fbpx Skip to content

Még egy hónap sem telt el egészen azóta, hogy az Apple nyilvánosan is kiadta az iOS 7-et, amely jelenleg az iPhone-ok, iPadek és iPod touch-ok már 71%-án fut. Kétségtelenül az iOS 7 az eddigi leggyorsabban elterjedt iOS frissítés, amit valaha az Apple közzétett.

ios7_2_big

Összehasonlításképp tavaly az iOS 6-nak 30 napba telt, hogy elérje a 61%-os arányt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az iOS 7 az eddigi talán legnagyobb frissítés, nem csak tudásban, de kinézetben is, mióta az Apple megalkotta az iOS rendszert. Ezek után nem csoda, hogy a felhasználók alig bírták kivárni, hogy kipróbálhassák.

Screen-Shot-2013-10-15-at-14.48.51

Ez az óriási frissítési arány akkor válik csak igazán izgalmassá és lenyűgözővé, ha más operációs rendszerek átszokásainak arányával is összehasonlítjuk. Például a Windows 7 még mindig csak az 50%-os arányt érte el, noha már 4 éve megjelent, vagy a mobil platformon példaként említhetjük az Android Jelly Bean-t, ami ebben a  hónapban érte el a 48.6%-ot, miután már több, mint egy éve bejelentették.

IMG_3937

Az Apple hivatalosan még nem erősítette meg az iOS 7-et futtató eszközök számát, de a Mixpanel adatai szerint a jelenlegi 350 millió eszközből 250 millió az iOS legfrisebb verzióját futtatja.

Korábban már többször is megkérdeztünk titeket, mit szóltok az iOS 7-hez. Az első kérdést rögtön a keynote után tettük fel:

[poll id=”101″]

Másodjára pedig augusztusban kérdeztünk rá, mit szóltok hozzá, amikor egy felmérés szerint az embereknek már jobban tetszik az iOS 7, mint az iOS 6:

[poll id=”106″]

Most pedig azt kérdeznénk meg, jelenleg mi a helyzet:

[poll id=”133″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

71 Comments

  1. Már nem azért, de úgy egyszerű a számokkal dobálózni (Az Apple részéről), hogy ez a szar automatikusan letöltődik, és mivel a felhasználó nem akarja, hogy 3 giga helye elvesszen (amennyit lefoglal az ios 7 a telepítés előtt), kénytelen frissíteni. 🙂

  2. @Jamye: nem vagy kénytelen frissíteni. az tényleg zavaró, hogy magától letöltődik, de ha elviseled, hogy foglalja a helyet, vagy időnként törlöd az összes adatot és beállítást a készülékről (majd visszaállítod backupból), akkor ideig-óráig még az így elvesztett helyet is visszakapod, hiába nem elegáns megoldás.

  3. Ma kaptam meg a csere i5-t a Telekomtol es nem volt idom frissiteni es visszatolteni. Jelenleg 6.1.4 van rajta es sirva varom hogy vissza tehessem a 7-et (azert jo latni egy ket regi kedvenc grafikat es megoldast:D) bar kicsit gordulekenyebbnek erzem a 6-ost. Nyilvan mert a 7-ben vannak meg bugok es hat az iOS 6 az 5-hoz keszult, de akkor is. VAROM A DELUTANT.

  4. Aha eddig az emberek kb 30% vagy visszacsinálná vagy borzalmasnak tartja.
    Ez ám a siker. Végre egy valósághoz közel álló adat.
    Automatikusan frissül hogy jön ide a win7- win8?? Majd ha ott is 1 gombnyomásra tudom frissiteni a 7 -et 8-ra majd akkor kéne összehasonlítani, nem is értem miről beeszélnek ezek.

  5. Hello,

    i4-en más is tapasztalt nagyobb lassulást?
    Appok, zene, net, nekem mind belassult.
    6.1.3-nál ilyen nem volt…
    Amióta a 7 van rajta csak lassabb lett minden.
    Ez javítva lesz? Már az vagyok lehet vissza kell erőszakolnom rá a régit, ha nem javítanak ezen.
    Eddig ilyet nem tapasztaltam még a telefonomon.

  6. @shodan: az iOS NEM frissül automatikusan, minden esetben rá kell nyomnod, ha telepíteni szeretnéd az új verziót. a Windows 7 úgy jön ide, mint operációs rendszer, elvégre az iOS is operációs rendszer, de ez le is van írva az adott mondat elején, és az elterjedtségét nézi a cikk, nem az automatikus frissülés lehetőségét, hiszen az iOS sosem frissül automatikusan. eközben a Windows Update frissítései pedig automatikusan is települhetnek, ha azt beállítod.

    a 30%-ba beletartozik még az összes olyan készülék is, ami nem frissíthető iOS 7-re, mert az nem jelent meg rá, vagy a felhasználó nem frissített bármi egyéb okból.

    @ValiZoltan: a lassulási problémákat, mint eddig szinte bármely esetben, egy tiszta restore szinte minden esetben megoldja, ha a folyamat végén semmiféle backupból nem állítasz vissza semmit, hanem új készülékként állítod be. egyébként ezeket is érdemes megpróbálni: http://szifon.com/2012/12/21/gyakori-kerdesek-mit-tehetunk-ha-furcsa-dolgokat-produkal-a-keszulekunk/

  7. @Jadeye: Itt sajnos nem oldja meg. Két ismerősöm is telepítette a 7-et i4-re és mindketten panaszkodnak. Egyikük nem sokára beruház egy 5s-re, tehát elérte az Apple a célját 😛 jójó, nem volt kötelező frissíteni, de azért i4 esetén megírhatnának egy 6-os szintjére lebutított 7.0.3at, hogy ne akadjon minden.

  8. Akkor nyomok egy restore-t 🙂

  9. @ValiZoltan: szerintem mindenki,, aki azt mondja nem az hazudik. az ikonokat próbáld meg pakolgatni, na ott látod az összeomlást.

    @ValiZoltan:

  10. @Jadeye: de azért néha kell egy restore.. majd akkor írkáljatok ilyen tuti adatokat mikor bármikor vissza lehet térni az előző verzióhoz. meg az új telefonra is választható legyen bármelyik ios.

  11. @Jadeye: miért nem azt tanácsolod tegye vissza az ios 6-ot?

  12. @aggressor: “majd akkor írkáljatok ilyen tuti adatokat mikor bármikor vissza lehet térni az előző verzióhoz”
    ha megírjuk, az a baj, ha nem írjuk meg, akkor meg az. ha később írjuk meg, akkor meg az van emlegetve, hogy későn írtuk meg. tessék, te hogyan oldanád meg az ilyesmit? ez nem a mi statisztikánk, nem miattunk nem lehet visszatenni.

    senki nem kényszerített arra, hogy frissíts. most is bármikor törölheted az “Összes adat és beállítás törlése” opcióval a készüléken a Beállítások / Általános / Visszaállítás alatt az összes adatodat és beállításodat, és nulláról kezd a 6.x a készülékeden – feltéve, hogy jelenleg is még iOS 6 van rajta, és nem jailbreakelt. ennyi, de ezt leírtam fentebb is.

    “miért nem azt tanácsolod tegye vissza az ios 6-ot?”
    mert azt SHSH nélkül nem fogja tudni, illetve bukja az iOS 7-re frissített adatait. ráadásul még SHSH-val is körülményes, pláne, ha jailbreak nélkül akarja valaki megoldani.

    “mindenki,, aki azt mondja nem az hazudik”
    tiszta restore után érdekes módon nagyon sok probléma megoldódik. szerinted mindenki hazudik, akinek tiszta restore után nincs olyan gondja, ami előtte volt?

  13. @b3nz0: az iOS 7-re még egy csomó frissítés ki fog jönni, de például én sem az anno még az 5.0.1 táján az iPhone 4s esetén tapasztalható brutális merülést nem tapasztaltam, sem tiszta restore után az iPhone 4 akadozását iOS 7 esetén. biztos én csinálok valamit másként, de nekem egy tiszta restore után egyetlen készülék sem mutatott olyan tüneteket, amikről itt sokan írnak.

  14. @Jadeye: na látod.. nemlehet választani… ezért nem jó az a grafikon…

  15. @Jadeye: nekem akár mennyi i4 volt a kezemben ios 7-el brutál a lassulás… persze nem minden és nem mindig. na csak próbáld ki mozgasd az ikonokat….

  16. @aggressor: @Jadeye: ezek a lassulások nem… mindig üj készülék ként szoktam a restoret csinálni, mert szerintem is az a tiszta dolog… de ezeket a dolgokat nem javítja.

  17. @aggressor: az első pár napban bárki visszatehette az iOS 6-ot, miközben máskor pár órán belül bezárul az aláírási ablak. hónapokkal előbb, rendszeresen megjelent cikkekből lehetett tájékozódni, vagy feltenni a beta verziókat, tehát volt lehetőség visszatenni. aki nem akarta feltenni, az miért nem tette vissza addig, ameddig lehetett? persze lehet, hogy én vagyok csak olyan, hogy előbb tájékozódom valamiről, és utána, mérlegelve a lehetőségeket és a kockázatokat cselekszem csak.

    mellesleg jusson eszedbe, hogy kezdetben a 4.0 is borzalmas volt az iPhone 3G-n, és noha a 4.2.1 is még mindig lassabb ugyanazon a hardveren, mint mondjuk a 3.1.3, vagy a 2.0, a 4.0-hoz képest elég sokat javítottak rajta. szóval fognak ezen még optimalizálni.

    de továbbra is fenntartom: ha felugrasz egy másik vonatra, nem biztos, hogy lesz lehetőséged visszaszállni az előzőre.

  18. @Jadeye: legyen úgy, hogy optimalizálják… de a visssze lépés nem lehőtőségével nem értek egyet.. de ezután is kell restore, és akkor muszáj az ios 7. állítsa le az apple a jealbreket, mert amiatt nincs vissza lépésre lehetőség. tiltsa la azokat a telefonokot.

  19. i4S-em van. Miutan elerhetove valt az iOS7,masnap reggel feltettem. Nagyon tetszett es tetszik is a mai napig,de a telefonon erzek lassulasokat,laggolast.Nem olyan "szmusz" mint iOS6-al. Remelem az Apple optimalizalja meg a rendszert es javitja az ilyen fajta hianyossagait. Mindent osszevetve,meg igy is,ezzel a laggolassal is, messze jobb,simabb,gyorsabb,felhasznalo baratabb es a legfontosabb,STABILABB mint barmelyik droid. 4 honapja valtottam droidrol Apple-re.Tudom mirol beszelek…

  20. @aggressor: “állítsa le az apple a jealbreket, mert amiatt nincs vissza lépésre lehetőség. tiltsa la azokat a telefonokot.”
    nem a jailbreak miatt nincs downgrade. hivatalosan sosem volt downgrade. az, hogy most valaki a 6.1.2-t akarja a jailbreak miatt visszatenni, az teljesen mindegy, iOS 7-re is lesz jailbreak, mégsem lesz ettől downgrade. ezzel kapcsolatban velem hiába vitázol, inkább írj az Apple-nek, kizárólag ők az illetékesek abban, hogy lehessen downgrade-elni.

    de mondom: ha nem akartad az iOS 7-et, NAPOKIG vissza lehetett tenni az iOS 6-ot, miközben korábban pár óra alatt bezárult az aláírási ablak. ha valaki nem cselekedett időben, az így járt. jó, hogy nem kezd el reklamálni valaki, hogy ő bizony tudta volna lottószámokat, de a lottóhúzás megtörténte után már nem küldhette be a szelvényt. ez ilyen műfaj. amióta az Apple a 3GS-ben bevezette a 3.0-val az SHSH-t, azóta van így, majd jött az APTicket az iPhone 4S-ben, és ennyi. nem újkeletű dolog, nem tudom, miért ért ez bárkit is villámcsapásként, évek óta így van.

  21. Én Jadeye-vel értek egyet! Amióta megjelent az első cikk, hogy lesz ios7, azóta követem nyomon, hogy hol tartanak a fiúk odaát.
    Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne lenne egy két hozzászólás arról, hogy milyen
    gáz, és miért nem lehet visszacsinálni 7-ről 6-ra a rendszert. Nekem 5-ösöm van, rajta ios 6.1.4. Biztos, hogy jó az ios7, nekem speciel nem tetszik a kinézete, de sok remek dolgot hordoz magában. De nem ez a lényeg. A lényeg, hogy VÁROK!!! Türelmesen kivárom azt a pillanatot, amikor már jó lesz,optimalizálva lesz, nem lagol, stb. És áldom az eszemet, hogy nem lettem én is “divetfrissítő”. Ja, és én el is szoktam olvasni, hogy mit is akar csinálni az ITunes, nehogy “automatikusan” frissüljön.

  22. @mobeniart: i 4-en viszont nem… és akinek speciel nem tetszik?

  23. @Jadeye: ssh.. TinyUmbrella 64 bites progi… linketekről letöltötte a pasika… nem indult neki a telepítő win 32 alalmazás írta nekei, de számgép guru.kinlódott szerencsétlen, de mire fel lett világosítva hogy 64 bites win kell hozzá lemaradt.

  24. @aggressor: annak volt több hónapja tájékozódni, és előre mérlegelni, vagy maximum ismerős készülékén megnyomkodni, mielőtt frissít maga is, vagy az első hétvégén visszatehette volna. ez mostmár késő bánat.

    az SSH egy protokoll, amire gondolsz, az az SHSH, de a TinyUmbrella már az iOS 5.0 óta nem tud segíteni az SHSH-k “visszajátszásában”. az iOS 7 megjelenéséről szóló cikkben minden ezzel kapcsolatos részlet le volt írva, az is, hogy még épp lehet downgrade-elni.

    az, hogy valaki nem tud adott alkalmazást futtatni a gépén, teljesen független attól, hogy az első hétvégén bármi nélkül vissza lehetett tenni az iOS 6-ot DFU-ban (a downgrade-hez mindig is DFU kellett!), így lényegtelen is a TinyUmbrella.

    ráadásul SHSH-val is kizárólag csak iPhone 4 esetén lehet csak visszatenni, de ahhoz nem jó a TinyUmbrella, mert nem úgy kell. erről is volt már külön cikk.

  25. @mobeniart: de ha egyszer restoret kell csinálnod olvasgathatod te az itunest, nekem meg i4em van.. kezdetem ios 4-től se az 5-nél sem 6 nál nem volt semmi gond még az aksival sem, hiába panaszkodott a sok wifi vadász..

  26. @aggressor: ha restore-t kell csinálnod, akkor így jártál. ne juss el restore-ig. normál, jailbreak nélküli rendszert nagyon nehéz restore-ba taszítani, addig meg ott van az Összes adat és beállítás törlése opció, ami mindent töröl, és megmarad az aktuális verzió a készüléken, aktiválod, és kész. de ezt már többször írtam.

  27. @Jadeye: ebben igazad van .. de aki nem fríssített eddig és nem is akar… de szüksége lesz egy restore-ra és nincs

  28. Vigyázni kell, hogy ne legyen szükség a restore-ra. Én nem azt állítom,hogy az én módszerem überfrankó, csak azt mondtam, hogy mindenben próbálok körültekintő lenni, és talán ezért nem kellett eddig még soha azon parázson, hogy nehogy restore kelljen, mert jön a mumus ios7.

  29. @aggressor: akkor sokadjára is leírom: nincs szükség restore-ra. ha mindent törölni akarsz a készülékről, erre van az “Összes adat és beállítás törlése” opció a készüléken a Beállítások / Általános / Visszaállítás alatt.

    külön Apple Support cikk is van erről a funkcióról: http://support.apple.com/kb/HT2110?viewlocale=hu_HU

    persze ez nem működik, ha a készüléked jailbreakelt. de ha meg jailbreakelt, akkor meg úgyis lesz mentve SHSH-d, hiszen minden egyes frissítésnél leírtuk, hogy mentsd le, és akkor meg azzal vissza tudod tenni az iPhone 4-re az iOS 6 megfelelő verzióját. arról mi nem tehetünk, ha nem olvasol utána.

  30. Restore

  31. Sziasztok, én 1 éve vagyok csak iPhone 5 tulajdonos, szóval nem vagyok akkora guru. Nekem iOS 6.1.4 van a telómon, de már 1 hete a beállítások appnál van egy piros 1-es, hogy frissítenem kell 7-es iOS-re. Nos nekem még nem kell, szeretném a 6.1.4-et használni. Ez addig ott marad amíg nem frissítek vagy ezzel mit tudok kezdeni, hogy eltűnjön? Nem Jailbreakelt, ott olvastam valami progi kiüti, de ez gyári iOS és nem is akarom Jailbreakelni. Segítsen, aki még a régit használja nem a 7-est, hogy ezt mi okozta. Régen sosem sírt, hogy frissítsem.

  32. @Jadeye: pl nem lehet fenyképezni, elszáll a funkció akkor sincs szügség rá?

  33. @Jadeye: persze ez az apple sara…. tejes mértékben. csak nem kellene a grafikonjukat annyira helyeselni.

  34. @Anono: azért van ott, mert jelzi, hogy van új iOS-frissítés, de azt nem kötelező feltenni. ezt nem lehet eltüntetni, csak ha frissítesz. eddig is volt, csak maximum hamarabb frissítettél, mint kitette volna.

    @aggressor: ez nem hivatalos grafikon, de ez le van írva a cikkben is (Az Apple hivatalosan még nem erősítette meg az iOS 7-et futtató eszközök számát). az senkit nem érdekel, miért van iOS 7 a készülékeken, a lényeg, hogy az van rajta. senkinek nem állt ott az Apple fegyverrel a háta mögött, hogy frissítsen.

    az összes adat és beállítás törlése mindent nulláz, de ha nem szoftveres probléma miatt vacakol a kamera, akkor azt egy restore nem fogja megoldani úgysem. ha meg hardveres a hiba, és garanciális, akkor úgyis kicserélik a készüléked, így teljesen mindegy, mi van rajta.

  35. @Anono: Az a piros 1-es csak azt jelzi, hogy lehetőséged van frissíteni, de NEM KÖTELEZŐ! Nekem is ott virít, de el viselem. Inkább egy ilyen kis plusz a 6-on mint sok mínusz a 7-en.

  36. @Jadeye: de a restore rendbe tette,,, és érdekes 19.én ment el a másik telefonon meg az appstore ment el az is 19-én.. egyik sem az én telefonon és mind kettő két külömbözö tipus.

  37. @Jadeye: így van nem áll mögötte, meg nincs is semmi gond ha jó az a termék, de ha nem jó mert i 4-et kivégzi. azért kíváncsi lennék egy videóra ahogyan az ikonokat áthúzod másik lapra

  38. Na Jo, azert azt tegyük már hozzá hogy hány iphone tulaj van és hányan vannak/voltak azzal tisztában hogy mire frissìtenek be… Hànyan néznek fel egy keynote ra? Pár millioan, hányan mennek be apple store ba? Nem sokan… Az iphone tulajok 85% a azt sem tudja hogy hogyan kell itunes al sync elni, nem hogy kovesse a hireket… Pl Bestbuy (california) store ba voltam mert tabletet vettem, az ipad 4 eken még mindig az ios 6 fut… Miért? Mert a hulyék arra nem képesek hogy toroljenek pàr alkalmazàst hogy legyen a frissitésnek hely…! Paraszt megveszi , hazaviszi …ez meg mi a fene??? Ja ez egy tok uj rendszer ios 7 ,(mert ugye az màr azzal jon) nem is làtta még soha sem mert a boltba nem ezt kérte/làtta…ennyi…tud mit csinàlni? Nem. Ez csak egy példa volt…ezert hulyeség a statisztika… Személy szerint nekem sok bajom nincs vele néha lefagy meg kidobàl… De ez van az ios sem olyan màr amilyen megbizhato volt…

  39. Köszönöm a segítséget, csak megijedtem, hogy ez miért van, mert eddig nem volt.
    Mint mondtam nem vagyok egy guru. Iphone 5 nekem tökéletes, nagyon szeretem. Soha többé nem vennék csak Iphonet 🙂 Amire nekem kell arra jó ez a 6.1.4 majd ha már nem lesznek hibák akkor felrakom a 7-est. Én nem vagyok ilyen orrba-szájba telepítős emberke meg nem izgulok rá az ilyenekre.

  40. Sziasztok! És mi a véleményetek sima i4 8GB-re ajánlatos már frissíteni? Köszi és üdv.

  41. @AppleFan: ez így igaz ahogyan írtad.. és akkor sem áll az ember mögött fegyverrel az apple mikor megveszi a telefont… de a jailbreak az rendeben ezen oldal szerint.

  42. @BlkdmndsMobil: szerintem ne frissítsd… de avan aki állítja pörög az i 4 en.

  43. @aggressor: most meg mi a bajod a jailbreakkel? az önmagában semmi kárt nem okoz az Apple-nek, mert a jailbreakelők többsége továbbra is megveszi az appokat. a warezt eleve kár felhoznod, azt a jailbreak önmagában sosem tette lehetővé, ráadásul a warezhoz már nem is kell jailbreak sem adott esetben… szóval mi a problémád a jailbreakkel? miben okoz neked kárt?

  44. @Jadeye: mert a jailbreak miatt nem lehet vissza lépni… meg azt arra írtam neked, hogy aki frissítet és nem tud vissza lépni, írtad rá, hogy nem áll mögötte fegyverrel az apple, hogy frissítsen. erre írtam volna akkor sem áll mikor megveszi, és nem tetszik neki mert nem azt tudja mint az androidos. akkor venni kell egy androidos alma matrica a hátuljára. rossz vontra szállunk akkor nincs átszállás.

  45. Azért az nagyon nem frankó, hogy az Apple önhatalmúlag eldönti, hogy márpedig rátöltöm az új oprendszert a készülékedre, ha akarod, ha nem. Gyakorlatilag lenyúl 3 GB tárhelyet a telóról? Frankón ekkora helyet foglal? Mi van azzal, akinek 8GB telója van. Ez félig-meddig kényszerítés.

  46. @aggressor: de még mindig nem érted, hogy NEM a jailbreak miatt nincs downgrade, hanem SOSEM volt rá hivatalosan lehetőség? a basebandet csak frissíteni lehetett régebben (ez az iPhone 4-ben változott meg, de ott is csak a BBTicket esetén lehet, azt meg csak a hivatalos aláírási ablak ad, nem tudod úgy lementeni, hogy használható legyen!), így ha downgrade-elni akartál, az biztosan hibával hullott el, hiszen a baseband korábbi verzióját nem tudta visszaírni. ennek semmi köze nincs a jailbreakhez!

  47. @aggressor: Huh? “A jailbreak miatt nem lehet visszalépni”? Ez nem így van. Azért nem lehet visszalépni, mert az Apple eldöntötte, hogy nem engedi. Még ha nem jailbreakelsz, akkor sem.

  48. Hát én frissítettem az i4-emet ios 7re és gyász, amit művel. Teljesen lesüllyedt a telefon egy android szintjére. Random grafikai hibák, nem egyszer multitask váltásnál visszadob az asztalra úgy, hogy remegnek áthelyezésben az ikonok, majd 5-10 másodperc után visszalép az alkalmazásba, amire váltottam. Sokszor a lezárt telefont ha elhúzom félúton befagy az animáció és egymáson van félig a jelkód beíró és a fél lockscreen és nem is lehet eltüntetni amíg újra le nem zárom.. és még sorolhatnám.. ha fut egy app és hívnak, azt onnan veszem észre, hogy 3 másodpercre megáll minden. A hivás lerakása gomb után szintén legalább 5-10 mp kell mire bezárja a telefon alkalmazást.. És akkor azt még nem is említettem, hogy az aksi időm 4 órára csökkent, ha használom a telót..

    A 6os rendszernél nem voltak ilyenek, ismerősöm 3GS-én se… Ez kb lehetne fogyasztóvédelmi ügy is, hogy így tönkrevágták a telefont és nem visszacsinálható. Ha nem való rá, miért engedélyezték? Vagy ez vajon a büntetés azért, ha bízik a cég szakértelmében és minőségében valaki és felrakja, mert biztos jó, ha kiadják? Nem értem miért nem korlátozták be az animációkat jobban, ha ennyire nem bírja a telefon és csak a feature-ket bennhagyni.. Pl totál fölöslegesen irtja az aksimat a csudajó animált óraikon, amit sose nézek..

  49. “A 6os rendszernél nem voltak ilyenek, ismerősöm 3GS-én se… Ez kb lehetne fogyasztóvédelmi ügy is, hogy így tönkrevágták a telefont és nem visszacsinálható. Ha nem való rá, miért engedélyezték?” Teljesen jogos amit irsz… sajnos ez az apple marketing gèpezete… ugy csinálják meg hogy a règebbi kèszülèkedet dobd ki dühödbe mert ugy laggol rajta minden ès vedd meg az újat… gusztustalan az hogy nem tudsz visszalèpni az előző verzióra…

  50. @Jecy: frissítettél. tehát érdemes lenne megpróbálni a tiszta restore-t, ami után semmiféle backupból sem állítod vissza a készüléket. az a legtöbb ilyen hibát megoldja általában.

    azt meg remélem, csak iróniaként írtad, hogy az animált óraikon miatt merülne. az iPhone 4 akkuja egyébként is már minimum 1 éves, de inkább több, annak meg eleve már csökkent a kapacitása.

    a problémáid listáját meg küldd el az Apple felé vagy hívd fel őket: ha nem jelzed nekik, segíteni sem tudnak. de az első tanácsuk nekik is a tiszta restore lesz, tehát először azt kéne megpróbálnod.

    @AppleFan: mint fentebb írtam, ennek nem marketing-beli oka van, de nem írnám le újból.

  51. Tök mindegy , a restore sem segit… ugyan olyan lassu lesz… nem egyszer probaltam… nem marketing okok?;) ok…

  52. @Jadeye: Az oké, hogy a tiszta restore megoldja a lassulási gondot, de 1-2 hét múlva ugyan úgy belassúl..
    Szerintem 1-2 hét normális használatért cserébe nem éri meg elveszteni az adatokat!
    Jó.. néhány dolgot vissza lehet állítani de mondjuk a wifi jelszavakat vagy a helyesírás javító betanult szavait nem lehet.

    El kell fogadni, hogy az iPhone-ra soha ne update-eljünk olyan iOS-re ami az adott készülékre az utolsó kiadás, mert szándékosan van belassítva.
    Tehát majd az iOS 8-tól óvakodjanak a 4S-esek. 😀

  53. @AppleFan: és? itt nem az iOS elterjedtségéről volt szó, hanem az iOS-t futtató készülékeken belül az iOS 7-ről. irreleváns, hogy mennyien használnak androidot, mert azt lassan már egy kenyérpirítóra is ráerőszakolják. de ha ennyire örülsz ennek, akkor vedd elő azt, hogy a legfrissebb android-verzió az összes androidos készülékek hány százalékán fut. eléggé kiábrándító eredményt fogsz kapni.

    @gabor.: mindkettő említett adatbázist vissza lehet tenni szerkesztett backup segítségével.

  54. @Jadeye: kb fél óra Google-özgetés után lehetséges, hogy vissza lehetne, de továbbra is csak egy ideig jelentene megoldást a lassúlásra/merülésre. Tudtommal ez a backup-ba nyúlkálós módszer nem is hivatalos.

  55. @Jadeye: Eredetileg tiszta készülékként állítottam be, csak aztán győzött a lustaság és rátoltam a backupot, mert hiányoztak a mentések, de akkor majd kimásolom kézzel, ha szerintetek ez segít. Amúgy igen, valszeg a supporton is ugyanezt mondanák, 3G óta használom az iphone-okat, eléggé kiismertem, sajnos szerintem sincs más megoldás, de ebben a helyzetben tartok tőle, hogy az se segít, csak majd egy 7.1 talán.. mert így el se tudom adni. (Egy barátom akarta megvenni, ha majd újat veszek, de ilyen állapotban nem adom oda)

    Igen, az biztos, hogy nem pont az animált óra miatt lett ilyen a telóm, de rengeteg apró animáció, az appokból visszaváltás asztalra (ami ha fut vmi a háttérben, simán akadozva megy), stb.. mind-mind olyan processzorigényes kis feature, ami szerencsétlen 1 magos gépet pörgeti és ettől logikusan jobban is merül (sok kicsi sokra megy ugye).
    Persze nem mai darab az aksim se, új korában simán vitte a 2 napot, de még upgrade előtt is reggeltől estig kibírta és nem kellett odafigyelnem, hogy mennyit nyomom, most meg ha már csak az utazások közben nyomogatom, akkor simán kifekszik a telefon akár a nap közepére is..

  56. @Jadeye: bocsi de ezt a cikk is írja ! :D”
    Android Jelly Bean-t, ami ebben a hónapban érte el a 48.6%-ot, miután már több, mint egy éve bejelentették.” Nem vitázok jo ejszakát 😀 !!!IOS 7!!!! 😀

  57. @gabor.: http://szifon.com/2012/01/09/ibackupbot-szerkesszunk-ios-backupot/

    @Jecy: egy próbát mindenképp megér, az adatok visszaállítására meg a szerkesztett backup iBackupbottal.

    @AppleFan: és neked ezen mi ennyire nagyon vicces? számodra tényleg nem kiábrándító, hogy az androidos készülékek több mint fele nincs frissítve vagy eleve nem is frissíthető a 4.1-4.3-as verzióra? és akkor a frissen bejelentett 4.4-et meg sem említettem még, ami esetén még ennél is sokkal kevesebb lesz a frissíthető készülékek száma (persze ezt majd ellensúlyozza egy rakás új készülék, de ettől a régebbiekre ugyanúgy nem lehet majd feltenni).

    eleve továbbra sem értem, minek tetted fel az iOS 7-et, vagy ha nem tetszett, miért nem downgrade-eltél az első hétvégén, amikor még lehetett? minden lényeges információt leírtunk, csak magadat okolhatod, ha nem cselekedtél időben, kár az Apple-t szidni, hiszen hivatalosan sosem volt lehetőség a downgrade-re, és ez most sincs másként, nem értem, miért ér kvázi meglepetésként a dolog, mikor évek óta így van…

  58. Nekem például nem volt időm visszarakni az iOS 6-ot miután frissítettem.. Rábeszéltek, hogy hű mennyire jó a 7, meg minden.. De nekem nemtetszik. iPad Mini-m van, és elég sokszor csinál furcsa dolgokat. Jó persze, most jött ki, meg minden…Meg alapjában véve jók az új funkciók stb..de ez a kinézet nekem sem tetszik… Nekem a 6 gördülékenyebb volt.. Vagy nemtudom.. Visszasírom, ez tény.
    “nem értem, miért ér kvázi meglepetésként a dolog, mikor évek óta így van…”
    Szerintem azért, mert eddig ekkora változtatás nemvolt az iOS történetében… Mármint ennyire nem szabták még át.. Én is logikusabbnak tartottam volna, hogy legalább a 6.1.3-at meghagyják..Én nem veszekedésképp írom le ezeket, meg semmi ilyen.. Csak nemértem az Apple-t…Így olyan, mintha “rákényszerítenék” az embereket arra, hogy iOS7-et használjanak. Persze nem így van, mivel volt lehetőség visszarakni a 6ot..De mint mondtam (és szerintem nem én vagyok egyedül evvel) nem volt rá időm. Na mindegy.. Abban bízok, hogy az Apple valamilyen módon lehetővéteszi a downgrade-et… Mondjuk ez szép álom.
    További szép napot !

  59. @rolikaronyai: ha frissítettél, és nem tetted vissza az iOS 6-ot időben, akkor sajnos ez a helyzet. minden frissítést mindig úgy kell kezelni, hogy nem lesz visszaút. ez évek óta így van, jelen esetben már így is meglepően nagyvonalú volt az is, hogy az első hétvégén gond nélkül vissza lehetett tenni DFU-ban, hiszen a korábbi esetekben pár órával az új verzió megjelenése után bezárult a régi aláírási ablaka. arra nagyjából kár számítani, hogy az Apple majd lehetővé teszi a downgrade-et, mert az több okból is problémás lenne a számukra (de ezek közül egyik sem a jailbreak, hiszen iOS 7-re is lesz jailbreak nemsoká!).

  60. @Jadeye: Igen, tudom, hogy így van évek óta, csak mint mondtam, ez a teljes átszabás meg minden…Lehetett volna picit másképp is.. Namindegy.:) (mondjuk másképp is volt…de azért na..:) )
    És elképzelhető, hogy a jailbreak lehetővé tesz valami kis kaput, amivel vagy vissza lehet csinálni 6ra, vagy a kinézetét legalább visszaállítani a régire? (na ez értelmes lett 😀 )
    Bocsánat, ha hülyeséget kérdezek, de sose jailbreakeltem még, és nemvagyok annyira jártas benne.

  61. @rolikaronyai: a downgrade lehetősége nem függ a jailbreaktől, ugyanis hiába lehet jailbreakelni adott iOS-verzió esetén még akár az iPhone 5-öt is, downgrade-elni attól még nem lehet, az technikailag két külön dolog gyakorlatilag. ettől még elképzelhető, hogy valami lesz később, de az a jailbreaken kívüli dolog lesz.

  62. @Jadeye: Így már világos. Mindegy, én reménykedem. 🙂

  63. Ki mit tapasztalt iOS7 esetén i5 gyorsabban merül ?

  64. @dansz01: az ilyen megmagyarázhatatlan merülési problémákat egy tiszta restore megoldhatja, ha a végén új iPhone-ként állítod be, és nem állítasz vissza semmit semmiféle backupból.

  65. De akkor mindent újra be kell állítanom, nem ? Nagyon vívódok frissítsek e :-S

  66. @dansz01: ha még nem frissítettél, előbb nézd meg más készülékén, hogy milyen, és csak utána frissíts, mert ha felteszed, akkor nincs visszaút, nem fogod tudni utána visszatenni iOS 6-ra, ha mégsem tetszik.

    van lehetőség szerkesztett backup használatára, amibe csak a fontos dolgokat teszed bele: http://szifon.com/2012/01/09/ibackupbot-szerkesszunk-ios-backupot/

  67. @dansz01: gyorsabban merül kèt restore után is… pedig szinte az összes parasztvakítást kikapcsoltam rajta…

    Jedeye: Figyelj ez ugyan az mint az apple… A csúcskèszülèkek megkapják időben a frissítèseket , apple : csak a csúcskèszülèkek kapják meg a teljes frissítèseket. Èn pl 4.3 on vagyok… apple mit csinál? lehuzza a funkciókat a különböző típusoknál… melyik a jobb… nem megkapni egy frissitèst vagy megkapni ès a funkciók kihagyása miatt bosszankodni… nem irok tobbet mert megy a gèpem vissza san Francisco ba… 😉

  68. Igen ezt eddig is tudtam. Úgy gondolom marad a jól bevál iOS6. Azért köszönöm az infót!

  69. Lenne egy olyan kérdésem itt a szakértőkhöz meg. Abból mi igaz, hogy hetente jó ha újraindítod a telefont?? Állítólag ez jót tesz a telonak. Nos, nekem 1 éve van csak iPhoneom de mióta bekapcsoltam nem volt soha kikapcsolva. Ezért kérdezem. Kérlek segítsetek, mert erre sehol sem találtam meg választ.

  70. @Jadeye én példáúl azt olvastam hogy vissza lehet rakni a régit de nem lehetett mert kb 24.-én frissítettem. És azóta is szidom mert lassabb lett de az nem is akkora tragédia mert még így is "gyors" (i5) de ez a trágya kinézetet nem tudom megszokni. A statisztikáról meg annyit hogy mivel nem lehet visszarakni a régit így ez egy hamis adat. Az én baráti körömben 15-20 db abból 1-2 aki nem rakná vissza a 6-ot a többi gondolkodás nélkül sőt többen fizetnének is érte. Ez azért elmodja a véleményüket, véleményemet erröl a …. Rengetegen panaszkodnak hogy milyen. Sajnos én is jobban utána olvashattam volna és akkor nem tépném a szám meg a hajam ettől a …..


Add a Comment