fbpx Skip to content

Majdnem napra pontosan két héttel az iOS 10, a watchOS 3, a tvOS 10 és a macOS Sierra második bétáinak megjelenése után az Apple ma este elérhetővé tette ezek harmadik bétáját.

iOS10-watchOS3-tvOS10-Sierra-b3

Az iOS 10 beta 3 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már beta 2-t futtató készülékek esetén, vagy a béta profil telepítése után korábbi iOS-verziókon is; a watchOS 3 beta 3 szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, szintén a béta profil telepítése után; a tvOS 10 beta 3 az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a beta 2-t futtató készülékekre; a macOS Sierra esetén pedig a Mac App Store Frissítések füle alatt telepíthető az új verzió.

iOS 10 beta 3

Az iOS 10 beta 3 build száma 14A5309d, a beta 2-é pedig 14A5297c volt.

Újdonságok

Az iOS 10 beta 3-ban az alábbi újdonságok találhatóak:

  • Frissített HomeKit Panel.
  • Apple Music: a Letöltések helyett ismét Letöltött zene szerepel.
  • A beta 1-ben megismert frissített billentyű és lezárási hangok visszatértek.
  • Most már lehetőség van a Tevékenységek appban található adatainkat megosztani az Apple-lel, hogy ezzel segítsük az egészség- és fitneszfunkciók fejlesztését. Ezt a döntésünket később a Beállításokban bármikor módosíthatjuk.
  • Az Egészség appon belül a “videók” továbbra is csak helykitöltők, nem valódi videók, de már van alattuk egy pár soros leírás.
  • Új Alkalmazástámogatás opció a Siri beállításai alatt, ahol a Sirivel használt alkalmazások és az azok által használt adatok lesznek láthatóak.
  • A Kisegítő lehetőségek alatti Tartsa rajta a megnyitáshoz opció már megfelelően működik.
  • Haptikus visszajelzés (rezgés), amikor az iPhone-t lezárjuk.
  • Az Üzenetekben a képek kiválasztásakor az előnézeti képek már nem csak négyzetesre levágva látszanak a képek könnyebb kiválasztásához.
  • A lezárt képernyőn már nem lehet a zárolás feloldása nélkül tetszőleges üzenetre válaszolni.
  • A 3D Touch esetén egy app megosztása esetén a szöveg már az app nevét is tartalmazza, például: “A(z) Szifon megosztása”.
  • Új gépelési visszajelzés GIF üzenetek kiválasztása közben, illetve az Üzenetek kiegészítői is sokkal kevésbé bugosak.
  • A HomeKit menüpont alatt külön listázásra kerülnek azok az eszközök, amelyek otthoni központként (hub) üzemelnek, mint például a negyedik generációs Apple TV.

iOS 10 beta 3 letöltési linkek

Az iOS 10 beta 3 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

Érdekes egyébként, hogy az Apple elkezdte összevonni az IPSW-k esetén a készülékeket: immár ugyanaz az IPSW való egyszerre az iPhone 6-hoz és 6s-hez is – korábban viszont minden készülék esetén külön IPSW-t tettek közzé.

Az iOS 10 az alábbi készülékekre lesz elérhető várhatóan szeptemberben:

Kép: Az iOS 10 ezekkel a készülékekkel lesz kompatibilis: iPhone 5 vagy újabb, iPad mini 2 vagy újabb, iPad 4 vagy újabb, iPod Touch 6G.

watchOS 3 beta 3

Az iOS 10 beta 3 mellett a watchOS 3 beta 3 is elérhetővé vált a fejlesztők számára. A build itt 14S5290d lett, a beta 2-é pedig 14S5278d volt.

watchOS 3 beta 3-ban az alábbi újdonságok találhatóak:

  • Egyelőre nem ismertek az újdonságok, nézz vissza később!

A watchOS 3 az összes Apple Watch modellre elérhető lesz.

tvOS 10 beta 3

Az új build verziószáma 14T5296d, a beta 2-é pedig 14T5284d volt.

kiadási információk alapján ez a verzió elsősorban hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.

A tvOS kizárólag csak a negyedik generációs Apple TV-t támogatja.

macOS Sierra beta 3

Az új build verziószáma 16A254g, a beta 2-é pedig 16A239j volt.

macOS Sierra beta 3-ban például az alábbi újdonságok találhatóak:

  • Egyelőre nem ismertek az újdonságok, nézz vissza később!

A macOS Sierra az alábbi Mac-ekre lesz telepíthető:

  • MacBook: late 2009 vagy újabb
  • iMac: late 2009 vagy újabb
  • MacBook Air: 2010-es vagy újabb
  • MacBook Pro: 2010-es vagy újabb
  • Mac Mini: 2010-es vagy újabb
  • Mac Pro: 2010-es vagy újabb

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért frissítettük az iOS 8 beta verziójához a gyakran ismételt kérdések cikket az adott témában. Ha kérdésed van az iOS 10 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 8 beta: a leggyakrabban feltett kérdések, ez jóformán minden, még az iOS 10 beta kapcsán elképzelhető kérdést is lefed!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 10-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 3-ról szólókat meg itt, a tvOS 10-ről készülteket itt, a macOS Sierra kapcsán pedig itt olvashatsz.

Olvasd el a hozzászólásokat is

60 Comments

  1. de

  2. Dejó . 🙂

  3. Ez még csak a fejlesztői igaz?

  4. Nekem most már működik a tartsa rajta a megnyitáshoz funkció rendesen ????????????

  5. Más lett a “lakathang” nem? Vagy elromlott a 6S. ????

  6. Az nekem is megvaltozott még egy kis rezgés is jár mellé????

  7. Nyílvános bétásoknak is kellene jönnie, vagy ez most csak fejlesztőknek? A nyílvános béta build száma megegyezik a fejlesztői béta 2-vel.

  8. @redcar: ez most a fejlesztői.

  9. Taky1974 😀 mióta van “lakathang”? 😀

  10. Honnan kell le tölteni .valaki meg mondaná?köszi

  11. iPhone 6s-hez tudtok esetleg IPSW linket?

  12. A pub B esetében rajtam kívül más is találkozott néhány másodperces fagyásokkal a futó appok váltogatása során, vagy ez egyedi? (se)

  13. Nekem watchon nem jelenik meg a frissités OTA,annyit ír hogy a szoftverem napra kész.Beta 1 fut rajta.
    Valakinek valami tipp?

  14. Én is találkoztam apróbb fagyásokkal i6-on pb-val…

  15. @kekwillam83: fejlesztői béta. Beállítások, Általános, Szoftverfrissítés.

    @sullerj: hamarosan.

  16. @Varkoly Satu Soma:
    Úgy kb. mióta létezik az iPhone. Javaslom menj a beállítás/hangok menüpontba. Ott találkozhatsz vele. 😉

  17. Azt lehet tudni mikorra várható a nyilvános béta következő bétája?

  18. @Pataki András:
    Nekem se jelenik meg a frissítés, pedig újra raktam a profilt meg minden. Hasonló a helyzet macOS-es is… iPhone-ra felment.

  19. @redcar: nem lehet tudni.

    @Dani Győri: ez nem a nyilvános béta, hanem a fejlesztői.

  20. Tudom, fejlesztői beta van nekem, mégse jelenik meg a frissítés

  21. Dani: nekem sem jelenik meg, egyelore varok, nincs mas 🙂

  22. @sullerj: betettem a cikkbe a linkeket.

  23. Dani: a beta profilt kell feltenni! nekem is az volt a gond mar fenn van.

  24. Sziasztok. Nekem olyan problémám van a frisitéssel, miutan felraktam az ios béta 3 at az iphon 6s plus ra töltéskor mindig az az üzenet jelenik meg hogy folyadék került a töltö csatlakozoba. Pedig sosem került bele folyadék. Tapasztalt valaki hasonlot? És ha igen esetleg valami megoldás rá?

  25. @Jadeye: köszi!!! 🙂

  26. @Attila1983: mutass már egy képernyőfotót erről a hibaüzenetről.

  27. Nyilvános beta mikorra várható? 1-2 hét vagy akár elöbb is? Mik a tapasztalatok?

  28. hogy tudok ide beileszteni képet?

  29. hogy tudok ide beileszteni képet? Még ujj vagyok az oldalon.

  30. @Attila1983: úgy hogy feltöltöd valahová a képet és ide bemásolod a linkjét.

  31. Egyre jobb ez a rendszer és most már óráról is lehet végre hívást fogadni… 🙂

  32. @szorian: te hova szoktad beilleszteni a képet?

  33. @Jadeye:
    Beta 2-vel is lehetett persze, csak épp nem hallottad aki hívott viszont ő se hallotta amit te beszéltél…
    🙂

  34. Nekem nem megy a haptikus visszajelzes lockolaskor (nem rezeg)…

  35. @Toth Tamas:
    Mer’ SE-ben nincs Taptic engine, nem is fog menni.

  36. Hello!
    Letöltöttem a betat és szeretném frissiteni a beta 3-ra, de a szoftverfrissítésnél azt írja ki, hogy a legfrissebb van a készüléken és az interneten sincs rá lehetőségem. Ez majd később változni fog? Vagy valamit elrontottam?

  37. @derezs01: Töltsd le a fejlesztői profilt (sima FW telepítéssel nem megy fel alapból), indítsd újra (ezt kéri telepítéskor) és úgy nyomj a frissítésre.

  38. Amúgy a fejlesztői profilt bárki letöltheti? Mi kell ahhoz , hogy valaki megfeleljen ennek ?

  39. @boki1981:
    Sajnos semmi, pedig egy két hozzászólást olvasva lehet jobb lenne ha meg kellene felelni valaminek…

  40. @kchris: Sikerült, köszönöm!

  41. Megjelent az iOS 10 Public Beta 2
    hihi

  42. Sziasztok.
    Se pb. 1 se pb. 2-vel nem tudok “hard reset”-et csinálni! 5s.
    Valamint nem működik “haptikus” visszajelzés sem. Más is tapasztal ilyet?
    Lehet az 5s nem tudja a visszajelzést?

  43. Sziasztok esetleg watch os 3 hoz is van public béta?

  44. @kutyu74:
    De tudsz csak először csinál egy képernyőmentést…
    Nem is fog működni, mivel nincs benne Taptic Engine.

  45. @Agent_H: nem csinál, ha megfelelően nyomod.

  46. Egyszerre nyomom, hogy kell ennél megfelelőbben? 🙂

  47. @Agent_H: először nyomd le és tartsd lenyomva a power gombot, és utána nyomd mellé a home-ot.

  48. OK, akkor ez változott, amúgy én úgy vettem észre, hogy random csinálja a screenshot-ot…

  49. a 14A5309d lett a Public Beta2…

  50. @Jadeye:
    @Agent_H
    Köszönöm. Így működik a “hard reset” 🙂
    Viszont a megszokott alma logó helyett kék képernyővel kapcsol ki.
    Lehetséges, hogy ez valami bug?

  51. Nekem függőleges sávok vannak, úgyhogy szerintem ne aggódd túl 🙂

  52. Sziasztok. Érdeklődni szeretnék hogy 5s-n hogy fut a béta. Még soha nem telepítettem béta verziót de nagyon kíváncsi vagyok rá. A kíváncsiságomat és a telefonomat érdemes bétával kockáztatni?

  53. @mravi: csinálsz egy backupot, felteszed a béta profilt és frissítesz, meglátod milyen, ha nem jön be, akkor recovery, restore 9.3.3-ra, visszaállítod az egész elkezdése előtt készített backupot.

  54. Rendben. Köszönöm

  55. Kész. 5s-n eddig jol müködik. Akksira kiváncsi leszek. Ami érdekes az az hogy a lakathang olyan gyenge. Ez mindenkinél változott?

  56. telepítettem a Sierrát. lett egy tiszta gépem,az összes tartalom törölve lett. zene,rajzfilmek,de még home videó is. csak az apple-tol vásárolt tartalom maradt meg. biztonsági lemezt meg le formázta magának. még jó hogy a képeket nem bántotta.

  57. @nonoka: simán frissítetted az App Store-ból letöltött telepítővel? milyen verzióról frissítettél?

  58. Igen. Egy sima frissítés volt,public betára. El capitan utolsó verziója volt fent.


Add a Comment