Mindössze hat nappal az iOS 13 nyolcadik fejlesztői bétájának kiadása után az Apple elérhetővé tette az iOS 13.1 első, és a watchOS 6 kilencedik fejlesztői bétáját. Igen, minket is meglepetésként ért az új, iOS 13.1 béta, hiszen maga az iOS 13 még meg sem jelent – de ez egyébként nem az első eset, hogy párhuzamosan több béta futott az Apple-nél.
Az iOS 13.1 beta 1 természetesen OTA frissítésként is elérhető; a watchOS 6 beta 9 szokás szerint az Apple Watch appban, vagy magán az órán jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, a béta profil telepítése után; a tvOS és a macOS Catalina esetén viszont nem érkezett új verzió.
iOS 13.1 beta 1
A build verziószáma 17A5821e, miközben az iOS 13 beta 8 buildje 17A5572a volt, tehát elég nagy az ugrás a számozásban.
Újdonságok
Az jó kérdés, hogy az Apple miért dobja át a fejlesztőket már most a 13.1-re, de ez a fejlesztői központban is így szerepel, és a build számok is elég nagyot ugrottak, így nem tűnik pusztán elírásnak.
Az eddigi információk alapján például a Parancsok appba visszakerült az Automatizálás fül, amit a legutóbbi iOS 13-as bétákból valamiért kivett az Apple.
A Térképek esetén ismét lehetőség van az érkezési idő megosztására.
A dinamikus hátterek esetén immár az OLED és az LCD kijelzővel rendelkező készülékek esetén is ugyanazok érhetőek el.
Ez azt jelenti, hogy míg az OLED esetén eddig csak a fekete hátterű képek voltak a dinamikus alatt, az LCD esetén pedig csak a színes hátterűek, most mindegyik készüléken elérhető az összes, kijelzőtípustól függetlenül:
A macOS Catalina esetén az Otthon appban az egyes kiegészítőkhöz elérhető ikonok immár az iOS esetén is megtalálhatóak.
A hangerőszabályozó visszajelzési felülete immár annak az eszköznek az ikonját mutatja, amelyiknek a hangerejét állítjuk, például egy AirPods esetén a két kis füles látszik.
Érdemes megnézni a 9to5Mac videóját is az újdonságokról:
Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt az iOS-ben, vagy most megváltozott, akkor azt írd le hozzászólásban! 🙂
Szerinted ezek nem akkora újdonságok, vagy csak neked nem elegendőek? Írj az Apple-nek: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?
Vissza a hivatalos iOS-verzióra
Ha nem vált be a béta, a már megszokott módon lehet visszatenni a hivatalos verziót: helyreállítási (recovery) vagy DFU módba kell tenni a készüléket, majd be kell tallózni a letöltött IPSW-t.
Erről részletesen itt írtunk: Gyakori kérdések: hogyan állítható vissza a készülékünk béta iOS-ről a hivatalos verzióra?
iOS 13.1 beta 1 letöltési linkek
Az iOS 13.1 beta 1 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:
iPhone:
- iPhone XS Max,iPhone XS
- iPhone XR
- iPhone X
- iPhone 8, iPhone 7
- iPhone 8 Plus, iPhone 7 Plus
- iPhone SE
- iPhone 6s
- iPhone 6s Plus
iPad:
- 11-in. iPad Pro (1st generation), 12.9-in. iPad Pro (3rd generation)
- 10.5-in. iPad Pro (1st generation), 12.9-in. iPad Pro (2nd generation)
- iPad (5th generation), iPad (6th generation)
- iPad mini (5th generation), iPad Air (3rd generation)
- iPad mini 4, iPad Air 2
- 9.7-in. iPad Pro (1st generation)
- 12.9-in. iPad Pro (1st generation)
iPod:
watchOS 6 beta 9
Az új build verziószáma 17R5575a.
Egyelőre nem ismertek az újdonságok. Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt a watchOS-ben, vagy most megváltozott, akkor azt írd le hozzászólásban! 🙂
Kérdésem van!
Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 13 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 13 béta: a leggyakrabban feltett kérdések!
Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?
Az összes, az iOS 13-ról szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 6-ról szólókat meg itt, a tvOS 13-ról készülteket itt, a macOS Catalina kapcsán pedig itt olvashatsz.