Múltkori cikkemben írtam, hogy egy újabb a bejegyzésben már picit komolyabb vízekre evezünk a hangzás terén, illetve egy alap rendszert is kiépítünk, ami 200 000Ft körüli összegbe kerül.

Én egyáltalán nem tartom magam az audió világban szakembernek, de az utóbbi, már bő fél évben elkezdett érdekelni, így szép lassan kezd kialakulni a véleményem, és ezzel együtt egyre több tapasztalatot szerzek. A Muzix csapat segítségével bő fél évvel ezelőtt írtam az RHA 750i iPhone fülhallgatóról, aztán pedig a T10i-ről, ezek indították el bennem az audió világ felé való érdeklődést. Most nem a fülhallgatókról lesz szó, hanem egy otthoni sztereó hangrendszerről, ami egy átlagember számára is elérhető és kellemes, hallgatható, és némileg az iPhone-hoz, és a digitális világhoz is kapcsolódik.

Hogyan lettem függő?

Ha valaki vásárol egy jobb fülhallgatót az iPhone-hoz, az azt jelenti, hogy érdemben is szeret zenét hallgatni, nem csak a külvilágot akarja kizárni. Én is így kezdtem, és ezzel egyidejűleg egyre jobban érdekelt maga a zene, az előadó, az album. Manapság a Spotify miatt már lejátszási listákat használunk és nagyon kevés esetben hallgatjuk meg a teljes albumját az adott előadónak. Ez szomorú, de egyben azt is jelenti, hogy a mai világ mennyire felgyorsult, mennyire csak a háttérben hallgatunk zenét és nem amiatt, hogy élvezzük. Amikor dolgozom vagy éppen úton vagyok, akkor én is a Spotify-t használom, de mivel a jobb minőségű fülhallgatóknak hála minden általam ismert régi szám valami újat mutatott, elkezdett érdekelni egy-egy előadó és ebben az esetben nem elégedtem meg a már megszokott minőséggel, tényleg maga a zene, a hangok érdekeltek.

Így lettem én is audió-függő.

Ez egy olyan út, amin nem léphetsz rögtön az ötödik szintre. Persze megteheted, de akkor nem élvezed magát az utat, ami néhány esetben költséges, néhány esetben pedig váratlan fordulatokat hoz, és ezeket másokkal is megoszthatod, ami fontos része a zenehallgatásnak. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy az én fülemhez alkalmazkodjon a zene. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ahány ember, annyi hallás, annyi hangfal, annyi erősítő, annyi kábel, annyi fülhallgató és így tovább… Nem lehet mindenkinek ugyanaz az ízlése, képtelenség olyat találni, ami mindenkinek megfelelő. Van, aki a mélyebb hangokat szeretni, van, aki a magasabbakat, mindenki véleményét tiszteletben kell tartani, ez nem egy iPhone, ahol vagy működik a szoftver és tetszik a felhasználónak, vagy nem. Itt nagyon sok apróság van, ami hozzáadhat vagy éppen elvehet a zenéből, és itt most nem a hangfalakra gondolok, hanem a rendszer minden pontjára. Ez lehet az erősítő, a kábelek, és persze maga a zene, amit megvettünk, letöltöttünk.

Amikor erre a szintre lépünk, akkor már nem egyszerű a választás, hiszen úgy kell vásárolni, hogy ezt bizony mi fogjuk hallgatni, a mi ízlésünknek kell, hogy megfeleljen.

A digitális világ

Van ugye a két tárbor: az analóg és a digitális. Mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai, illetve az emberek vagy az egyik, vagy a másik fele húznak, és persze ilyenkor egymásnak is esnek a fórumokon. Általában sosem nyer semelyik tábor, mert manapság már a szalagra készült felvételek is digitalizálva kerülnek az analóg lemezekre. Így sajnos szerintem a digitális világot nem lehet megkerülni, de az analógot sem szabad elfelejteni, sőt, manapság egyre jobban tör vissza a piacra, és nagyon sok előnnyel jár.

Nem akarok nagyon mélyen belemenni ezekbe a dolgokba, csak éppen annyira, hogy megértsétek, miért választottam ezt a rendszert itthonra. Az első fontos dolog a zene minősége, amit többféleképpen definiálhatunk, de talán így a legegyszerűbb. Felbontás, minőség, részletesség alapján a következő listát készítettem. A legrosszabb van legelöl.

1. YouTube (mert ilyen is létezik)
2. Spotify
3. MP3
4. FLAC 16bit / 44.1 kHz (600-900 kbps) – CD minőség
5. FLAC 24bit / 48 kHz (1000-2500 kbps)
6. FLAC 24bit / 96 kHz (2500-5000 kbps)
7. FLAC 24bit / 192 kHz (5000-9000 kbps)
8. DSD

Itt nem részletezném a 16 és 24bitet és a DSD-t sem, ezek egy külön blogposztot érdemelnének, viszont kiemelném a CD minőséget, ami a 16bit 44kHz, FLAC kiterjesztésben olyan 800-1000 kbps. Tehát az elmondhatjuk, hogy aki zenét érdemben szeretne hallgatni, legalább a CD minőséget kell, hogy válassza. Vizuális típusoknak a következő ábra hasznos lehet:

Amennyiben viszont komolyabb rendszert szeretnénk kiépíteni, vagy komolyabb fül-, fejhallgatóval rendelkezünk, már nem elég a CD minőség, mivel az általunk használt eszköz többre is képes. Ezeket a zenéket (főleg a 24biteseket) HD audio oldalakon lehet megvásárolni, elég borsos az áruk sajnos, sima CD minőségű FLAC számokat azonban már szinte bárhonnan lehet vásárolni normális árakon, mintha csak egy albumot vásárolnánk meg az iTunes-ban.

Tehát most már tisztában vagyunk azzal, hogy milyen minőségig lehet eljutni a digitális világban. Már csak az a kérdés, hogy mi számunkra, vagy az otthoni hangrendszernek megfelelő minőség. Akit mélyebben érdekel ez a téma, érdemes megnézni Molnár Péter blogját ezzel kapcsolatban: Spotify: how good is high quality streaming?

 Az analóg világ

Az analóg világgal azért kerültem kapcsolatba, mert meg akartam szabadulni a digitális problémáktól. Egyrészt egy 24bites digitális zeneszám már közel egy vinyl árában van (5-8000Ft), és ennyit akkor már akkor az ember azért ad ki, amit kézzel is foghat. A bakelit talán még mindig az egyik legjobb minőségű forrás, ha zenét szeretnénk hallgatni, és manapság újra fellángolt, mert sok esetben “hipszter”. De azok is azt mondják, hogy a vinyl az egyik legjobb forrás, akik csak szimplán zenét szeretnek hallgatni – no persze ha a lemez is jó állapotban van.

Tehát a vinylnél úgymond nehéz mellé fogni, legalább a forrásunk a lehető legjobb minőségű lesz, így ha csak néhány, mondjuk 5-10 előadó albumát vásároljuk meg vinyl formában, úgymond bele is fér a keretbe, és mindemellett tényleg a zene lesz a mérvadó, mert itt nem fogunk számot léptetni, vagy a “háttérben hallgatni” tényleg leülünk és érdekel majd a zene minden része.

Az egész analóg világnak megvan a saját kis rituáléja, és mindamellett, hogy jól szól, jól is néz ki a lakásban. 🙂 Tehát a digitális mellett érdemes még az analóg felé is kacsingatni, ha valakit érdekel. A cikk végén írok majd az én lemezjátszómról is.

Az én rendszerem

Ahogy írtam korábban, elég kezdő vagyok még ebben a világban, így nyilván én is megannyi fórum és blog olvasgatás után kezdtem el felépíteni a saját rendszert, amit idővel vagy bővítek, vagy nem, de számomra teljesen kellemes hangzással és térrel és sztereó képpel rendelkezik. Nagyon fontosnak tartottam, hogy az analóg és a digitális világot is támogassa a rendszer, ne kelljen úgymond a multimédiáról sem lemondani, együttműködjön mindennel.

• DAC+Erősítő: TEAC AI-101DA

A TEAC márka komoly múltra tekint vissza, manapság a régi termékei mellett elég sok új, digitális támogatást nyújtó erősítőket, DAC-okat vásárolhatunk tőlünk. Én egy belépő szintű típust választottam, fontos volt, hogy a vinyl mellett 24bites zenéket is le tudjak játszani. Sajnos lemezen nagyon kevés olyan előadó található meg, aki akkor volt népszerű, amikor én nőttem fel, mert akkoriban a bakelit épp leáldozóban volt és még a neves előadók is CD-re dolgoztak. Szomorú. Ettől függetlenül manapság már más a helyzet, például Adele vagy a Coldplay új albumját is megvásárolhatjuk hazánkban vinyl lemezként.

Az AI-101DA névre keresztelt DAC+erősítő egyik fő előnye, hogy számtalan porttal rendelkezik és nagyon pici helyen is elfér. Leginkább polchangszórókat tudunk rákötni. Az audio chipnek köszönhetően a DSD-n kívül mindent támogat, tehát a 24bit 192kHz-et is, ami több mint elegendő a következő pár évre. A hátulján pedig számos csatlakozóval találkozhatunk:

Először is a Line in, avagy aux port, amire én a lemezjátszót kötöttem, aztán van 2 optikai bemenetünk, amire rá lehet kötni Xbox-ot, TV-t, vagy bármi más készüléket, illetve van egy USB bemenetünk, ha számítógépről szeretnénk hallgatni nagy felbontású zenéinket. Mindemellett pedig egy Bluetooth csatlakozást is kapunk, így akár iPhone-ról is hallgathatjuk vezeték nélkül a zenéinket. Sajnos azonban az aptX szabványt, ami a közel CD minőségért felel, nem támogatja az iPhone, azonban az OS X igen, tehát például bármelyik Mac-ről vezeték nélkül is hallgatunk zenét a Bluetooth hatótávolságában.

Kimenetnél láthatjuk sztereó hangfal csatlakozókat és ráköthetünk egy mélyládát is, ha valakinek erre is szüksége lenne. Ez egy átlagember számára több mint elegendő, ha digitálisan hallgat zenét. Ugyan nincs rajta RCA bemenet, de jack csatlakozó van, így az kényelmesen átalakítható, ha valamit esetleg rákötnénk, ahogy én a lemezjátszót. Egyébként Apple TV 2-t vagy 3-at már 10 000Ft körül vásárolhatunk és azt valamelyik optikai bemenetre rákötve AirPlay-en keresztül is kirakhatunk zenét.

Az USB-re végül a jelenlegi Synology NAS-om került, ami ugyancsak megfelelő minőségben tudja az AudioStation segítségével a zenét szolgáltatni. Erről a NAS-ról bővebben itt írtam: Kipróbáltuk a Synology DS716+-ot és a DSM 6-ot – biztonságos adattárolás felsőfokon

•  Polk Audio RTi A1

A megfelelő hangfal kiválasztása sem tartozik az egyszerű dolgok közé. Egyrészt mert itt már olyan márkákkal találkozik az ember, amiről valószínűleg sosem hallott, vagy mert egyszerűen nem tudja, hogy mit akar hallani. És itt most nem a zenei ízlésre gondolok, hanem a dinamikára, a magas avagy mély hangok eloszlására, a sztereó térre, a színpadképre.

Ilyenkor már nem lehetett csak a specifikációk alapján választani, egyszerűen az embernek hallania kell, hogy hogyan szól, és persze az sem mindegy, hogy milyen közegben, vagy milyen erősítővel, kábellel, illetve milyen felvétellel szólaltatjuk meg. Egyrészt segítséget is kértem, másrészt külföldi tesztek alapján választottam az RTi A1-et.

A fekete és cseresznye színben elérhető polc hangszóró ideális egy átlagos nappaliba. Ahogy az a képen is látszik, középen egy mélyközép hangsugárzóval találkozhatunk, fent pedig egy magas-sugárzóval, ami ráadásul Dynamic Balance is, így a lehető legrészletesebb, kiegyensúlyozottabb lett. A technikai specifikációkat itt tudjátok elolvasni.

Ami rögtön megfigyelhető az RTi A1-nél, hogy remek sztereó képet és színpadképet kapunk. A színpadkép egy picit ugyan visszafogott, de ott van, hallható. A magas ének hangok élettel teliek, természetesek, részletesek, kifejezetten élmény hallgatni rajta bármilyen akusztikus zenét, annyira tisztán szólal meg. Alig 1-2 óra alatt hozzá lehet szokni, nem dübörög a mély, részletes a közép tartomány is, a hangszereket szépen el lehet különíteni a zenében. Amennyiben jó minőségű a forrás, a Polk meghálálja, megkapjuk azt a részletességet, amit elvárunk ebben a kategóriában. Mindemellett a hangfalból jövő hangok lágyak, könnyedek, összességében tehát kényelmes a fülünk számára hosszabb távon is.

A hangfal hátul kapott egy akasztót is, amivel úgymond el is tolja a magát a faltól, ezzel segítve a hátul kiáramló levegőt, így falra is szerelhető, de én inkább az állványos megoldást ajánlom, ott talán még szebb is.

Az RTi A1 egy ár/értékben remekül pozicionált hangfal, ami élénken, dinamikusan tudja megszólaltatni a mai átlagos zenei ízlést, és ezzel a legtöbb ember számára hibátlan választás. Szerintem belépő szinten ezzel érdemes kezdeni mondjuk egy 30-45 négyzetéteres szobában – amennyiben nagyobb szobába keresünk, akkor az RTi A3 lehet a megfelelő választás, mert az úgymond az RTi A1 nagy testvére. Erről egyébként a Stereophile is írt, ha valakit bővebben érdekel, ezt érdemes elolvasni.

• Teac TN-300

Ahogy a cikk elején ígértem, ki szeretnék térni a lemezjátszóra. Nagyon régóta foglalkoztatott ez a kérdés is, mivel ahogy fent említettem, ha analóg lemezt hallgatunk, akkor a legtöbb esetben nincs kompromisszum: a lehető legjobb minőséget kapjuk. Persze kérdés, hogy min játsszuk le, milyen erősítőt használunk, milyen kábelekkel, milyen hangfalakhoz és így tovább…

Én végül a TEAC TN-300-nál tettem le a voksom, ez a lemezjátszó szerintem gyönyörű, cserélhető a hangszedő (audio-technica ATN95E), így ha esetleg később szeretnék feljebb lépni azon a bizonyos létrán, könnyen megtehetem. A Phono kimenet mellett beépített erősítő is van benne, ami segítségével USB-n keresztül pedig digitalizálhatjuk is a lemezeinket.

Sajnos még nem volt szerencsém több LP lejátszóhoz, így érdemben nem tudom összehasonlítani más lejátszókkal, rendszerekkel. Rövid karbeállítások után az új lemezeket sercegés nélkül játssza le, de a régebbieknél azért találkozhatunk 1-2 hibával. Összesen két tekerő van rajta, az egyikkel bekapcsolhatjuk, a másikkal pedig a fordulatszámot szabályozhatjuk.

 

A hangkarnál beállíthatjuk a “rázkódás védelmet”, ami szinte tökéletesen teszi a dolgát, mivel a macskám olykor ráugrik az átlátszó műanyag fedélre, de a tű meg se moccan, legalábbis eddig egyszer sem vettem észre.

Ahogy említettem, az analóg világban még nem vagyok jártas, egyelőre csak megtetszett ez az irány, érdekes, hogy egy-egy lemezt tényleg végighallgat az ember és nem csak “kapcsolgatja”, mint a számokat a Spotify-on. Az LP felrakása és levétele pedig egyfajta rituálé. 🙂

 Végszó

Ugyan a blog témájához, az iPhone-hoz és magához az Apple-höz nem illeszkedik teljesen ez a téma, ugyanakkor ez még mindig egy blog, és hátha pár embert érdekel ez is. Ahogy látjátok, számomra fontos a digitális rész, így részben továbbra is tudok hallgatni zenét az iPhone-ról vagy a Mac-ről, amellett, hogy a lemezeimet is felrakhatom. Remélem tudtam segíteni, esetleg pár olvasónak ötletet adni, és én is nagyon várom azokat a tippeket, trükköket, amiket ti tapasztatok már meg ebben a világban.

Oldalak, cikkek, amiket szerintem érdemes elolvasni a témában:

• Fétis vagy minőség? – A vinyl lemez mint leggyengébb láncszem
• Az évszázad vétele – Van damme kábelek bagóért
• Racionális Audio
• High-resolution audio: everything you need to know

A fenti termékeket az Octogon Audio-nál tudjátok megvásárolni, nyugodtan kérdezzetek tőlük, ha esetleg nem volt minden világos.