fbpx Skip to content

Pár nap híján egy évvel a tvOS 13, bő két héttel a tvOS 13.4.8nyolc béta változat, és mindössze alig egy nappal a GM után az Apple kiadta a tvOS 14-et.

A tvOS 14 többek között kép-a-képben funkciót, hangmegosztást, és az otthonunk vezérlésének lehetőségét hozza magával, de hasznos újdonság még, hogy végre 4K-ban is nézhetünk rajta például YouTube videókat is.

Nem érdekelnek az újdonságok, csak telepíteni szeretnéd? Kattints ide, hogy átugord őket: Hogyan telepíthető?

Olvasd végig a cikket, mielőtt kérdeznél, mert igyekeztünk az összes lehetséges kérdésre már előre megadni a választ!

A tvOS 14 főbb újdonságai

A tvOS 14 Vezérlőközpontjában most már közvetlenül vezérelhetjük a különböző HomeKit-kompatibilis kiegészítőinket, ami már ismerős lehet az iOS-en és iPadOS-en megszokott felülethez.

A hangmegosztás segítségével egyszerre két pár AirPods is csatlakoztatható az Apple TV-hez, így párosban is mozizhatunk anélkül, hogy másokat zavarnánk a film hangjával.

Többfelhasználós módban pedig immár minden felhasználó onnan folytathatja a saját játékmenetét az Apple Arcade-ban, ahol másik készülékén abbahagyta, illetve az Apple bővítette az Xbox kontrollerek támogatását is.

Az Apple TV 4K modellek esetén pedig immár teljes 4K-ban nézhetjük a készülékünkön a Fotók appból AirPlay-en keresztül az Apple TV-re kiküldött tartalmakat, illetve már a YouTube videókat is.

Letöltés

A frissítés az Apple TV-n a Beállításokban a Rendszer / Szoftverfrissítés menüpontban érhető el, tehát OTA frissítésként.

A hivatalosan megjelent tvOS 14 buildszáma 18J386, ami megegyezik a GM buildjével, így akinek már a GM verzió van fent, annak nem jelenik meg majd OTA a frissítés.

A tvOS kizárólag a negyedik generációs (sima és 4K) Apple TV-kre érhető el. Ha már a tvOS 14 bétája van fent az Apple TV-nken, és nem jelenik meg a hivatalos verzió, töröljük le a béta profilt, vagy kapcsoljuk ki a béta frissítések opciót a Beállítások, Rendszer, Szoftverfrissítés opció alatt.

Kérdésem van!

Ha kérdésed merül fel, érdemes elsőként a Gyakran Ismételt Kérdések cikkünket végiglapozni: Gyakran Ismételt Kérdések

Linkgyűjtemény

A tvOS 14-ről szóló összes cikkünk megtalálható a tvOS 14 címke alatt.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Youtube 4k valakinél megy? Nekem továbbra sincs (bétákban sem volt) azt hittem már aktiválják, de egyetlen 4k tartalom sem nézhető még…vicc.

  2. Avatar for expa expa says:

    Az egész alma mizéria vicc, én nem szeretem. Pedig csak ilyen eszközt használok. Sajnos a többi sem jobb, de legalább nem ilyen drágák :smiley:

  3. megmaradt az itunes movies?

  4. köszönöm!

  5. Sziasztok valaki tudja hogy az miért van hogy ma néztem több YouTube videót és simán ment a kép a képben majd most akartam mutatni a gyereknek erre nem működik ez bug vagy future?

  6. Mert maga az app viszont még nem lett frissitve. Utolsó frissités 2020.04.30. Addig sajnos nem lesz még ők nem adják ki a legújabb verziót amiben már lesz.

  7. Elméletileg nem kéne szabad müködnie mert a youtube app még nem tudja ezt a funkciót.

  8. esküszöm, hogy működött így ment egy videó a kosiba kb 30 percen keresztül majd meg akartam mutatni a gyereknek és utána már nem ment…

  9. A kocsiba? Lakókocsiban van Apple tv-d, vagy elbeszélünk egymás mellett? Iphone-on azt néztem, hogy lehet parancsot készíteni hozzá, de azt is csak böngészöből, appal nem müködik. Tv-n még nem tudok semilyen lehetöségröl.

  10. Szerintem valamit a Youtube kavarhatott be (blokkolja?), mert ha böngészőben nyitod meg a videót és teszed PIP-be akkor egy pillanatra odateszi, majd bezárja, mintha becrashelne az egész.

  11. tvOS 14 másnál produkál olyat, hogy ha szünetre rakja a filmet/sorozatot vagy bármit amit néz, akkor ha a lejátszás folytatására nyom visszaugrik több percet? Eddig nem volt ilyen, nagyon idegesítő…

  12. Arról valaki tud már valamit, hogy Homepodra mikor jön ki a tvos 14?

  13. Az engem is érdekelne, de semmi hír. Spotify-t már raknám be, de ahhoz sztem a Spotify-nak is frissülnie kéne :confused:

  14. Annyi infot találtam, hogy a Homepod-on már kb 3-4 hete a14.1 beta fut, tehát leghamarabb azzal jön ki.

  15. Jönni fog lassan a youtube 4K felbontás is, biztos nem volt elég idejük :smiley:
    Itt egy cikk róla MacRumors

  16. Közben találtam róla egy cikket. A kép a képben funkció böngészöben az csak premium előfizetöknek müködik, tehát amit tapasztalsz te is az nem egy bug, viszont vannak olyanok akiknél ez müködik és ez lehetett @szorian nálad is, hogy eleinte müködött majd utánna “helyre” állt a youtube és letiltotta mert kell hozzá előfizezés. Amúgy pl, ha az NSO-n nézzel egy videót ott simán müködik a PiP.

  17. Nálad mit ír ki szoftver alatt a HomePod? Mert nekünk 13.x.x.

  18. Nálam 13.4.8 van rajta.

  19. Hát az nem iOS 14 :smiley:

  20. Jaaa, nem, nem nálam van 14.1 beta rajta, csak, hogy jelenleg már az a Beta fut rajta, ebből következtettem, hogy leghamarabb tvos 14.1-el jön ki. Amúgy itt is írtak róla: MacRumors Homepod

  21. Nem lehet hogy a tvOS 14.1 majd csak akkor jelenik meg, ha megjon a feltetelezett uj, kisebb HomePod?

    Hasonlo a szitu az iPhone-nal is, hogy az iOS 14.1 majd az iPhone 12-vel fog debutalni es publicban ezert jelent meg mar rogton a 14.2 beta 1?

  22. @szorian @kistamas közben meg van, hogy lehet még is használni. Safariban megnyitod a youtube-ot aztán baloldalt az aA ikonon rákattintasz az asztali webhely kérelmezésére és utána müködik a PiP.

  23. Nekem van családi youtube előfizetésem ugyhogy nem tudom mi lehetett. Igen néztem a safariból működött rendesen.

  24. Ma nézegettem a német storeban, hogy milyen filmjeim vannak és feltűnt valami. A Wonder Women borítóján megjelent egy 3D logó ami eddig tuti, hogy nem volt. Nem játssza le 3d-be, de érdekes azért.

  25. Szerintem csak artwork hiba csuszott a gepezetbe.

    Az ilyen jellegu funkciokat kulon, rendszer ikonnal szoktak jelolni.

  26. Arra gondolok én is, hogy csak borítókép hiba, de amúgy nem bánnám, ha a 3d is bekerülne. Tudom már nem nagyon foglalkoznak vele most már a gyártók, de én szeretem a 3d- filmeket. :slight_smile:

  27. Rossz embernek mondod: en tokre nem latom. :sweat_smile:

  28. Közben kijött youtube update tvos-re, de még mindig nincs 4K benne. Még várni kell rá.

  29. Most már elérhető a 4K-s tartalom YouTube-on. Nem tudom mióta, de most vettem észre, hogy már müködik :partying_face:

  30. NA VÉGRE. Hát amúgy baszki, ideje volt már.

  31. Nehéz szülés volt :slight_smile:

  32. Elég új TV-nek tűnik ahhoz, hogy önmagában legyen rajta YT app.
    Ha így van, miért Apple TV-n keresztül nézed a YT-ot?
    Van ennek vmi kényelmi vagy más oka?
    Tényleg érdekel mert mostanában alig használom vmire az Apple TV-met.

  33. Kényelmi oka van, a tv előfizetésem is rajta van. Plussz Apple TV+,Netflix, Amazon Prime, Sky Show és Disney+. Ezeken felül még a fényképeim is streamelés nélkül iCloudból. Úgyhogy én szeretem nagyon és szinte csak ezt használom. Kivétel UHD Bluray filmek, és nem utolsó sorban HomeKit központ.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Burgatshow Avatar for vkleszken Avatar for norbertothh Avatar for Szifon Avatar for kistamas Avatar for sullerj Avatar for expa Avatar for Nem_Tom Avatar for szorian Avatar for SzifonAdmin Avatar for 83miki83