fbpx Skip to content

Majdnem két héttel az első béták megjelenése után az Apple elérhetővé tette az iOS 11.1, a watchOS 4.1, a tvOS 11.1 és a macOS High Sierra 10.13.1 második fejlesztői bétáit.

Az iOS 11.1 beta 2 természetesen OTA frissítésként is elérhető a fejlesztői béta profil telepítése után; a watchOS 4.1 beta 2 szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, a béta profil telepítése után; a tvOS 11.1 beta 2 az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a fejlesztői készülékekre; a macOS High Sierra esetén pedig a Mac App Store Frissítések füle alatt telepíthető az új verzió.

iOS 11.1 beta 2

Az iOS 11.1 beta 2 build száma 15B5078e.

Újdonságok

Az iOS 11.1 beta 2-ben az alábbi, szembetűnőbb újdonságok találhatóak.

A Unicode szabvány 10.0-s verziójának támogatása, ezzel együtt többek között 56 új emoji karakter érkezett – de ezen felül egyébként 7,473 darab kínai Han karakter, 285 darab japán Hentaigana karakter, valamint Soyombo és Zanabazar Square, Masaram Gondi, Syriac és Gujarati jelek is bekerültek a szabványba.

iOS 11.1 új emojik

Az Apple ígéretéhez hűen visszatért a 3D Touch-csal elérhető multitasking a képernyő bal oldalának lenyomásával.

Az újdonságokról a 9to5mac most is készített egy videót:

Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt az iOS 11-ben, vagy most megváltozott, akkor azt jelezd hozzászólásban! ????

Szerinted ezek nem akkora újdonságok, vagy csak neked nem elegendőek? Írj az Apple-nek: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Downgrade?

Az iOS 11.1 bétájáról a megszokott módon lehet visszatenni a hivatalos, jelenleg 11.0.2-es verziót: helyreállítási (recovery) vagy DFU módba kell tenni a készüléket, majd be kell tallózni a letöltött 11.0.2-es IPSW-t.

Erről az Apple következő támogatási dokumentuma is részletesen beszámol: Béta verziójú iOS szoftver telepítése vagy törlése.

iOS 11.1 beta 2 letöltési linkek

Az iOS 11.1 beta 2 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

watchOS 4.1 beta 2

Az új build verziószáma 15R5835d.

kiadási információk alapján ez a verzió várhatóan hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.

A watchOS 4.1 az összes Apple Watch modellre elérhető lesz.

tvOS 11.1 beta 2

Az új build verziószáma 15J5571d.

kiadási információk alapján ez a verzió várhatóan hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.

A tvOS kizárólag csak a negyedik generációs és újabb Apple TV-ket támogatja.

macOS High Sierra 10.13.1 beta 2

Az új build verziószáma 17B35a.

kiadási információk alapján ez a verzió várhatóan hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 11 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 11 beta: a leggyakrabban feltett kérdések!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 11-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 4-ről szólókat meg itt, a tvOS 11-ről készülteket itt, a macOS High Sierra kapcsán pedig itt olvashatsz.

Olvasd el a hozzászólásokat is

29 Comments

  1. Ezt október végére ki fogják pörgetni az tuti…

  2. És újra telepíthető az iTunes 12.6.3 is 🙂

  3. Valakinek jobb lett az akkumulátor ideje? (csak hogy megelőzzem a kommentelőket 😀 )

  4. @admin: Persze, még el sem indult a telepítés, de már mintha most jobban bírná… :)))

  5. @admin: nekem kifejezetten, most 10 perc alatt nem merült 1%-t mint az első bétánál, megérkezett a jövő! /Irónia Off/

  6. @P.G.: a korábbi verziót eddig is vissza tudtad tenni, csak a 12.7-re frissült Library-det bukod, mert azt most sem kezeli a 12.6.3.

  7. Vajon az X-en lévő multitask sávja akar lenni? Mindig itt van ha előjön a billentyűzet 🙂
    https://imgur.com/a/MR2c

  8. Szerintem új animáció van arra, ha bezárunk kilépünk a home gombbal egy app-ból, de másik oldalon van a főképernyőnk, mint az adott app. 🙂

  9. @admin
    Javult… Termel… már púposodik a hátlap…
    Vissza is teszem 11.02-t, ez így nekem már túl sok.

  10. Nyomkodom a 7-esemet… Egyelőre nem laggol. Nem lassú a billentyűzet, az appok, az ikonok rendezese, a spotlight. Minden újra gyors eddig. De még tesztelem

  11. Végre már.. ideje volt , hogy vissza tegyék a 3D touch multitaskingot. Nagyon hianyoltam az iOS 11-bol. Es remelem a laggolast is megszuntettek!
    Tudtommal mar a 11.1 beta 1 be nem laggol remelem ugy is marad????

  12. Kint van a public béta is ????

  13. 6S-en “folyékonyabb” lett kicsit, én úgy tapasztalom. 🙂

  14. Sziasztok!

    A 11 es rendszer óta van egy késése a szoftvernek, ezt más is észrevette?
    Én régóta használok iPhonet így reflekszből kezelem, de ez a késés megnehezíti a napjaimat arra gondolok, hogy pl: egy alkalmazásból ki a homra és bele egy másikba na itt ugye kezdődik a mozdulat egy home gomb és ahogy ott a menü tap a másikra (ekkor van a szoftvernek a késése) viszont ekkor nem történik sem reflexből tap mégegyszer visszont addigra már inudul is! Na most engem ez akkor kezd zavarni mikor a programból ki mappába be majd onnan indítanék valamit, mert akkor a dolog úgy néz ki, hogy mikor a mappára rányomok késés rányomok mégegyszer és akkor a szoftver az első alkalmazást indítja mert azt hisszi arra is rányomtál!

    Próbáltam hogy kikapcsolom az animációkat, de a késés marad eddig egyik iosbe se volt ilyen gond ebbe már a 11 béta óta tapasztalom és nagyon kellemetlen minden nap találkozni ezzel!

    Nektek ez nem tünt fel vagy egyedi?

    Amúgy i7

  15. Én tegnap vettem észre,hogy ha megnyitod a gyári időjárás appot akkor nem az időjárás origi felhős háttere jelenik meg hanem a kijelzőre kirakott főkép a háttérben.Bezár majd újranyit akkor már rendesen a saját háttere fut a programnak.Szarvas hiba.

  16. Nalam nincs ilyen problema…

  17. i7Plus jobb most mint új korában . 10.3.3 sem volt ilyen fürge . Időjárás appal nekem sincs problémám .

  18. watchOS-t próbálta valaki? Nálam semmi változás a Control Center-ben.

  19. Csak Series 3 kapta meg 🙁

  20. Sziasztok! Nekem ami nem tetszik az a notification! Eddig ha legyintettünk fentről le szèp attetsző háttérrel volt megáldva, most pedig a zárolt kép! Ez így olyan gagyi.

  21. Ja es még annyit hogy egy fél órája keltem akkor vettem le töltöröl a telot (i7) zenét hallgatok bt fülessel es ide irok ennyi! 89% akksi!

  22. @Desert: Nekem reggel másfél óra zenehalgátas kis hírböngészéssel (10-15perc) 98%.

  23. Szerintetek érdemes iOS 10.3.3-ról felfrissíteni 11.1 beta 2-re? Sikerült úgy kibackelni az iOS frissítést, hogy felraktam egy tvOS 10-es beta profile-t a telefonomra, ezáltal nem dobálja fel, hogy frissítsek iOS-t meg semmi, “10.3.3 naprakész”. Olyan atom biztos így az egész viszont érdekel a 11, de nem merek már frissíteni. Voltak fent 11 béták (pl 11.1 beta 1) , de nem éreztem az igazinak. iPhone SE

  24. @Roland Ronyai: Az nem is volt az szerintem sem, de ezt még igazán nem tudja sztem senki aki SE-t használ (én is) hogy átfogóan milyen is, mert még friss ropogós. Talán pár nap után lehet érdemben nyilatkozni róla, max az eddigi hibák akinél voltak, hogy mi lett velük.

    Én most a public beta-t tolom pont a párom 5S-ére kíváncsian várom milyen lesz.

  25. @gunar: Szia!
    Majd írd már le a véleményed, hogy milyen 5S-en légyszíves.
    A páromnak, és nekem is 5S-ünk van, de nem merem még megfrissíteni 10.3.3-ról.
    Ami érdekelne, az akku idő romlott e, a sebesség, van e laggolás, sb. ?

  26. @twingo16v: Hi!
    Eddig a 11.0.2 volt fent azzal mindenképp jobb lett minden mint a két előddel, akku idő is meg a sebesség is, kb olyan volt mint az ucsó 10.x.x-el és mivel már fent a 11.1 beta2pub ezért arról értelemszerűen még semmi véleményem nincsen, de igazán majd a párom aki észreveszi ha vmi nem kerek, az 1-2 nap lesz gondolom.
    Mivel én SE-t használok és mindig dev beta-kal így csak arról tudom írni hohy sztem teljesen használható a mindennapokban.

  27. Viszont az órán a új 4.1.beta2 vagy nem méri az akkut jól vagy nem merül számottevően, mert reggel 10 óta még 100%-on van. (series1)

  28. @gunar: Na már 97% , ezt igazán nem vágom hogyan is mér, mert hirtelen lement ugye 3%-ot pedig semmi extra nem volt.

  29. @twingo16v:
    Hát érdekesen viselkedik az 5S, mert pénteken estére kevés használat mellett is 22%-ra merült, de tegnap hasonló körülmények után 60% körül volt még éjjel 2-kor (mára) de hajnali 1/4 6-kor még működött, majd reggel 9-re kikapcsolt mert nem volt benne töltés. Több alkalommal észrevettük azt ha jön vmi push értesítés akkor az kint marad és a kijelző világít míg ki nem nyomjuk, lehet ez volt most is, csak a baj benne hogy semmihez nem köthető és teljesen random jellegű, sőt nem is függ IOS-től, mert régebben még a 10.3.3 alatt is előfordult.


Add a Comment