Elérhetővé vált a HomePod 13.2.1-es frissítése – családi hangfelismerés és zeneátvétel

Lassan két éve már hogy a HomePod megvásárolható, korábban mi is teszteltük már, érdemes elolvasni erről a cikkünket. Ezalatt az idő alatt nem nagyon frissült a cég hangfala, de továbbra is egyik legjobb a maga kategóriájában, pedig azért néhány hangfalat teszteltem már az elmúlt években.

A HomePod előző frissítésének, az audioOS 13.2-nek a “karrierje” nem indult felhőtlenül, mivel számos felhasználó arról számolt be, hogy a frissítés után nem indultak el az eszközeik és visszaállítani sem tudták azokat, így használhatatlanná váltak, és szervizbe kellett vinni őket. Ez utóbbi hazánkban kifejezetten problémás, mert itthon az Apple nem forgalmazza ezt a terméket, így a hivatalos szervizpartnerek sem tudnak foglalkozni vele, ami miatt olyan külföldi országba kell kivinni ehhez a HomePodot, ahol azt megvásárolhatjuk az Apple-től. A 13.2-t végül az Apple visszavonta, majd pedig néhány nappal később kiadta a javított, 13.2.1-es verziót. Nézzük is, mik az újdonságok.

Alapjában véve a HomePod nem nagyon szokott frissülni, pedig az Apple sokkal több funkciót pakolhatna ebbe a kis kütyübe, mert sokszor megkönnyíti az életünket. Mi a páromnál használjuk a HomePodot, mert neki tökéletesen megfelel a hangja, és lényegében ezzel állít be időzítőt, hallgat zenét és így tovább… A funkciók tárháza nem olyan nagy, de a mostani frissítés sok újdonságot hozott.

Családi hangfelismerés

Eddig elérhető volt az a funkció, hogy ismerősöknek küldhessünk üzeneteket, vagy felhívjuk őket a HomePodon keresztül. A HomePod képes a naptár bejegyzéseinket is felolvasni, tehát tulajdonképpen egy személyi asszisztens. Nyilván ez addig működik megfelelően, ameddig egyedül lakunk, mert lényében a HomePod segítségével bárki hozzáfér a fenti személyes adatainkhoz.

A HomePod 13.2.1-es szoftverében végre elérhetővé vált a Családi hangfelismerés is, tehát, ha valaki csatlakozik a HomeKiten belül az otthonunkhoz, akkor a Siri felismeri őt, és egyedi tartalmakat kap. Ilyen például a saját lejátszási lista, vagy pedig a hangunk segítségével küldhető üzenetetek.

HomePod 13.2

Ezen felül az Apple gondolt arra is, hogy sokszor az ismerősök, családtagok otthonában is lehetünk, így az otthonunkat már GPS alapján váltja az iOS 13, ami hatalmas segítség lehet a jövőben.

Hívás és zeneátadás a HomePod esetén

A HomePod 13.2.1-es szoftverének másik érdekes, és hasznos funkciója a hívások és zenék átadása egyetlen érintéssel. Például hazaérünk a munkából, de még a kedvenc számunk szól az AirPods-unkból, odalépünk a HomePodhoz, hozzáérintjük az iPhone-t, és már arról folytatódik a zene. Ehhez semmilyen beállítás nem szükséges, csupán AirPlay-képes legyen az adott alkalmazás. Működik Apple Music-kal és Spotify-jal is.

Siri Parancsok HomePoddal

Végre aktiválhatjuk a Siri Parancsokat is a HomePod segítségével. Ez lényegében azt jelenti, hogy a Parancsok alkalmazásban elkészített parancsokat tudjuk már HomePod segítésével is aktiválni. Ezen felül a HomePod kapott Parancsok támogatást is, ilyen például a parancs segítségével átküldhető zene. Érdemes elolvasni a korábbi cikkünket, hogy hogyan parancsoljunk magyarul a Sirinek!

Végre egy komolyabb frissítést kapott az Apple külső hangszórója, ami okosabb lett, és kényelmesebben is használhatjuk már. Reméljük, az Apple a jövőben még többet frissíti majd és nem mondjuk évente kapunk csak egy-egy újabb funkciót.

Te használsz HomePodot?

Ezek még érdekelhetnek:


  1. JEROME says:

    Sziasztok. Azok segítségét szeretném kérni akik használnak homepod-ot.
    Az én okosotthon rendszeremet is a Homekit vezérli, de a hangutasításokat Alexa-val oldom meg.
    A homekit és az Alexa közti kapcsolatot a Synology NAS-omra telepített homebridge-el oldom meg.
    Ugyanez az alkalmazás létesít kapcsolatot a Homekit által nem támogatott eszközök és a Homekit központ között. Az automatizálásokat Homekit-ben adtam meg. Ezzel a megoldással bármit tudok Homekit-es kapcsolókkal vagy hangvezérléssel irányítani, beleértve a Denon erősítőn való hangerőállítást és zenelejátszást Spotify-al. Mivel a Homepod-nak tudnék magyarul beszélni, ezért szívesen váltanék. Kérdésem: képes a Homekit hangutasítás által Spotify-al lejátszani tetszőleges eszközön zenét? Képes a zeneszám címének kimondása után spotify-n játszani zenét? Képes spotify connect-et használni az Airplay helyett? Lehet magyarul szöveges üzenetet diktálni? Magyarul olvassa fel a beérkezett üzeneteket? (természetesen iPhone-om van)
    Előre is köszi

  2. JEROME says:

    Okké, köszi
    Tehát akkor a hogyan parancsolhatsz Siri-nek magyarul cikketekben szereplő iPhone-os megoldás Homepodon nem működik. Azthittem így megoldható lenne. Akkor tényleg marad a jelenlegi megoldás.

  3. Hát sajnos már mindent megpróbáltam, kidobtam és ujra meghívtam. Próbáltam már a factory-t is, de semmi eredménye :frowning:

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!