fbpx Skip to content

Az alábbi cikket Gergő küldte nekünk, köszönjük! Ha te is küldenél be olyasmit, ami szerinted másokat is érdekelhet, ajánljuk figyelmedbe ezt az írásunkat, amiből minden szükséges részletet megtudhatsz: Vendég Bloggerek, tiétek a terep!

*** 

Az osztrák Nuki nevű cég által készített Smart Lock egy okos zár, amelyet a rendkívül sikeres, 2015-ös Kickstarter kezdés után (a tervezett 125.000€ helyett 385.000€-t gyűjtöttek össze 45 nap alatt), 2016 novemberében mutattak be. Ennek 2.0-s változatát találtam karácsonykor a fa alatt, amit azóta is a legnagyobb megelégedettséggel használok. A következőkben az azóta eltelt 3 hét tapasztalatait fogom veletek megosztani.

Az Apple a 2014-es WWDC-n bemutatta a HomeKit keretrendszert a fejlesztők számára. Ezután 2 évet kellett várniuk a felhasználóknak, hogy az iOS 10-ben megjelent Home alkalmazással végre a saját otthonukban is használni tudják. Ugyan a HomeKit minden évben kapott valami kisebb frissítést, mégis az iOS 13 hozta el az igazi áttörést a tényleges, Shortcuttal történő automatizálással és a titkosított videók funkcióval. Szerencsére időközben a kiegészítő gyártók is rájöttek, hogy érdemes ebbe az irányba is fordulniuk, így azóta folyamatosan jelennek meg az újabbnál újabb, HomeKit-kompatibilis okoseszközök, mint a tesztünk alanya, a Nuki Smart Lock 2.0. 

Nagy Apple és tech geekként számomra egyértelművé vált a HomeKit bemutatásakor, hogy a lakásunkat szépen lassan okosotthonná változtatom. Kezdetben csak egy-két ajtónyitás érzékelőt, illetve hőmérséklet/páratartalom mérőt vásároltam, aztán jött a radiátor termosztát (előbbiek mind az Elgato Eve termékcsaládjának eszközei). Ez volt az első olyan eszköz, ami nem (csak) szenzorként, hanem aktuátorként (vagyis beavatkozó eszközként) is működött. Ez egyenes úton vezetett az okos zár felé. Először a Danalock, a Nuki konkurenciája iránt kezdtem érdeklődni, de jópár teszt elolvasása, YouTube videó megnézése, illetve édesapám tanácsa (aki többek között zárakkal is foglalkozik lassan 30 éve) után mégis a Nuki Smart Lock 2.0 mellett döntöttem.

A Nuki konkurenciája, a Danalock V3. Forrás: danalock.com 

A Smart Lock 2.0 egy minőségi dobozban érkezik az összes, a felszereléséhez, illetve használatához szükséges kiegészítőjével együtt. Kibontva egyből a zár (ami igazából nem is zár, de erről majd később) fogad, ami elsőre elég méretes jószágnak tűnik. Ez az érzés a felszerelés után majd némiképp enyhül, de el nem tűnik. Hozzáteszem, a Danalock sem kisebb, csak teljesen másak az arányai a hengeres kialakítása miatt. Az eszközön egy gomb, egy forgatható gyűrű, illetve a kettő között található, több szegmensből álló LED-kör található.

A dobozban találunk még 2 alaplemezt a felszereléshez, egy mágnest az ajtónyitás érzékeléshez, 4db AA elemet, egy imbuszkulcsot, illetve egy rövid használati útmutatót a HomeKit kóddal. Felszereléskor választhatunk, hogy melyik alaplemezt akarjuk használni: abban az esetben, ha kilóg a zárbetét a zárcím síkjából, a hernyócsavarral felrakhatót kell használni, míg ha egy síkban van vele, akkor a kétoldali ragasztóval ellátottat. Én az előbbivel rögzítettem, mert ez a lehetőség volt adott számomra, illetve az szerintem stabilabban is tartja (meg persze nem szed össze egy csomó koszt az öntapadós rész ott, ahol nem érintkezik a zárcímmel).

A 3 sugárirányú hernyócsavar meghúzása után jön a trükk, illetve az egész Smart Lock lényege, hogy bele kell tenni egy kulcsot fixen a zárbetétbe, ugyanis az eszköz maga nem konkrét zárbetétként funkcionál (ellentétben a Danalockkal), hanem csak egy kulcsot forgató mechanizmus. Ennek előnye, hogy az eddig a jól bevált kulccsal is nyitható marad, továbbá egy esetleges zárbetét csere során nem az egész okos zárat kell cserélni, csak magát a hagyományos zárbetétet, így olyan típust választhatunk, amilyet csak akarunk. Hátránya egyrészt, hogy bár kilincsfelhúzással reteszelő ajtóknál is használható, ott korlátozottak a lehetőségeink, mivel ilyen ajtóknál először mindenképpen manuálisan, kézzel kell a kilincset felhúzni. Másrészt csak olyan zárbetéttel működik, ami úgynevezett vészfunkcióval rendelkezik, vagyis akkor is nyitható/zárható marad, ha a másik oldalon benne hagyjuk a kulcsot. Nekem ez utóbbi már adott volt, mivel kívül csak fix gomb található az ajtónkon és anno a biztonság kedvéért inkább lecseréltem erre a fajtára, mielőtt fel kell fúrnom egy belül bent felejtett kulcs miatt… Miután a kulcsot is beraktuk, beforgatjuk irányba a Nuki belsejében található vágatot, majd egy mozdulattal rátoljuk az alaplemezre. Ezután az aljában található kivehető rekeszbe belerakjuk a 4 db AA elemet (vagy akkumulátort, mivel azt is tökéletesen kezeli), és visszatoljuk a helyére.

 

A használatához, illetve a kezdeti beállításhoz először le kell töltenünk a Nuki saját alkalmazását, amelynek szerintem egyetlen hátránya a Face ID-s/Touch ID-s zárolás hiánya. Tehát ezt megnyitva elkezdhetjük a készülék párosítását az iOS készülékünkhöz úgy, hogy a Smart Lockon található egyetlen gombot megnyomjuk legalább 5 másodpercig. Ezután pillanatok alatt létre is jön a kapcsolat közöttük. Az elnevezését és a helymeghatározás bekapcsolását követően vizuálisan végigvezet minket az ajtónktól függő beállításokon. Ez a beállítási folyamat nagyjából 2 percet vesz igénybe, majd kalibrálja magát (megtanulja, hogy hányszor kell körbeforgatnia a kulcsot) és már használatba is vehető. A HomeKittel való párosítást ezután végezhetjük el, ez is gördülékenyen megy.

Alaphelyzetben az iOS készülékünkkel Bluetooth-on kommunikál, de a HomeKit vagy a külön megvásárolható saját Nuki Bridge segítségével az interneten keresztül bárhonnan vezérelhető, csekkolható (Bridge használatával akár webes felületen is). Bluetooth-szal, illetve a Bridge segítségével minden funkciója elérhető, viszont a HomeKit esetén sajnos korlátozva vannak a lehetőségeink az Apple korlátozásai miatt, ejnye.. Emiatt a Home alkalmazáson belül csak a zárat tudjuk működtetni, illetve annak aktuális állapotát láthatjuk, magának az ajtónak az állapotát sajnos nem. (Ha valakinek van hozzá affinitása, akkor a pár héttel ezelőtt bemutatott HomeBridge segítségével viszont kiterjeszthetjük a képességeit)! Ettől viszont a gyári app jelentősen többet tud.

Alapvetően 4 funkcióra van lehetőségünk: Lock, Unlock, Open Door és Lock’n’Go. A Lockkal értelemszerűen bezárhatjuk a zárat, viszont az Unlock és Open Door közötti különbség már nem ennyire egyértelmű. Míg előbbivel csak magát a zárbetét által működtetett zárnyelvet húzza be, addig utóbbival még egy félfordulatot tesz és behúzza a kilinccsel működtetett nyelvet is. Ez értelemszerűen a kívül fix gombos ajtókhoz kell, mivel máshogy kint ragadnánk.

A nagy kedvencem viszont a Lock’n’Go funkció, amit használva az ajtó becsukása után automatikusan bezárja magát. Ezeket a funkciókat az iOS, illetve watchOS appból, valamint a Smart Lockon található egyetlen gombbal is használhatjuk. Utóbbin alapértelmezésben: 1 gombnyomás Lock-Unlock (vagy Open Door, attól függően, hogy milyen ajtótípust állítottunk be hozzá), 2 gombnyomás Lock’n’Go (így, ha mész el otthonról, a nyitott ajtónál 2x megnyomod a gombot, kimész, becsukod magad mögött az ajtót, Nuki meg szépen bezárja magát). Ezek mellett természetesen lehetőségünk van arra is, hogy a készülékünk helyzete alapján nyisson-zárjon, de ezt én inkább kikapcsoltam. A nyitás-zárás folyamatához, az aktuális állapothoz és a különböző problémákhoz az appon kívül vizuális visszajelzés is társul a LED-kör segítségével. 

Emellett természetesen az appban több időzítést, éjszakai módot is aktiválhatunk, továbbá virtuális kulcsot adhatunk más felhasználóknak is, amikre időkorlátot is tehetünk. Utóbbi jól jöhet, például AirBnB felhasználóknak, hiszen csak a lefoglalt időintervallumban használható, azon kívül elévül. Azért említettem pont az AirBnB-t, mivel a Nuki partneri kapcsolatban áll velük, így ha valaki szállásadó és összekapcsolja a fiókjait, az AirBnB automatikusan elküldi a vendégnek a “virtuális kulcsot” jelentő 9 karaktert a visszaigazoló emailjében.

E rövid leírás után térjünk át a Nuki további termékeire is, mert azok sem elhanyagolhatóak. A Smart Lock mellett megvásárolható a Bridge, amit már fentebb említettem, a Bluetooth fob, a Keypad, az Opener és a Box. A Bluetooth fob gyakorlatilag egy gombbal ellátott távirányító, amivel okostelefon nélkül működtethetjük az okos zárjainkat. A Keypad funkciója megegyezik a Bluetooth fobéval, ám ez egy egyszerű, bárhova felszerelhető, számkódos beléptető. 

Keypad, Bluetooth fob, Bridge, Smart Lock 2.0. Forrás: nuki.io 

Az Openert a meglévő kaputelefonunkkal tudjuk összekábelezni, és segítségével a bejárati ajtónkhoz hasonlóan tudjuk működtetni a kaput is. A fentiektől eltérően a Box egy előfizetésen alapuló rendszer, főleg társasházakhoz, hardverrel szoftverrel együtt.

Opener. Forrás: nuki.io 

A fentiekből látható, hogy mennyire jól használható, átgondolt termékcsaládot hozott létre a Nuki. A 3 hét használat során (a lemerült gyári elemeken kívül) semmilyen problémát nem tapasztaltam vele, rendkívül stabilan, pontosan és persze gyorsan működik. Ennyi idő tökéletesen elég volt arra, hogy teljes mértékben megszeressem és elkezdjek gondolkodni egy Opener megvásárlásán is. Sajnos azonban nem egy olcsó termékről beszélünk, a maga 230€-s árával. A többi kiegészítővel együtt csomagban is megvásárolhatjuk, akkor kapunk valamennyi árkedvezményt, de sajnos így sem lesz olcsó. Mindezek ellenére a hozzám hasonló tech-geekeknek, AirBnB hostoknak, de igazából bárkinek nagyon tudom ajánlani.

További információkat a Nuki honlapján, a nuki.io-n találtok, illetve több hazai nagykereskedőnél meg is tudjátok vásárolni őket!

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!