fbpx Skip to content

Egy héttel a watchOS 3.1.3 megjelenése után, elmaradva a múlt héten megjelent, többi bétától, az Apple elérhetővé tette a watchOS 3.2 első bétáját.

A watchOS 3.2 beta 1 szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, a béta profil telepítése után.

watchOS 3.2 beta 1

Az új build verziószáma 14V5205d.

kiadási információk alapján ez a verzió várhatóan hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.

A fejlesztői központban elérhető hivatalos changelog gyakorlatilag most is zéró hasznos információt tartalmaz, és egyetlen szó nem esik benne a tényleges változásokról. Mindenesetre a Theater Mode az egyik újdonság, ami az óra vezérlőközpontjában a bal oldalsó harmadik helyet kapta meg:

A színház mód leírása pedig a következő:

A Színház mód bekapcsolja a Néma módot, és elsötétítve tartja a képernyőt, amíg Ön a képernyőre nem koppint, vagy meg nem nyomja a Digital Crownt vagy az oldalsó gombot.

A watchOS 3.2 az összes Apple Watch modellre elérhető lesz.

Kérdésem van!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, a watchOS 3-ról szóló cikkünket itt érheted el.

Olvasd el a hozzászólásokat is

26 Comments

  1. Rendben települt.

  2. Hova tűnt a ‘vízcsepp’?

  3. Nekem nem találja 🙁

  4. Hali! Kicsit off!
    Nekem olyan problémám lenne, hogy a gyári frissítés óta az órám hülyeséget mér. Azt mutatja h egész éjjel mindne órában álltam legalább egy percet úgy h közben alszom ????! De lépést nem mér. Már azt hittem h alvajáró vagyok, de nem ????. Közben az alvás figyelő app pedig azt mutatja h totál aludtam mozdulatlanul (Pillow). Van erre valami megoldás? Más nem vett észre ilyet? És igen én órában alszom.

  5. @Gallai András Balázs: Az, hogy mozdulatlanul alszol, szerintem kicsit túlzás. Ha mozgolódsz, esetleg kimész WC-re, nyilván azt fogja mutatni az  Watch, hogy mozogtál

  6. @adam03108
    Ahogy írtam is nem keltem fel. Nem voltam wcn. Nem volt lépés számlálas azaz nulla volt. Annyit mutatott. Állási órám azonban volt 00, 01, 02, 03, 04, 06-kor. Én pedig 07:15kor keltem. Az új patch előtt ezt nem csinálta.

  7. @Gallai András Balázs: Biztos, hogy vilagoskek az adott oraban allast jelzo vonal? Tuti, hogy nem kevered ossze a passzivitast jelzo halvanykek szinu vonallal?

  8. @adam03108: Hál’ isten. Így már két kapcsolót fogok onnan használni ????

  9. @Gallai András Balázs: Erdekes. Megneztem az enyemet, es nekem is mutat ma ejszaka egy olyan orat, amikor az ora szerint alltam, de nem emlekszem, hogy felebredtem volna. Tegnap is volt 2 olyan ora, amikor az ora szerint alltam ejszaka. Ezt eddig nem is nezegettem. Kar, hogy nem tudom egyszeruen osszevetni a pillow ide vonatkozo adataival, mert kivancsi volnek, hogy abban az oraban regisztralt-e ebrenletet a pillow.

  10. Arra gondoltál már hogy alvajáró vagy?
    😉

  11. @Czo
    A pillow nálam nem mutat ezekre az időkre aktivitást. Azt mutatja amikor tudom h megfordultam az ágyban. Ez hiba lesz szerintem. De ma kiprobalom menyasszonyom óráját mert neki nem raktuk fel az új frissítést.

    @taky1974
    Igen gondoltam rá én is de nem vagyok az. ????

  12. @Gallai András Balázs: En visszaneztem kb az elmult 2 honapot es 25-en kezdodtek nalam az ilyen fantommozgasok.

  13. @Czo
    Igen nálam is január 25.-e és 24.-en jött ki az új frissítés!

  14. @Gallai András Balázs: @Gallai András Balázs: Akkor imho, nincs ertelme az ejszakara hasznalt oramat ejszakara felvennem. Mondjuk a pillow mukodik, csak igy eleg rendesen belerondit az allas statisztikaba.

  15. Nem alva járok vagytok csak alva állok esetleg a cerkat jelzi az új szoftver de nem csináltak neki ikont!
    Ja és a szomszédom az! ????
    Nálam jelentősen javult az előzőhöz képest az akku idő (series1)

  16. Azért sztem az iWatch-al a vicc kategóriába tartozuó dolog, hogy a voip hívásokról semmi jelzést nem ad csak mikor végetér és jön a push! Míg egy Samu Gear S2 az appal simán tudja ezt! Majdnem többet tud mint a saját hozzá gyártott öra!

  17. @gunar: ez az adott apptól függ. valószínűleg az van mögötte, hogy ha az adott app nem támogatja a watchOS-t, akkor nem dobja fel a hívást, mert akkor ugye nem is tudnád felvenni az órán, így nincs miért értesítsen az óra. (legalábbis ez lenne a logikus.)

  18. Lehet de a viber pl támogatja az órát csak épp ha hívnak rajta az nem látszik az órán sehogy sem, míg a samun igen, bár egyiken sem lehet felvenni. De az óra ha kapcsolatban van a teloval nem kell rajta csak a vibráló jelzés de akkor ugye nem halálom ha vki keres. Azt hittem az app nem tudja, pedig csak az óra nem vagy a watch app nem, mivel ugyanazzal a viberrel a Samu óra jelez meg a whatsapp hívást is, az pedig nem tud óra támogatást. Ergo vhol erős hiányok vannak sztem az iPhone-iwatch kommunikációban

  19. @gunar: akkor lehet, hogy valami nem megfelelően van beállítva az órára átküldött értesítések között a Viber esetén.

  20. @Jadeye: miért nálad jelzi a bejövő hívást?

  21. @Jadeye: miért nálad jelzi a viber bejövő hívást az óra?

  22. @gunar: egyáltalán nem szoktam hívásra használni a Vibert, csak 1-1 üzenetváltás azzal a pár ismerőssel, akinek nincs iPhone-ja, az üzenetekről meg rendben értesít.

  23. Ezt tudom sőt lehet rá válaszolni is róla. Csak vmiert nem tudja a hívást legalább kijelezni, de nincsen olyan voip app aminél a bejövő hívást jelezné! Kevés ismerősöd van vagy mind gazdag és nem használják az ingyenes hívást pedig mer olyan a minősége mint a normál gsmnek.
    Sajna a SIP kliensemen levő “vonalas” szamaimat sem tudja jelezni, arra pedig soxor lenne szükség. Szóval ezért írtam hogy vicc kategória hogy ilyen alap dolgokat nem tud egymaskozt lekommunikalni az iwatch-iPhone páros! Míg egy Gear2-vel meg igen.


Add a Comment