Számok: 1 millió alkalmazás az App Store-ban, 74%-os iOS 7 penetráció

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

1 millió alkalmazás az App Store-ban

Pár évvel ezelőtt még a legelvetemültebb Apple-hívők sem gondolták, hogy az App Store ennyire sikeres lesz, és a Google Play áruházzal lefedik a piac jelentős részét.

App-Store

Pedig nem így indult a történet. Az App Store az iPhone megjelenése után csak 1 évvel, 2008 nyarán nyitotta meg kapuit az iPhoneOS 2.0 megjelenésével. Az Apple terveiben nem szerepelt egy újszerű bolt nyitása. Állítólag Steve Jobs-t az győzte meg, hogy a jailbreakelt készülékekre már elérhetőek voltak harmadik fél által készített natív alkalmazások, amelyek hamar nagy népszerűségre tettek szert, ezért fantáziát látott a bolt megnyitásában. Az indulás után egyre népszerűbb lett az áruház, egyre többen kaptak rá az iPhone-programozásra, exponenciálisan nőtt az appok száma.

A cég az októberi iPad-bemutatón már megszellőztette, hogy 1 millió alkalmazás található az App Store-ban, azonban ez a szám akkor még csak enyhe túlzás volt. December elejére jutottunk el odáig, hogy több alkalmazásfigyelő platform szerint az alkalmazások száma valóban átlépte a bűvös egymilliós határt. Ebből az egymillióból több mint 500 ezer iPadre is optimalizálva van, ami más alkalmazásboltokkal összehasonlítva nagyon jó táblagéparányt jelent.

2008 óta 1.45 millió programot hagytak jóvá, de az idők folyamán a fejlesztők saját maguk is eltávolíthatták alkalmazásaikat az Store-ból vagy a szabályok megsértése miatt maga az Apple törölte azokat. Az 5 év alatt az Apple 13 milliárd dollárt fizetett ki a fejlesztőknek az eladások után. A jövedelem megosztási szabályok a kezdetek óta nem változtak. A cég a bevétel 70%-át odaadja a fejlesztőknek, 30%-ot megtart magának költségei fedezésére.

A letöltések száma is igen dinamikusan nő. Idén májusban elérte az 50 milliárdot, amit egy 10 ezer dolláros iTunes Gift Card ajándékozásával ünnepelt a cég. A letöltések száma mára meghaladta a 60 milliárdot. Következő mérföldkő a 100 milliárdos letöltés lesz, ami jövő év végére várható.

Már 74%-on az iOS 7 penetrációja

Az iOS 7 nyáron megjelent első béta változatát sokan fanyalgással fogadták, egyáltalán nem voltak elragadtatva tőle. Azóta sokat változott a kép. A hivatalos verzió szeptemberben jelent meg, és annyian ugrottak rá, hogy az Apple szerverei alig bírták a rengeteg aktiválási kérelmet teljesíteni.

Manapság már ott tartunk, hogy a használatban lévő eszközök között az iOS 7 a készülékek 74%-ára van feltelepítve. Ez röpke három hónap alatt rendkívül nagy arány. A maradékból 22% az iOS 6 (ezek jó része jailbreakelt készülék), 4% pedig egyéb verzió.

iospercentage

Összehasonlításképpen elég megnézni a rivális Android utolsó, 4.4-es KitKat becenevű verzióját, amit a készülékek mindössze 1.1 %-a futtat

androidpercent

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Androidnál azért más a frissítési struktúra, mint az Apple eszközeinél. A droidos készülékek csak nagy ritkán látnak szoftverfrissítést, ennek oka sokszor a gyártók vagy a szolgáltatók oldalán keresendő.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Már megint ez az iofos7 hipe. Rengetegen visszaraknák ha tehetnék. Valószínű hogy ha vissza lehetne rakni megint több lenne az ios 6-os felhasználó. Az közeli ismerőseim között kb15-20 iphone-al rendelkező van abból 1 vagy 2 nem rakná vissza de azok is csak azért mert nekik min1.

  2. Soha többet iOS6.
    Nem azt mondom,hogy ez tökéletes,fényévekkel jobb.
    Az egy fapados vmi ehhez képest.:)
    Mondom ezt úgy,hogy marhára hiányzik a zephyr meg ,hogy testreszabható lenne a control center.
    7.1beta2-t használok és i5-ön is olyat gyorsult,hogy csak pislogok,pedig eddig se volt rá panasz!

  3. én bőven elvagyok az ios7-tel. kb a kinézete változott meg. minden más szinte maradt ugyan az. ezen nem értem mit kell kiakadni. megjelenés előtt már agyon videotesztelték az oprendszert a yútúbon, szóval mindenki tudhatta, hogy mire számíthat, ha frissít. innentől kezdve csak magadat okolhatod, ha feltetted.

  4. Ez a 74 százalék számomra azt jelenti, hogy az Apple régi iPhonjai már régen tönkrementek, és hogy az Applenek nincsenek új alsókategóriás modelljei, amiken az új verziók nem futnának el. Természetesen a gyengébb hardveren is elfutó 4.4-es Android homogenizálja az ő mezőnyüket is. Vagyis a grafikonokra 2 év múlva érdemes visszatérni, vagy ha Applenek is lesznek alsókategóriás modelljei. A később induló Google alkalmazás bolt pedig már átlépte a cikk elején közölt határt.

  5. Ez a 74 százalék számomra azt jelenti, hogy az Apple régi iPhonjai már régen tönkrementek, és hogy az Applenek nincsenek új alsókategóriás modelljei, amiken az új verziók nem futnának el. Természetesen a gyengébb hardveren is elfutó 4.4-es Android homogenizálja az ő mezőnyüket is. Vagyis a grafikonokra 2 év múlva érdemes visszatérni.

  6. Ez a 74 százalék számomra azt jelenti, hogy az Apple régi iPhonjai már régen tönkrementek, és hogy az Applenek nincsenek új alsókategóriás modelljei, amiken az új verziók nem futnának el. Természetesen a gyengébb hardveren is elfutó 4.4 homogenizálja az ő mezőnyüket is. Vagyis a grafikonokra 2 év múlva érdemes visszatérni.

  7. @xnotimeforlovex poslogj egy kicsit kevesebbet mert lassabb! Azért mert azt az érzést kelti az nem azt jelenti hogy gyorsabb. Tesztek bizonyítják hogy lassabb az ios 7 mint a 6. Én magam is teszteltem és nálam is lassabb a 7 pedig tiszta telepítést csináltam a 6 meg egy használt tendszer ami azóta van fent mióta a telefon meg lett véve. De egyértelmű is hisz több erőforrást zabál ezért akad i4- en. Ennyit a gyorsaságáról vagy inkàbb a lassúságáról.

  8. Ez azért 74%, mert aki már felrakta, annak nincs visszaút…..Talán kellene egy olyan grafikon is amin azt mutatják meg, hogy ebből a 74%-ból mennyien akarnák visszatenni az iOS6-ot. Szerintem maguk is megdöbbennének az adatokon…..
    Az meg hogy ki, és miért rakta fel, hááát….Volna erről mit beszélni! Mondjuk az okostojások az elejétől kezdve el voltak ájulva tőle, itt a fórumon is. Áradoztak róla, így késztetve a hezitálókat a kipróbálásra. Aztán jöttek laggolások, meg az akksi zabálás,meg a szájhúzkodás, hogy “ez nem is olyan borzasztóan jó”, “meg nem tetszik a dizájn” de akkor már sokunknak fent volt. Nagyon sokan azt sem tudták, hogy egy kis ideig vissza is lehetett tenni az iOS6-ot. Azóta ezt a lehetőséget is megszüntette az Apple(külön tapsvihar neki ezért 🙁 ). Így kell kérem statisztikát kreálni, és azután éljeneztetni magunkat, hogy milyen jól csináltunk mindent…..Hát tényleg……kapják be!

  9. Nem tudom mit fanyalognak itt egyesek
    Ezerszer használhatóbb rendszer a 7 mint a 6 volt
    Akiknek i4en akad őket megértem,de a többi csak a megszokás miatt hisztizik
    Ha egy újdonsült ipad vagy iphone tulajt megkérnénk hogy hasonlítsa őket össze,biztos hogy azt mondaná az ios7 a jobb

  10. @noanme944 nem a megszokásról van szó. Az ios 7 kinézete egy 5ft-os telefon érzetét kelti ezzel a butított kinézettel. Egy prémium külső gagyi belsővel. Az én véleményem az hogy azért butították így le így hogy "minden" készüléken fusson. Bár én szerintem az újitások egy sapka sz@rt nem érnek. Ráadásúl az alsó menü elemeit a felsőbe is bele lehetett volna rakni.

  11. @Cooltib: eszembe jut az, amikor azon ment a fanyalgás, hogy az iOS 6 mennyire unalmas már, meg a többi. most lett egy drasztikus változás, amiről már a WWDC és az első beta óta folyamatosan voltak cikkek. a beta-t fel lehetett tenni úgy, hogy DFU-ban vissza tudtad tenni a hivatalos megjelenés után is még napokig az iOS 6-ot bármely készülékre, mert az Apple aláírta. tehát a legújabb készülékek kivételével minden esetben megvolt a lehetőség a visszatáncolásra. aki erről a lehetőségről lemaradt, az iPhone 4 esetén még SHSH-val megoldhatja most is, de egyébként ez van. akinek meg új készüléke van, ami már eleve iOS 7-tel érkezett, ott jelenleg a kinézet megszokása maradt csak, amíg nincs jailbreak.

  12. Tesom telefonjan (iPhone 4S) iOS 7 van es az en iPhone 3Gs (iOS 6) em gyorsabb minta a 4S pedig az en 3Gs emen tobb alkalmazas van mint a 4S en!!!!! a 4S en nem fut az Angry Birds GO nem is fut rajta!!!!!!!!

  13. Az én 4-emen is 7.1 beta 1 van és villámgyors a 7.0.x-hez képest, de nem hinném, hogy ez pusztán annak köszönhető, hogy beta. Anno a 6.x beta és a 7.0 beta sem volt gyorsabb a végleges változatokhoz képest….legalábbis nálam. Szóval szerintem most majd a 7 sebessége miatt nyavajgók is fellélegezhetnek. A design pedig már kellett, hogy ilyen legyen. Talán kicsit sok a fehér, de ennyi baj legyen. Néhányan kb. úgy rinyálnak a 7 dolgai miatt, mint ha egy 100 éves one touch easy-t kellene használniuk. Én nem Angry birds-re használom, hanem munkára…ennek fényében mondom, hogy abszolút alkalmas a rendszer arra, amit elvárok tőle. Persze más kérdés, hogy ki mire akarja használni az iPhone-t 🙂

  14. @scania460 Ne viccelj már, 4S-en simán fut a GO!
    Egyébként meg fényévekkel jobb a 7, mint a 6 vagy a többi! Mindenki utálja, raknátok vissza a régit.
    Akkor most tegyük fel a kérdést: Miért használnak ezek az emberek iPhone-t, ha nem tetszik nekik?

  15. @Cooltib:
    Magasról teszek a youtubos speedtest videókra!
    Nekem az a lényeg,hogy nálam hogyan működik!
    Ha mondom,hogy gyorsabb akkor gyorsabb és az akksi egy fikarcnyival sem merül gyorsabban!
    A haver i4en is rettentő sokat gyorsult,sokkal jobban pörög,mint akár 6.1.3.al,pedig azon laggolt csak igazán.Majd meglátjuk mit dob a publikus verzió,de eddig jó.Sms-nél,vagy úgy általában a gépelés is nagyon frankó.

  16. Gondolom én is beletartozom a körbe, de részemről ez nem fanatizmus, hanem elégedettség. A mai napig is rendszeresen van dolgom Android, Symbian és Windows rendszerekkel is, mivel a családom és barátaim körében sokaknak vannak ilyen eszközeik és sokszor meg is kérnek, hogy tartsam karban őket és csináljak meg rajtuk ezt-azt, amihez nem értenek. Ezenkívül én is hosszas hónapokig, évekig voltam tulajdonosa ilyen eszközöknek, melyeketől elvártam volna azt az összhangot és kezelhetőséget, amit az Apple eszközöktől…de hiába. Persze mindenféle hack-el és modokkal ez megoldható, de úgy vagyok vele, hogy minek szenvednék ilyenekkel, amikor van egy komplett termékpaletta, ahol ez nem szükségeltetik. Nem akarok rendszeresen hibaüzenetek, összeomlások, fagyások és kék halálok körében élni és azon görcsölni, hogy ugyan mikor hagy már megint cserben az adott rendszer. És hidd el, hogy a Commodore 64-től kezdve a legmodernebb PC-kig és a 20.000 Ft-ostól a 160.000 Ft-os telefonokig minden megfordult már a birtokomban gyerekkorom óta. Én mindennek megadom a sokadik esélyt és el is ismerem, ha valami jó valamiben. Ugyanígy azt sem tagadom le, ha az Apple bakizik, mert volt már ilyen párszor. De bárcsak máshol lenne ennyi botlás…semmivel nem lenne gondom 🙂 Úgyhogy ez nem fanatizmus és nem a hype miatt írom amit írok. Ha valamit profinak találok, akkor az a személyes tapasztalataim miatt van úgy, nem pedig azért mert szólt a menő haver a kocsmában, hogy "mostantól az iPhone menő, azt kell venni"!

  17. iPodKr-nak van igaza.Miért is használnak iPhone-t ezek az emberek?Van másik platform,lehet váltani. Aztán majd az is ugyanúgy elégedettlenséget vált ki belőlük.
    Ez sem tökéletes,ahogy a többi sem,de számomra még mindig a legélhetőbb rendszer.

  18. @xnotimeforlovex te vagy a megmondoja mindennek? Képzeld azért használok iphone-t mert ezt vettem meg mert mikor megvettem még jó volt. Nem úgy nézett ki mint egy 5ft-os telefon. Persze mondhatjátok hogy akkor minek kellett váltani ios7-re. Mert nem lógok a neten egyfolytában és nem követtem az ios fejlődését és mikor megkérdezték hogy én nem e váltok akkor megnéztem a neten és azt olvastam hogy vissza lehet rakni (nem a beta-ról volt szó!). De nem lehetett. Na ezért vagyok mérges és ezért nem értem minek kell úgy védeni egy tetű multi céget aki nem érted van vagy értem hanem a profitért. Nagyon sok embert megetettek eztel a dizájnnak nevezett fossal és sokan be is hódoltak. Aki azt mondja hogy szebb annak elég komoly gondok vannak a szépérzékével. Egy kidolgozatlan hányás az egész. Annó win xp-re szebb ikonokat csináltam. Pedig az nem ma volt. Bocsánat hogy a szeretett apple-t megbántom a véleményemmel, de ők ugyan úgy szarnak rám mint rátok is. Csak fel kell csapni az apple történelmét és látszik egy két szégyenfolt benne ami tisztán alátámassza a mondókám. Az ilyen húzásuk miatt mint az hogy nem lehet régebbi ios-t felrakni az ilyenek miatt veszti el a támogatást köztük az enyémet is mert biztosan nem veszek többé iphone-t. Biztosan lesz majd használható méretű androidos is addig meg kibírom.

  19. @remsonique: Ne egy készülékre (vagy márkára) korlátozd le az Androidot. Az nem ad teljes képet. Nekem is volt Samsungom, de soha többé nem lesz…..Most is van mindkét op.rendszeres készülékem, és amíg az egyiktől fanyalgok mostanában (4S), addig a másikkal nagyon jól megvagyok (LG G2). Soha semmi gondom nem volt vele, az akksija 2-3 napot bír normál( napi 1-2 óra telefon, folyamatos szinkron, otthon Wi-Fi) használat mellett, és -akármilyen hihetetlen lesz számodra- eddig nem találkoztam fagyással, laggolással. És nincs semmi mókolás, vagy hack. Ellenben a 4s-em készenlétben sem bír 3 napot, pedig idén cseréltettem benne akksit. Nekem a stílusa a iOS 7-nek nem tetszik. Ami most van, az nem nagyon jön be. Behányok ettől a Windovs utánzattól…És ráadásul az igazán hasznos fejlesztéseket persze nem kapta meg, bármit is mondotok! Sokkal jobban tetszett az előző verziója, és nem azért, mert nem akarok fizetni a programokért. Nagyon sok VALÓDI fejlesztésért pénzt adtam a Cydiából, ami használhatóvá tette a készüléket, számomra. Ez most mind ugrott, mert nincs Jailbreak jelen pillanatig. Ennyi. Persze visszacsinálni már nem lehet! Ezért vettem anno 210E-ért (nem elírtam, ez egy 64GB-os verzió abból az időből, amikor ez volt a csúcs). Legalább vissza lehetne rakni, de ennek a lehetőségét is elb*szta a “szent” Apple…

  20. @Cooltib: hivatalosan gyakorlatilag sosem lehetett visszatenni korábbi iOS-verziót. összesen akkor sikerül, ha az Apple hivatalosan aláírja az adott verziót. az iOS 7 megjelenésének hétvégéje alatt emiatt lehetett visszatenni, mert az Apple (valószínűleg szándékosan) nyitva tartotta az iOS 6 aláírási ablakát. utána, hogy ez bezárult, már nem lehet visszatenni a legtöbb esetben, kizárólag iPhone 4 esetén, de ott is csak akkor, ha van mentve megfelelő SHSH az iOS 6 valamely verziójához. ez gyakorlatilag az iPhone 3GS és az SHSH-k bevezetése, tehát évek óta így van: ha frissítesz, a legtöbb esetben nincs visszaút. az iOS 7-tel ilyen tekintetben semmi nem változott.

    erről bővebben: https://szifon.com/2013/04/01/gyakori-kerdesek-az-aktualis-ios-verzional-regebbi-firmware-visszaallitasa/

  21. De tényleg miért nem lehet újratemni a 6- ot???
    Nem is értem mi lehet az akadálya? Valamilyen szinten korlátozzák a felhasználót érthetetlen módon, pedig "annyira profi itt minden"… Vagy?

  22. @hammerjoe: tiszteletben tartom a véleményedet és az is nyilvánvaló, hogy mind a ketten másként tekintünk az eszközeinkre és arra amit képviselnek (a jó és rossz tulajdonságokat is beleértve). Bár az nem teljesen világos számomra, hogy miért szidják azok az Apple-t, akik használják. Én hosszú évek óta ugyanazt kapom tőlük, semmi sem változott, csupán bevezettek néhány szigorítást, de egyszer sem éreztem, hogy ezzel akadályoznának a gördülékeny ügyintézésben. Egyébként a droidokat (ahogyan a fentebbi kommentben is írom) nem korlátozom le Samuékra. Nekem is megvan a favoritom droidban, ami ha nem az a márka lenne ami, akkor rommá verné a Samsungot. Titkon szurkolok is nekik 🙂 Viszont sajnos még így sem tudtam meggyőzni magam arról, hogy nekem a konkurens rendszerek közül bármelyik is azt adná, amit várok. De hát mind mások vagyunk….a baj nem is ezzel van, hanem ezzel az undorító szitkozódással egy olyan fórumon, ahol kultúráltan meg lehetne beszélni azt ami itt megjelenik, de ehelyett…..Magyarország, én így szeretlek! Hammerjoe…ez nem neked szól…vegye magára az, akire rá fér.

  23. @Cooltib
    Sztem a saját véleményemet mondtam el,arról meg végképp nem én tehetek,ha te elégedetlen vagy!
    Nekem tetszik az iOS7 és nem váltanék vissza még akkor sem,ha erre lenne mód.
    Jah és nem az Apple-t védtem.Írtam,hogy ez sem tökéletes rendszer,ahogy semmelyik másik sem az csak nekem ez a leghasználhatóbb.
    Nem vagyok én megmondóember csak egy mezei user,aki elmondta a véleményét!

  24. @remsonique még jó hogy fel vagyok háborodva hamár 160ezret kiadok érte akkor egy frissítéssel ne legyen már gagyibb! Azért vettem meg mert akkor abban az állapotában tetszett amit meg most látok attól hánynom kell. Amúgy meg szégyelhetnéd magad hogy a saját szülőhazádat lenézed. A tetű multicéget meg úgy véded mintha a tied lenne.

  25. @xnotimeforlovex "Miért is használnak iPhone-t ezek az emberek?" Emlékszel még erre a hozzászólásodra? Na ezért irtam. Ha elolvasod az előző hozzászólásom akkor rájössz.

  26. @Cooltib: eszem ágában sincs szégyellnem magam. Az a "tetű multi" legalább segít a dolgaim könnyebb elintézésében…ellentétben a feleslegesen háborgó jó magyar emberekkel, akiknek az örök elégedetlenség a jelmondatuk. Hidd el, hogy ez pont olyan nekem, mint neked az iPhone…amikor tinédzser voltam még egész jól működött minden…de pár éve volt egy szoftverfrissítés és azóta gagyi hatású lett az egész! Na de ennyit erről…a hazai közéletet már végkép nem egy Apple portálon fogom megbeszélni. Senki sem ezért jön ide, amint azt már írtam.

  27. @Cooltib
    Már csak azt nem értem,ha ennyire nem tetszik és elégedetlen vagy vele miért nem váltasz?hm??
    Vki netán pisztolyt szegez a fejednek?

  28. @remsonique én tiszeségesen dolgozom és elvárom ha valamiért többet fizetek mert megbízom benne akkor ne bassza át a fejem. De ha már megtette legalább orvosolja. Értem ezalatt hogyengedje meg hogy válaszhassak az ios 6 és 7 között mert ez számomra nem előrelépés volt hanem kettőt hátra.

  29. @xnotimeforlovex ezt is leírtam de leírom megint azért mert nincs használható méretben hasonló hardverrel rendelkező konkurens készülék de amint lesz az biztos hogy váltok.

  30. Szerintem az ios 7 is nagyon jo lesz amikor lesz raita egy Cydia es bene a ios6 back 😀 😀
    Amugy volt a iPhone4 e men ios 7 nem a legroszabb igaz en az iphone 4 et csak JB nek hasznalom felteszem ra a programokat testelem es szemelyreszabom a telomat 😀 😀 Viszont semi se lesz jobb egy Cydia-s iPhone nal igyen az oszes ipa sot meg egyedi telod van aki latja aen telomat egybol felismeri hogy az enyem csak szegeny 4 es mar nem birja a sok Cydia progit :(( :((

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!