fbpx Skip to content

Szinte az összes ismerősöm szerint ez egy pocsék keynote volt. Ezzel azért nem értek egyet, mert pont azt kapuk amit vártunk: fejlesztőknek rengeteg támogatást, one more thing-et, iOS, watchOS és OS X frissítést.

Screen Shot 2015-06-10 at 12.48.07

Tény, nem kaptunk Apple TV frissítést. De azt szerettük volna, hogy az legyen, mint az Apple Watch esetében, hogy bemutatják nyáron, aztán majd 1 év múlva megvásárolható lesz? Konkrétan még most sem kapható az Apple órája normális áron itthon és nem is lesz kapható még egy ideig. Inkább várjon az Apple, de tegyen le az asztalra olyat, ami megmozgatja a világot, és ezzel szerintem mindannyian egyetértünk, ezért nem volt Apple TV frissítés a WWDC-n. Na de nézzük meg a szoftvereket.

Őszintén én csak annyit vártam a WWDC-től, hogy a jelenlegi szoftvereket esetén biztosítsák, hogy azokat kijavítják, megbízhatóak legyenek, mintha csak egy 8.5-öt kapnánk ami annyira stabil, mint anno a 6.x vagy régebbi szoftverek. Ugyanez igaz az új OS X-re is: a Mavericks mondhatni tökéletes volt, amikor kijött az első nagyobb frissítés, tényleg jól működött, nem akadt nem voltak vele problémák, de mióta a Yosemite-t használom, folyamatosan akad az egész gép és katasztrófa a rendszer. Így azon a véleményem voltam, ha nem is mutatnak be eget rengető újdonságokat, legalább stabilak legyenek az új szoftverek.

iOS 9

ios9_wallpaper_promo

Nem örülök az új betűtípusnak, az egész teljesen fura, bár nem mintha nem szoknám meg szeptemberre, mire megjelenik, de szerintem teljesen felesleges volt bántani ezt. Aztán az egész rendszer még ha béta is, továbbra is akad egy iPhone 6 készüléken, mikor bejön a billentyűzet, mikor elhúzom a csúszkát, vagy éppen keresek valahol. Tudom hogy béta, meg hogy első változat, de tartok attól, hogy megint kiadtak egy olyan rendszert, amit fél évig kell frissíteni, és megint nem lesz jó majd szeptemberben, lesz benne egy rakat hiba továbbra is. Lassan itt a 8.4, ami talán már egy olyan rendszer lesz ami működik rendesen, és szeptemberben az egész kezdődik elölről az iOS 9-cel, így az első béta alapján.

Mindenesetre az iOS 9 nem olyan rossz, érdekes újdonságok vannak benne, tetszik a kereső, tetszik, hogy lényegében nem akartak változtatni a rendszeren, csak belerakni egy rakat apróságot. Legyen ez, de legyen stabil. Az iOS 9-ről itt írtunk bővebben.

OS X El Capitan

Na itt vártam a legtöbbet az Apple-től, mivel a Yosemite számomra katasztrófa. Még egy 15 colos rMBP-n is akad, nem működik megfelelően, pedig itt aztán van hardver. Nyilván én használom sok dologra a gépet… A Mavericks ilyen szempontból számomra tökéletes rendszer volt, de a Yosemite designfrissítésével teljesen lerombolták az egészet. Remélem az új “kapitány” ezt orvosolja és szeptemberre egy Mavericks-minőségű rendszert kaphatunk majd. Itt sem érdekel semmilyen szoftveres újdonság, főleg az nem, hogy ha éppen nem találom az egeret, akkor mozgassam meg és lám, egyből nagyobb lesz. Legyen stabil, ne kelljen naponta újraindítanom és így tovább…

el_capitan_wallpaper

Egyébként az OS X 10.11 első béta verziója meglepően jó, eddig 1 napja használom és tényleg gyors, stabil. Ha ezt még frissítik és javítják és gyorsítják, akkor egy szavunk nem lehet szeptemberben.

watchOS 2

Az Apple órájáról számtalan cikket írtunk már. A szoftver rengeteg problémával küszködik, arról nem beszélve, hogy eddig a fejlesztők sem tudtak érdemben megfelelő alkalmazást írni rá SDK hiányában. Ez most megváltozott a watchOS 2-vel, végre a fejlesztők is használhatják az óra hardverelemeit. A keynote-on egyébként leginkább erre voltam kíváncsi, hogy tényleg milyen újdonságokkal érkezik a watchOS 2.0 és talán csak egy picit csalódtam. Több óraszámlapot vártam, vagy esetleg több dolgot, de mindenképp azt, hogy a fejlesztők elérhessenek mindent, amit végül meg is kaptam.

Screen Shot 2015-06-08 at 21.51.20

Innentől kezdve kizárólag a fejlesztőkön múlik majd, hogy mennyire lesznek kreatívak és milyen alkalmazásokat készítenek majd az órára. A watchOS 2.0 első béta verziója egyébként jelenleg katasztrófa, használhatatlanul bugos, így – mint az iOS 9-nél – remélni tudom csak, hogy rendesen összerakják szeptemberre és nem kell majd várni a 2.1-re hogy érdemben használható is legyen. Ezért ha nem vagy fejlesztő, és így használod is az órádat napi szinten, egyelőre semmiképp sem javaslom, hogy frissíts a watchOS 2 béta verziójára, mert jelenleg nincs semmi lehetőség downgrade-elni.

Apple Music

Tetszett, hogy Tim One More Thing-ként mutatta be ezt. Azonban maga a Music egyelőre nem nyert meg. Egyrészt az Apple rettentően elkésett vele. Legalább 3 éve kellett volna bemutatniuk és akkor mindenki előfizet rá. Most viszont, ebben a formában semmi újat nem ad azoknak, akik már használják a Spotify-t, vagy a Deezert, vagy éppen a TIDAL-t. Egyszerűen azon túl, hogy elérjük 10 dollárért havonta az iTunes-ban lévő dalok nagy részét, nekünk nem ad semmi többet. (Jó, kivétel ha valaki Taylor Swift-rajongó, mert akkor a Spotify-jal meg van lőve ugye.)

cloud_fallback_large_2x

A Connect tetszik, az az egyetlen olyan dolog, amiben profi lehet az Apple, hogy a rajongókat összehozza a zenészekkel, ezt profin meg tudná csinálni, Facebook szintűre. (Bár ki tudja, mert ugye annak idején az iTunes Ping végül “elmúlt”.) De maga a streaming szolgáltatás egyáltalán nem újdonság, a lejátszási listák sem, mindent megkapunk a Spotify-ban, és a listák mennyisége pedig egyértelműen a Spotify felé húz.

Míg az elején az iTunes-ból hallgattam zenét, az elmúlt 3 évben átálltam Spotify-ban a lejátszási listákba, így nem is igazán tudom elképzelni, hogy az Apple Music ki tudna robbantani ebből. Nyilván ki fogom próbálni, de meg vagyok elégedve az itthon jelenleg amúgy is olcsóbb Spotify-jal. Szerintem itt az Apple már nem képes a világot megváltani, de talán nem is kell neki. Csak egy lesz a többi közül, még az iPodot is kidobták az Apple oldaláról, már nincs ott a menüpont. Lépnek, ez rendben van, de a streaming szolgáltatásban már nagyon elkéstek.

Nektek mi a véleményetek az idei WWDC nyitó keynote-járól és a bejelentésekről?

Olvasd el a hozzászólásokat is

23 Comments

  1. Én nem vártam hatalmas frissítést. Nincs is rá szükség, szerintem inkább legyen a rendszer stabil. Kicsit sajnálom, hogy nincs új Apple tv, de még mindig jobb ez mint ha kiadtak volna egy olyan eszközt mint a watch. Inkább fejlesszék még
    maga a Keynote borzalmasan unalmas volt, de persze ez csak az egyéni véleményem…

  2. ki mit vár egy ilyen eseménytől 🙂 a saját dolga … ezzel úgy is mindig csak elégedetlen lehet az ember ha a saját álmait akarja viszont látni … én személy szerint egy híváselutasításra alkalmas gombot vártam 🙂 és egy olyan funkciót, ami átdobja (átirányítja) egy másik telóra, ha éppen beszélek valakivel … de ezekre gondolom feleslegesen várok 🙂

  3. Semmi extra nem tortént… legalább az eladási számokat benyoghette volna az Apple El capitan-ja. 😀

  4. Nekem tetszenek az iOS9 újdonságai. Plusz bízom abban, hogy a motorháztető alatt reszelgették a rendszert.
    Az Apple Musicról meg annyit, hogy már lemondtam a Spotify Premiumot. 30-áig jó lesz az ingyenes verzió, utána meg 3 hónapig ott lesz az ingyenes Apple Music. Utána majd meglátjuk. Mondjuk – rendszerbe integrált app lévén – azt várom tőle, hogy sokkal megbízhetóbban fog működni, mint a Spotify.

  5. Én egy kicsit csalódtam az idei WWDC-ben mert az iOS 9 nekem nem hozott sok újdonságot. Az El Capitan…ne is beszéljünk róla, én ebben csalódtam a legtöbbet. Az Apple Music engem nagyon érdekelne…ha nem lenne a Spotify itthon olcsóbb ennél. iOS 9 nekem felvan rakva a telómra (i5s) és pl nem működik a notes egyszercsak kifagy és vége de már kiváncsi vagyok a beta 2-re mert nekem ez még elég instabil. Az Apple TV-re nem is számítottam mert ha frissítenek sztem egy újabb készüléket is bemutatnak nem csak software-t amit általában szeptemberben szoktak bemutatni. Bocs a terjedelem miatt itt gyors leírtam amit gondolok.

  6. vissza térni bármrlyik ios-re, na én ezt hiányolom az ios 7 óta.

  7. @aggressor: ilyen szinte 100%, hogy nem lesz.

  8. A keynote végén milyen zene ment?

  9. @scarabeus: a csavard fel a szőnyeget xD 😀

  10. @scarabeus: Amúgy meg a The Weeknd – Can’t Feel My Face

  11. El capitan beta milyen amúgy ?:)

  12. Hát üdv! Mindenek előtt a cikk hangulata nekem csalódást sugároz. Én csak az iOS-ről tudok nyilatkozni, ami nekem csalódás lett, amióta kiadták az iOS8-at. Amit nagyon nem értek: Itt van ez a rengeteg BÉTA tesztelő az egész világon, akik állítólag azért vannak, hogy teszteljék az Apple programozóit és a hibákat jelezzék feléjük, amit állítólag ki is javítanak, vagy nem. És aztán kiadnak egy új verziót és csak a problémákat olvasom itt, ezen a blogon. Én nem azt kívánom, hogy tökéleteses legyen egy szoftver, mert olyan nincs. Én fel sem fogom, hogy hogy fordulhat elő egy verzió kiadásánál, hogy valaki azt mondja, hogy most elűnt ez, de a másiknál nem, aztán az egyiknél az akku gyorsabban merül, a másiknál meg nem, az egyiknél akadozik, a másiknál meg nem. Pedig mindegyikük ugyanazt a telefont frissítette, amit használtak az előző verzióval. Az én problémámat már meg sem merem említeni, de ugyanolyan rossz a mai napig is. Pedig már több mint egy év telt el és semmit nem javítottak rajta. Most olvasom, hogy a 4S-re is kiadják az iOS9-et. Te jó ég, már nem is tudom, mit gondoljak. Fog működni a 9-cel a 4S? 😀 Az mind nagyon szép, hogy ezen a WWDC-n mindenki széles szájjal mosolygott, hogy milyen happy lesz minden. Csak az a probléma, hogy a tapasztalat nem ezt mutatja. Nekem is számtalanszor előfordul a telefonon, hogy fogja magát az app és kilép belőle, pedig ezt korábban nem csinálta. Meg olyat is csinál, hogyha már 4 oldalon van app és az utolsón állok és megnyomom a “home” gombot, akadozva ugrál az első oldalra. Ez ennyire extra funkció lenne, hogy ennek akadozni kell? Pedig a telefonon a 8-ból 3,5GB szabad hely van. Erre azért nem mondanám, hogy tele van. A memóriája folyamatosan 90% körül van, pedig már mindent kikapcsoltam rajta, amit lehet. Azért ez elég vicces. Az androidot állandóan kritizálják, hogy ilyen meg olyan rossz. És ez mennyivel jobb? Arra miért nem adnak ki 3 havonta új verziót? Vagy kiadnak? Ez költői volt. Lehet ám fényezni az Apple-t, hogy ilyen meg olyan csillivilli. Na és? Felőlem körte is lehet rajta kukaccal, de működjön. Sok sikert mindenkinek a telefonjához, meg minden, ami Apple. A remény hal meg utoljára.

  13. Makomano Respect

  14. Makimano: jogos a felvetésed, nekem is vannak kétségeim az IOS jövőjével kapcsolatban, de majd meglátjuk. Annyi felesleges funkcióval fogják megtömni a rendszert hogy egyre instabilabb, ram éhesebb lesz. Pedig tanulhatnának samutol, mert eddig az volt a lag city, mostmeg kiadtak egy olyan telefont egy olyan rendszerrel amin az ujságírok csak pislogtak.(s6) beszarás a kamerája, lag mentes ,40% át a gyári alkalmazásoknak kiszórták. Nem fényezem, de kb 30 review olvastam, és brutális jónak írják.Mégis a légyege a mondókámnak az hogy nem mindenféle kereső funkcióval kellene megszórni az iPhone-t, meg gyorsabb siri(tegye fel a kezét aki otthon magyarországon használja) , hanem minnél stabilabb rendszert összehozni. Nem itélkezek, mert IOS 9 et még nincs abba a stádiumba hogy megítéljük. De ha több millió felhasználó küld visszajelzést bugokrol akkor tessék öket javítani, és egy komoly, rendszert összehozni. Mert lehet mondani hogy siri 40% al pontosabb és gyorsabb lett ios9 alatt, de a keynote on is beszart egyszer. Ok a windows 98 is befosott kékhalállal. xD Nem akkora kaland, android is befosik, nincs tökéletes rendszer, nem is lesz. De aki apple terméket vesz az elvárja hogy egy stabil, élvezhető!!! rendszert kapjon kézbe. Van már olyan hosszú az irományom mint a tiéd? 😀 Teljesen igazad van abban amit leírtál. Respect 😉

  15. @AppleFan: “tegye fel a kezét aki otthon magyarországon használja”
    az Apple-nek még mindig nem hazánk a célországa. ergo ezt kár emlegetni bármi kapcsán. nem mi vagyunk, és nem is mi leszünk a számukra fontos. (megnézem majd, mennyiben változik ez a vélekedés, ha magyarul is megtanul az utasításvezérlés része, a magyar nyelvű diktálást meg már elég sokan használják kocsiban mondjuk.)

  16. @AppleFan: Köszi! 🙂

  17. Igaz, majd kiderül. 🙂

  18. … Fű sok okosságot 🙂 és sok okoskodásnak tűnő dolgot olvastam 🙂 … A jövőre nézve csak annyit jegyeznék meg, hogy ha az emlékezetem nem csal 🙂 akkor most kapott új főnököt a szoftver fejlesztés részleg is 🙂

  19. Mi a magyar megfelelője a cikk címében említett “keynote” szónak?
    Nekem valahogy elég “furcsán” hangzik, ez a “kíjnóttyáról” szó, meg az is, hogy egy magyar mondatban félig magyarul félig angolul beszélnek, akik úgy érzik. Egyébként ez nagyon jellemző a magyar mentalitásra, csak tessék jól megfigyelni. Mondjuk a tv tele van ilyenekkel. Ezt a bejegyzést nem rosszindulatból írom, nem kell félreérteni. Miért nem lehet ennek egy magyar megfelelőjét találni és úgy leírni? Nem lenne szebb?

  20. @makimano: “Miért nem lehet ennek egy magyar megfelelőjét találni és úgy leírni? Nem lenne szebb?”
    “Mi a magyar megfelelője a cikk címében említett “keynote” szónak?”
    a keynote alapján mindenki pontosan tudja, miről van szó. de látod, te sem tudsz akkor megfelelő magyar szót rá. épp ezért maradt az eredeti angol.

  21. @Jadeye: sok sikert

  22. keynote:

    Mint főnév:
    alaphang
    hangnem
    hangulat
    vezérgondolat

    keynote mint ige:
    megadja az alaphangját vminek

    keynote:

    alapeszme
    alapelgondolás

    Szerintem szavazzunk 😀

  23. @makimano:
    Nem, nem lenne szebb. Ennek ez a neve. Ezt nem kell lefordítani, mindenki tudja, hogy ezt az eseményt így hívják.


Add a Comment