A mai nap hosszabb időre leállt az Apple Online boltja, ami csak egyet jelenthetett, hogy vagy a motort írják teljesen újjá vagy pedig új termékek jönnek – szerencsénkre az utóbbi történt, és így egyúttal egy új app, a Clips is felbukkant.
Ezen felül persze kaptunk piros iPhone 7 (PRODUCT)RED™ Special Edition modellt, új, de mégse teljesen új, 9,7-es iPadet elég kedvező áron, és érkezett egy rakat új szíj is az Apple Watch-hoz. De most nézzük, mire is lesz majd jó a Clips!
Manapság egyre kevésbé “divatos”, hogy egy képet vagy videót csak úgy önmagában tegyünk fel valamelyik közösségi szolgáltatásra. Filterekkel, matricákkal, feliratokkal látjuk el ezeket a tartalmakat, hogy ezzel jobban kifejezzük azt, amit az adott képpel vagy videóval üzenni szeretnénk. A Clips ezekre a lehetőségekre kínál egy Apple-ös megoldást, de fontos megjegyezni, hogy az app nem akar egy új Instagram, Vine, Snapchat vagy hasonló szolgáltatás lenni, egyszerűen csak lehetőséget ad új módokon tuningolni a videóinkat.
Akár magával a Clips-szel is felvehetjük a kívánt videót, de persze már korábbi videóinkat is importálhatjuk az alkalmazásba. A képekből nekem az jön le, hogy sajnos csak négyzetes, azaz 1:1-es képarányú videót nyerhetünk majd ki az alkalmazásból, ami számomra csalódás, de majd ha megjelenik, úgyis minden kiderül.
Nemcsak olyan feliratokkal láthatjuk el a videókat amiket mi magunk írunk be, hanem a Clips felismeri, hogy mit mondtunk a felvétel alatt és azt egyből, szépen animálva feliratként is megjeleníti. Mostanság egyébként elég divatos dolog a rövid videókat felirattal is ellátni, hogy azok is élvezni tudják, akik nem akarják, vagy épp olyan környezetben vannak, ahol nem illene hangosan megnézni egy rövidke videót, de mégis érdekli őket, mit mondanak benne. Továbbá persze az is szempont, hogy az Apple-nek nagyon fontosan a fogyatékkal élők, ezért a feliratozás nekik is hasznos lehet.
Filterek, matricák, feliratok nélkül nagyon snassz lehet feltölteni egy-egy videót mondjuk az Instagram Stories-ba. Szerencsénkre a Clips számos ilyen lehetőséget is kínál a számunkra, akár Prisma-szerű művész filtereket is. Mivel egy kis videószerkesztő programról van szó, ezért az se hiányozhat, hogy zenét vághassunk a kép alá.
A Fotók app arcfelismerése elég jól működik már, sőt, az Apple nemrég arcfelismerő szoftvert fejlesztő céget is felvásárolt, ezért nem meglepő, hogy a Clips felismeri, hogy kik szerepelnek a videón és fel is ajánlja, hogy nekik egyből elküldhessük a kész alkotást iMessage-en keresztül.
A Clips az iPhone 5s-sel és újabb iPhone készülékekkel, az iPad Pro-val, az ötödik generációs iPaddel, az iPad Airrel és újabb iPad Air modellekkel, az iPad mini 2 és újabb iPad mini készülékekkel, valamint a hatodik generációs iPod touch-csal kompatibilis, és használatához az iOS 10.3-as vagy újabb verziója szükséges.
Az új app pontos megjelenési idejéről még nincs semmi hír, sőt, az sem garantált, hogy az élő feliratozás magyarul is menni fog, bár 36 nyelvet fog induláskor támogatni, és ha egyszer a diktálás már régóta működik magyarul, akkor elvileg ez se kell, hogy gondot okozzon.
4 Comments
Én nem látom az app store-ban!
@Dhamar: mert még nem jelent meg – lásd a cikk utolsó bekezdése:
Köszi! Összeveszésben vagyok a látással!
🙂
10.3? Akkor napokon belul azt is megkapjuk ebbol (es ennyi betabol) kiindulva. Ra is fer, nalam botrany az i7-en az iOS 10.x, az elozo foverziokhoz kepest.