fbpx Skip to content

Pár havonta felröppennek hírek az AirPowerről, amit az Apple még múlt évben mutatott be a WWDC alatt. Akkor azt írták, hogy hamarosan megjelenik, de aztán hónapokig semmilyen információt nem kaptunk róla.

AirPower

Aztán eltelt egy év, és egy Apple közeli forrás megszólalt. 2018 elején már majdnem elindult az értékesítés, amikor kiderült, hogy egyes harmadik féltől származó termékekkel melegszik az AirPower. Így végül mégsem került a boltokba. Közben eltelt ismét néhány hónap és most egy kínai forrás szellőztette meg a lehetséges megjelenés idejét, illetve az árat is!

Az Apple specifikus töltője, az AirPower is a Qi-szabványra épül, de a cég továbbfejlesztette azt, hogy egyszerre akár több terméket is tölthessük, és ne kelljen keresni, rakosgatni őket a helyükre, csupán rárakni az adott töltőlapra. Azért is érdekes az AirPower, mert az iPhone és az Apple Watch is más töltési szabvánnyal rendelkezik, de ez mindkettőt támogatni fogja.

Úgy néz ki, hogy idén szeptemberben az új iPhone X Plus-szal és iPhone 9-cel együtt megjelenik az AirPower is 149 dolláros áron, ami itthon a hazai ÁFÁ-val számolva olyan 50-60.000Ft közé tehető. Ez azért nem olcsó mulatság, de cserébe egyszerre akár három készüléket is tölthetünk vele, köztük az új generációs, legalább Series 2 órákat és a majd megjelenő vezeték nélküli töltési támogatással is rendelkező AirPods tokot. Utóbbiról itt esett szó.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for Rasket Rasket says:

    Sziasztok!

    Sajnos a legtobb kulfoldi forras szerint az Apple Watch S2 nem lesz a tamogatott eszkozok kozott. (Ami a termek osszehasonlitasnal is latszik, hogy az S1 nem tamogatott ami nagyon kozel van az S2-höz) Qi tolto most sem tolti az S2es orakat sajnos.

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    az Apple a bejelentéskor azt közölte, hogy a Series 2 és újabb órákat támogatni fogja az AirPower. az Apple Watch nem Qi-s, ezért nem megy az ilyen töltőkkel. az AirPower nem Qi lesz, csak azon alapul.

  3. Nekem kicsit misztikusnak tűnik az Apple Watch sorozatok töltése: az első (Series 0) óra töltőjével tudom tölteni a Series 1 és a Series 3-as órámat is…
    Hogy is van ez?
    :smile:

  4. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    az Apple Watch töltője nem Qi-szabványú, hanem Apple proprietary, és nyilván bármely Apple Watch-csal működik. az AirPower viszont a Qi-szabványon alapul DE támogatja a Series 2 és újabb órákat is.

  5. Így van s ezért nem értem a S2/S3 új töltési szabványát: ha más akkor miért lehet az elsővel tölteni - vagy az AirPower miért nem követi ezt a vonalat is…
    Majd ha egyszer végre megjelenik: meglátjuk
    :smiley:

  6. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ha más akkor miért lehet az elsővel tölteni

    mert az óra visszafelé kompatibilis.

  7. Minden a helyére kerül végre!
    Bár egy kicsit zavar, hogy a töltőt csatlakoztatni kell egy vezetékkel a hálózathoz, igy valójában nem vezeték nélküli töltő. De cserébe sokba kerül.
    És ez jó!

  8. A töltőt dugd egy aggregátorra. Ebben az esetben nem kell hálózatra csatlakoztatni…

  9. Mondjuk inkább úgy, hogy amolyan “Appleösen” Qi az a töltő. Az Apple Watchot nem tudod tölteni más Qi töltővel, de az Apple Watch töltőjével tudsz tölteni más Qi eszközt, legalábbis más Qi okosórákat igen.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for iPalmay Avatar for Rasket Avatar for kigyosigergo Avatar for mekkintos Avatar for Jadeye Avatar for ef-dani