fbpx Skip to content

Steve Jobs 1955. február 24-én született San Franciscóban. Az Apple társalapítója, aki több iparágban is jelentős nyomot hagyott maga után, ma lenne 62 éves, amiről Tim Cook megemlékezett idén is.

Steve a napvilágot Abdulfattah Jandali és Joanne Scheible gyermekeként látta meg. A fiatalok a Wisconsin-i Egyetemen találkoztak, és akkori helyzetükben a kis jövevény örökbe adása mellett döntöttek. Így lett Steve végül Paul és Clara Jobs gyermeke.


A garázs, ahonnan az Apple indult

Steve híres volt arról, hogy a valóságot a saját szemszögéből nézte, így sokszor azt a saját kedve szerint formálta (jusson eszünkbe például az iPhone 4 esetén az “antennagate”), egyfajta “valóságtorzító mezővel”, így sok nemből tudott igent csinálni. Volt ugyan, hogy saját cégét is elvették tőle egy időre, de ekkor megalapította a NeXT-et, amit szintén képes volt sikerre vinni. Majd amikor visszatért a már haldokló Apple-höz, azt újból nyereségessé tette. Vezetői stílusa és maximalista hozzáállása miatt eléggé kiemelkedett az átlag közül, és emiatt sok kritikát is kapott.

Az iPod és az iTunes megváltoztatta a zenehallgatásai szokásainkat, az iPhone pedig azt, ahogyan az okostelefonokra tekintünk, az iPaddel pedig a táblagépek esetén is megszabta az Apple az irányt.

Tim Cook is megemlékezett ma Steve születésnapjáról:

Ezen felül az Apple szerdán bejelentette, hogy áprilisban megkezdődik az átköltözés az Apple Park névre keresztelt, új központjukba – ahol a fő előadóterem a Steve Jobs Theater nevet kapja majd.

Steve 2011. október 5-i halála az elhúzódó hasnyálmirigyrákja miatt gyakorlatilag várható volt, mégis sokakat megdöbbentett – főleg mert Tim Cook pedig épp előtte egy nappal, október 4-én tartotta az iPhone 4S-ről, iOS 5-ről és az iCloudról szóló keynote-ot.

Korábbi cikkünk Steve életéről, képekkel: Steve Jobs élete képekben.

Olvasd el a hozzászólásokat is

9 Comments

  1. rossz a forditàs!
    helyesen: Nincs semmi oka , hogy ne kövesd a szivedet.

  2. @Tom51: a reason nem csak azt jelenti, hogy “ok”.

  3. meg így értelmes… ❤️

  4. @Jadeye: én nem is állitottam hogy csak azt jelenti!
    szvsz itt szerencsèsebb lett volna azt használni.

  5. @Tom51: szerintem pedig nem jó, hogy “ok”, mert ok lehet százféle, míg a lényeg szerintem inkább az, hogy mindegy mi az ok, mert bármi is legyen, annak semmi értelme.

  6. @Yadele; “Nincs semmi értelme, hogy ne kövesd a szívedet.”:
    ez angolul:
    It makes no sense not to follow your heart.

    nem ezt mondta a Steve!

  7. @Tom51: a magyar fordítást visszafordítani angolra nyilván eredményezhet más angol szöveget is. a műfordítók sem szó szerint fordítanak.

  8. “Nincs semmi értelme, hogy ne kövesd a szívedet.”:
    ez angolul:
    It makes no sense not to follow your heart.

    nem ezt mondta a Steve!

  9. @Yadeye :igen eredmenyezhet ha nem jo a forditàs!
    pedig a cèl az lett volna hogy pontosan emlèkezzünk szavaira.Ez nem müforditàst igènyel!
    Remembering Steve, whose words and ideals will always inspire us.


Add a Comment