálja.

  28. Czo says:

    Arra is figyelj, hogy hogyan kerul az adat a vagolapra! Tehat rendszerszkozkeszlettel (tehat, kijelolod, ahogy ki szokas jelolni, majd a megjeleno gyorsmenuben copy) kerul-e oda, vagy egy app sajat, egyedi patkolasaval/taknyolasaval (pl. van valami gomb, ami vagolapra helyezi a tartalmat). Ugyonez a fontos beillesztesnel is, hogy rendszer eszkozkeszlettel illeszted be (tap, majd a menuben paste), vagy van valami gomb, amit megnyomva pastez esetleg kerdes nelkul pastez.

    Elvileg, az OS nem kellene, hogy elgancsoljon, ha a rendszer beepitett dolgaival piszkalod a vagolapot.

    (En mondjuk kihajitanam a vagolap piszkalo API-t, mert egy app, soha ne helyezzen oda semmit, illetve, egy app, soha ne olvasson onnan semmit. Majd en odateszem, illetve, majd beillesztem, ha kell)

  29. Bob says:

    Amugy mi lett volna ennek a feature-nek a celja? Nem pont az hogy azok az app-ok amik nem a rendszer paste-jet hasznaljak igy legyenek gatolva? Aztan miutan engedelyezted hasznalhatjak a scriptjuket…

  30. Na ez remélem nálam megoldja ezt a gépelési hibát, mert baromi idegesítő volt hogy írsz, befagy aztán 3 mp után befosta a betűket.

    Update:

    Amíg ezt írtam egyszer sem fagyott be, remélem így is marad!

    Más:

    Arra van vmi hogy a safari ne kérdezgesse folyamatosan ugyanannál a weboldalnál hogy megjegyezze a jelszót vagy sem?!

  31. Bob says:

    Ugy latszik ez az egyik uj feature, hogy mindent tobbszor kerdez meg:)

  32. A “Soha ne jegyezd meg” opcio?

  33. odvas says:

    Üdv új vagyok az iphonok világában, a 12 minin frissitettem a z ios 16 ra és éjszaka a szkásos 1 % aku csökkenés helyett 4 % lett a csökkenés , napközben pedig a 605 helyett 30 % ig ment le, ez nem tul jó

  34. odvas says:

    help
    [/quote]
    Üdv új vagyok az iphonok világában, a 12 minin frissitettem a z ios 16 ra és éjszaka a szkásos 1 % aku csökkenés helyett 4 % lett a csökkenés , napközben pedig a 60% helyett 30 % ig ment le, ez nem tul jó ,valami tanács, a vissza állítás segít, és merjem saját magam?[quote=“Jadeye, post:31, topic:3918, full:true”]

  35. gunar says:

    Az első 1-2 napban ez lesz, majd beáll a normálisra megint. Bár a 16.1 takarékosabbnak tűnik, az is nem sokára kijön majd. Csak ezért ne csinálj magadnak plusz munkát, igaz legalább gyakorlod a visszaállítást és ha legközelebb komoly probléma adódik, simán fog menni. :slightly_smiling_face:

  36. odvas says:

    köszönöm, remélem pár nap után javulni fog,/és várom a 16.1 verziót/

  37. Sziasztok!

    Nekem olyan jelenség van (13 Mini), hogy a Find my -ban az egyik kontaktom pozícióját nem frissíten, csak ritkán. Néha napokig nem, néha pár óránként. A többi kontaktomat rendesen frissíti.

    Ráadásul ha az egyik másik készülékemen nézem ennek a kontaktnak a pozícióját (iPad, másik iPhone), tökéletesen működik. Csak a 13 Mini-n van ez a probláma.

    Reset-eltem a hálózati beállításokat, a helyzetbeállításokat, töröltem - felvettem újra a kontaktot, de semmi. (hard reset is megvolt)

    Találkozott már ezzel valaki? Csak akkor raknám újra a telót, ha más megoldás nincs.

    Köszi!
    Gábor

  38. Jadeye says:

    én még nem láttam ilyet, de ez nem jelent semmit. vegyél fel róla hibajegyet, és küldj az Apple-nek diagnosztikai logot:

  39. Az opció, és ha kiválasztom, akkor legközelebb megint megkérdezi… Ez azóta is pontosan így van

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!