fbpx Skip to content

Egy héttel az előző béták megjelenése után az Apple elérhetővé tette az iOS 12.1, a watchOS 5.1, a tvOS 12.1, majd egy nappal utánuk a macOS Mojave 10.14.1 ötödik fejlesztői bétáját.

Az iOS 12.1 beta 5 természetesen OTA frissítésként is elérhető a fejlesztői béta profil telepítése után; a watchOS 5.1 beta 5 szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, a béta profil telepítése után; a tvOS 12.1 beta 5 pedig az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a fejlesztői készülékekre; a macOS Mojave esetén pedig a Szoftverfrissítés menüpontban jelenik majd meg az új verzió.

iOS 12.1 beta 5

Az új build verziószáma 16B5089b.

Újdonságok

A fejlesztői központban már nem elérhető a megszokott helyen a changelog, ami pedig helyette megtalálható, abban sajnos semmi hasznos nincsen. Így egyelőre nem ismertek az újdonságok.

Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt az iOS 12-ben, vagy most megváltozott, akkor azt jelezd hozzászólásban! ????

Szerinted ezek nem akkora újdonságok, vagy csak neked nem elegendőek? Írj az Apple-nek: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Vissza a hivatalos iOS-verzióra

Ha nem vált be a béta, a már megszokott módon lehet visszatenni a hivatalos verzióthelyreállítási (recovery) vagy DFU módba kell tenni a készüléket, majd be kell tallózni a letöltött IPSW-t.

Erről részletesen itt írtunk: Gyakori kérdések: hogyan állítható vissza a készülékünk béta iOS-ről a hivatalos verzióra?

iOS 12.1 beta 5 letöltési linkek

Az iOS 12.1 beta 5 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

watchOS 5.1 beta 5

Az új build verziószáma 16R5589c.

A fejlesztői központban már nem elérhető a megszokott helyen a changelog, ami pedig helyette megtalálható, abban sajnos semmi hasznos nincsen. Így egyelőre nem ismertek az újdonságok.

tvOS 12.1 beta 5

Az új build verziószáma 16J5602a.

A fejlesztői központban már nem elérhető a megszokott helyen a changelog, ami pedig helyette megtalálható, abban sajnos semmi hasznos nincsen. Így egyelőre nem ismertek az újdonságok.

A tvOS kizárólag csak a negyedik generációs és újabb Apple TV-ket támogatja.

macOS Mojave 10.14.1 beta 5

Az új build verziószáma 18B73a.

A fejlesztői központban már nem elérhető a megszokott helyen a changelog, ami pedig helyette megtalálható, abban sajnos semmi hasznos nincsen. Így egyelőre nem ismertek az újdonságok.

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 12 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 12 béta: a leggyakrabban feltett kérdések!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 12-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 5-ről szólókat meg itt, a tvOS 12-ről készülteket itt, a macOS Mojave kapcsán pedig itt olvashatsz.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for kchris kchris says:

    Xrre kint lesz a vegleges.

  2. GM verzió?

  3. Köszi !

  4. Jah mármint te bétázol is, akkor valszeg ott béta hiba is lehet, a Face ID-t amúgy sem a felhőben tárolja az Apple. Mondjuk manapság már kinézek bármit a cég részéről, hogy ha valami hiba van akkor nem megy másik szolgáltatás/funkció sem. :slight_smile:

  5. Igen bétázok.
    Felraktam, 2-3 órán át jól ment, most este elfelejtett felismerni. Mondom biztosan valami béta hiba. Aztán küldted ezt az infót, Én is arra gyanakszom hogy összeakadt a rendszer. Na mind1. Várok. :hugs:

  6. Végül megjavult? :slight_smile:

  7. Igen, elfelejtettem írni! Tegnap este adtam neki egy is reboot-ot, aztán helyre állt a rend! Köszönöm a segítséget! :smiling_imp:

  8. Sziasztok. Nálam olyan hiba lépett fel hogy a tlelefon csatlakozik a wifihez de nem müködik az internet. Másik eszköz csatlakozik azon megy az internet. Van valakinek ötlete vagy történt hasonlo gond?

  9. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    a router újraindítását megpróbáltad már?

  10. Sziasztok!

    Nekem reggel a telefon Magától ki volt kapcsolva, és semmi életjelet nem mutatott. Felhívtam az Applet-T, és többszöri próbálkozás után hardvere reset után tudtam csak bekapcsolni. Remélem más nem fog így járni, de eléggé aggódtam miatta. iPhone X amiről szó van

  11. Sziasztok!

    iPhone Xs Max készülékem van. Beta iOS 12.1 verziót használok. Két kártya van a készülékben. Egy fizikai illetve egy eSIM. A következő a problémám: - időnként “elmegy”, leáll a mobilnet. A fizikai SIM-en használom. Korlátlan. Egyszerűen leáll. Újra kell indítani a készüléket. Csak akkor indul újra a net. Illetve mai tapasztalat, hogy az SMS (pl.banki) is csak az újraindítás után jött meg.
    Javaslat? Valaki tapasztalt ilyet? A hálózati beállításokat már alaphelyzetben állítottam. Nem segített. Naponta legalább egyszer előjön a probléma. Előre is köszi a segítséget.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for CsacsaHC Avatar for Szifon Avatar for ggabo71 Avatar for mpepe30 Avatar for Attila1983 Avatar for kchris Avatar for mtomi95 Avatar for Jadeye Avatar for SzifonAdmin