Sokaknak újdonság lehet, hogy a Sirihez akár magyarul is beszélhetünk, pontosabban parancsokat adhatunk neki. Ehhez pusztán a Parancsok appot kell használni, illetve az adott alkalmazásnak rendelkeznie kell HomeKit vagy Parancsok támogatással.
A fenti képen jól látható, hogy magyarul kapcsolom be a klímát, és adott esetben ugyanezt megtehetem kikapcsolásnál is. Nézzük, mit kell tenni ehhez!
Indítsuk el a Parancsok alkalmazást, majd pedig készítsünk egy parancsot, ami nekünk fontos. Én az okos otthonnal kapcsolatban szoktam használni, de nyilván ahány felhasználó, annyiféle opció van.
Ha egy adott alkalmazásnak szeretnénk parancsolni, az appnak is támogatni kell ezt a funkciót, esetemben ez a Sensibo, amivel a klímát irányítom. Itt az alkalmazáson belül adhatjuk meg azt, hogy éppen milyen állást szeretnénk bekapcsolni, hűtést, fűtést és egyéb opciókat.
Az érdekesebb rész már inkább a HomeKit lehet. Amennyiben HomeKites kiegészítőnk van otthon, például egy okos konnektor, akkor megparancsolhatjuk Sirivel, hogy azt kapcsolja be vagy éppen ki. Magyarul! Nálam a fürdőben lévő törölköző szárító van rákötve egy ilyenre, így kapcsolgatás mellett kényelmesen lekérdezhetem, hogy éppen fűti-e a törölközőket vagy sem:
Nyissuk meg a Parancsok alkalmazást, majd bökjünk rá az új Parancsra. Állítsuk be a parancsot annak megfelelően, hogy mit szeretnénk. Nyilván ez egyénileg változhat. Ezután állítsuk be a parancs nevét először a jobb felső sarokban található (…) ikonra nyomva, és írjuk be a nevet, vagy bökjünk rá a kis mikrofon ikonra, és diktáljuk le.
Innentől kezdve már működik is a parancs, magyarul indíthatjuk az általunk készített parancsokat. ❤️ Elképzelhető, hogy kell pár (esetleg jó pár) másodperc, hogy a parancs elérhetővé, és felismerhetővé váljon Siri által, illetve adott esetben a készülék újraindítása sem árt.
Korábban írtunk már több cikket is a Parancsokról, érdemes ezeket is elolvasni: