Megérkezett az iOS 9.3 a régebbi készülékekre is

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Apple még március 21-én adta ki az iOS 9.3-at, de pár nappal később, március 25-én a régebbi készülékek esetén visszavonta azt, mert problémák voltak az aktiváláskor. Ez érintette az iPhone 5s és korábbi, valamint az iPad Air és korábbi készülékeket, amelyekre most jelent meg a frissített verzió.

megjelent-ios9.3-old-cover

Ez a frissítés tehát csak a régebbi készülékekre hozza el az iOS 9.3-at, de a Safari hibájának javításáról nincs hír ennek kapcsán.

A régebbi készülékek esetén a hiba oka az volt, hogy azok a frissítés után újból aktiválást kérhetnek, és egyúttal meg kell adni a korábban használt Apple ID-t és jelszót ahhoz, hogy a folyamat befejeződhessen.

A visszavonás eredményeként azokon a régebbi készülékeken, amelyekre már letöltődött ugyan a Szoftverfrissítés menüben megjelent OTA-frissítés, de az még nem került telepítésre, az alábbi hibaüzenet jelentkezett:

frissites-nem-ellenorizheto

Ennek az oka a hibaüzenet szövegével ellentétben nem az internetkapcsolat hibája volt, hanem az, hogy az Apple közben visszavonta a frissítést, így a készülék már nem tudta lekérni hozzá az aláírást. Ebben az esetben a Beállítások, Általános, Használat alatt lehet törölni az így már feleslegessé vált frissítési fájlokat – majd újból rá lehet keresni a frissítésre.

Letöltés

Az új build száma 13E237, és csak az alábbi listában található készülékekre jelent meg:

iPhone:

iPod:

iPad:

Összefoglalva

Ezekre a régebbi készülékekre jelent most meg az iOS 9.3: iPhone 4s, iPhone 5, iPhone 5s, az iPad 2 Wi-Fi+3G kivételével a többi iPad 2, iPad 3, iPad 4 és az iPad Air.

Arról egyelőre nincs információ, hogy ez a frissítés számít-e bármit a Safarit érintő hiba kapcsán.

Az iOS 9.3-ról itt írtunk részletesen: Megjelent az iOS 9.3!

Ezek még érdekelhetnek:


  1. @Fakkah: Ezt én is szeretném tudni, Mini 2 nekem is kért Apple ID-t és jelszót hogy a folyamat befejeződhessen, de annyit lépkedtem oda-vissza amíg egyszer túljutott rajta és felment a 9.3… Viszont vicces volt hogy először azt írta hogy az előző ID-m adatait adjam meg, ami már 4 éve nem él 😀

  2. Nekem olyan problémám van,hogy az Iphone 5s készülékem frissítettem még a 9.3 visszavonása előtt,és nem fogadja el az apple id-jelszót… Hogy tudnám frissíteni a mostani 9.3ra,amiben nincs aktiválási zár? Ituneson keresztül is próbáltam,de ott is aktiválást kér… Valami ötlet? Köszi!:)

  3. Ohh értem,leírom részletesebben:
    Van egy 5s em-amit kb egy honapja sikeresen elaztattam es kuka szegeny… azota vettem egy Használt 5s-t mindenhonnan kijelentkeztünk,hálózati beállításokat toroltuk ha minden igaz… Szinkronizáltam az én icloud fiokommal,ott van mint eszköz a régi iphoneom mellett… Nem értem miért nem fogadja el.. Esetleg ha beviszem Istyleba tudnak segíteni szerinted? Semmi papirom nincs róla:/ ja,és ami még lehet fontos, 7.0.6tal került a kezembe ez az 5s majd frissítettem minden gond nélkül 9.2.1re majd 9.3 ota használhatatlan…

  4. Nekem engedte az előző 9.3at! Most feltettem az újat de,billentyűzet 4szer áll meg míg teljesen feljön 🙂 és sorolhatnám ,siralmas ,sebességileg nem hasonlít az első 9.3-ra! Szerintem most jött el az a pont ahol a régi készülékeket el lehetetlenitik hogy minél előbb le cseréld!

  5. @diario:

    Ez a frissítés tehát csak a régebbi készülékekre hozza el az iOS 9.3-at, de a Safari hibájának javításáról nincs hír ennek kapcsán.

    Arról egyelőre nincs információ, hogy ez a frissítés számít-e bármit a Safarit érintő hiba kapcsán.

  6. iPad Air: az előző 9.3-ra simán frissített. iPad 3: az előző 9.3 után naprakész, iPhone 5: az előző 9.3 után naprakész…, csak az air-nél dobta fel OTA a frissítést. Holnap megpróbálom iTunes-on keresztül, ha OTA nem megy.

  7. Nekem, mint a másik cikkben írtam, 5s-nél, az ott leírt formában nem volt gondom, de azt hiszem több frissítést nem merek bevállalni én sem!:( Kezdődik a fejetlenség, mint iOS8-nál a hívás bugnál és egyéb hibáknál.
    Nem tudom, hogy valaha lesz-e működő iOS, mert 8 óta folyamatosan hibás, de nem apró, hanem komoly hibái vannak. Pedig az SE-t meg szeretném venni, de, ha az iOS még mindig az Android szintje alatt marad, akkor elgondolkodtató! Lehet, hogy androiddal is fog jönni kis méretű, komoly hardverrel készülék, akkor inkább az lesz, még várok.

  8. @Mumus:
    Azért várjuk ki milyen lesz az SE 🙂
    Szerintem a 9.3 lesz az ő 7.1.2-je vagyis nagyon zsírul fog futni rajta minden. Én veszek egyet hamarosan, de addigra lesznek akik letesztelik helyettem és elolvasom azt. Ha lefikázza mindenki akkor megveszem az 5s-t tök olcsón, soha az életbe nem frissítem és lesz egy atomgyors telefonom.

    Az SE-t sem tervezem frissíteni, mert minek? Max ha mindenki azt írná h oké, sokkal jobb lett az SE a frissítéstől, akkor, de talán akkor sem. Bénázik az apple, nincs kedvem hogy másfél havi fizetésem azért menjen tönkre mert szarnak bele mi lesz ha a user felteszi. Ez nem játék kéne hogy legyen, ha az epöl elcseszné az én telefonom, az a minimum, hogy soha életbe többé nem vennék epölt. De mivel még nincs is epöl termékem ezért ha lesz, inkább nem frissítem majd 😀 nem szeretnék csalódni, és egyre inkább azt olvasom, hogy elég nagy az esély a csalódásra ha valaki frissít, akkor meg minek?
    Adott a tökéletesen működő iphone, nem kell azt babrálni, ha leszedi a frissítést letörlöm, hogy ne foglalja a helyet azt elmehet a….

  9. @Cylon:

    Igen, én is meg fogok várni pár véleményt, nem kell azt elsőként megvenni. Azt hiányolom, hogy a frissítési figyelmeztetés nem kapcsolható ki, nagyon zavaró, hogy ott virít, hogy frissíts, ráadásul van, hogy havonta többször is, mert ontják a hibajavításokat, amik újabb hibát okoznak. Kezdem azt hinni, hogy szándékos, mint a gyógyszereknél is a mellékhatás, csak, hogy szem előtt legyenek és minden nap téma legyen az iPhone.

  10. Nekem is 5S van. Elozo 9.3 felment es tegnap megjelent az uj 9.3. Azt ituneson keresztul frissitettem Eleinte docogott de mostmar ugyan ugy hasit mint elotte. Remelem jo lesz. 🙂

  11. @meszi83: Ez érdekes, nálam is akadozgatott még tegnap amikor felraktam néha még ma is, de egyre jobb. Mintha “magához térne” a rendszer. Én 8.4.1-ről frissítettem és nem bántam meg, mert bizonyos dolgokban még gyorsabb is. 🙂

  12. Nekem nincs olyan menü hogy “Beállítások, Általános, Használat..” igy aztán ugyanazt a letöltött fájlt akarja telepiteni mindig, amit még nem aktivált be. Tudna valaki segiteni, pontosan hogyan kell letörölnöm a letöltött frissitést?

  13. Nekem 5s-re felment a 9.3.
    Én már nem merek frissítgetni, mert csak rosszabb lesz. 9.3-al kaptunk kb 0 normális funkciót, viszont elb*sztak egy rakás dolgot.
    Csillio beta utan!
    Ez van, ha egy cég sok mindennel foglalkozik

  14. @somax: Menj a Beállításokba. Ott az “Általános, Tárhely és iCloud-használat, Tárhely kezelése” menüpontokba lépés után egy hosszú listát mutat amiben ott kell lennie az előzőleg a telefonra letöltött OTA frissítési fájlnak. Arra ráböksz és Törlés.

  15. 5S tulajdonosok, akik feltettétek az újrakiadott 9.3-at, tapasztalatok, vélemények? Nekem is 5S van, jelenleg 8.4-el. Érdemes feltennem a 9.3-at? Azt tudom, hogy sokkal többet tud, vannak új és jó dolgok benne, de nem akarom, hogy belassuljon az 5S-em.

  16. Mióta feltettem ezt a változatot jó lett a csengés, végre nem csörög a tovább a fülembe.
    Tökéletesen működik az email, nem késik folyamatosan frissül.
    Sebesség lassulást nem tapasztaltam.
    Eddig tökéletesen működik.

  17. Hoppá… van itt más gond is, úgy látom. / iPhone 5S-re, és iPad Air-ra is nekem csak a 9.2.1-et kínálja fel számírógépen az iTunes. A legújabb iTunes van fent a gépemen, 12.3.3.17 64Bites. Van valaki akinél ugyanez történik? És miért nem kínálja fel a 9.3-at?

  18. @Mumus: Köszi a választ, akkor sebességgel, aksival nem lesz gond. Mindenképpen frissíteni szeretnék 9.3-ra, csak egyelőre mint föntebb is írtam iTunes csak a 9.2.1-et kínálja fel, nem tudom miért, és azt sem, hogy mit csináljak. Innen mondjuk le tudom tölteni az .ipsw fájlt, de azért mégsem értem miért nem kínálja fel az iTunes a 9.3-at. :/

  19. Feltettem az új kiadású 9.3-at, az 5S-re.
    Két hibát tapasztalok:
    A térerő úgy ingadozik, hogy egyszer full, máskor “nincs szolgáltatás” (vodafone).
    Mindez úgy, hogy a mobil adat… kikapcsolva, és a hang 2G-re van állítva, és nem mozdul a telefon.
    A másik, az az, hogy a beállítások-akkumulátor alatt az akkumulátorhasználat tök üres nincs semmi, csak szöveg: “Az akkumulátor információk akkor lesznek elérhetők, amikor már pár perce használja az iphone-t”.

    De a teljes feltöltés óta eltelt idő alatt :
    Használat: 1óra 47perc
    Készenlét: 33óra 54perc van.

    Más is tapasztal ilyeneket, vagy nálam van az anomália?
    Ha nálam van, akkor mit tegyek?

  20. @Mumus: Valóban, épp ma kérdezett rá egy felugró ablakban hogy frissítem-e a 9.3-ra, egyelőre nem frissítem mert minek, de a Settings ikonnál az 1-es szám nem jelent meg.

  21. Sziasztok.

    Segitseget szeretnek kerni. Ipad 3 geracios wifi+cell.
    Problemam felraktam a 9.3-at keri hogy aktivaljam es nem fogadja el az ID-t. Azt irja nem jo. Hasznaltam vettem 5 eve kb frissitettem mar szoftvert de ilyen meg nem volt. Nem tudom hasznalni a gepet. Mindent probaltam mar find my iphonebol toroltem ujratelepittem a 9.3.1 et de semmi. Tud valaki valamit mit lehet tenni?

  22. @Somogyi Zoltan: akkor valamit nem jól írsz be. például elképzelhető, hogy másik Apple ID-val lett bekapcsolva az aktiválási zár, mint amivel próbálkozol, és így nyilván nem fogja elfogadni. ellenőrizd, hogy biztosan megfelelő Apple ID-t és jelszót írsz-e be, illetve hogy ezzel az Apple ID-val be tudsz-e lépni a számítógépen a http://icloud.com oldalon is.

  23. Valami biztos nem jo mert icloudba be tudok lepni viszont aktivalni nem tudom es nem tudok mas apple ID-t amivel be tudnek lepni. Lehet az van hogy mivel hasznaltam vettem es mas ID vel lett aktivalva viszont az nem tudom mivel lett elokeriteni. Masik meg hogy mondtak apple boltban hogy annak ellenere hogy kitoroltem a find my iphone-bol meg mindig latjak. Viszont en mar nem.

  24. helló! tudna valaki segíteni!? a legutóbbi iTunes frissítés óta nem ismeri fel az 4s-semet, se az iPad mini3 sem…mit nem csináltam jól?

  25. @Somogyi Zoltan: “annak ellenere hogy kitoroltem a find my iphone-bol meg mindig latjak”
    ez akkor azt valószínűsíti, hogy másik Apple ID-val lett bekapcsolva rajta az iPhone keresése, tehát a saját Apple ID-d alól hiába törlöd ki, az semmit nem fog számítani. ebben az esetben egy dolgot tudsz tenni: felhívod az Apple Support telefonszámát, és megkérdezed, hogy milyen dokumentumok meglétével tudod feloldatni velük a zárolást. feltehetőleg szükség lesz az eredeti számlára, vagy legalább egy adásvételire, de ezzel kapcsolatban csak az Apple tud pontos információkat adni: http://apple.com/hu/contact

    @István Rajna: törölj le a számítógépedről minden Apple szoftvert, kivétel nélkül (az adataid, zenéid, stb. megmaradnak), indítsd újra a számítógéped, töltsd le az iTunes legfrissebb verzióját, telepítsd, indítsd újra a számítógépet, és ezután csatlakoztasd újból a készülékeidet.

  26. Igen mar beszeltem veluk es azt mondtak kuldjem be nekik a szamlat. De az sajnos nincs es nem is lesz.
    Akkor ebben az esetben nem tudom hasznalni az ipadat sajnos ahogy sejtem.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!