fbpx Skip to content

Egy héttel az előző béták megjelenése után az Apple ma este elérhetővé tette ezek újabb fejlesztői bétáját, majd pár órával később a nyilvános béta verziók is megérkeztek, kedden késő este pedig a watchOS 3.1.1 újabb bétája is.

ios10-2-watchos3-1-1-tvos10-1-sierra-10-12-2-b3-cover

Az iOS 10.2 beta 3 természetesen OTA frissítésként is elérhető a fejlesztői béta profil telepítése után; a watchOS 3.1.1 beta 3 szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, szintén a béta profil telepítése után; a tvOS 10.1 beta 3 az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a fejlesztői készülékekre, illetve itt érkezett egy frissített 10.0.1 is, 14U100-as builddel; a macOS Sierra esetén pedig a Mac App Store Frissítések füle alatt telepíthető az új verzió.

iOS 10.2 beta 3

Az iOS 10.2 beta 3 build száma 14C5077b.

Újdonságok

Az iOS 10.2 beta 3-ban az alábbi újdonságok találhatóak.

Az amerikai fiókkal használt készülékeken az új bétában a Tv app egy az egyben leváltotta a Videók appot, amiről az app első indításakor tájékoztat is minket:

ios10-2b3-tv-app-splash

A Folytatás gombra nyomva rögtön a Library (Könyvtár) fülre jutunk, ahol a megvásárolt vagy kölcsönzött tartalmainkat találjuk. A Watch Now (Megnézés most) alatt az egyes tévészolgáltatók alkalmazásaiban elérhető videók találhatóak meg egyetlen helyre összegyűjtve, így nem kell az egyes appokat külön-külön megnyitogatni.

ios10-2b3-tv-app-library ios10-2b3-tv-app-watch-now

A Store (Áruház) fül alatt nem csak az egyes szolgáltatók alkalmazásait, hanem tartalmakat is le tudunk tölteni, a Search (Keresés) alatt pedig a keresés mellett az éppen népszerű filmeket és tévésorozatokat is láthatjuk.

ios10-2b3-tv-app-store ios10-2b3-tv-app-search

Mindezek mellé új beállítások is dukálnak. Ugyan a Televíziószolgáltató menüpont már az előző bétában is ott volt, de a Videók menüpont helyét csak most foglalta el a TV opció.

ios10-2b3-01 ios10-2b3-02 ios10-2b3-03

Az új Tv app hivatalosan majd csak decemberben jelenik meg, és az Apple tájékoztatása szerint az elején csak az amerikai felhasználók számára lesz elérhető.

(Apróság, de míg a főképernyőn “Tv” névvel szerepel az app, addig a Beállítások alatt “TV” formában, tehát utóbbi esetben mindkettő nagybetű.)

Egyúttal a Feedback app is visszatért, bár ennek leginkább a nyilvános bétát használók számára van értelme, a fejlesztők többsége a Bugreport oldalt használja.

Eltűnt viszont a beta 2-ben megismert Vészhelyzet – SOS opció – vagyis egyelőre csak az indiai felhasználók számára maradt elérhető, ahol 2017-től az összes mobilkészülék esetén kötelezővé tették a pánik gomb meglétét.

Új teljes képernyős üzenetküldési effekt: “küldés szeretéssel”.

ios10-2b3-04 ios10-2b3-05

A vizuális típusok számára ismét készült egy videó az újdonságokról:

iOS 10.2 beta 3 letöltési linkek

Az iOS 10.2 beta 3 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

watchOS 3.1.1 beta 3

Az új build verziószáma 14S5875b.

kiadási információk alapján ez a verzió várhatóan hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.

A watchOS 3.1.1 az összes Apple Watch modellre elérhető lesz.

tvOS 10.1 beta 3

Az új build verziószáma 14U5582b.

kiadási információk alapján ez a verzió várhatóan hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza. Ezen túl itt is elérhetővé vált az új TV app, amiről itt írtunk bővebben: Így néz ki az új TV app a negyedik generációs Apple TV-n

A tvOS kizárólag csak a negyedik generációs Apple TV-t támogatja.

A tvOS-hez érkezett egy frissített 10.0.1 is, 14U100-as builddel.

macOS Sierra 10.12.2 beta 3

Az új build verziószáma 16C48b.

kiadási információk alapján ez a verzió várhatóan hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.

A macOS Sierra esetén a Beta Access Utility-vel lehet engedélyezni a béta verzióra való frissítést.

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért frissítettük az iOS 8 beta verziójához a gyakran ismételt kérdések cikket az adott témában. Ha kérdésed van az iOS 10 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 8 beta: a leggyakrabban feltett kérdések, ez jóformán minden, még az iOS 10 beta kapcsán elképzelhető kérdést is lefed!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 10-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 3-ról szólókat meg itt, a tvOS 10-ről készülteket itt, a macOS Sierra kapcsán pedig itt olvashatsz.

Olvasd el a hozzászólásokat is

34 Comments

  1. Jadeye! Ne vedd lécci kekeckedésnek, de kiadnak egy új bétát és ha nem ismertek az újdonságok, akkor a fejlesztők honnan tudják, hogy mit kell tesztelni? Vagy nem kell nekik tesztelni semmit? Vagy Ők kapnak külön értesítést a módosításokról, hogy mit kell megnézni, hogy miket javítottak, módosítottak és az jól működik-e?

  2. @makimano: a fejlesztői központban mindig sokkal később jelenik meg az új verzió, mint ahogyan az OTA frissítés elérhetővé válik. így ameddig a fejlesztői központba nem kerül fel az új verzió, addig changelog sincs, illetve a changelog nem tartalmaz részletesen mindent.

  3. A fejlesztők szerintem nem mindent tesztelnek le, csak azt ami a fejlesztéseiket érintheti. A saját alkalmazásaikat meg tudják nézni, hogy rendben fut-e, és ha nem, akkor a végleges verzió kiadására már ki tudják javítani őket.

  4. Sziasztok! Letöltöttem. Telepítettem. Nálam maradt a videók, nincs TV alkalmazás. Az ikon sem változott.

  5. iPhone 7 plus készülékem van (256GB)

  6. SE-n sincs TV alkalmazás.

  7. @Jadeye: Köszönöm a válaszod. És a TV alkalmazást hogyan lehet előcsalogatni?

  8. TV app nekem sincs,ugyanugy a video app van hiaba tettem fel.

  9. Nah, akkor tuti csak ezt a fejlesztést is iphone 7/7 plus kapja meg…-:)

  10. Nekem sem volt. Aztán beléptem egy régi us soter ID-mel és átváltozott a videok ikon Tv-re.

  11. US storeral nekem megjelent a tv (SE)

  12. Ez azt jelenti h jelenkezzünk ki meg be az apple ID-vel

  13. Az Apple TV-n is megjelent a Tv app

  14. Nem ki/be jelentkezés kell telefonon, hanem US ID-val kell bejelentkezni

  15. Azt meg hogy? ????

  16. beállítások – itunes & app store – ország/régió váltás, rámész us és lesz tv app

    nekem sem volt eddig, viszont a beállításoknál is kéne lennie tv app nem?? de ott nincs

  17. @crstano21: a régióváltás nem javasolt, azzal több problémát is okozhatsz magadnak, például a magyar bankkártya nem elfogadott a US Store-ban, és a korábban megvásárolt tartalmak sem lesznek láthatóak a vásárlások alatt. érdemesebb külön amerikai fiókot létrehozni bankkártya nélkül.

    bővebben: https://support.apple.com/hu-hu/HT201389

  18. Miért is fontos nekünk a tv app?

  19. Kijelentkeztem elkezdem USA accountot csinalni telon,bankartyanal elakdtam visszaleptem a sajat angol accountomra es most nincs videok app 😀

  20. – törölhető (tv app)?
    – az új funkcióknak a magyarítását (“küldés szeretéssel”) nem nézetik meg soha hozzáértővel (pl. magyarul beszélővel)…?!

  21. @Józsi: a beépített appok túlnyomó többsége törölhető, így a Tv is. akik a fordításokat csinálják, nem látják maguk előtt szerintem, hogy pontosan hol is jelenik meg az adott szöveg, kontextus nélkül meg sok baromság fordul elő. sokszor meg ez egyszerűen by design van így, lásd rozéarany.

  22. Arra mondjuk kiváncsi lennék, hogy hány valódi fejlesztő van itt a letöltők között. Noha csak azért használnak fejlesztői béta-t mert az 1-2 nappal hamarabb jelenik meg?:D

  23. @Juhász Ferenc: Már tegnap kint volt a Public Béta is.

  24. @Hacsi: Az eddig világos, de számtalan olyan ember van, aki valahonnan letöltögeti a fejlesztői profilt ( nem a hivatalos oldalról 😉 ) majd megy a “sírás” hogy ez nem jó, az nem jó. Egyrészt ezek nem mindennapi használatra vannak, nyilván ezért is béta. A Userek 90%-a csak azért használja mert jól mutat a haveroknál.:D Rendszeresen olvasgatom a különböző oldalakat/fórumokat és sajnos számtalan olyat láttam már, hogy a saját telefonja típusát nem tudja az illető ( lásd: iphone 5SE ) de már fejlesztői béta van a készülékén. Egy egyszerű dfu+restore kifejezés feldolgozása is gondot okoz számukra, hogy már a Feedback app helyes használatát ne is említsem.:)

  25. @Juhász Ferenc: sírás az mindig megy, függetlenül attól, hogy fejlesztői vagy nyilvános béta, vagy release verzió. a hibákat meg általában két okból nem jelentik: vagy nem tudnak angolul, vagy nehogy már ők jelentgessék ezeket, az Apple adjon ki hibátlan szoftvert. ezzel egy valamit lehet tenni: jelenteni helyettük is mindent, amibe belefut az ember.

  26. @Jadeye: Ez így igaz. A Hibák 90%-a “User error” 🙂

  27. @Juhász Ferenc:
    Na én pl. le szoktam tölteni a beta szoftvereket. És nem azért hogy villogjak a haverok előtt. Ennyi idősen már nem ez a cél.
    És azért teszem mindezt, mert számtalan újdonságot tudok így meg apró részletekben és nem egyszerre ömlik rám az újdonság amikor kiadják. Hidd el a reklamálók csak kis részét teszik ki a beta használóknak. Én még soha nem sírtam a bug miatt. Nyilván aki nem tud vele együtt élni, az nem tölti le.

  28. @taky1974: “Nyilván aki nem tud vele együtt élni, az nem tölti le.”
    ó, dehogy nem. 🙂

  29. Tegnap frissítettem az 5S-t a (végleges) 10.1.1-re OTA-n és 14B100 a verziószáma. A frissített verziónak nem 14B150 a buildje?

  30. @scarabeus: attól függ, mikor töltődött le. ha még korábban, akkor azért. ha a 10.1.1 új buildjének megjelenése után, akkor passz, elvileg az új buildnek kellett volna letöltődni.

  31. @Jadeye: Tegnap töltődött le a telefonra, ezért furcsállom, de végül is mindegy

  32. @taky1974: Szvsz pont ezek miatt az az általános visszajelzés egy-egy új szoftver megjelenésekor, hogy nincs semmi “innováció” Persze ezt az sem segíti hogy a legtöbb új funkció nem elérhető régebbi készülékekre. Ez olyan mint egy ajándék karácsonykor. Ha tudod előre, hogy mi fogsz kapni, akkor az má nem meglepi^^

    @Jadeye Hirtelen kapkodtam a fejem, hogy vajon hol lehet a “Tetszik” gombocska..majd leesett.:DD

  33. Watch Os 3.1.1 beta 3 ban van valami új dolog?

  34. @Csányi János: az Apple oldalán továbbra sem tölt be a changelog, így erre nem lehet pontos választ adni.


Add a Comment