Újabb információk a várva-várt AirPower töltőpadról

Az Apple még 2017 év végén, tehát több mint fél éve mutatta be az AirPowert, ami a cég saját vezeték nélküli töltő állomása.

Apple AirPower

Alapjában véve nem vagyunk kibékülve az iPhone-ok vezeték nélküli töltésével sem. A gyorsabb töltéshez továbbra is specifikus cégek specifikus termékei kellenek, bármilyen 7,5W-os töltőt “nem eszik meg” az iPhone, nem veszi fel gyorsabban a töltést. Szóval az AirPowert mi igencsak várjuk, mivel kényelmesen lehetne vele tölteni az Apple Watch-ot, az újabb iPhone-okat, és persze a “frissített” tokkal az AirPods-okat is, bár ez utóbbi sem került még piacra.

Az Apple specifikus töltője is a Qi-szabványra épül, de a cég továbbfejlesztette azt, hogy egyszerre akár több terméket is tölthessük, és ne kelljen keresni, rakosgatni őket a helyükre, csupán rárakni az adott töltőlapra. Azért is érdekes az AirPower, mert az iPhone és az Apple Watch is más töltési szabvánnyal rendelkezik, de ez mindkettőt támogatni fogja.

A legfrissebb hírek szerint az Apple eddig azért nem adta ki a terméket, mert egy olyan hiba volt benne, ami miatt harmadik féltől származó eszközökkel nem működött együtt, de úgy tűnik ezt sikerült kijavítani.

Az Apple nem közölte, hogy 2018-ban pontosan mégis mikor jelenik majd meg az AirPower, de a mérnökök azt remélték, hogy júniusban. A források egyike szerint a cél most már az, hogy szeptemberben vagy azelőtt megjelenhessen. Az elmúlt hónapokban az Apple mérnökei is beszálltak az eszköz tesztelésébe azzal, hogy az irodáikban ezt a töltőt használták az eszközeikkel, tette hozzá a másik forrás.

Az Apple egyik, vezeték nélküli töltőket gyártó partnerének névtelenséget kérő, vezető beosztású munkatársa azt mondta, hogy az egyszerre több készülék töltésére képes töltő megalkotása kihívásokkal teli, mert például különböző méretű tekercsek szükségesek a különböző típusú készülékekhez, amelyek ráadásul átfedésben kell legyenek egymással a töltőpad egész felülete alatt.

A Bloomberg szeptember előtti vagy szeptemberi rajtot jósol most, reméljük, hamarosan mi is kezünkbe foghatjuk ezt az eszközt, mert nagyon kíváncsiak vagyunk már rá.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Én várom, rühellem hogy mindent külön-külön kell dugdosni. Itthon az ára szerintem 30K lesz. Ki fogad velem?:sunglasses::stuck_out_tongue_winking_eye:

  2. Nemrég 299 euróról volt szó, az elég betegnek tűnt :smiley:

  3. LOL. akkor inkább dugdosok mindent, Airpods, Watch, szifon… :sunglasses::joy: Mac-hez is jó lenne, le teszem egy 30x30-as lapra és tőlti. 200ezerért​:joy:

  4. Én rendeltem egy ilyet (https://www.aliexpress.com/item/Qi-Wireless-Charger-For-iPhone-X-8-plus-ROCK-Fast-Charging-Docking-Wireless-Charger-for-Samsung/32834208118.html?spm=a2g0s.9042311.0.0.27424c4dspkKuZ) kemény 20 dollárért tökéletesen működik, elvileg tudja a gyors töltést de az  miatt ugye nem, de őszintén pont nem is érdekel ott van az éjjeliszekrényen és reggelre feltölti mindig:-)) Kicsit kezdem unni azt hogy minden pénzt a telefonon ipad-en és tartozékain akarnak megkeresni a mac meg már jó ideje le van tojva. De abban sem vagyok biztos, hogy szeptemberben akarok fizetni újra fél millát egy telefonért hanem pl a feléért veszek egy konkurens terméket 11 év után.

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!