fbpx Skip to content

Az Apple két hete bemutatta az Apple Watch Series 6-ot és az Apple Watch SE-t, és ebben a cikkben mi most az előbbivel fogunk foglalkozni. A Series 6 effektíve egy ráncfelvarrás lett a múlt évben bemutatott Series 5 után.

Az Apple Watch Series 6 legnagyobb újdonsága a véroxigén szint mérés, valamint a gyorsabb processzor és magasabb kijelző fényerő inaktív állapotban. Ezen kívül kaptunk két új színt is, ami a sport palettát egészen érdekessé teszi, viszont cserébe megszűnt a kerámia Edition modell. Az Apple Watch Series 6 tesztünk három különböző cikkre lesz bontva idén, külön foglalkozunk majd a véroxigén szint méréssel és Apple Watch szíj teszttel a piros és kék órákhoz. Ebben a cikkben általánosságban ejtünk szót az órákról, a csomagolásról, és arról, hogy mikor és milyet érdemes vásárolni.

A teszt cikkeinkben jóformán alig olvashattok arról, hogy milyen az adott Apple termék csomagolása, azonban az Apple Watch-oknál az Apple idén kispórolta a hálózati adaptert. Erről már olvashattatok itt a Szifon.com-on. Ez talán nem is lenne nagy probléma 2020-ban, de azért ez nem ennyire evidens, hogy akkor elhagyjuk a töltőt a dobozból. Például, ha ezt az órát mondjuk a szüleinknek akarjuk majd odaajándékozni vagy esetleg olyan családba kerül, ahol összesen csak 1 darab iPhone van és az ahhoz tartozó hálózati adapter, akkor bizony plusz adaptert (a cikkben a továbbiakban az egyszerűség kedvéért: töltőt) kell vásárolni hozzá, amivel nem is lenne gond. De mi az első, amit megteszünk? Minél olcsóbb töltőt keresünk az órához. Ez a baj. Ilyenkor a silányabbnál-silányabb töltőket találjuk meg, ami kirobban a falból, esetleg leég a műanyagja, vagy ne adj Isten, kárt tesz valamelyik Apple készülékünkben, amit rádugunk.

Az olcsó, utángyártott, kínai töltők végletekig leegyszerűsített elektronikája ettől függetlenül ég és föld távlatban van egy valódi Apple töltőtől. Látható, hogy ugyan “normális” bekötéssel, de mégis milyen egyszerű elektronikát használ európai dugóval a kínai cég:

utangyartott_tolto_01

A fenti, jelentősen leegyszerűsített áramkörökkel szemben ráadásul az eredeti Apple töltők sokkal komolyabb elektronikával rendelkeznek, aminek a célja, hogy folyamatosan stabil feszültséget generáljon alacsony hőveszteség és csökkentett elektromágneses sugárzás mellett. Már ránézésre is látszik, hogy a két áramköri lapka sokkal összetettebb, és több alkatrészt tartalmaz, mint a fenti utánzatok:

charger-apple-secondary-outer-diagram charger-apple-primary-outer-diagram 

A töltőelektronika másodpercenként 70000-szer kapcsolja ki majd vissza a bejövő feszültséget, hogy pontos kimenő feszültséget tudjon generálni. Kicsit részletesebben, de leegyszerűsítve mindezt úgy csinálja, hogy a bejövő váltakozó áramú (AC) feszültséget először nagyfeszültségű egyenárammá (DC) konvertálja egy diódahíddal. Ezt a DC feszültséget egy tranzisztor kapcsolgatja folyamatosan, majd átmegy egy flyback transzformátoron, ami alacsonyfeszültségű váltakozó árammá konvertálja.

Akit ez a téma bővebben érdekel, az olvassa el Jadeye kolléga korábbi cikkét ezzel kapcsolatban: Csak óvatosan az olcsóbbnál is olcsóbb töltőkkel!

Egyszóval ilyenkor az átlag felhasználó sajnos rosszabbat tehet azzal, ha silány minőségű töltőt vásárol, mintha az Apple tett volna a dobozba egy, a cég számára mondjuk 1000Ft-ba kerülő hálózati adaptert. Értem én hogy legyünk zöldek, meg minden, de ez inkább probléma, mintsem megoldás, főleg ha egy gagyi töltő tönkrevágja a készüléket. Persze egy “power usernek” tuti 86 féle töltője van otthon, nyilván nem fogja megérezni, hogy a zsinórban 6. órája már hálózati adapter nélkül érkezik, de valljuk be, nem ők vannak többségben, főleg az új családi funkcióval, amivel már a nagypapa és a gyerek is kaphat órát, külön iPhone nélkül. Amennyiben lehetséges, rendeljünk vagy vásároljunk hozzá eredeti Apple töltőt: 5 wattos Apple USB-s hálózati adapter

Íme néhány cég, akikkel partnerek vagyunk és minőségi töltőket árulnak:

  • iKiegészítők.hu
  • Stylebolt.hu
  • iSTYLE.hu
  • Apple.hu

Ezen kívül nagyon szép a (PRODUCT)RED, avagy piros óra csomagolása, mivel fehér dobozt kapott, rajta piros szöveggel. A (PRODUCT)RED óra egyébként csak piros szíjakkal vásárolható meg, ami logikus, mert ez az óra kizárólag piros, fehér, esetleg fekete szíjakkal mutat jól.

A másik új szín a kék Apple Watch, ami hasonlóan a piros órához, kizárólag sport változatban érhető el. A kék óra lényegében egészen sötét változat, tehát rosszabb fénykörülmények között szinte alig lehet észre venni, hogy az bizony kék, inkább feketének mondható. Az alábbi képen direkt kivilágítottunk, de viszonylag nehéz volt fotózni is. Ezért én inkább a pirosat választanám, őszintén, szerintem az szebb.

A kék mellett szól viszont az is, hogy a sötétebb szín miatt jóval több szíj passzol mellé, mint a piroshoz. Tehát ha szíjfüggők vagyunk, mint Hori kollégánk, akkor a kék mellett tegyük le a voksunk, de ha nem szeretünk változtatni a szíjon, inkább a ruhánkat igazítjuk hozzá, akkor piros lényegesen többet dobhat az adott szetten! Hamarosan másik cikkben jelentkezünk az Apple Watch Series 6 kék és piros szíj kompatibilitás tesztünkkel!

Sebesség és kijelző

Az Apple Watch Series 6 megkapta a legújabb processzort, az S6-ot. Az S6-tal nem csak nagyobb sebességet kapunk, hanem fejlettebb energiagazdálkodást, aminek köszönhetően a Series 5-tel megjelent állandó megjelenítéssel a számlap dupla akkora fényerőre képes nappal, ezáltal például sportolás közben nem kell megemelni a kezünket, látni fogjuk a rajta lévő adatokat. Az S6 egyébként tartalmaz egy fejlettebb magasságmérőt is, így azok, akik sziklát másznak, túráznak, sokkal pontosabb adatot kapnak már a magassággal kapcsolatban is. Mik a mi tapasztaltaink ezzel kapcsolatban?

Az Apple Watch Series 5 tesztünkben kiveséztük már, hogy miben más az állandó megjelenéssel rendelkező kijelző. Akkor azt írtunk, hogy az Apple mindegyik számlapot kifejezetten az új kijelzőre optimalizálta. Az energiamegtakarítás érdekében a kijelző intelligensen csökkenti a háttérvilágítás fényerejét a kéz leengedett helyzetében, és újra teljes fényerőre kapcsol, ha a viselője felemeli a kezét vagy megérinti a kijelzőt. Ennek a funkciónak a működtetését csak több, fejlett technológia együttműködése tette lehetővé, úgy mint az alacsony hőmérsékleten gyártott polikristályos szilíciumból készült (LTPO) kijelző, az alacsony energiafogyasztású kijelzőmeghajtó és power management chip, illetve egy továbbfejlesztett fényérzékelő.

Szóval az Apple minden óraszámlaphoz “készített” egy passzív kinézetet, amit akkor látunk, amikor leengedtünk a kezünket. Ez az adott számlapunk sötét tónusú változata, olyan színekkel, és kialakításokkal, amik érdekessé teszik így is az órát, kijelzőt. Tehát a számlap két féle típussal rendelkezik. Az egyik, amikor leengedjük a kezünket, a másik pedig amikor felemeljük az órát magunk elé.

Idén a kijelző abban változott, hogy nem aktív kijelző esetén is erősebb fényerővel látjuk a kijelzőt. Erre az Apple 20%-ot írt, de mi nem igazán tapasztaltunk látható különbséget, vagy az igen csak minimális volt, ami szerintünk nem számít. Az S6 processzor sebessége miatt láthatóan gyorsabb app indítást és úgy általánosságban véve simább használatot kapunk, de én alapjában véve a Series 4 sebességével is meg voltam elégedve, így erre sem költenék most pluszban. Az S6 processzor sebessége körülbelül 3-4 év múlva fog számítani, akkor már a Series 4 sokkal kevésbé lesz majd használható, de ez jelenleg nem számít. Persze ki tudja, mit hoz a jövő.

Lényegesen jobb akkumulátor idő

Az új S6 processzor energia gazdálkodása viszont már jóval többet számít, és még jobban megmutatkozik a kisebb tokozású óráknál. Eddig jóformán 1 napot bírt a 38/40mm-es óránk, most már 2 napot is simán kibír, edzéssel, értesítésekkel, egész napos használattal. Azt is érdemes számba venni, hogy manapság már sokan 2-3 évig hordanak egy Apple Watch-ot, így annak akkumulátora már 90% alatt lehet, ami akár 2-3 órás használati különbséget is adhat. Érdemes ellenőrizni az órán a Beállítások, akkumulátor menüpont alatt.

Véroxigén szint mérés

Az Apple Watch series 6 egyik legfontosabb újdonsága a véroxigén szint mérés, más néven oxigénszaturáció, azaz SpO2.

  • A vér oxigént szállít a szövetekben és szervekben lévő sejtekhez.
  • A véroxigén a vörösvérsejtekben lévő fehérjében (hemoglobin) lévő oxigén mennyisége.
  • A véroxigén szint azt jelzi, hogy hány %-ban van jelen a hemoglobin a vörösvérsejtekben, amelyek a tüdőből szállítják az oxigént a szervezetünk többi sejtjéhez.
  • A szervezet helyes, egészséges működéséhez 95-100% között kell legyen ez az érték.

Fontos tudni, hogy az Apple Watch ugyan hasonló módon dolgozik, mint egy pulzoximéter, ami elterjedt és hivatalos mérés a kórházakban, azonban nem lesz annyira pontos, mivel a csuklónkon ezt sokkal nehezebb lemérni. Természetesen lehetséges, de rengeteg dologtól függ, és sokkal többször kaphatunk pontatlan eredményt rövid távon, mintha vennék 5-15.000Ft-ért egy pulzoximétert, amit az ujjunkra helyezve pontosabb adatot kapunk. Ettől függetlenül az Apple Watch-nak megvan az a hatalmas előnye, ami mondjuk egy pulzoximéternek nincs: az óra (szinte) állandóan rajtunk van. Tehát hosszabb távon sokkal több adatot kaphatunk, mint ha néha egy-egy mérést végeznénk.

Természetesen idén is jártunk kardiológusnál, és teszteltük az Apple Watch mérésének pontosságát a hivatalos, kórházi eszközökkel szemben, amiről hamarosan olvashattok egy másik, hosszabb terjedelmű cikkben.

AppleCare+

Szinte minden évben elmondom, hogy az Apple Watch órákhoz, főleg a sport változatokhoz mennyire fontos az AppleCare+ védelem. Az Apple Watch-hoz például közel 35.000Ft ez a védelem, és hazánkban az Apple évi kétszer (2 évig) cseréli az órát, még akkor is, ha az a saját hibánkból bekövetkező dolog, például összetörtük, illetve ha az óra bármilyen okból hibás lenne.

Ez lényegében előrevetíti azt is, hogy nem kell a fóliákkal és tokokkal szenvedni, mivel ha odacsapjuk az órát, akkor csak bevisszük az Apple-höz és elbírálás után kapunk egy cserét. Erről egy részletes cikket itt írtam, de ha nem boldogulnál az AppleCare+ aktiválással, akkor a Szifon.com csapat külön díj ellenében segít és aktiválja az órádra, telefonodra vagy bármilyen más Apple eszközödre. Fontos! Az AppleCare+ kizárólag az aktiválástól számított 60 napon belül köthető meg!

Apple Watch SE vagy Apple Watch Series 6?

Az Apple Watch SE lényegében a Series 6 kistestvére. Külsőre effektíve megegyezik a Series 6-tal, tehát a tokozás kialakítása, illetve alap színei esetén ugyanazt kapjuk, kivéve persze az új színek. Az Apple Watch SE tulajdonképpen a Series 5 processzorát kapja meg, de nem kapta meg EKG-t illetve a véroxigénszint-mérést. Ettől függetlenül értesít alacsony vagy magas pulzusról és szabálytalan szívverésről, de nem rendelkezik EKG alkalmazással. Ezek mellett nincs benne a mindig bekapcsolt állapotot is támogató, új kijelző sem. Bővebben az Apple összehasonlító oldalán.

Tehát ha mondjuk EKG-s készüléket szeretnénk vásárolni, akkor érdemes még most megvenni a kifutó Series 5-öt, amit a napokban biztos akcióznak majd.

Az Apple úgy döntött, hogy a palettán hagyja az Apple Watch Series 3-at változatlan, 77 990Ft-os áron és a „csúcs” Series 6 pedig maradt annyi, mint eddig a Series 5 volt: 159 990Ft-os ártól indul. Az új Apple Watch SE a kettő közé toppant be 109 990 induló árával, ezzel bomlasztva az eddig egyértelmű termékpalettát.

Konklúzió

Az Apple Watch Series 6 egy ráncfelvarrás, amire lényegében a Series 4 vagy újabb készülék tulajdonosoknak nem feltétlen éri meg váltani, de régebbi órákról viszont egy sok szempontból újdonságokkal teli készüléket kapunk.

A piros és a kék óra egészen új irány az Apple részéről, azonban a rendkívül korlátozott, színben és stílusban passzoló szíj “kompatibilitás” miatt ez egy igen drága mulatság, főleg, ha már rendelkezünk jó pár szíjjal. Ettől függetlenül számomra a piros nyert, nagyon szép, de emiatt nem váltanék a rozsdamentes acél órámról, ami amúgy is egy Series 4-es.

Köszönjük szépen az iSTYLE-nak, hogy a teszt idejére biztosították nekünk az Apple Watch-okat, amik egyébként náluk már megvásárolhatóak.

[wp-review id=”123579″]

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!