Elérhető az iOS 9.1 beta 5

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hat nappal az iOS 9.1 beta 4 megjelenése után az Apple pár perce elérhetővé tette az iOS 9.1 ötödik béta verzióját a fejlesztők és a vállalkozó szellemű tesztelők számára.

iOS9.1b5-hero

Az iOS 9.1 beta 5 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már 9.1 beta 4-et futtató készülékek esetén. Az új Apple TV-re ugyanakkor nem érkezett újabb tvOS beta.

Az iOS 9.1 beta 5 buildje 13B137, a beta 4 pedig 13B5136 volt. Ez jelezheti akár azt is, hogy már nagyon közel van a hivatalos megjelenés.

Újdonságok

Az iOS 9.1 beta 5-ban az alábbi újdonságok találhatóak a beta 4-hez képest.

  • Egyelőre nem ismertek az újdonságok, nézz vissza pár perc múlva – a beta 4-ben ugyanakkor nem voltak szembetűnő újdonságok, így elképzelhető, hogy a beta 5-ben sem lesznek.

Letöltési linkek

Az iOS 9.1 beta 5 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból, fizetős regisztráció után az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod touch:

Kérdésem van!

Az iOS 9.1 várható megjelenési idejéről egyelőre nincs információ. Az iOS 9.1 még az iPhone 4s-t is támogatni fogja.

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért frissítettük az iOS 8 beta verziójához a gyakran ismételt kérdések cikket az adott témában. Ha kérdésed van az iOS 9.1 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 8 beta: a leggyakrabban feltett kérdések, ez jóformán minden, még az iOS 9.1 beta kapcsán elképzelhető kérdést is lefed!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 9-ről szóló eddigi cikkünket pedig itt érheted el.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. De jó lenne, ha végre javítanák az elsötétedő kijelző problémát… Minden nap újra kell indítanom, miután fülessel telefonáltam. Ehh.

  2. I5-ön is szaggat néha ,zárolt képernyőnél megnyomom a home gombot,akkor akadozva jelenik meg a kép.Keresésnél ha lehúzom akkor is szaggat.Multitasking nézetnék is,ha oldalra legyintek és sok oldal van nyitva.Ha bejövő hívás van,és felveszem akkor még rezeg egyet a telefon mikor már a fülemen a készülék.Ez a legzavaróbb.Most ki van kapcsolva a rezgés.De úgy látom i6s-en is megvannak ezek a problémák,szóval ez szoftveres gond lehet.

  3. @aggressor: Az, hogy laggol a Control Center, nehogy már a “régi teló” hibája legyen, amikor 2 évig 60fpsel ment… + semmi olyan extra nincs ebbe az ios9ben (i5sre legalábbis), ami nagyon lefogná, ios 8an JB-vel komolyabb animációkat csinált és mégsem laggolt… egyszerűen nem akartak értelmesen optimizálni rá, ennyi (gondolom nem véletlenül, + ios 7 óta egy bughalmaz az ios, többet crashel mint egy andoridos teló)

  4. Sziasztok.
    Folyamatos olvasó és látogató vagyok itt.Lehet hangsúlyozom szerencsém van hogy nekem ilyen hibák amiket irtok meg soha nem jelentkezett (i6)fene tudja hol a hiba és hogy mivel,személy szerint nekem penge a telefon akadas mentesen fut,én talán kettő óriási hibát találtam az Ios ban ami szinte fel és elfogadhatatlan,az egyik hogy a hívási előzményt max 1hetig tárolja a telefon azaz ma hétfő van és a múlt hét keddi van mar csak meg.Ez számomra óriási gond nagyon szeretnek erre megoldást találni hogy lehetne ezt elkerülni vagy beállítani.A másik hiba az a lég nagyobb gaz,van egy bejövő hívás csörög csörög majd kb 16-20mp múlva elhalvanyodik a kijelző és eltűnik a bejövő hívás jelzése,de persze a telefon csak csörög csörög és bár mit csinálok vele nincs hivasjelzes csak csörög majd ha leteszi a hívó ki írja egyből a nem fogadott hívást.Szoval ha valaki tud kérem segítsen.
    Előre is köszönöm és hajra szifon.

  5. Igen i5s-nél is ha felébresztem a telót olyan lassan világosódik ki mintha 5 éves lenne, 2.-tól már jó. A spotlight is icipicit lassacskább de még nem zavaró szerintem.

  6. Kb béta 3-tól nincs semmi baj vele (i6). Előtte sem volt igazán, de az apróbb zavaró hibák is eltűntek. Clean restore csodákra képes ám. Másrészről nem véletlenül béta. Fejlesztőknek és vállalkozó szellemű felhasználóknak javasolt. Miért erőlteti mindenki? Gondolom, hogy lehessen fikázni. Meg kell várni a hivatalos verziót, 1 hónapon belül kiadják.

  7. @NumberN9ne: Nem kell eröltetni, venni kell droidosat és nem használni bughalmazt!
    Ami fura, hogy az i5-n simán fut pedig párszor már leírtam itt, hogy kb 2 éve csak beta verziók vannak fent és NEM VOLT RESTORE, mégsem akad, bár ez a beta5 mintha kicsit lassabb lenne mint az elődei, viszont ettől beta és nem azért mert hibátlan.

  8. i4s-em kb. 5 nappal ezelőtt megbolondult wifi ügyileg. Ha meg is találja, mire használnám már eldobja. Külföldi fórumokon olvastam, hogy többen panaszkodtak erre 9.0.2 esetében, i5/i5s/i6 tulajok is. Más nem találkozott még ezzel a hibával? Gyári visszaállítás(ok) / restore / stb… megvolt már, de az eredmény mindig ugyanaz. Remélem nem hardveres a gondom…

  9. Az értesítési, hívásjelzési bugokat is javíthatnák, mert nagyon gáz… Az apple fórumán is csomóan írnak róla, válasz meg semmi… :S

  10. @pAnk: ha kb. 5 nappal ezelőtt bolondult meg, akkor azt nem a 9.1 beta 5 okozta. a 9.1 beta 5 szempontjából teljesen mindegy, mire panaszkodnak mások a 9.0.2 kapcsán, két külön verzió.

  11. @Jadeye: Nekem 9.0.2 van fent (bocs, lehet nem volt egyértelmű abból, amit írtam). Igazából csak tájékozódni akartam, hogy másnál is jelentkezett -e a hiba? Illetve remélem, hogy szoftveres jellegű, és esetleg orvosolni fogja a 9.1.

  12. Több, mint valószínű, hogy a Metal a problémás mivel az akadások többnyire a 64bites Metal-képes (5s, 6 de még a 6s) telefonokon jelentkeznek. Idézet az apple.hu-ról:
    “Az iOS 9 alkalmazásai a Metal technológia előnyeit kiaknázva használják a grafikus egységet és a processzort, így növelve a hatékonyságot. Gyorsabb a görgetés, egyenletesebbek az animációk, és általánosságban jobb a teljesítmény.”
    Ez így leírva nettó hazugság, ugyanis pont a fordítottja igaz és vizuálisan nincs különbség a 8 és a 9 közt. Örülök, hogy még időben visszatettem a 8.4.1-et (iPhone 6-ra) mert borzasztóan idegesített, hogy egy smooth rendszerből egy akadóüs fost csináltak.

  13. @huster14: Akkor olvasgass vissza mert eddig a 8.x-et szidták akik most a 9-et, a 8 meg hirtelen jó lett?! Érdekes nem? Amugy a hibák amiket többen is említenek, nem minden vason jelentkeznek, így egyik sem biztos hogy a tieden is előjön.

  14. Nekem i5s-en semmi hibajelenség (hívás bug, stb) nem jelentkezett. 9.1-et első bétájától használom. Gyors, semmi akadás nincs. Mondjuk én minden nagy frissítésnél tisztára rakom a telót, lehet azért. Animációk is akadás mentesen futnak, akksi időre sem panaszkodhatom reggel leveszem a töltőről és este még mindig kb 30%-on van, úgy hogy nincs energiatakarékos módban, valamint minden funkciója, telefon, sms, internet, zene használatban van.

  15. Nem tudjatok hogy miért ilyen nagyok ezek a betak?:) régen pár mega volt ket béta között a diff most a legutóbbi kettő pedig 1 giga felett.. Mi készül vajon?:)

  16. Sziasztok!

    iPad 3-en ez a verzió végre szinte tökéletes, 3 éves vas létére simán veszi az össze akadályt, szinte semmi lagg, eddig tökéletes ez a frissítés, így tovább. Ahhoz képest, hogy ez még iOS6-tal jött ki, nagyon stabilan fut rajta a 9.1 beta 5. Érdemes annak, akinek van problémája vele, teljesen újra húzni, iTunes-on keresztül, lakótársam i6 és i6s készüléke, és az iPad Mini 3-ja is tökéletesen veszi ezt a betát. Itt valami más bibi lesz vele.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!