fbpx Skip to content

Mióta az Apple bemutatta az új iPhone készülékeket, azóta tudjuk, hogy az új 8, 8 Plus és X is támogatja a gyorstöltést, ám ehhez legalább 29W-os USB-C hálózati adapter és USB-C – Lightning kábel is szükséges. Ennek az ára 32 000Ft hazánkban.

 Gyorstöltés, vezeték nélküli töltés, 12W, 5W töltés

Rögtön felmerült a kérdés: megéri-e? Gyorstöltéssel az Apple szerint 50%-nyi töltöttséget kapunk fél óra alatt. Ez azért elég komoly, ha azt vesszük, hogy csak leülünk egy kávéra és máris van félnapnyi energiánk. A második kérdés az volt, hogy vajon mennyit tudunk tölteni sima töltővel, iPad töltővel és vezeték nélküli töltővel, megéri-e megvásárolni a gyorstöltőt, melyik a legjobb ár/érték arányú töltés? Ezekre kerestem a választ.

Mivel a gyorstöltéshez új iPhone kell, ezért egy iPhone 8-ast használtam tesztalanynak. A töltések alatt nem nyomkodtam és nem is érkezett rá semmilyen értesítés. Lényegében ez mindegy is, de próbáltam ugyanolyan körülményeket teremteni. A töltést 30 perces ciklusokban mértem. Ez volt a támpont, hogy ha itt több mint 50%-ot kapok gyorstöltés esetén, akkor valós adatokkal dolgozom. Összesen tehát 4 féle töltést teszteltem. Az első természetesen a gyorstöltés, a második az iPad töltővel, a harmadik a vezeték nélküli töltővel, a negyedik pedig a sima, iPhone-hoz kapott töltővel való töltés.

Az iPad töltő azt jelenti, hogy az iPadekhez kapott erősebb, 12 wattos Apple USB hálózati adaptert használtam és nem az iPhone-hoz kapott 5 wattosat. A 12 wattos 2.1 amperes iPad töltőről elvileg csak az iPhone 7 vagy újabb készülék tölt gyorsabban, de korábban mi úgy vettük észre, hogy már az iPhone 6 is gyorsabban töltött vele némileg. A töltés függhet a kábel minőségétől és hosszától is. Én minden esetben az iPhone 8-hoz kapott, eredeti kábelt használtam. Az Óra appban található időzítőt használtam a pontos, félórás mérésre: mikor elindítottam, készítettem egy képernyőfotót, és ugyanígy tettem, amikor lejárt.

Tehát a lenti adatok megközelítőek, és érthető okokból nem teljesen pontosak. Mivel semmilyen mérő eszköz nem volt nálam, így csak az iOS szoftverre hagyatkozva vontam le a következtetéseket. Egy-egy töltést többször is megpróbáltam, sokszor akár ±5-8% eltérést is tapasztaltam, így ezek tényleg csak körülbelüli számok.

iPhone 8 gyorstöltés

Kifejezetten kíváncsi voltam a gyorstöltésre, mivel rendelkezem USB-C adapterrel és USB-C – Lightning kábellel is. Picit szkeptikus is voltam, hogy képes-e ez fél óra alatt ennyi töltést adni, de végül úgy látszik, nem volt rá okom. 30 perc alatt +53%-nyi töltöttséget kaptam, ami hozta azt, amit az Apple is állít.

iPhone 8, 8 Plus gyorstöltés iPhone 8, 8 Plus gyorstöltés

iPhone 8 – töltés a készülékhez kapott, 5W-os adapterrel

Az iPhone 8-at a hozzá kapott 5W-os adapterével 30 perc alatt +28%-kal tudtam feltölteni, ami a fele a gyorstöltésnek. A kérdés már csak az, hogy ha 12 wattos iPad töltővel töltjük a készüléket, akkor az mennyivel gyorsabb, vajon megéri-e megvenni azt, vagy a gyorstöltést?

iPhone 8 – 5W adapterrel iPhone 8 – 5W adapterrel

iPhone 8 – töltés a 12W-os, iPad adapterrel

Míg a gyorstöltésért 32 000Ft-ot kell leszurkolnunk, addig az iPad töltőért csak 6 790Ft-ot kell kifizetni. Kíváncsi voltam, hogy mennyivel lassabb az “erősebb” töltő adapterrel. 30 perc alatt végül +40%-ot kaptam ezzel a töltővel, míg a gyorstöltő +53%-ot adott. Tehát nem sokkal maradt le a 12 wattos töltő.

 

iPhone 8 – vezeték nélküli töltés

A vezeték nélküli töltés egyelőre még trükkös, mivel szoftveresen az Apple egyelőre korlátozza. Jelenleg körülbelül a dobozban található 5W töltővel egyenlő töltési időt kapunk, ha vezeték nélkül töltjük az iPhone 8-at. A vezeték nélküli töltőkről már írtunk, ha részletesebben érdekel, akkor kattints ide. Tehát vezeték nélküli töltővel +13%-ot sikerült feltölteni 30 perc alatt.

iPhone 8 vezeték nélküli töltés iPhone 8 vezeték nélküli töltés

Konklúzió

A gyorstöltés tényleg hozza a vártat, sőt. Azért elég kényelmes, amikor csak fél órára rádugjuk a készüléket és már elég akkumulátor időt kapunk addig, ameddig nem lesz újra töltő a közelünkben, azonban a 12 wattos is képes hasonló sebességre, így nem biztos, hogy érdemes kifizetni azt a felárat azért a +10-20%-ért. (Persze akinek már eleve USB-C-s hálózati adaptere van a Mac-jéhez, annak mindössze csak egy USB-C végű Lightning-kábelre van szüksége.)

A vezeték nélküli töltés a legrosszabb ár/érték arányú jelenleg, egészen addig, ameddig az Apple nem frissíti a készülékeket és engedélyezi ott is a gyorsabb töltést. Végül pedig marad a sima, 5W-os hálózati adapter, mely a már megszokott módon tölti fel a készülékünket. Árban ugyanannyiba kerül, mint az iPad töltő, így érdemes esetleg venni egy 12 wattos adaptert.

Olvasd el a hozzászólásokat is

35 Comments

  1. Akkor lett volna valóban korrekt az összehasonlítás, ha mindegyik esetben 20%-ról indítod a töltést. Az utolsó 70%-ról indítottnak már nem sok értelme volt, minnél nagyobb a töltöttség, annál lassabb a töltés.

  2. En csak arra lennek kivancsi hogy vajon mennyire nyirja ez a gyors toltes az akksit? Li-On illetve Li-Polimer akksikat ugye nem szabad attol nagyobb amperrel tolteni mint amekkora mAh-s az akksi. Tehat ugye ha 2000mAh-s akksirol beszelunk akkor 2A-tol nem szabad nagyobb aramerosseggel tolteni. Bar elvileg ha jol tudom 3000+-os akksik vannak az iPhone-ban tehat igazabol 3A-el siman lehetne tolteni.

  3. Nekem soha nem volt még fél óra kávészünetem….;-)

  4. Én még a 6 plushoz vettem egy 2.1A-s töltőt, azzal használtam két évig; nem pusztította le az akkut. Most a két 7-est is ezzel töltöm, mert a gyárivsl nagyon lassú…

  5. Èn is csatlakoznèk ehez a teszthez. Iphone 7, 1%-ról töltve iPad töltôvel, 30 perc után 52%.
    5x megismètelve is ugyanez az eredmèny. Így a gyorstöltô bullshit.

  6. @Kigyósi Gergő: De kurva jó is lenne ha 3000+-os akksi lenne az iPhone-ban. :DDDDDDDDD Jó lesz az 1821 mAh / 2691-nek is. 😀

  7. @CsukiZoli: Ez baromság, nem tölt az 50%+-ot, max tényleg csak 30-40%-ot.

  8. @CsukiZoli: Akkor szar az akksid viszont. 🙂

  9.  kedvelo vagyok de ez a toltes egy baromsag ! Az akkumulatorokat ugy haza vagja ez a toltes mint a huzat . En tuti maradok a sima bedugos toltesnel plane mert kozben barmit csinalhatom vele telefonalhatok kezbe vehetem ha valami fontos dolgom van rajta de a toltes megy tovabb . Ugyanis nem csak , hogy ez a toltes hamarabb tonkre teszi az aksit de ha meg kozbe fel fel kapkodod ha hivasod van vagy barmi az meg jobban csokkanti az elettartamat.

  10. Emberek, tökmindegy, hogy gyorsan töltőd vagy lassan, ígyis – úgyis tönkre fog menni az akksi. 5S-em akksija 2 év alatt szarrá ment.

  11. @RSdiver: Ez pontosan így van. Minél jobban fel van töltve az akksi, annál kisebb töltőárammal lehet tölteni.

    @Kigyósi Gergő: Modellező körökben ez az aranyszabály, olvastam már 0.8C alatti töltésről is, de a modern, nagy felületű elektródákkal ez már elég keveset számít. Vannak olyan akksik, amik simán elviselik a 6-8C-s kisütést, azoknak meg se fog kottyanni a 2C körüli töltés.

    @mrisz: Az “ez a töltés” alatt a vezeték nélküli töltést érted? Mindent lehet rá mondani (lassú, energiapazarló, elektroszmog-keltő, helyhez kötött), de azt, hogy tönkretenné az akksit? Ez a legkevésbé sem igaz. Sőt. A lítiumos akksiknak az a legjobb, ha viszonylag szűk tartományban vannak használva (pl. 60-90% között). Ha hívás jön, felveszed, merült közben 2%-ot, utána visszapakolod a töltőre, direkt jót teszel neki.

  12. @CsukiZoli: Ahány készülék annyi féle %-k. Próbáltam arányosan írni, hogy látható, hogy annyi értelme nincs a gyorstöltésnek, főleg nem 30.000Ft-ért.

  13. És ez a gyors töltés csak és kizárólag Apple töltőkábellel működik? vagy más gyártókéval is?

  14. Apropó: Eljött a tényleges vezeték nélküli töltés ideje. 🙂 (és az iPhone 8 támogatja is)
    https://www.picharging.com/

  15. Az biztos, hogy az akkunak nem tesz jót a gyorstoltes.

  16. @xamuba: Ez igaz, de csak lényegtelen mértékben csökkenti az élettartamot a gyorstöltés lítiumos cellák esetén. Sokkal több kárt okoz egyetlen 10% alá történő lemerítés, mint 100 gyorstöltés.

  17. @rgbx: Csak tapasztalat, volt nekem S7 Edge plus az 8 hónapig bírta az akku, lányom huawei 10 hónap. Azóta gyorstöltő nélkül töltünk, ott nem volt gond mert 24 hónap a garancia ha az akku beépített, itt a 12 hónap után nem szeretnék akkut cserélni így nem töltök majd biztos gyorsan.

  18. Nálam a 6S az iPad adapterével 30 perc alatt 43%-ot hozott, tehát elég jónak mondható.

    Modellezésnél a 3.7V-os LiPo akksikat általában 1C környékén érdemes tölteni, azaz egy 1000mAh-s akksit, 1000mAh-val, ami így pontosan 1 órás töltés. Persze vannak akksik, amik elbírják az akár 5C töltőáramot is, azaz a példánál maradva 5000mAh-el is lehet nyomni (ekkor a töltési idő az ötöde). Most nem számolom a csepptöltést a végén. Létezik olyan, hogy kb. 80%-ig jóval nagyobb töltőárammal lehet neki nyomni, majd utána szépen visszavenni azt amíg el nem éri a teljes töltöttséget.

    Kisüléskor 20C az már alap, de vannak akár 40-50C-s akksik is, azaz amik brutálisan bírják a gyors lemerítést..

  19. @rgbx: Az már bebizonyosodott az elektromos autóknál, hogy egyáltalán nem igaz. Ugyanaz a Li-ion technológia és semmi problémát nem okoz a gyorstöltés.
    Ezeknek az akksiknak két rákfenéje van:
    1) Ha lemeríted totál nullára és szarul van megcsinálva a rendszer, akkor a büdös életben nem lehelsz bele többet áramot. Alsó-középkategoriáig bármelyik telefon, afölött ez kivédve.
    2) Nagy hő vagy mechanikai behatásra simán felrobban. Ezt is igyekeznek minél jobban védeni, de a felhasználói igények (nagy energiasűrűség) ezt nem feltétlen teszik egyszerűve.

  20. A legfőbb kérdés az, hogy az iPhone hány ampert vesz fel maximálisan!
    Hiába dugnád rá egy akár 20W-os töltőre, nem biztos, hogy a 12W-osnál gyorsabban töltené fel.
    A töltőn (adapteren) lévő áramerősség adat azt jelzi, hogy a töltő mekkora áramerősséget (hány ampert) képes leadni. Ez a 12W-osnál 2.4A.
    Egyébként én pár napja vettem meg a Belkin Wireless charging Pad-ot, ahhoz adtak gyárilag adaptert, ami 1,5A-t képes leadni.

  21. @rgbx: egy litium akkumulatornak kb 3000 cklkus toltese lehet mielott ki lehetne dobni szoval minden toltes egy ciklus
    Es minden fogyasztas ugyan lyan ciklus
    Szoval ha teljesen feltiltom akkor egy ciklus elszallt
    Ha hagyom lemerulni az is egy ciklikus maris 2 ciklikus le is ment a 3000 bolez mot is takar
    En mndig arra probalpom magamat beallitani mhogy akkor tegyem fel tolteni amikor kjelzi 20% on es ha lehet teljes toltottsegig mert igy hasznalod ki legjobban az aksi tudasat szoval ha ossze vissza kapkodod a telefont az osszeadodik felemeled megal a toltes eogy ciklikus ak amnyi
    Vissza teszed folytatod ,eg egy ciklikusnak ammye es meg nm torten semmi
    Szoval megeri
    A litium aksik a
    Eg erzeke yebbel a toltesre
    Ezert mnden felesleges toltorol le aztan toltore vissz mnd mnd rrontja a hatasfokat es az akkumulatort

  22. @mrisz: ???? Szerintem már ne igyál többet, vagy ha mégis akkor függeszd fel a kommentelést egy kis időre.

  23. En az IKEA-s USB 3 as multiplugot hasznalom es tokeletes. Fel ora alatt siman 40% ot radob.

  24. Azért nem engedi az Apple hogy teljes kakaóval töltsenek a telefonok mert megúszod az akumlátor is szétnyomja a telefont. A kijelzőt kinyomja a tokból.

  25. Nagyon hasznos cikk volt! Köszönjük!
    Kíváncsi lennék egy ennek mintájára elkészített iPad tesztre is 🙂
    Talán ott erősebben kijöhet a 29W-os töltő előnye a 12W-ossal szemben…

  26. A gyorstoltes annak lehet opcio akinek van mar eleve egy usb-cs macbookja. En pont ebben a helyzetben vagyok csak i8-ra nem fogok valtani egyelore ????.

  27. @hohand:
    Megkérdezhetem hogy te hol vásároltad meg? Akarok én is venni egy ilyen Belkin-t, de egyelőre még itthon nem kapható sehol. Csak az Apple oldalán van fent.

  28. @razerka: Persze! Apple Store – München! 🙂 De még veszek egyet sztem, egy itthonra, egy az irodába! 🙂 Nekem bejött a vezeték nélküli töltés… 🙂

  29. @Amuba: Ez a Te döntésed, ha nem töltesz gyorsan, akkor lassan töltesz. Én iPad töltővel töltöm minden iPhoneom, és a programok alapján tökéletes állapotban van az i5 akksija is 4,5 év után.

    @lalamper: ” 1C környékén érdemes tölteni, azaz egy 1000mAh-s akksit, 1000mAh-val, ami így pontosan 1 órás töltés” – 1000mA-rel töltöd, a mAh az már a kapacitás. És nem 1 óra lesz, hanem 1 óra 20 perc körül, mivel ahogy veszi fel a töltést az akksi, egyre nő az ellenállása, nem lehet akkora árammal tölteni.

    @ef-dani: Köszönöm a megerősítést.

    @mrisz: A ciklusok között van különbség, nem is kicsi. Egy teljes ciklus az egy teljes lemerítésből és egy teljes feltöltésből áll. Ilyenből csak néhány százat bír el az akku. Részleges ciklusokból jóval többet. Pl. egy 90-95% közötti ciklusból akár több tízezret is. Ezt a cikket javaslom elolvasásra (angoltudás kell hozzá): http://batteryuniversity.com/learn/article/how_to_prolong_lithium_based_batteries

  30. Kedves rgbx pontosan tudom , hogy a litium akkuk , hogy mukodnek kulonben nem tuningoltuk volna a baratommal az elektromos kerekpart litium aksikkal es egy kis turpisaggal 75-80 km/h sebessegre es az elettartam erdekebe feldelzeti kutyuket amik mutatjak a cellankenti merulest stb stb. egyet tudok nekem meg most is mukodik az iPhone 3GS-em es nem csak par orat bir az akku. Legyen igazad te tudsz mindent en meg maradok az en tudasombal es biztos csak vezetekes toltesnel maradok es ahogy eddig 20%-nal felraktam tolteni 100%-ig ugy ezutan is ezt teszem .

  31. Na a cikk írója sem volt túl alapos a tájékoztatásban. : )

    Az apple néhány készüléke támogatja a gyorstöltést.
    Ez azt jelenti, hogy a 29W os töltőnek (és a nagyobbaknak is) használni tudja a 14,5V 2A töltési funkcióját.
    Iphone 8
    ipad pro 10,5
    Ipad pro 12,9…
    Az öszes többi készülék csak az 5V 2A-2,4A (10W-12W) töltést tudja használni.
    Mivel ezek szép matematikai számításokkal igazolhatók, kár tesztekbe belemenni.
    (Ha valakit érdekel akkor csínálhatok ipad pro 12,9 és iphone töltési tesztet 5-10-12-29W-(61W-87W) töltővel.
    Sőt megfejelném gyári rövid, gyári 2m-es és nem gyári kábellel.
    Gyári rövid kábellel mondjuk 11W-ot vesz fel a 12W-os ipad töltővel az iphone 7, 2m-es kábellel 9W-ot. Kamu kábellel meg 7-8W-ot. 5W-os töltővel van olyan kamu kábel amivel csak 3W-ot.
    És írhatok az akkuk töltéséről is, hiszen lithium akkuk között élem az életemet. Főállásban tölti ki a napjaimat.

    A hozzászólások egy része hülyeség. A ciklusok számolása, a töltési karakterisztika, az akkuk kémiai felépítése mind érdekes történet. Csepptöltés nincs és még sorolhatnám…

    Ami lényeges, hogy az akku konfortérzetét töltés közben jól tükrözi a melegedése.
    Ki kell próbálni, hogy melyik töltéssel mennyire melegszik. Mert a melegedés okozza az akkucella amortizációját. (Nem melegszik lényegesen a gyorstöltéssel sem a tapasztalatunk szerint)

    Ehhez kapcsolódik, hogy töltés közben fordítsuk hasra a telefont, hogy a hőt el tudja vezetni a ház (vagy rakjuk fém, ha lehet aluminium felületre) A műanyag tokok némelyike jól meg is szivatja a hőelvezetést. Így egy tok a telefonon jobban megszivatja az akkut mint a gyorstöltés.

  32. @feri 2: Köszi az infókat. 🙂 Vendég-blogger cikként természetesen elfogadnánk egy ilyen tesztet. 🙂

    Ahogy írtam is, én ennél mélyebben nem akartam belemenni, csak egy nagyjábóli információt szerettem volna ezekkel a töltésekkel kapcsolatban. Viszont érdekes lehet részletesebben megnézni, ha van rá időd. 🙂

  33. Kiváncsi lennék most a vezetek nélküli törlésre, miután “elvileg” az iOS 11.2 már engedi a 7.5 w töltést… 😉 megcsinálja valaki hogy tudjuk valóban “gyorsabb” lett a csigalassú wireless töltés? 😉

  34. *töltésre 😉


Add a Comment