fbpx Skip to content

Többször is írtunk már korábban a Semi-Restore-ról, amivel a jailbreakelt rendszert lehet majdnem gyári alapállapotba visszaállítani. Ez az eszköz akkor lehet hasznos, ha az Apple korlátozásai miatt nincs lehetőségük a készüléken lévő firmware-verziót ismét feltenni, viszont a hivatalosan legfrissebb verzióra még épp nincs jailbreak.

Borítókép: A Semi-Restore oldalának nyitóképe.

Mivel jailbreakelt készülék esetén technikai okokból nem használható az Összes tartalom, beállítás törlése opció, így a rendszer kitakarítása csak manuálisan lenne megoldható, és ezt a terhet veszi át tőlünk a Semi-Restore. Jelen esetben ez tehát például azok számára lehet érdekes, akiknek maximum iOS 9.1 van a jailbreakelt készülékükön, viszont így semmiképp sem akarnák azt restore-olni a 9.3.2-re, mert arra jelenleg még nincs elérhető jailbreak. Lássuk, mit érdemes tudni róla.

A Semi-Restore valójában nem telepíti újra a készüléken lévő firmware-t, hanem mindössze töröl róla bármi jailbreakes kiegészítést, az alapértelmezett értékekre állítja a beállításokat, eltávolítja a felhasználói adatokat is, viszont magához a jailbreakhez és az iOS verziójához nem nyúl. A folyamat végén tehát a készülék a konfigurációs alkalmazással fogad minket, ahol aktiválhatjuk, és jóformán olyan lesz, mintha frissen restore-oltuk volna, azzal a különbséggel hogy már eleve jailbrealkelt.

A Semi-Restore segítségével tehát mindent új lappal lehet kezdeni, ha esetleg valami kiegészítővel sikerült nagyon összekutyulni a dolgokat, de a rendszer egyébként betölt.

Semi-Restore – vizuális típusoknak

Az alábbi, még a régi verzióhoz készült videóban a folyamat lépéseit láthatjuk, de gyakorlatilag semmi teendőnk nincs, mint megnyomni a gombot, és várni.

Hogyan működik a Semi-Restore?

A Semi-Restore használatához egy működő készülék a feltétel. Maga a folyamat mindössze egyetlen kattintást igényel, és néhány perc várakozás után a készüléket már csak aktiválnunk kell a hozzá tartozó SIM-kártyával.

Lássuk azért most lépésenként, még a korábbi Mac-es verzió alapján.

  1. Először is indítsuk el a Semi-Restore-t, és dugjuk össze a lepucolni kívánt készüléket a számítógéppel. Ezután a Semi-Restore felismeri a csatlakoztatott készülék típusát, és azt is, hogy milyen iOS-verzió van azon jelenleg. A szoftver csak az iOS 5.0-val kezdődően és a 9.1-gyel bezáróan támogatja a készülékeket. Ha rádugtuk az eszközünket és döntöttünk a sorsa felől, összesen csak az egyetlen gombra kell rányomnunk, amire elindul a folyamat.
  2. Ennek során a készülék többször újraindul, ami teljesen normális. Eközben ne nyúljunk a készülékhez. Ameddig a készülék épp újraindul, a Semi-Restore csak várakozik. Újraindítást követően ismét feldobja a csatlakoztatott eszköz típusát és az aktuális iOS-verziót, ebből is láthatjuk, hogy épp dolgozik. Pár újraindulás után eljutunk odáig, amikor már ténylegesen megkezdődik a nagytakarítás.
  3. Az egyes lépések végrehajtásának időtartama attól függ, hogy mennyi jailbreakes és nem jailbreakes tartalom van a készülékünkön. Ha nagyon telepakoltuk mindenfélével, ne lepődjünk meg, ha itt jó pár percig elidőzik. Amikor eljutunk a Clean Up lépéshez, már csak másodpercek vannak hátra.
  4. A folyamat végén a készülék ismét újraindul. Ekkor már bezárhatjuk a Semi-Restore-t.

Ezután a készüléken a konfigurációs alkalmazás fogad minket, tehát legyen a készülékben olyan SIM, amilyen függő, hogy aktiválni tudjuk (már ha a készülék szolgáltatófüggő). Az aktiválás megtörténte után pedig egy teljesen lepucolt, szinte gyári restore-t követő állapot fogad minket, mindössze megmaradt a jailbreak és a Cydia is.

Konklúzió

A Semi-Restore mindent töröl a készülékről, így a beállításokon és a cydiás kiegészítőkön túl a személyes adatainkat, tehát a névjegyzéket, üzeneteket, alkalmazásokat, képeket, zenéket, tehát tényleg mindent, és a folyamat végén aktiválni is kell a készüléket. A mi felelősségünk, hogy legyen biztonsági mentés azokról az adatainkról, amiket vissza szeretnénk állítani.

Ugyanakkor ha valami szoftveres hiba miatt indítottuk el a folyamatot, akkor az iTunes vagy az iCloud által készített backupból nem célszerű azokat visszaállítani, mert a hibát is visszaállíthatjuk. Erre korábban már több megoldási lehetőséget is vázoltunk: Hogyan mentsük az adatainkat manuálisan?, illetve iBackupBot: szerkesszünk iOS-backupot!.

A Semi-Restore korábbi iOS-verziót működéséből adódóan nem tud visszatenni, viszont épp emiatt, hogy nem valódi restore, SHSH sem kell hozzá.

A Semi-Restore tehát nem telepíti újra a firmware-t, hiszen arra az Apple korlátozásai miatt nincs lehetősége, viszont egy alapos nagytakarítást végez, aminek az eredménye egy jóformán frissen restore-olt és jailbreakelt készülék. Mivel azonban ez egy nemhivatalos megoldás, így fennáll az esélye, hogy talán nem töröl le mindent, de akinek nincs más lehetősége a készüléke lepucolására, annak tökéletes megoldás lehet, hiszen éhes ember sem válogat.

A Semi-Restore bármely készülékkel működik, az egyetlen feltétel, hogy minimum iOS 5.0, vagy maximum 9.1 legyen rajta, és a készülék szoftvere betöltsön.

Ha a készülék nem tölt be, akkor a Semi-Restore sem működik.

Adott esetben előfordulhat, hogy a telepített kiegészítők korábban olyan mélyen nyúltak a rendszerbe, hogy azt a Semi-Restore nem tudja kijavítani, így normál restore lesz szükséges, ezzel a hivatalosan legfrissebb verzióra, a 9.3.2-re való frissítéssel, és a jailbreak elvesztésével mindaddig, amíg meg nem jelenik 9.3.2-re is valami jailbreak.

Kérünk mindenkit, hogy mielőtt bármit is tenne a készülékével, figyelmesen olvassa el az ebben a cikkben foglaltakat, és mérlegelje az esetleges lehetséges kockázatokat, valamint készítsen biztonsági mentést a készülékén található adatokról. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből, vagy a Semi-Restore használatából fakadó problémákért nem tudunk felelősséget vállalni.

Letöltés

A Semi-Restore ismét a projekt weboldaláról tölthető le, jelenleg Windows-os és Linux-os verziója létezik: http://semi-restore.com.

Olvasd el a hozzászólásokat is

13 Comments

  1. Üdv.
    Nekem nem működik pedig minden feltétel adott! “Iphone 6 IOS 9.0.2”. “Connecting to Device” ennél a pontnál megáll és a teló nem csinál semmit” Tud esetleg valaki segíteni?

  2. Nem tud senki se segíteni? Hahó

  3. Sajnos nem működik, letöltés után a futtatás gombra nyomva semmi sem történik, 5 különböző gépen próbálva!!!
    Mi értelme ennek így…

  4. Sajnos nem jó az exe fálj, letöltés után a futtatás gombra nyomva semmi sem történik, 5 különböző gépen próbálva!!!
    Mi értelme ennek így…

  5. Letöltés után a futtatás gombra nyomva semmi sem történik, 5 különböző gépen próbálva!!!
    Mi értelme ennek így…

  6. @frenky: ennyiből megállapíthatatlan, hogy mi okozza a problémát.

    @viktorio81: nincs előttem Windows-os gép, de ugye a hivatalos weboldalról töltötted le, és minden szükséges feltételnek megfelel a készüléked?

  7. Természetesen a hivatalos oldalról töltöttem le.Az exe fájl telepítés el sem indul, és nem a gép hibájából.

  8. @Jadeye: Nem tudom mit írjak még róla, elég egyértelműen leírtam! Iphone 6-os készülék IOS 9.0.2 van rajt. Fel is ismeri a semi-restore el is indul, de a “Connecting to Device” pontos megáll!

  9. @frenky: azt csak te tudod, hogy milyen kiegészítőket töltöttél le a Cydiából, tehát érdemes lenne először ott szétnézni. ennyi információ alapján ez megállapíthatatlan.

  10. @Jadeye: Már mindent kiszedtem, most próbálom újra JB-zni

  11. Mással is előfordul a későbánat jelenség ilyen esetben? Úgy értem olyanokkal, akik sikeresen jailbreakeltek hosszú hónapokig használták azt majd egy meggondolatlanságból sima ituneos restoret csinálnak és utólag döbbennek rá, hogy hát hoppá van egy ilyen semi restorenk is, amivel egy fejfájással kevesebbet megspórolhattunk volna és akkor talán nincs búcsú a jailbreaktól. Sajnos én így jártam a készülékemmel ami 4s, és mivel 9.0.2-től újabbat ezen nem lehet, ennek így szerintem ennyi.

  12. Sziasztok..Egy fontos kerdesem lenne 🙂 Lesz majd ios 10.2 tamogatas a szoftverhez?

  13. @halaszlaci: erről nincs információ, ha a fejlesztője frissíti, akkor majd megírjuk.


Add a Comment