Megjelent az iOS 9.3.3!

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két hónappal az iOS 9.3.2 megjelenése, és négy béta verzió után az Apple pár perce kiadta az iOS 9.3.3-at.

megjelent-ios9.3.3-cover

A 9.3.3 elsősorban hibajavításokat tartalmaz, új funkcionalitást gyakorlatilag nem hoz.

Újdonságok

A hivatalos információkban az Apple a következőket írja:

Az iOS 9.3.3 hibajavításokat tartalmaz, valamint növeli az iPhone vagy iPad biztonságát.

Jailbreak?

Az iOS 9.2-től kezdődően egyelőre nem jelent meg jailbreak, így aki bármi okból is függ a jailbreaktől, annak azt tanácsoljuk, hogy még ne frissítsen a 9.3.3-ra sem. A legfrissebb jailbreakelhető verzió jelenleg a 9.1, erről itt írtunk részletesen: Frissült a Pangu jailbreak: iOS 9.1 támogatása a 64-bites készülékeken

És hogy miért kell annyit várni egy jailbreakre? Erről itt írtunk bővebben: Gyakori kérdések: miért nincs még jailbreak adott iOS-verzióra, miért kell ennyit várni?

Sokszor előfordul, hogy nevenincs, ismeretlen források állítják azt, hogy az ő eszközük már képes a legújabb iOS-verziót is jailbreakelni, de ezek gyakorlatilag kivétel nélkül átverések. Kizárólag az alábbi oldalaknak érdemes hinni: Gyakori kérdések: melyek a jailbreaket fejlesztő csapatok hivatalos oldalai?

SHSH, downgrade, újratelepítés

Korábban az SHSH-k tették lehetővé, hogy olyan iOS-verziót is visszatehessünk egy készülékre, amit az Apple már nem írt alá. Az iPhone 4s-től kezdődően viszont technikai okokból jelenleg nincs lehetőség az SHSH-k felhasználására. Ha valaki nem akar frissíteni, akkor vigyázzon a készülékére, és ha az felajánlja a frissítést, akkor azt ne fogadja el, vagy ha az iTunes tesz így, ott is nyomjon mégsemet, az esetleg a készülékre letöltött OTA frissítési csomag pedig már törölhető, ha sok helyet foglal. Magától egyetlen készülék sem frissül.

Az SHSH-król és azok fontosságáról, valamint a TinyUmbrelláról itt írtunk korábban: Mi az az SHSH, és hogyan működik a TinyUmbrella?

Az aktuálisan legfrissebb iOS-verziónál régebbi változat csak speciális esetekben, és csak megadott készüléktípusokra állítható vissza: odysseusOTA: az iOS 6.1.3 vagy iOS 8.4.1 telepítése jailbreakelt készülékre. Bármely más esetben kizárólag csak a hivatalosan legfrissebb verzió tehető fel.

Ha a készüléken aktuálisan meglévő verziót szeretnénk kitakarítani: Gyakori kérdések: aktuális iOS-verzió újratelepítése, frissítés nélkül

Az Apple jelenleg az alábbi iOS-verziót írja alá: Gyakori kérdések: melyik iOS-verziót írja még alá az Apple?

Letöltés

Ha valaki szeretné lementeni a 9.3.3 IPSW fájlját, az az alábbi linkekről teheti meg:

iPhone:

iPod:

iPad:

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Pixx- én a helyedben nem frissíteném, nekem is ugyan ez a telefonom van és szerintem jobb volt a 7-es rendszer, nem rossz a 8-as sem, de az i5-re a 7-es való

  2. Igaz, bocsi, nem konkrétan erre gondoltam. Hanem bármilyen verzióra 7.1.2 után. Így jól megy a telefon, de azon gondolkoztam, hogy frissíteni kéne, sok program igényli az újabb rendszert. Ezért kérdem, hogy hagyjam ami van, vagy megéri frissíteni?

    Moljozo: lassabb lett a telefon sokkal? Akksi esetleg?

  3. Ebből a szemszögből, igen érdemes frissíteni, hogy a programok frissüljenek, mert a rendszer még elég jól megy i5-ön és szerintem ez lesz az utolsó 9-es frissítés, a 10-es rendszer már semmiképpen nem ajánlott erre a telefonra.

  4. Most nemrég frissitettem 9.3.2-ről 5s-em, azt tapasztaltam, hogy egy hangyányit gyorsabb lett olyan alkalmazásoknál, amik 9.3.2-n idönként egyszer egyszer beakadtak. Valamint igaz nemsok, de 100Mbal több szabad helyet mutat, mint frissités elött. A felhasználható tárhely mérete nem változott.

  5. Azt hol,illetve higyan tudom kikapcsolni,ha megjelenik egy új szoftver,és én nem szeretnék frissíteni,de folyton dobálgatja random az üzeneteket a képembe,hogy telepítsem a legújabb verziót.Köszönöm a segítséget,ez egyébként marha idegesítő tud lenni….

  6. Nyilván itt azért tesznek fel kérdéseket, még ha olyanokat is ami mások számára egyértelmű mert segítséget várnak.Semmi szükség nincs itt kiskirályokra akik azt hiszik mindent tudnak. Ha Fikázni akarsz akkor tedd meg a Facebookon. Itt az emberek segítséget várnak nem arcodkodást!

  7. @admin: ne frissíts csak ha egy használhatatlan telefont akarsz… nekem az 5s is akad néha a 9.3.2 -vel biztos hogy nem frissítek inkább várok egy jailbreaket

  8. Már bocs, de eleve értelmetlen a kérdésed. Mik a preferenciáid? A kérdés puszta létéből persze az következik, hogy a hibajavítások, új funkciók, biztonsági rések foltozása, kompatibilitás számodra nem fontosak, különben rég frissítettél volna.
    Számomra fontosak, így nálam pl up-to-date a rendszer mindig.
    Milyen szempontból “éri meg” és milyenből nem? Akinek a válaszát várod, az tudja, hogy neked mi fontos?
    iOS 7.1.2 és iOS 9.3.3 A/B összehasonlító tesztet szerinted csinált valaha bárki is? Anélkül értelmetlen a válasz is.

  9. Nálam i5 alatt eléggé érezhető a loggolás ios10 alatt , kérdés hogy ez végleges verzióig mennyit fog javulni….
    Gondolom az i5 már nem fogja megkapni az ios 11 -et.
    Lehet hogy ideje lesz lecserélni a készűléket. Bár mindíg alacsony töltötségű módban használom a készüléket . Lehet , hogy áttérek az erő sötét oldalára és váltok Majd egy s8 samura ha megjelenik.Valahogy nem érzem az apple mostani készülékeinél a hubazdmegkellnekem érzést….

  10. @angyalz: Nagyon jól megfogalmaztad. A juzerek 80%-nak egy dolog számít, lassabb lesz-e vagy sem, ezt mérlegelik. De emiatt kár iPhonet venni, bármelyik android ugyanolyan gyors marad mint amikor kijött a gyárból, ugyanis elvétve jön update, így tuti nem lassul be.. 🙂

  11. @boki1981: alacsony töltöttségű módban eleve jelentősen vissza van fogva a proci teljesítménye, emiatt nem érdemes mindig bekapcsolni. i5 tulajoknak érdemes frissíteni 9.3.3-ra, de 10-re lehet, hogy már nem. Szóval addig frissítsetek, amíg nem jelenik meg a 10, mert utána már csak arra fogtok, attól meg nagy teljesítményt ne várjatok.

  12. Nekem is 5-öm van de én nem tapasztaltam hogy lassabb lenne az ios7 után a 9. Nekem csak az a bajom hogy jb meg nincs hozza mert csomó olyan dolgot használtam jb-vel

  13. A 3. Beta verzió után szokott jönni a vegleges verzió vagy szokott lenni 4. Is? Mik a tapasztalatok? Ipad mini 3 esetén érdemes lesz frissíteni a 10-re vagy maradjak inkább a 9.3.3-nál?

  14. En tuti varok 7s-ig, a veletlen bakikat addig kikuszobolik a keszulekhaznal. Nem erzek egyelore, hogy 7-es keszulek olyan hatalmasat fog durrantani

  15. Globálisan a sebesség és frissítés miatt károgóknak: én iPad Air 2-re tettem fel az iOS 10 Betát. Szubjektív véleményem szerint gyorsabb, gördülékenyebb, mint az iOS 9.
    De persze, biztosan kinyírja majd az öregebb készülékeket az iOS 10. Az évek óta szaporodó user data (ejtsd: szemét) természetesen nem számít semmit a sebességbe… Vagy mégis? 😀

  16. Sziasztok! SE -n public béta legutolsó bétája van fent a 9-nek. De nem tudok róla frissíteni rendesre. Ha valaki tud rá megoldást szóljon. Se gépen, se WiFi-n nem látja a hivatalos frissítést. Köszi

  17. @Kable: Tudomásom szerint azt nem lehet kikapcsolni, hogy új szoftververzió esetén szóljon a frissítésről. De ezt csak akkor teszi, ha már le is van töltve és készen áll a telepítésre. Ezután viszont többször is felhozza ezt a figyelmeztetést, ez tényleg idegesítő, ha nem szeretnéd telepíteni. Azonban ha törlöd a letöltött frissítést, többet automatikusan nem fogja letölteni ugyanezt a verziót, tehát a következő megjelenéséig nyugtod lesz. A törlést a Beállítások/Általános/Tárhely és iCloud használat/Tárhely kezelése panelen találod meg a listában, fogaskerék ikonnal, talán Szoftverfrissítés néven. Megérintve a sort, ki lehet választani a törlést. Ezzel némi tárhelyet is nyersz bónuszként.

  18. 9.3.2-hoz kepest egy eszreveheto dolog (hiba?!) van: hivasinditasnal ha sikertelen a hivas (nem foglalt, stb. hanem probal hivni de valamiert nem jon ossze) akkor korabban kilepett a fokepernyore. Most nem, home gombbal kell kilepni, addig ott marad a hivas kepernyo.. a piros “gombot” is hiaba nyomkodom…

  19. Sziasztok !

    Tegnap frissítettem 9.3.3-ra és olyan hibajelenséget tapasztaltam ,hogy amikor az App Store felajánlotta hogy frissíthetem a Messengert frissítéshez ITunes Store belépést kért, majd amikor beléptem akkor tovább vitt a fiókbeállításokhoz ahol pirossal jelezte,hogy számlázási probléma van egy korábbi vásárlásommal.és frissítsem a fizetési információkat. Mi lehet a megoldása a helyzetnek ?

  20. @Tamás Junghausz: Szia! Ilyen akkor is előfordulhat, ha fizetni kell egy alkalmazásért, letölti, de nem azonnal vonja le az összeget, hanem pár nappal később. Ha az összeget nem tudja levonni fedezethiány miatt, akkor ingyenes alkalmazást sem enged sem frissíteni sem letölteni mindaddig, míg nincs rendezve az utolsó vásárlás is. Ez nem verziótól függ.

  21. lol az komoly hogy vannak még emberek akik ennyire le vannak maradva iOS terén? 😂 Gondolom Ti vagytok azok akik az AppStore-ban sírtok hogy nem működik megfelelően az App 😂😂😂

  22. @Tamás Junghausz: Szia! Kell hogy legyen annyi pénz a számlán, hogy az alkalmazás értékét le tudja vonni. Autómatikusan fogják pár naponta megismételni a terhelést. Azt nem figyelik, hogy van-e fedezet a számládon, csak megpróbálják terhelni addig, amíg nem lesz sikeres a vásárlás. Ha ez megtörtént, utána ingyenes alkalmazást le tudsz tölteni és meglévő ingyenes alkalmazást is fogsz tudni frissíteni. Egyébként nem. Semmi mást nem kell tenned, csak figyelj arra, hogy ha vásárolsz alkalmazást, legyen annyi összeg a számlán, hogy le tudják emelni.

  23. Nem is tudom hirtelen milyen kifejezést használjak abban az esetben ha valaki egy iPhone-t tart a kezében de a számláján nincs párszáz forint egy app megvásárlására… … még gondolkozok…

  24. Mindig rajongással vegyes tisztelettel néztem fel azokra akik életükben sosem felejtettek el semmit és nem követtel el hibát. S ha ez még párosul esetleg fejlett kritikai érzékkel amit át sző egy kis cinizmus akkor ezeket az embereket csak úgy lehet emlegetni ,hogy IKON .

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!