fbpx Skip to content

Az Apple elérhetővé tette az iOS 12.2, a watchOS 5.2, a tvOS 12.2 és a macOS Mojave 10.14.4 harmadik fejlesztői bétáit.

Az iOS 12.2 beta 3 természetesen OTA frissítésként is elérhető a fejlesztői béta profil telepítése után; a watchOS 5.2 beta 3 szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, a béta profil telepítése után; a tvOS 12.2 beta 3 pedig az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a fejlesztői készülékekre; a macOS Mojave esetén pedig a Szoftverfrissítés menüpontban jelent meg az új verzió (ez utóbbi már 18-án).

iOS 12.2 beta 3

Az új build verziószáma 16E5201e.

Újdonságok

A beta 3-ban felbukkant újdonságokról például az AppleInsider videóját érdemes megnézni:

Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt az iOS-ben, vagy most megváltozott, akkor azt írd le hozzászólásban! 🙂

Szerinted ezek nem akkora újdonságok, vagy csak neked nem elegendőek? Írj az Apple-nek: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Vissza a hivatalos iOS-verzióra

Ha nem vált be a béta, a már megszokott módon lehet visszatenni a hivatalos verzióthelyreállítási (recovery) vagy DFU módba kell tenni a készüléket, majd be kell tallózni a letöltött IPSW-t.

Erről részletesen itt írtunk: Gyakori kérdések: hogyan állítható vissza a készülékünk béta iOS-ről a hivatalos verzióra?

iOS 12.2 beta 3 letöltési linkek

Az iOS 12.2 beta 3 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

watchOS 5.2 beta 3

Az új build verziószáma 16T5201c.

Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt a watchOS-ben, vagy most megváltozott, akkor azt írd le hozzászólásban! 🙂

A Hermès órák esetén két új óraszámlap is érkezik a watchOS 5.2-vel a francia WatchGeneration oldal cikke alapján, amelyek szintén a mutatók állásának megfelelően változtatják a színüket:

(Fotó: WatchGeneration)

Ezek a számlapok csak a Hermès órákon érhetőek el, de az jelenleg nem egyértelmű, hogy azok közül is esetleg csak a Series 4 lenne a kiválasztott, vagy a korábbi generációs Hermès órákon is megjelenik-e majd ez a két új számlap.

tvOS 12.2 beta 3

Az új build verziószáma 16L5201d.

Egyelőre nem ismertek az újdonságok. Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt a tvOS-ben, vagy most megváltozott, akkor azt írd le hozzászólásban! 🙂

A tvOS kizárólag csak a negyedik generációs és újabb Apple TV-ket támogatja.

macOS Mojave 10.14.4 beta 3

Az új build verziószáma 18E194d.

Egyelőre nem ismertek az újdonságok. Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt a macOS-ben, vagy most megváltozott, akkor azt írd le hozzászólásban! 🙂

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 12 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 12 béta: a leggyakrabban feltett kérdések!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 12-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 5-ről szólókat meg itt, a tvOS 12-ről készülteket itt, a macOS Mojave kapcsán pedig itt olvashatsz.

[newsletter_signup_form id=9]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for mremil mremil says:

    Sziasztok!
    Másnak is van olyan, hogy nem jön elő a billentyűzet iPhoneX-en?

  2. Avatar for hiper hiper says:

    Hurrá!
    Visszakaptam a lezárt képernyőre a dátumot!
    Eddig az akku %-a virított a helyén!

  3. En meg azt hittem ez uj feature es az a bug, hogy eltunt a datum :joy:

  4. Avatar for Tamas Tamas says:

    Bug:
    Nyisd meg a jegyzeteket, majd kezdd el neki diktalni:
    kotojel, kotojel, kotojel, kotojel…
    harmadik vagy negyedik utan osszeomlik az alkalmazas.

  5. Avatar for gunar gunar says:

    Ez most komoly? Kinek van ennyi ráérő ideje, hogy ilyen abszurd és életszerűtlen szitukat tesztelgessen??? mert még a “kérdőjel, kérdőjel, kérdőjel” talán több esetben előfordul, de az is inkább üzenet esetén.

  6. Avatar for Tamas Tamas says:

    Komoly. iOS dev szerinted csak arra van, hogy minden szirszart belemokoljon teszteles nelkul a rendszerbe? Persze, telibe is szarhatnam, csak a bug akkor is bug. En kerek elnezest, hogy egy-egy adott funkciot tesztelni is szoktam. Igerem tobbszor nem fordul elo.

  7. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    szerintem pont tökjó, hogy egy ilyen abszurd hibát is felfedezett valaki, és jelzi az Apple-nek, hogy ki tudják javítani.

  8. Avatar for gunar gunar says:

    Jól van na! Azért ne sértődj meg, mert meg mertem kérdőjelezni, hogy ennek van-e értelme. Ez alapján akkor Te már a létező összes olyant kipróbáltad, amivel esetleg valóban kezdhet, vagy végezhet, stb egy hétköznapi ember egy jegyzetet? Jól értelmezem az indíttatást? A többi appnál előforduló lehetőségről amit a user használ esetlegesen egy évben legalább egy esetben, nem is teszek említést sem ezután. Mert a dev az én olvasatomban erre lenne elsődlegesen kitalálva, majd jöhetnek az olyan esetek amik szinte sosem fordulnak elő, ergo olyan extremitások mint ez is.
    Persze biztosan jó ez is, ha neked ez fontos hát csináld, nem akarlak lebeszélni róla. :thinking:

  9. Avatar for gunar gunar says:

    Igen tök jó miután minden olyant kipróbáltunk amit akár évente 1x vki tényleg csinál. De ez nem az a kategória szvsz. Ezzel az erővel az autógyártók is tesztelhetnék az autóikat arra nézve, hogy túlélhető-e benne egy szakadékba esés, vagy egy villámcsapás, bár ebből a kettőből több lehet évente mint a “kototjel,kotojel,kotojel,kotojel” bediktálásával kezdődő jegyzetekből. De ha ebben tévednék hát elnézést kérek mindenkitől, aki ezzel tölti az idejét és azoktól is akiknek ez hasznos lesz az életben.

  10. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    szerintem ezt most teljesen túlpörgöd. nem igazán értem, miért ekkora probléma számodra, hogy valaki a saját szabadidejét rászánva felfedezett egy ilyet, és jelentette az Apple-nek. ez ugyanis mind csak azt eredményezi, hogy egyre kevesebb hiba lesz a rendszerben, ami pedig mindenkinek a közös érdeke.

    ameddig valaki a saját idejét szánja arra ingyen és bérmentve, hogy jelezzen bármi hibát az Apple-nek, azt pont, hogy értékelni kellene, pláne akkor, amikor folyamatosan vannak fanyalgók, akik X okból keltik a hangulatot arról, hogy szerintük az Apple úgysem javít soha semmit.

  11. Avatar for gunar gunar says:

    Persze részben igazad is van, én csak az indíttatást és a logikát nem vágom ebben a szituban. Mert ha amit fentebb leírtam, az már mind a múlté azaz minden olyan verzió tesztelve amit élő ember mint írtam egy évben legalább 1x nem tesztelésből leír/diktál (nem csak mert hibát keres) akkor onnantól kezdve igen ok ez a lelkesedés és nincsen 1 szavam sem az értelmét keresve. Ám ha ez még közel sem valósult meg, ami nagyon valószinű mivel sok betűről és számokról+jelekről (mint esetünkben) s ezek kombinációjáról beszélünk a normális életben amiket használnak az emberek akár olyan kicsi eséllyel mint írtam, akkor addig ennek amit említ még véletlenül sincsen sok értelme, kivéve ha ezért pl vmi elismerésben részesül mert talált egy ilyen képtelen bug-ot. Bár akkor is előbb vegyük ami életszerű és utána az ilyeneket. Ha ez túlpörgés hát akkor ez meg az én problémám, majd elmegyek vele orvoshoz, együtt azzal aki ilyen megaextrém bug-okat keres.
    Tehát ha vki megadná erre a választ, miért is jobb ilyenekkel tölteni haszontalanul az időt és miért nem inkább olyannal ami hasznos a közösségnek is, akkor azt megköszönném. De ez nem magyarázza meg amit leírtál, hogy legalább vki a szabadidejét nem kímélve valósan soha elő nem forduló dolgokat tesztel egy telefon szoftverében, mert ez nekem és gondolom nem én vagyok ezzel így, finoman fogalmazva is hülyeség és csak azért hogy “hű de f@sza csávó vagyok találtam egy olyan bugot a rendszerben amit soha senki nem vett volna észre” persze mert senkinek nem kell hogy így kezdjen bármit is, bármely nyelvet is beszéli.

  12. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    a hozzászólásában én nem láttam semmi olyasmit leírva, hogy direkt azzal szórakozott volna, hogy ilyen hibákat találjon. egyszerűen csak belefutott, és leírta, hogy ez hibás. de még ha ezt is tenné, hogy direkt ezzel szórakozik, hogy ilyeneket keressen, az is pont tökmindegy, mert ezzel is csak hozzájárul ahhoz, hogy jobb legyen az iOS.

  13. Avatar for gunar gunar says:

    Ezt ugye Te sem gondolod komolyan? Ha igen akkor bocs!

  14. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    miért, szerinted a legtöbb ilyen bugot hogyan fedezik fel? pontosan így, nem csinálnak semmit, csak használják a készüléket, és egyszer csak belefutnak egy olyasmibe, ami nem úgy működik, ahogyan kell.

    de most neked tényleg ez a legnagyobb problémád, hogy valaki mit csinál a szabadidejében? senki nem kötelezi az egyszeri felhasználót arra, hogy az általa tapasztalt hibákat feljegyezze, és elküldje az Apple-nek, amikor meg valaki megteszi, akkor azt szerintem épp, hogy értékelni kellene, nem pedig nekiugrani, hogy szerinted az általa tapasztalt hibát senki nem fogja előidézni soha…

  15. Avatar for gunar gunar says:

    Jó akkor még 1x és tényleg utoljára megkérdezem, ebbe az esetbe hogyan tudott, ha nem kereste belefutni? Csak egy életszerű esetet mondjon már bárki és elismerem, hogy ok nélkül kezdtem ebbe a parttalan vitába.
    Amugy meg igen azt csinál amit akar a szabadidejében, még akkor is ha az rajta kívül akár minden más élő ember számára fölösleges is. Valóban ügyes volt és talált egy bug-ot, gondolom beküldte az apple-nek és mivel napi szinten sokan kezhetik így a jegyzeteiket ide is segítő szándékkal kiírta, nehogy valaki belefusson. Köszönjük szépen!

  16. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    hát de ott írta: elkezdett diktálni a jegyzetekben, majd amikor a szövegben eljutott oda, hogy “kotojel, kotojel, kotojel, kotojel”, akkor a “harmadik vagy negyedik utan osszeomlik az alkalmazas”.

    nem értem, mit nem értesz.

  17. Avatar for gunar gunar says:

    :grin: ok

  18. Avatar for gunar gunar says:

    Tisztelt Tamás!
    Ha legközelebb négy kotojelet kell írnod akkor diktáld helyette “minusz,minusz,minusz,minusz” és az nem fogja összeomlasztani a rendszert ezt csak segítő szándékkal és csak neked teszteltem, ha estleg ezt még nem tetted volna, amit kétlek. Igaz kicsit másképp néz ki ez a négy írásjel, de hát sajnos egyelőre ezzel tudod helyettesíteni a négy kotojelet egymás után. :grin:

  19. Avatar for gunar gunar says:

    Minden újabb IOSbeta esetén el szoktam küldeni nekik, hogy az ő órájukon kívül, minden létező okosóra amit lehet kapni itthon, a legolcsóbb kis hüvely-t is beleértve, jelzi ha pl viber, whatsapp, signal, stb voip/sip bejövő hívás van és párosítani lehet az iphone-nal. Ez az app-ok készítőinek a nyűgje szerintem, hanem az apple sara, mert az apple watch csak ha véget ért a hívás írja ki, hogy volt egy nem fogadott hívásom. Ergo tök jól megoldották, hogy bárminemű appot is használok netes telefonálásra azt ne szakítsa meg androidos módon egy bejövő telefonhívás, mert az elsőbbséget élvez, hanem választhatok akarom-e vagy sem, de ezt az apró kis dolgot évek óta képtelenek és válaszra sem méltattak eddig soha. Ez meg akkor csak és kizárólag az én problémám ezek alapján nem?

  20. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nem tudom, de ezt a fejlesztőkön kell megpróbálni első körben bevasalni, és aztán maximum ők azt mondják, hogy ez márpedig az Apple sara. passzolom, nem használom ilyesmire.

  21. Avatar for gunar gunar says:

    Te jobban értesz hozzá mint én, de mi jut az eszedbe, ha semmi nem változik a telón kivéve hogy az óra és a teló közötti kapcsolatot létrehozó app más és a saját órájuk a saját appjukkal nem míg minden más gyártó órájának az appjával és órájával jó ez a dolog. Nekem az, hogy nem a viber és a többi app a ludas hanem az apple vhol hibázik, vagy direkt vagy nem, mivel ugye az ő saruk ha az a watch app nem jól kommunikálja ezt le a watch-csal. Nem azt kérem én az apple-től, hogy lehessen feltétlenül az óráről telefonálásra használni net alapon is az órát, csak annyit hogy ha le van némítva és van egy bejövő hívásom bármi ilyen vonalon, akkor azt valós időben jelezze ki és tudjam fogadni a telefonon, ergo ezek miatt ne kelljen mindig bekapcsolva hagynom a hangot rajta. Cégen belül is használunk ilyent, saját szerverrel, ezért is kellene pl.
    Persze ez az én logikám szerinti látásmód és koránt sem biztos hogy helytálló.

  22. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nem tudom, de én változatlanul a fejlesztőből préselnék ki először egy olyan információt, hogy ez márpedig az Apple sara, és így ők nem tehetnek semmit, mielőtt én magam kezdeném az Apple-t okolni olyasmiért, ami adott esetben könnyen lehet a fejlesztő sara (akinek egyébként is egyszerűbb lehet az Apple-re kenni bármit).

    az pedig változatlanul mindegy, hogy ez vagy az Androidon hogyan működik, mert az iOS ugye nem Android, az Apple Watch meg nem valami androidos óra.

    de ennek semmi köze már a bétához, amiről ez a cikk szól.

  23. Avatar for Czo Czo says:

    En azt mondom, hogy ha a Viber fejlesztoi meg akarnak ezt oldani, akkor ezt meg tudnak oldani (fejleszto vagyok). Noha vibert mar hasznaltam, de meg sohasem telefonaltam vele, igy ezt nem tudom ellenorizni. Azt esetleg megnezheted, hogy hogyan viselkedik background app refresh ki vagy bekapcsolt allapotaval (mind a telon, mind a watchon kapcsolgatva), esetlegesen azt, hogy mit csinal akkor, ha nincs az oran telepitve a viber. Ha pedig kisakkoztad, hogy mikor mit csinal, osszeirhatod es elkuldheted a fejlesztoknek, hogy ok mit gondolnak rola.

  24. Avatar for gunar gunar says:

    Annyi azért van, hogy ezen a beta-n sem megy ez a dolog. Ergo a hiba továbbra is él.
    Ja és nem csak androidosok az órák, van mindenféle a teszteltek között

  25. Avatar for gunar gunar says:

    Igazából nem a viber problémája ez csak, hanem az összes voip/sip megoldásé mint írtam és én még az ismertebbeket soroltam csak föl, mert használok olyan is mint a Groundwire ami egy fizetős app és üzleti kategóriás, nagyon sok jó funkcióval, a különböző ephone-os számaink és saját is azon jönnek a telómra, pl 06-1 -es számom is és évek óta jól dolgozik, csak ennyi vele is a gond. Na most ha jön bejövő hívás nem látom az órán, ellenben a többi órával, legyenek android v más alapúak, mert pl a samuk sem droidosok. A viber-en kívül pedig egyiknek sincsen óra app-ja tehát nem hiszem hogy a kutya ott lenne elásva, gondolom ezt mint nem fejlesztő, csak híradástechnikusként.

  26. Avatar for Czo Czo says:

    Semmilyen VoIP/SIP megoldast nem hasznalok, nekem az sem tunne fel, ha tobbet nem tudnek hivast inditani vagy fogadni az iPhoneomon. Viszont ha valamilyen kepesseg hianyzik es ez a kepesseg egy 3rd party alkalmazas hasznalataval jon elo, akkor elso korben a 3rd party alkalmazas fejlesztojet kell piszkalni, mert ok tudjak megmondani, hogy a hianyossagnak konkretan mi az oka.

  27. Avatar for gunar gunar says:

    Miért Te nem telefonálsz? Én a mobilszámomon kívül az említett app-al használok még +3 másik számot ami landline és más is, ezért volt nagy az öröm mikor kijött ha jól emléxem az IOS10-nél a mostani kezelése a hívásoknak, mert nem szakad meg semmilyen hívás ami folyamatban van ha jön bármi másik. csak ez nem akar normális mederbe kerülni. Talán majd egyszer ez is rendbejön. Nálam a teló elsődlegesen a szóbeli kommunikációra van, írásban csak amit később vissza kell esetleg nézni azt írjuk le a másiknak. Minden komolyabbra tabletet vagy notit használok.

  28. Avatar for Czo Czo says:

    Nem. A beszeddel torteno kommunikaciot teljes egeszeben elavultnak tartom. Nem lehet mellette semmi mast csinalni, nem marad nyoma. Utoljara decemberben inditottam hivast, elotte meg valamikor 2017-ben, ha engem hivnak kinyomom. Jelenleg csak azert van hang kepes SIM a telefonomban, mert masodlagos simet nem ad a telekom csak hang sim melle, lehetne tobb elofizetesem, de akkor nem lehetne kozos az adatmennyiseg kerete a ketto kartyanak.

  29. Avatar for gunar gunar says:

    Na ezt teljesen másképpen látjuk, de kinek mi a jobb. Én csak azért írok le vmit hogy utólag visszakövethető legyen, rögzíthetném is de az bonyolultabb mint szemmel átfutni pár sort és kivenni a fontosat belöle. Nálam a beszéd elsődleges, mert azonnali és lehet közben sok mást is csinálni, főleg mivel sokat vagyok úton és vezetek, ergo az írást nehéz ezzel összeegyeztetni biztonságosan, meg sorolhatnám. :grin: A fiam most 3 és nem beszél még semmit, hát ez nekem egy igazi kínszenvedés, mert akik kölyök korom óta barátaim, ismernek és tudják 1 évesen kezdtem beszélni és azt szokták mondani viccesen, de igaz kb, hogy azóta abba sem hagytam, csak ha alszom, vagy nincsen adott dologhoz hozzáfűznivalóm, ez ritka, ha mást nem is de akkor ha nem vágom a dolgot kérdezek hogy vmit konyítsak hozzá legalább. Szóval nálam az elsődleges kommunikáció a beszéd, sms helyett is inkább hívom akit lehet. Ezért is van korlátlan előfizum, mert ha vkivel elkezdjük akkor sok más is szóba kerül és pillanatok alatt kialakul egy jó hosszú beszélgetés, legyen az csak szórakoztató vagy akár építő jellegű. Persze ehhez hasonszőrű haveri társaság is kell. van. :grin: Az érettségim után csak azért csináltam pár FM adót hogy amikor több autóval mentünk valahová, akkor tudjunk dumálni egymással útközben és ezt minden autóban az egész társaság hallhassa és belefolyhasson, (oda hangolták a rádióikat az autóikban, akkor még nem voltak mobiltelók és a cb-re engedély kellett, így volt a leg1xűbb)
    Sok időt töltünk eszmecserékkel és szórakoztató beszélgetésekkel akár élőszóban akár telefonon is.
    Na nekem ezért is lenne fontos hogy ezek a dolgok úgy működjenek ahogyan elvárható.

  30. Sziasztok, ma vettem egy új xs-t, az aktiválás után megcsináltam a visszaállítást, plusz kérte a szoftver frissítést! Minden rendben ment mindent visszakaptam, de mióta kész vagyok vele nem működik a némitó kapcsoló a telefonon. Mielőtt frissítettem, azelőtt jó volt!

  31. Avatar for gunar gunar says:

    Ha ez a beta van fent hát nem hiszem hogy ez lenne a ludas bár megtörténhet az is, de sztem épp akkor romlott el a kapcsoló és véletlen egybeesésről lehet szó. Azért ez teszt tárgyát képezi mielőtt szervízbe viszed. Pl tedd rá az utolsó hivatalos IOS-t.

  32. 12.1.4. Et telepitettem bekapcsolás után. Próbálok egy újra telepítést, és majd kiderül

  33. Mindent újra raktam, nem javult a helyzet. Gondolom nincs olyan kapcsoló a beállítások között aminek köze lenne ehhez!?

  34. Avatar for gunar gunar says:

    Hát nem hiszem, ezért van oldalt a mechanikus kapcsoló erre a célra, de ha azzal nem sikerül némítani akkor vissza a boltba v szervíz.

  35. Avatar for gunar gunar says:

    Bár lehet tévedek, mert most néztem és a beállításokban a hangoknál az állítás gombokkal kapcsoló ebben a beta-ban mintha fordítva dolgozna, igaz itthon most csak signal-lal tudtam kipróbálni, ami nem feltétlenül mérvadó de minden más szám megkerülőre van állítva a névjegyzékben.

  36. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de hát azt írta, hogy nem a béta van fent neki, tehát tökmindegy számára, mi van a béta esetén, mert nem az van a készülékén. (mondjuk ilyenkor eleve nem érthető, hogy akkor miért egy bétás cikk alatt szól hozzá, de ezt már kb hagyjuk.)

  37. Avatar for gunar gunar says:

    Ezt nem is neki szántam főként, hanem akik használják és pl Xs-en ki is próbálhatják, mert lehet hogy egy hibát fogtunk véletlenül ezzel, bár mintha lett volna vmelyik nap némítva a telőm és jó volt, csak nem tudom mikor, ez előtt v ez alatt a beta alatt.

  38. Hirtelen nem találtam ezzel kapcsolatos cikket :slight_smile: amúgy tiszta új a telefon, vissza viszem a boltba ma és kiderül majd!

  39. Ennyi, ez a legjobb megoldás, én erre nem tudok érdemben választ adni, nem találkoztam ilyennel még.

  40. Jó tanács :slight_smile: mindent ki kell próbálni, ezek szerint a némitó gombot is, mielőtt valaki hazavisz egy telefont ! Mivel kiléptem vele a bolt ajtón , már csak szervizbe lehet intézni a dolgot, ami Kb 1 hét lesz!

  41. Avatar for gunar gunar says:

    A Te esetedben ez sem segített volna, ahogyan történt. Nem hiszem hogy nekiáll vki is ott a boltban frissíteni IOS-t és ugye utána lett tréfás a kapcsoló funkciója

  42. Amint bekapcsolod, az a fizikai gomb azonnal működik ha jól tudom! De mind 1 is, ha boltba észreveszem, akkor átt sem veszem! De így hogy kiléptem az ajtón , már csak szervizre adhatom le! Ami 1 hét :frowning: mivel nem Budapesten vagyok!

  43. Avatar for gunar gunar says:

    Erre gondoltam, mivel ezt írtad, hát ezért nem lett volna jó nálad akkor sem ha ott kibontod, persze lehet vmit én értek félre.

  44. Avatar for Lajhar Lajhar says:

    Új béták jelentek meg!

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Czo Avatar for Lajhar Avatar for Szifon Avatar for Jadeye Avatar for ef-dani Avatar for SzifonAdmin Avatar for gunar Avatar for pityke1984 Avatar for Tamas Avatar for mremil Avatar for hiper