Abbahagyná az Apple az AirPort Wi-Fi routerek és a Time Capsule-ök fejlesztését?

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Múlt héten röppent fel a hír, hogy bizonyos pletykák szerint leállítja az Apple az AirPort és Time Capsule termékeken dolgozó csapatot.

19090-18994-airports-top-l

Ezek a termékek legutóbb 2013-ban lettek frissítve, és nagyon úgy tűnik, hogy a cég tényleg nem foglalkozik velük, és manapság már számos más, olcsóbb router többre képes, mint az Apple eszközei. Kérdés persze, hogy mire van szükségünk, tényleg kell-e ezt a termékcsaládot évente frissíteni, vagy pedig ráér később?

Hazánkban már nem ritka a 120Mbites sávszélességű internetkapcsolat, sőt, ugye a szolgáltatóknak hála vannak már sokkal “gyorsabbak” is, kérdés, ebből mennyit használ ki a felhasználó. Szerintem nagy átlagban 20-30Mbites kapcsolat van az itthoni háztartásokban. Ez egyébként bőven elég internetezésre, egyáltalán nincs szükség többre. Természetesen, aki teheti, magasabb sávszélességűt köttet, mivel a szolgáltatók arányaiban nem sokkal drágábban adják a “nagyobb internetet” is, ha elérhető az adott lakcímen.

Az Apple Wi-Fi-s eszközei jelenleg sokkal gyorsabbak, mint az átlag magyar otthoni internet bekötések. 802.11ac szabványra is képesek, így 30-40MB/s-re, ez több mint 300Mbit, tehát még a 120Mbites netet is kényelmesen kiszolgálják. Ha ezt vesszük alapul, akkor bizony a 3 éves Apple router bőven elegendő bármilyen internetes tevékenységhez itthon.

Mindezek mellett ott az Apple ökoszisztéma is, mely ugye hasonlóan fontos. “It just works”, tehát bedugjuk és minden működik, mindent felismer az eszköz. A Time Capsule automatikusan felajánlja a mentést és így tovább. Ha esetleg frissül valami, akkor a cég odafigyel, hogy az kompatibilis maradjon a régi és újabb szoftverekkel is.

Az egyetlen probléma az szokott lenni, hogy a beállításoknál nagyon kevés lehetőségünk van. Szinte semmilyen szolgáltatást nem lehet aktiválni rajtuk, így ha valaki többet szeretne egy egyszerű Wi-Fi routernél, az nem tudja az Apple termékét választani.

Az alap kérdés persze az volt, hogy megszünteti-e az Apple az AirPort és Time Capsule fejlesztését? Én úgy gondolom, hogy igen. Nem azért, mert ezek a termékeket rosszak lennének, hanem mert a felhasználók elvárásai változnak és a külső gyártók is már olyan termékeket raknak össze, amik egy kattintással működnek, és támogatják az Apple ökoszisztémáját.

Én továbbra is használom a Time Capsule-t, amit még 2013-ban vettem, és remekül működik a Time Machine rajta, de már egy ideje a Synology professzionális routere a fő eszköz, illetve mellette NAS-nak is a Synology termékét választottam. Persze én jóval többet várok el, mint egy átlagfelhasználó, így nem volt kérdés, hogy idővel kevés lesz az Apple routere.

Jadeye kolléga egyébként a Draytek cég routertért használjaNAS-nak pedig a QNAP egyik termékét, Dani ugyanazt a Synology-t, amit én, Hori pedig egy D-linket választott otthonra.

Ti mit használtok?

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Jelenleg egy speci MikroTik routert :). de szegeny mar nagyon regi, es nem tud CPU-bol tobbet natolni 30Mbitnel… Igy kemeny 35 dollarert rendeltem egy olyat aminek van Gigabites LAN-ja es 1Gbit feletti osszesitett WiFit tud.. Brutalis ar! Vannak hasonlok hasonlo aron de ott hianyzik a Gigabites LAN, vezeteken csak 100Mbitet hoznak ami szerintem necces (TV – iroasztal – NAS vezeteken ossze van kotve, es ott KELL a gigabit masolaskor).

  2. Egy Asus RT-AC66U-t használok már 2-3 éve és teljesen jól működik. Van vendéghálózat, 2,4 és 5GHz is, plusz gyors gigabites belső hálózat. Ha meghal, szerintem ennek az utódját veszem.

    Amúgy Mac-en az elején akadtak gondok a sebességgel, de szerencsére frissült a szoftvere és mára minden úgy megy, mint Windows alatt.

  3. AirPort Extreme-t használunk . Hál isten eddig különösebb problem nélkül . Itthon 120/30as net van jelenleg. Ebből amúgy az Extreme mennyit tud sebességileg maximum? Ha jól emlékszem talán 300?

  4. Airport expresst használok 3 éve… A beállítás kb 1 percet sem vesz igénybe. Aminek nem örülök a 150megàs netem nem tudom teljesen kihasználni vele kb 100Mb amit tud. Az audi port elég jó.
    Beállítási lehetőség nem sok van.
    Szerintem egy 100€ router tudhatna kicsit többet.

    Ps Sokáig sárgàn villogott a led mire rájöttem hogy update érkezett rá 🙂 különös hogy mac-en nem tudtam frissíteni csak IPhone-on

  5. Mikrotik + gigabites switchek + synology. Synologyn is seperc egy timemachine beállítás és még millió más mindenre is jó. 120/50 a net, Mikrotik csak 94 megabitet bír, de nem fáj annyira. Ez is bőven több mint elég.

  6. Mi most ruháztunk be egy 2TB TC-re, irodában használjuk, nagyon gyors a Wi-Fi és az adatokat is gyorsan elérjük helyi hálón. Viszont egy óriási szívfájdalmunk hogy IOS eszközeinkről nem érjük el távolról a TC-n lévő doksikat. Mac-ről működik távolról, de sokszor csak az iPhonunk vagy az iPadunk van kéznél. Ezt nagyon sajnáljuk, nincs erre esetleg valami módszer hogy meg lehessen oldalni?
    Igazából nem értem hogy IOS eszközökre miért nem tették lehetővé a fejlesztők az elérést.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!