Nagyon úgy tűnik, hogy az Apple audio fronton továbbra is jelen akar lenni, így jövő évben várhatóan érkezik egy továbbfejlesztett HomePod, egy over-ear fejhallgató, valamint egy prémium minőségű AirPods is.
A Bloomberg szerint 2019-ben a vállalat high-end AirPods-ot kíván piacra dobni, a HomePod még okosabb lesz, mint most, az új fejhallgató pedig vélhetően stúdió minőséget kaphat majd.
Az Apple almárkája közé sorolható már pár éve a Beats is, de ettől függetlenül saját márkás audio eszközök terén is fejlődni akarnak.
Az AirPods-ok 2016-os megjelenésük óta nagy sikernek örvendnek, ezért is tervezi a vállalat a vezeték nélküli fülhallgató következő generációját, amely valószínűleg biometrikus érzékelővel, így például pulzusmérővel rendelkezik majd. Ezen felül még zajszűrést és az iPhone-ok esetén már megszokott cseppállóságot is említ Mark Gurman, mint lehetséges újdonságot, illetve nagyobb hatótávot az AirPods és az iPhone egymástól való távolságára vonatkozóan.
Az új fejhallgatót Gurman a Bose és Sennheiser termékei mellé teszi, mint kitűzött célszegmens, amit az Apple már elvileg 2018 végén piacra is szeretett volna dobni, de a fejlesztéssel kapcsolatos nehézségek miatt ez már a jövő évre csúszik.
Az még egyelőre ismeretlen, hogy milyen új funkciókat fog birtokolni a második generációs HomePod, de voltak arról pletykák, hogy alacsonyabb áron kívánja majd árulni az Apple az okoshangszórót. A teljes Bloomberg-jelentést itt tudjátok elolvasni.
Ti melyik új terméknek örülnétek a legjobban?
Nekem lenne egy hulye kerdesem
️ Sokszor gondolkodom hogy vegyek egy airpods-ot en fulest leginkabb edzesekhez hasznalok…na az egyik kerdesem az lenne hogy ennek az air-nek a “feje” az ugyanolyan mint a normal vezetekes fules? A masik az lenne hogy ugyebar a teremben ordit a sajat zenejuk,ezzel a fulessel en hallanek valamit az en zenembol? 
Az első kérdésre igen a válasz. Teljesen ugyanaz, tehát ha az megfelel, akkor ez is. Nyilván ugyanúgy állja az izzadságot, tehát ha az meghal ez is.
Természetesen hallod a saját zenédet, ha a simával is. Az AirPods amúgy picivel jobb minőséget és mélyebb hangot ad. Itt írtam róla.
Siman hallani fogod. En a peak gymbe jarok, ahol meteres hangfalakbol uvolt a deep house, es siman hallom az AirPodsot
(amiben amugy en is deep houset nyomatok :DDDD)
Continue the discussion at Hozzászólok