fbpx Skip to content

Az Amazon Echo tulajdonképpen egy személyi asszisztens az otthonunkban, legtöbben pedig Alexának hívjuk. Segítségével irányíthatjuk az okos eszközeinket, de akár lekérdezhetjük az aktuális időjárást, vagy különböző kérdéseinkre is választ kaphatunk.

Amazon Echo Dot

Itt az oldalon már számtalanszor írtunk róla, például akkor, amikor eldöntöttem, hogy Sirit lecserélem Alexára. Azóta eltelt már egy év, én pedig rendkívül megelégedve használom. Azt persze nem állítom, hogy nem hibázik az Echo, de remekül együtt lehet vele élni, és irányítani az egész lakást. A legtöbb rendszer egyébként kompatibilis vele, ilyenek például a Philips HUE izzók, de különböző okos konnektorok, kiegészítők is támogatottak.

Az Amazon Echo-ból kétféle változat létezik, a nagy, beépített hangszóróval, illetve a kicsi az Echo Dot, melynek ugyancsak van beépített hangszórója, de természetesen arra alkalmatlan, hogy azon keresztül hallgassunk zenét. A Dot lényegében egy olcsóbb Echo, mindkét termék funkcióban ugyanazt tudja. Én a Dot mellett tettem le a voksom, mert csupán 49 fontba került.

Amazon Echo Dot

A Dot 7db mikrofonnal rendelkezik, egy darab Line-out, tehát jack aljzattal, illetve Wi-Fi, Bluetooth chippel. A 7db mikrofon rendkívül eredményes hang-felismerésben, lényegében egy 15-20nm-es szobában bárhonnan meghall a készülék, nem kell ordibálnom sem. Amikor belépek az előszobába, csupán hangosabban kell odaszólnom, hogy kapcsolja fel a lámpákat. Mivel beépített zajmikrofonnal is rendelkezik, ezért akár hangos TV vagy zene közben is megérti, amit mondok neki, ez mondjuk 10-ből 7-szer sikerül. Zaj nélkül átlagosan 10-ből 9-szer sikerül követnie a parancsaimat, ami sokkal jobb, mint a Hey Siri az Apple részéről.

Hori kolléga korábban írt már arról, hogy hogyan vezérli a Spotify-t és hogyan használja a hangszóróit az Amazon Echo-val: Irányítsd hanggal a Spotify-t az Amazon Echo segítségével.

Amazon Echo Dot

Az utóbbi időben rengeteg frissítést kapott a kis kütyü, például Multi-Room támogatást, illetve pár napja a rutinokat is, ami egy nagyon fontos lépés. A rutinok segítségével most már beállíthatunk saját parancsokat is. Például: Alexa, jó reggelt (természetesen angolul), vagy éppen Alexa, elmegyek otthonról. A rutinoknak köszönhetően automatikusan lekapcsolódnak a lámpák, bezáródnak az ablakok, letekeri a fűtést és ezeket már nem kell külön paranccsal elindítani, hanem egy szekvenciát kapunk.

Önmagában persze Alexa nem tudja irányítani a lakást, így különböző kiegészítőket érdemes vásárolni hozzá. Ebből a legolcsóbb megoldás a BroadLink RM Mini 3, ami az elmúlt hónapokban kapta meg az Amazon Echo támogatást: Okos otthon: BroadLink RM Mini 3 – irányítsd az otthonodat 5000Ft-ból!

Amennyiben komolyabban szeretnénk irányítani az otthoni eszközöket, akkor már érdemes megvenni a Logitech Harmony-t: Logitech Harmony: irányítsd a lakást az iPhone-odról.

Végül pedig az otthon automatizálásról is írtam már cikket, ami támogatja az Echo-t: Vera, az okos otthon központ, avagy házautomatizálás.

Hazánkban hivatalosan nem kapható az Amazon Echo, így vagy külföldről szerezzük be, vagy pedig a Marketplace-ről. Utóbbinál két opciónk is van. Az első az eredeti csomagolással ellátott termék, a második pedig a Refurbished, tehát a felújított, újracsomagolt készülék. Mindkettőre van 1 év garancia.

Kedvezményes refurbished Amazon Echo

Refurbised Amazon Echo Dot

A refurbished termék tulajdonképpen egy felújított változat. Ezek korábban hibás, visszaküldött termékek voltak, amikben a hardver elemek ki lettek cserélve, és így újra eladásra került, természetesen tesztelt, működő formában. Ilyenkor a külső ház is cserélve van, a kábelek is újak, csak a csomagolás nem ugyanaz. Jelen esetben egy fekete dobozt kapunk, de minden más újszerű állapotban van.

Refurbised Amazon Echo Dot

Emiatt olcsóbb is a termék, a Marketplace-en 19.900Ft-ért vásárolhatjuk meg a fekete, illetve fehér színben elérhető Amazon Echo Dot-ot.

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Azért akciós mert kijött a következő generációs termékük.

  2. @White64GB: Ez nem akciós, kedvezményes, és nem azért, mert kijött az új. 🙂

  3. Majd ha beszél Magyarul………..

  4. @admin: vajon az IKEA Tradfri-t is képes lehet vezérelni? ????


Add a Comment