Az iPhone-ra való váltás előtt több mobiltelefon is megfordult a kezemben hosszabb-rövidebb idejű használatra, amelyek egy része még nem is volt okostelefon, sem mobilinternet nem volt rajtuk, és funkciók terén is jelentősen eltértek attól, ami manapság már teljesen megszokott és alapértelmezett a számunkra.

Ebben a cikksorozatban arról a pár készülékről emlékeznék meg érdekességképp, elsősorban a már okostelefonokon felnövők számára, amelyeket még az első iPhone megvásárlása előtt használtam. Ezek közül a legelső mobilom egy Philips Fizz volt, és nem csak maga a készülék, de az egész mobilos világ is gyökeresen más volt ahhoz képest, mint ami most van.

Az egyébként Pannon-függő Philips Fizz-t még 1999 végén, egy ismerősömtől vettem meg kevéssé használtan, így teljesen jó állapotban volt. Ha jól emlékszem, talán 14.000, de maximum 18.000Ft-ot fizettem neki érte, ami annak idején azért elég sok volt számomra – viszonyításként egy havi tanuló bérlet a BKV budapesti járataira akkor 1165Ft volt, most pedig annak közel háromszorosa, 3450Ft. Ráadásul annak idején még a diákmunkára sem igazán volt annyi lehetőség, mint mostanában – pláne nem még középiskola mellett. Így mindezt zsebpénzből, illetve a húsvéti locsolópénzből kellett kigazdálkodni, és születésnapra, névnapra, illetve karácsonyra az ember próbálta afelé terelni az ajándékozót, hogy inkább pénzt adjon, mint mondjuk könyvet.

De a telefon előtt először nézzük meg az annak a használatához akkor még elengedhetetlen SIM-kártyát – hiszen az okos(abb)telefonok előtt SIM-kártya nélkül még a készülék menüjébe sem lehetett belépni, mert az olyankor csak annyit írt ki, hogy tegyük be a kártyát. Más kérdés, hogy ilyenkor nem is nagyon lett volna miért a menüt nyomogatni, mert a készülék még elsősorban telefonálásra, illetve SMS-ezésre volt, és még nem igazán voltak a piacon olyan modellek sem, amelyekben egyáltalán bármi játék lett volna.

Pannon Praktikum – az azóta már Yettel feltöltőkártyás tarifacsomagjai

A havidíjas előfizetés diákként, gyakorlatilag nulla bevétellel nem volt vállalható, így a mobilozás kizárólag feltöltőkártyásként volt számomra opció. A szélesebb családban ekkor rajtam kívül kizárólag az egyik nagynénémnek volt mobilja, és neki is csak a munkájából adódóan, és ő egyébként nem is szerette annak idején a mobilját, illetve azt a jelenséget, ahogyan az utcán is megjelentek a telefonáló gyalogosok, vagy amikor a tömegközlekedési eszközökön, jó hangosan, mindenki füle hallatára vitatta meg valaki, mi történt az előző este, vagy lehetett megtanulni valami új süteményreceptet.

Feltöltőkártyásként viszont bármi készülékért a teljes listaárat kellett kifizetni, hiszen a kedvezményesebb készülékeket az adott szolgáltatók csak havidíjas, hűségnyilatkozatos előfizetésben értékesítették.

A készülék árához ezen felül természetesen még hozzáadódott a SIM-kártya kezdőcsomag ára is, ami az akkor még Pannon GSM néven futó, de azóta közben Telenor, most meg már Yettel esetén a feltöltőkártyás előfizetés díjcsomagjától függően szintén más költségű volt a percdíjak különbözőségén túl. Ez azért volt így, mert a SIM-kártyát, illetve egyúttal magát az adott tarifacsomagot pénzért adta a Pannon, és mellé a csomagban rögtön volt egy bizonyos összegű feltöltőkártya, ami nélkül, tehát egyenlegfeltöltés hiányában nem lehetett megvenni pusztán csak magát a SIM-et – de egyébként alacsonyabb értékű feltöltőkártyával sem.

A Pannon GSM weboldala 1999.11.28-án – pillanatkép az archive.org-ról

A legolcsóbb csomag a Praktikum Privát volt 5900Ft-ért, aminél a feltöltőkártya értéke 3600Ft volt, viszont cserébe, pláne mai szemmel nézve elképesztően drága, 160Ft-os percdíjunk volt csúcsidőben, csúcsidőn kívül pedig 36Ft, ezen felül hétvégén, hálózaton belül 15Ft, az SMS pedig darabonként 19Ft. Ezt a díjcsomagot a Pannon valószínűleg azoknak találta ki, akik leginkább SMS-eztek, vagy csak hétvégén telefonáltak, illetve inkább őket hívták, mintsem ők telefonáljanak, pláne napközben.

A második típus a Praktikum Classic volt 9900Ft-ért, ahol 7200Ft-os feltöltőkártya volt a csomagban, amiért cserébe viszont 8100Ft lebeszélhetőséget kaptunk, a percdíjunk csúcsidőben 90Ft volt, csúcsidőn kívül és hétvégén 36Ft, az SMS pedig 35Ft.

Harmadik opcióként ott volt az eddigieknél is borsosabb árú Praktikum Pro 18.000Ft-ért, amiben az ártól függetlenül ugyanúgy csak egy 7200Ft-os feltöltőkártya volt, a percdíj viszont hálózaton belül, csúcsidőben és csúcsidőn kívül 56Ft, hálózaton kívül csúcsidőben és csúcsidőn kívül 80Ft, hétvégén pedig egységesen 36Ft volt, az SMS pedig itt is 35Ft.

A hangposta beállításáért, illetve később az üzenetek meghallgatásáért mindhárom tarifacsomag esetén csúcsidőben 50Ft-ot, csúcsidőn kívül pedig 25Ft-ot kellett fizetni percenként.

A nappali időszak, vagyis csúcsidő hétköznap 08:00 órától 18:00 óráig, a kedvezményes időszak, tehát csúcsidőn kívül hétköznap 18:00 órától 08:00 óráig, a hétvégi pedig szombat 00:00 órától vasárnap 24:00 óráig és munkaszüneti napokon 00:00 órától 24:00 óráig tartott.

Ezeket egyébként részletesen láthatjuk még az archive.org által mentett pillanatképen.

Ezek közül én a Praktikum Classic-ot választottam, mert a Privát esetén a 160Ft-os percdíj elképesztően drága volt, és annak idején még viszonylag kevés ismerősömnek volt mobilja, a Praktikum Pro pedig már a csomagárral is túl volt a kereteimen. Itt még megjegyzem azt, hogy az egyébként bontatlan SIM-kártya csomagot hamarabb megvettem ugyanattól az ismerőstől, mint akitől később a készüléket is, mert egy-egy alkalomra, amikor telefonálni akartam, tudtam kölcsönkérni telefont, amibe csak bedobtam a kártyámat, elintéztem a hívást, küldtem és fogadtam pár SMS-t, és kész. Mivel akkoriban a telefonszámok és SMS-ek is még mind a SIM-kártyán tárolódtak, így a kölcsönkért telefonból csak maximum a híváslistából kellett kitörölni az adott számot.

Egy SIM annak idején 160 nevet és az azokhoz tartozó egyetlen telefonszámot, illetve 10 SMS-t tudott tárolni, ezzel kellett gazdálkodni, ráadásul a nevek hossza is talán maximum 14 karakter lehetett, ha jól emlékszem.

Philips Fizz övcsipesszel, két akkuval és a Pannon Praktikum Classic csomag tartalmával – a fotó viszont két okból is csalóka; a SIM esetén a készülékbe a teljes kártyát kellett betenni, nem pedig csak a képen látható, mini méretűt, illetve hiányzik a készülék kihúzható antennája, mert azt valamiért anno levettem róla, és nem tettem rá vissza, sem mellé a dobozába (de valahol amúgy megvan):

(A képen látható Üzletszabályzat/ÁSZF és Használati útmutató szkennelt változatai PDF-ként letölthetőek a következő linkekre kattintva: ÁSZF, Használati útmutató. 📲)

Miért épp a Pannon GSM?

Hogy miért döntöttem anno épp a Pannon mellett? Ennek több oka is volt.

Az egyik, hogy még ha a legalacsonyabb, 3600Ft-os összeggel is töltöttem fel a kártyámat, az is 1 év érvényességi időt jelentett, tehát hosszú távon ennyi volt a minimális összeg, amivel évente mindenképpen számolnom kellett. A másik a PluszNulla szolgáltatás volt, amivel olcsóbban lehetett külföldre telefonálni a normál percdíjakhoz képest, és akkoriban ez éppen fontos volt. Persze a perc és SMS díjakat is többször átszámoltam, mire sikerült dönteni.

A Westel900-nál (ami azóta Telekom) a legalacsonyabb feltöltés 2500Ft volt, de ezért cserébe csak 111 nap érvényességi időt kaptam, a következő lépés náluk a 4500Ft volt, amiért szintén nem 1 évet, hanem csak 333 napot adtak. Emellett számomra összességében a percdíjaik is drágábbak voltak, mint a Praktikum Classic-nál (csúcsidőben belföldre 100Ft a Praktikum Classic 90Ft-jával szemben), és a csúcsidő is este 8 óráig tartott a Pannon este 6-ja helyett. Olcsóbb nemzetközi tarifa egyébként itt is volt Westel Net-Tel néven, viszont amennyire emlékszem, más zónakiosztással, és így más árakkal, mint ugyanez a Pannon esetén.

A piacra az akkor még némileg frissen belépett Vodafone percdíjai már jobbak voltak ugyan a Pannonnál, ha ismét a Praktikum Classic-ot vesszük alapul, viszont cserébe a feltöltési összegek magasabbak és azok rendelkezésre állási ideje pedig alacsonyabb volt, a 360 nap rendelkezésre állást például csak 12.500Ft-ért adták oda. Emellett viszont náluk ingyenes volt a hangposta (valószínűleg a kezdeti lefedettségi hiányosságok ellensúlyozására), illetve havonta az első 20 SMS is díjmentesen volt elküldhető. Ezen felül 1800MHz-re is képes készülék kellett hozzá, ami emiatt drágább volt, pláne a feltöltőkártyás esetben a teljes listaárral, illetve nem volt csúcsidő, csak hétköznapi és hétvégi tarifa, ami miatt a belföldi hívásokra hétközben este 6 utántól a Pannon, 8 után meg már a Westel sima DOMINO csomagja is olcsóbb volt náluk.

Feltöltőkártyásként pedig aztán az egyes ünnepnapokra lehetett feltöltőkártyát kérni ajándékként, így sokszor még a feltöltésre sem kellett költeni, ha az ember megfelelően gazdálkodott az egyenlegével.

A lefedettséget pedig annyira még nem is vettem alapul ekkor, viszont osztálykiránduláson még pár évvel később is volt olyan, hogy Pannon térerőre a faluban megmondták az utcabeliek, hogy csak két utcával odébb, a dombtetőre vezető utca végén a diófa oldalán van két egységnyi, Westel meg csak a lovarda mellett valami távvezeték-póznánál, Vodafone pedig egyáltalán nem volt.

És mivel ilyenkor még nem volt lehetséges a roaming sem a feltöltőkártyások számára, hiszen a külön Pannon Praktikum Roaming tarifacsomag csak 2000 júniusában vált elérhetővé, az alanyi jogon, minden Praktikumos számára járó roaming pedig csak 2001 június 14-től, így olyan eset is volt, amikor a keleti határ másik oldalára, Nagyváradra ellátogatva úgy kellett kimenjünk majdnem a város szélére, magaslati helyre, hogy elcsípjük a Pannon térerőt, hogy haza tudjunk szólni az otthoniaknak, hogy minden rendben van – és persze mindez kizárólag headsetet bedugva, és a telefont megfelelő pozícióban tartva volt lehetséges. 🙂

Philips Fizz

Igazából nekem már a Philips Fizz megvásárlásakor is a Nokia 5110 volt a kiszemelt darab, de az akkoriban még bőven 30.000Ft felett volt (talán 35.000 körül) a Praktikum Classic csomagban, és mivel az ismerősömtől kicsit kedvezményesebben kaptam meg a SIM-kártya kezdőcsomagot, illetve pár héttel később a Philips Fizz-t is, így a Nokia egyelőre kimaradt. De most nézzük, mit érdemes akkor tudni a Philips Fizz-ről.

Először is ez az első generációs modell volt, amelyiknek még gömbölyű a kihúzható antennája – bár ez a két fenti képen pont nem látszik, mert annak idején valamiért levettem az antennáját, és nem raktam vissza rá, mikor eltettem a dobozába. Működni ettől függetlenül gond nélkül működött, és még a térerővel sem volt problémám, bár ez megfelelő lefedettség mellett annyira nem meglepő.

A készülék a méretét tekintve minden szempontból nagyobb, mint az első generációs iPhone-om, viszont a legvékonyabb részénél nézve csak kicsit vastagabb nála. A tömege 169g, ami nem sokkal több a ráadásul sokkal több fémet és pláne üveget felvonultató iPhone 135g-jánál.

A kijelzője 3 x 12 soros alfanumerikus, vagyis a szöveges megjelenítésre kizárólag 3 sorban képes, ezen felül pedig alapértelmezett ikonokkal is rendelkezik, amikkel a teljesség igénye nélkül például az akku töltöttségét, a térerőt, olvasatlan üzenetet képes jelezni. A készülék felső részén pedig az állapotjelző LED szabályos időközönként villan egyet, amikor a készülék csatlakozva van a mobilszolgáltató 900MHz-es hálózatára.

Maga a készülék gyakorlatilag semmilyen adatot nem tud tárolni a hívott számokon és a beérkező vagy nem fogadott hívásokon kívül, az üzeneteinket és a névjegyzékünket a SIM-kártyára menti, ami valamilyen szinten kényelmes, hiszen minden ott van nálunk akkor is, ha egy másik készülékbe tesszük át a kártyánkat – viszont ahogy fentebb már írtam, ugyanígy korlátok közé is vagyunk szorítva, mert a SIM-kártyákra az elején még csak 160 név és telefonszám, illetve 10 SMS fért, így főként az SMS-ek voltak azok, amiket rendszeresen törölgetni kellett, különben nem érkezett meg az újabb üzenet az SMSC-től. Egy-egy letöltésre várakozó üzenetre jellemzően egy villogó boríték ikon figyelmeztetett, az olvasatlant pedig az ikon folyamatosan bekapcsolt állapota jelezte.

A státusz LED-nek köszönhetően egyébként nem csak azt láthatjuk, hogy a készülékünk csatlakozva van a hálózatra (zöld, lassú villogás), hanem a nem fogadott hívást (zöld, gyors villogás), illetve a merülő akkumulátort (vörös villogás) is elárulta egyetlen rápillantás.

Az akkumulátora Ni-MH típusú, 4,8V-os, 600mAh-s, amivel a leírása szerint 45 óra készenlétre, és 60 perc beszélgetésre képes, tehát még sehol nem vagyunk a Nokia esetén már ekkor is megszokottnak tekinthető, akár egész hetes készenléthez képest. Arra már nem emlékszem, hogy ez a gyakorlatban mennyit hozott, de mivel a készülék igazából semmi másra nem volt alkalmas a hívásokon és az SMS-en kívül, így nem is nyomogatta az ember feleslegesen, hanem csak ha éppen kellett valamire. Ezeknél az akkumulátoroknál ráadásul még szükség volt az úgynevezett formázó töltésre, amikor az új, vagy legalább 3 hónapja nem használt akkukat 24 órán keresztül kellett tölteni, és érdemes volt minden egyes lemerítést kikapcsolásig megtenni, hogy a lehető legjobb teljesítményt hozhassuk ki az adott akkuból. (A jelenlegi készülékekben használt lítiumion akkumulátoroknál már nincs szükség a formázótöltésre, mert az már a gyártás során megtörténik, illetve ezek az akkumulátorok a teljes lemerítést sem szeretik, 20-80% közötti töltöttségen tartani őket a számukra ideális.)

A menürendszere szintén messze alulmarad egy Nokiához képest, és itt most nem csak az utóbbi grafikusabb megjelenését kell ezalatt érteni, pláne nem a játékokat, hanem például az olyan korlátokat, hogy az üzeneteket egyetlen sorban, a szöveget automatikusan görgetve mutatja, és ilyenkor a feladó telefonszáma helyett nem képes a névjegyzékbe elmentett nevét megjeleníteni, sem nem tudunk kedvünkre oda-vissza görgetni az üzenet szövegében. Ez volt az, amit a legkevésbé nem szerettem ebben a készülékben, mert ez így nagyon-nagyon kényelmetlen volt, nem volt olyan egyszerűen áttekinthető az összes üzenetünk, mint a Nokia esetén.

Csengőhangokból volt benne összesen 8 egész darab, és elvileg az SMS-ekhez ugyanebből a 8-ból lehetett másik hangot választani.

A készülék elektronikája sem kifejezetten bonyolult, gyakorlatilag két nyomtatott áramköri lapból áll, amelyek közül a nagyobbra a kijelző 10 eres csatlakozója rá van forrasztva, illetve amin a billentyűzet is helyet foglal, a mobilhálózatért felelős rész pedig a másik, kisebb darabon található:

Végül ezzel a telefonnal egészen addig kihúztam, ameddig a Pannon nem indított akciót diákok számára, amikor egy Nokia 3210-esre váltottam, ami nagy kedvencem volt. De róla majd egy újabb cikkben.