fbpx Skip to content

Két újabb hiba került napvilágra az iPhone 4S-eket érintő 6.1.1-es gyorsjavítás megjelenése óta, ebből az első a Microsoft Exchange 2010 szervereit terhelő hiba, a második pedig egy biztonsági hiba, amikor egy trükk segítségével átugorható a beállított jelkód, és használható a Telefon app.

6.1_bug_release

Gondok az Exchange esetén

Ez elsősorban azokat érinti, akik Exchange Server 2010-zel szinkronizálva töltik le a fiókjukba érkező leveleket, mert ilyenkor a szerver oldalán a tranzakciós logfájl gyors növekedésnek indul, magas processzor- és memóriahasználattal, tehát a 6.1-es rendszert használó készülék egyszerűen felemészti a szerver erőforrásait. A hiba a naptáresemények és találkozók szinkronizálásában van jelen, és az Apple a Microsofttal karöltve dolgozik a probléma javításán.

Ez a gond ráadásul még az iPhone 4S-ekre időközben megjelent 6.1.1-ben is megvan, mert ez a frissítés csak a 3G kapcsolat problémáit orvosolta.

Felhasználóként az Exchange hibával nem igazán tudunk mit tenni, hiszen legfeljebb akkor értesülünk csak a problémáról, ha a rendszergazda egyszer csak letiltja az eszközünket a szerverről. A Microsoft tudásbázis cikke többek között a naptár-szinkronizáció kikapcsolását javasolja, vagy az Exchange fiók törlését majd úgy fél órával későbbi újbóli hozzáadását, esetleg szerver oldalon külön policy létrehozását az ilyen készülékek számára, illetve az eszközök átmeneti kitiltását.

A Microsoft cikke korábbi Exchange verziókat nem említ, így elképzelhető, hogy azok nem érintettek. Aki céges környezetben iPhone-t használ Microsoft Exchange szerver kapcsolattal, annak javasoljuk, keresse fel a rendszergazdát.

Jelkódzár átugrása és hozzáférés a Telefon apphoz

A másik probléma biztonsági szempontból aggályos, mert egy egyszerű trükk segítségével a beállított jelkód átugorható, és hozzáférhetünk a lezárt készülék Telefon appjához, és az abban található összes információhoz: kedvencek, előzmények, névjegyek, valamint hívást indíthatunk, és még a hangpostát is lehallgathatjuk. Ezen felül az összes adatot szerkeszthetjük vagy törölhetjük is, illetve a névjegyek szerkeszthetősége miatt például a képeket is tudjuk tallózni, amikor az adott névjegyhez választanánk fotót.

A Telefon appból ugyanakkor nem tudunk kilépni, sem üzenetet küldeni, vagy az adott névjegyben szereplő internet címre is hiába nyomunk, és az Értesítési központ sem húzható le.

A kulcs a pontos időzítésen van, amit az alábbi videón is láthatunk:

A következő lépéseket kell megtennünk:

  1. Ébresszük fel az eszközt, majd nyomjunk a Segélyhívás opcióra;
  2. Nyomjuk meg hosszan a power gombot, míg megjelenik a kikapcsolásra szolgáló csúszka;
  3. Nyomjunk a Mégsem gombra, ekkor a kijelző tetején az állapotsáv halványkék lesz;
  4. Üssük be, hogy 112, nyomjunk a hívás gombra, majd azonnal tegyük le;
  5. Nyomjuk meg a power gombot, hogy a készülék lezárjon, majd nyomjuk meg újból, hogy felébresszük az eszközt;
  6. Húzzuk el a csúszkát, de ne írjuk be a passcode-ot;
  7. Az időzítésre figyelve újból nyomjuk meg a power gombot (ez a trükkös rész): 3 másodpercig csak a power gombot nyomjuk, majd a 4. másodpercben gyorsan bökjünk a Segélyhívás gombra (a power gombot továbbra is tartsuk lenyomva!);
  8. Ha jól időzítettünk, akkor a Telefon appban találjuk magunkat.

Egyes szoftververziók esetén a home gomb lenyomása után elengedhetjük a power gombot, de ez nem minden esetben működik. Ha ilyenkor lezár a készülék, akkor újból játsszuk végig a fenti lépéseket. Ez a hiba ráadásul nem csak az egyszerű, négy számjegyes jelkód esetén működik, hanem az egyszerű jelkód kikapcsolása után megadott hosszabb kódot használva is.

Az Apple is elismerte a hibát, és Trudy Muller szóvivő azt közölte az AllThingsD oldallal, hogy tudnak a hibáról, és azt egy következő frissítésben javítják:

“Apple takes user security very seriously” spokeswoman Trudy Muller told AllThingsD. “We are aware of this issue, and will deliver a fix in a future software update.”

+1: iMessage SMS-ként, hiába tiltottuk azt le

Mi még egy hibát tapasztalunk a fentieken kívül, de ezt már elég régóta: hiába tiltjuk le a Beállítások appban, hogy ha nem kézbesíthető (X időn belül) az elküldött iMessage, akkor azt elküldje SMS-ként is, a készülék mégis rengetegszer megteszi, hogy ettől függetlenül SMS-ként küldi el. Ez főként egy-egy hosszabb üzenet esetén lehet bosszantó, pláne, ha azt külföldön, Wi-Fi-t használva küldtük el, majd később egyszer csak átvált zöldre.

Az iMessage ezen hibája már egy ideje megvan, és jellemzően akkor jelentkezik, amikor a címzett repülős módba teszi a készülékét, így az órákig nem érhető el az Apple szerverei számára, noha a beállításnak épp ezt kellene meggátolni… Ráadásul ilyenkor az adott címzett duplán megkapja az elküldött üzenetet.

Elképzelhető tehát, hogy még tovább csúszik az eredeti 6.1.1, és a pár napja az iPhone 4S-ekre megjelent 6.1.1-et hamarosan egy 6.1.2 követi, amiben a fenti hibákat javítják.

Ti milyen egyéb hibákat tapasztaltok?

Olvasd el a hozzászólásokat is

59 Comments

  1. iTouch-osok előnyben. 😀

  2. iTouch-osok előnyben. (jelkód) 😀

  3. iMessage érint, de az k*rva idegesítő…

  4. Nekem ios 6.1 van és úgy látom már nincs ez az sms hiba. Helyette egy üzenet fogad, amikor a küldés gombra nyomnék, hogy az adott személy jelenleg nem elérhető és próbáljam meg később. Ezzel eddig nem találkoztam a korábbi verziókban..

  5. Másrészt ha nem zárod be az sms appot, hanem megvárod amíg kidobja, hogy nem tudja kézbesíteni a piros felkiáltójellel, akkor szintén nem küldi el smsként. Csak ha rányomsz a küldésre és bezárod/lezárod a telót akkor küldi el az smst.

  6. Passcode-ot nem használok és az iMessage se nagyon érint… Ami viszont érdekes, hogy az autómban lévő Parrot kihangosítóra 6.1 óta nem “viszi át” az akku töltöttséget… Nem vészes, csak zavar, mert eddig az is jó volt… 7végén felteszem a 6.1.1-et, hátha megjavul…

  7. Azért az erősen elgondolkodtató, hogy erre a hihetetlenül egyszerű folyamatra hogyan és miként jött rá valaki. Olyan jó lenne egy ilyen okos és tehetséges emberrel beszélni. Egy olyan bugról beszélünk, amit gyakorlatilag lehetetlen előidézni. Maximum ha leírást adnak hozzá. Adtak.

  8. Egyébként ha egy Windows 8 gépen lenyomom 11x az s gombot, majd 3x a t gombot, majd nyomok 2x space-t és 1x Home gombot, majd utána 2x gyorsan lenyomom a kikapcsoló gombot és megint nyomok 3x s-t, akkor kiolvashatom a gép addig mentett összes jelszavát.
    Persze nem biztos (nem próbáltam), de jól hangzik bugnak nem?

  9. Én a következő hibával szembesültem az iPhone 5 iOS 6.1 telefonom:
    beállítottam, hogy a DND funkció automatán be-, kikacsoljon 22:00 és 6:59 között. Miután reggel kikapcsolja a DND funkciót a telefon csatlakozik a hálózathoz(a 3G mindeddig kikapcsolt állapotban van). Ha ezután bekapcsolom a beállításoknál a 3G-t nem csatlakozik, nem tudom használni a mobil internetet. Be-, és ki kell kapcsolnom a repülős üzemmódot. Ezután már kapcsolódik azonnal a 3G-re.
    Ez a “hiba” már a 6.1 előtt is ugyanígy volt a telefonon…

  10. @Jecy: tegnap elküldtem egy üzenetet. nem dobott semmi hibát, gond nélkül elment iMessage-ként, és a Mac-en is megjelent a Messages appban, tehát iMessage-ként ment el. mindössze nem írta rá, hogy megérkezett volna, mert a címzett telefonja épp airplane módban volt (mert egyelőre nem frissített iOS6-ra így nincs DND opció). reggelre a telefonomon az adott üzenet átváltott zöldre, és kiírta alá, hogy “sent as text message”. ez csak akkor tűnt fel, amikor érkezett az üzenetre egy válasz szintén iMessage-ként. (emellett a címzett egyébként duplán kapta meg az üzenetet, iMessage-ként és SMS-ként is.)

    ezt ráadásul többeknek is eljátssza, lásd amikor legutóbb az Apple szerverproblémái miatt vacakolt többször is az iMessage, több üzenet is az iMessage-ként való küldés után később SMS-ként ment el magától, hiába volt az direkt letiltva a beállításokban.

    @taky1974: na igen, de sok hibára pont a tipikusan nem rendeltetésszerű használat kapcsán lehet rájönni, bár itt a célzott hibakeresés a valószínűbb. 🙂

  11. @Jadeye:
    Na igen. Sokkal reálisabbnak tartom ezt a lehetőséget, amit máshol írtak:
    Az Apple direkt rakta bele, publikáltatta (egy nagyon okos sráccal). Majd a 6.1.2-ben javítva lesz. Természetesen JB bezárva.
    De mindegy is, nem érint. Sokkal érdekesebb számomra a “rájöttem egy ilyen bugra” című dolog. Erre lehetetlen rájönni. 🙂

  12. @taky1974: nehezen hiszem, hogy direkt azért tesznek bele egy hibát, hogy javíthassák a jailbreaket, hiszen azt csak úgy simán is javíthatják, mondván biztonsági kockázat, ahogyan anno a PDF hibával (jailbreakme 3.0) is tették. az ilyen “direkt van benne” kissé konteo. 🙂 persze sosem lehet tudni, de én azt inkább tartom elképzelhetőnek, hogy a nem rendeltetésszerű használattal mentek rá a hibákra, elvégre sok fejlesztés esetén olyasmire nem feltétlen készítik fel az adott terméket, amire az nem való. így könnyen össze lehet zavarni, ha olyasmivel próbálkozol, amit nem terveztek, hogy kezelne. persze ez sosem úgy megy, hogy azonnal megvan egy ilyen nyomogatási sorrend, de több hibát kombinálva kialakulhat egy ilyen is. elvégre a jailbreak is hasonló elven működik, egy kezdeti hibát kihasználva út nyílik továbbiakra, és ezeket megfelelően használva megkapjuk az eredményt.

  13. @Jadeye:
    Értem a gondolatod első részét és elfogadom. Azonban az, hogy valaki nyomogatja a telefonját és produkál egy hibát 7 lépésben (és tegyük hozzá hogy kell hozzá power gomb manipulációs is) és aztán a teló “bebugosodik”, majd a srác felsikít hogy “miezmánitten egy bug?”, és elkezdje megismételni az egészet és pont így sikerül… Háááát… Ez amolyan 3 lottó ötös egymás után.

  14. @taky1974: ebben tökéletesen igazad van. de ahogy a lottóötösnek, úgy ennek is van esélye. kicsi, de van. 🙂 mindenesetre ha megjelenik a 6.1.2, amiben ezt javítják, és ugyanúgy jailbreakelhető lesz, mint a 6.1.1, akkor talán kevesebb az esélye annak, hogy szándékosan tették bele. persze ha bezárják a jailbreaket is egyúttal, akkor sem jelenti azt, hogy emiatt volt benne ez a hiba, hiszen nagyon sok minden hat egymásra egy ilyen bonyolult rendszerben. na de hamarosan csak kiderül. 😉

  15. @Jadeye:
    1:1? 🙂

  16. Kicsit viccesnek (szánalmasat nem akartam írni) tartom ezeket a hibákat… Valami mindig van. Befoltoznak egyet, jön másik három…

  17. @hohand: Ez mindig így van, bár ez most kicsit sok.

  18. vki találkozott már olyan hibával, hogy a VIber 6.1 óta most 6.1.1 alatt is nem nyílik meg? próbáltam letörölni, még restore is volt, de amikor rányomok, hogy megnyíljon az app, azzal a lendülettel ki is lép….

  19. Nincs akku problémám i5 6.1-en viszont az imessage gyakorta szarakodik és
    nem akar wifi-ről átmenni.Egyébként kb.1 hónappal ezelőtt meg 3g-ről nem akart
    működni.Elindul a csík majd a vége előtt picivel megáll.Ha nem váltok mobilnetre nem is megy át és pirossal kiírja,hogy kézbesítési hiba.
    Jelkódzárat nem próbáltam,mert soha nem használtam és nem is fogom.
    Lehet,hogy hülye vagyok de idegesít és amúgy is mindig nálam van a telóm.

  20. Nekem az automatikus fényerő nem működik! Iphone 4S, IOS 6.1 és 6.1.1-en sem, jailbreak elött és után se! Tapasztalta ezt még valaki?

  21. @Jadeye: Hát ilyennel még nem találkoztam. Ha elküldte az iMessaget (tehát végigment a csík), akkor nem ment el soha se smsként. Csak akkor, ha küldés közben kiléptem/lezártam és végül nem tudta elküldeni, akkor ios 5ön gyakran elküldte smsben. De ha megvártam, amíg a csík végigmegy vagy nem megy végig és kijön a hiba, akkor választhattam, hogy sms vagy csakúgy otthagyom és akkor már nem küldte el smsbe.
    Amúgy ez az új “A partner nem elérhető” üzenet nem pont ennek megakadályozására van, hogy ne küldhessünk, ha a másik repülő módban van? Egyáltalán hogyan tudtál így üzenetet küldeni, mert én sehogy se tudtam megkerülni ezt az üzenetet, amíg az ismerősöm nem lett újra elérhető?

  22. i4s. 6.1.1 automata fényerő nálam se műkszik.

  23. @meglepi39: i4s. 6.1.1 automata fényerő nálam se működik

  24. Alakul ez az egész 🙂 mondjuk legalább kék képernyő nincs 😀

    Nekem 4s igaz JB-el simán elfogy a RAM és ma Pl.: simán kilépet a progikból és SBSettings-ből próbáltam felszabatitani a RAM*ot és simán még kevesebb lett majd újra indult
    Ez vajon JB gond vagy másnál is jelentkezet JB-nélkül???

  25. @Jecy:

    elöző havi számla meglepet (4s iOS 5.1.1 volt még) simán elküldöt 17db SMS-t úgy,hogy amúgy nem SMS-ezek senkinek sem.

  26. @Oszi: Igen, ez akkor a legnagyobb ciki, hogy ha beírsz egy regényt és aztán az megy el smsben.. A sima smsről már én is rég leszoktam..

  27. @frenky: Mint hogy már írtam nem működik az automata fényerő. Meg az SBSettings olyat csinál, hogy ha elhúzom jobjra és bármit be vagy ki akarok kapcsolni, akkor mindig visszaugrik eredeti állapotba. Tapasztalta még valaki ezt? Gondolom JB vagy SBSetttings hiba.

  28. eddig 2x fordult elö,hogy újra indulás után szinte 0 fényerő volt majd kikapcs,bekapcs megint jó volt a fényerő.

  29. Én azt vettem észre, hogy Angliában repülőmódot kapcsolok, majd Magyarországon kikapcsolom a repülőmódot és nem tudok sms-ben autópálya matricát venni, mert az iPhone5 nem küldi el az üzit csak teljes ki és visszakapcsolás után. Ez így volt 6.0, 6.0.1 és 6.1 esetén is.

  30. Ma befejeztem az apple huseget. A csaladban 6 db. Ios eszkoz van. Ma szamot vetettem, mi hogy mukodik.

    A i4 et csak mint egy buzi ugy lehet fogni, mert eldobja a tererot. Fasza.
    Az i4s amiota feltettem a 6.1.1 et kb 6 orat bir, majd nyekk.
    Eddig imessage et hasznaltunk, merthogy ha van akkor miert ne. De mostanaban NEM MEGY! Hol elkuldi, hol nem, hol meg fozetosben. Fasza, nesze neked premium erzes. Ez premium szopas mar bocs. Az android ugyanezt tudja huszezerbol, es nem 250.000 bol. Lejott a kulonbseg?

    Osszeszamoltam: apple termekekre koltottem uszkve 1,5 millio forintot.
    Es szopok, mert allandoan magyarazkodnni kell a csalad elott, ugyfelek elott, mi miert nem megy. Elegem lett. Szophatok 100 ezerert is, mi a faszomnak koltsek ennyi penzt?

    Bocs de kiakadtam, hirtelen vilagossa valt, mennyire at vagyok kurva.

    Ez van. Barkivel leallok vitatkozni.

  31. @Ugyankerem: megértem a döntésed, ha szívás van vele, az ellen tenni kell. ugyanakkor volna pár tippem, hátha segít, ha még nem próbáltad esetleg őket.

    “A i4 et csak mint egy buzi ugy lehet fogni, mert eldobja a tererot.”
    bumper vagy bármi tok általában segít, egy próbát megér.

    “Az i4s amiota feltettem a 6.1.1 et kb 6 orat bir, majd nyekk.”
    én is 4S-t használok, de nekem már akkor sem volt vele merülős gondom, amikor még az 5.0-ban, a frissen megjelent készülékre panaszkodtak sokan, hogy jobban merül, mint az iPhone 4, és azóta sincs ilyen gondom. erre megoldás lehet egy tiszta restore, ami után az adatokat backupból nem állítod vissza, vagy csak manuálisan. ha utána is csinálja, és garanciális, akkor az akku is lehet. esetleg még: http://szifon.com/2012/12/21/gyakori-kerdesek-mit-tehetunk-ha-furcsa-dolgokat-produkal-a-keszulekunk/

    “Eddig imessage et hasznaltunk, merthogy ha van akkor miert ne. De mostanaban NEM MEGY!”
    hát erre nincs jó tippem, hiszen a cikkben is leírtam, mint hibát. ugyanakkor sokszor a szolgáltató is ludas ebben, T-Mobile esetén, többször is akadozik mobilnetet használva, illetve Vodafone-on is csak úgy, bár itt utóbbi időben nem volt gond.

    “Az android ugyanezt tudja huszezerbol”
    valójában azért nem, de a problémát inkább az adataid migrálása vagy a megvett appok eldobása fogja okozni, amivel az újra megvásárlandó appok miatt már drágább lesz, mint a 20.000.

    üzleti környezetben nyilván az ügyfél a fontos, mert onnan jön a bevétel, épp ezért jó lenne kideríteni, miért nem mennek nálad úgy a készülékek, ahogy kéne nekik. biztos van rá valami épkézláb magyarázat.

    mikor volt rajtuk utoljára tiszta restore? legfrissebb iOS van fent? jailbreak van? mivel szinkronizálod az adataidat: Apple vagy Google? milyen levelezést használsz: Gmail, IMAP, POP, Exchange?

  32. Imessage problemarol annyit, hogy e-mail cimre kell beallitani, mint touch eseten, annak is elegendo a facetime/imessage e-mailen keresztul, igy kikuszobolheto a kesobbi automata sms.

  33. @szili: az emailcímes iMessage azért problémás, mert míg a telefonszámát általában tudod a címzettnek, addig az emailcímes regisztrációhoz még egy külön adatot meg kell tudnod, míg telefonszám esetén automatikusan működik a küldés, ha a címzettnél be van kapcsolva.

  34. Amióta megjelent az új JB, azóta nem tudom menteni tinyumbrella-val az shsh fájlokat a telómhoz (i4).
    Ez másnak működik?

  35. @Taki: A Cydia lementi azt. Egyébként a legfrissebb T.U. van fenn?

  36. Sziasztok!!

    Olyan problémám lenne, 5.1.1.-ről frissítettem 6.1-re, betartva mindent, minden jó, minden megvan, csak a beállítások ikonról nem tűnt el az 1-es, a frissítést jelző kis ikon. Frissítés után, visszatöltés előtt nincs ott, csak backup után jelenik meg.????

  37. Közben még annyit vettem észre I4s-nél,hogy mikor kinyitom a billentyüzárat akkor “a springboard fel kivánja használni a helyzetét” jelenik meg és már többször le OK*tam de mégis újra elöjön és bosszantó.

  38. @Taki: valóban ez a helyzet, a redsn0w query opciója le tudja kérni az SHSH-kat. a TinyUmbrella egyelőre nem.

    @api74: keress újra a frissítésre a menüben, akkor el kellene tűnnie.

    @Oszi: ez lehet például a mobilhálózat-keresés, vagy az időzóna beállítása miatt. kapcsold ki a GPS-elérésüket a Beállítások / Adatvédelem(? angolul privacy) alatt.

  39. @Jadeye: hát sajnos nem, belül a menübe semmit nem jelez, az Ön szoftvere naprakész! 🙁 Valami ötlet még????

  40. Kicsit akkor még várnom kell, mert fel szerettem volna tenni a 6.1-et az i4-re, de a baseband megőrzése mellett (01.59.00), ezért cfw-t akartam csinálni, csak shsh hiányában nem megy.
    Amúgy nemrég gyári függetlenítették a telefont, kaptam segítséget egy honlapon (at&t-s volt). Restoroltam cfw-vel és miután elindult, azonnal volt térerő, de csak egyes csíkkal. Stabilan tudok beszélni, nem akadozik, csak egy csík van. Ez azért van, mert cfw-vel csináltam a restoret?

  41. @Taki: ha gyárilag függetlenített a telefon, akkor restore-old gyári 6.1-re, frissítsd a basebandet is, majd utána aktiváld a saját kártyáddal, és jailbreakeld, ha szükséges. ebben az esetben már felesleges megtartani a régi basebandet. de csak akkor nyomj a gyári restore-ra, ha biztosan független.

  42. Tuti az lett, most is van térerőm pedig nincs fent az ultrasn0w. Azért csináltam elsőre cfw-vel a restore-t, mert nem voltam benne biztos, hogy tényleg kinyitották, akkor pedig szükség lett volna a régi bb-re. Úgyhogy a bb még a régi, de kipróbáltam sima 5.1.1-el is jb nélkül, akkor is volt jel, csak egy csíkkal. A függetlenítés amúgy az ebay-en lett “vásárolva”.

  43. @Jadeye: Köszi a segítséget, megpróbálom!

  44. @Taki: Szerintem már működik, én most szedtem le 4S-hez a 6.1.1-et.
    (TinyUmbrella-6.10.03a)

  45. @Taki: akkor nyugodtan felteheted a gyári 6.1-et.

  46. @Oszi:

    Sikerült erre megoldást találni ? Ha igen megírnátok a megoldást ?

    Nálunk két készüléknél is ezt a hibát produkálja (4 és 3GS)
    Szinte minden RAM elfogy, hiába van bezárva minden program és SBSettingsből is felszabadítottuk amit lehet..

    Esetleg valakinek valami ötlet ? (Mindkét tellán 6.1 van és JB a legújabb verzióval)

  47. És még egy másik kérdés, hátha más is tapasztalta…
    Az időjárásba ha belépek akkor van egy úgynevezett “helyi időjárás” ahol semmi infó nem jelenik meg, majd ha balra húzom akkor egy másik képernyőn már látom az időjárás jelenlegi állását. Olyan mintha két időjárás lenne beállítva, de nem tudom törölni az elsőt ahol nem jelenik meg infó – törlésnél csak a normál beállított budapesti időjárást mutatja.

    Ebben a legjobban az zavar, hogy bármilyen progit használnék a lockscreen -re cydia-ból, hogy mutassa az időjárást, az ezt a bizonyos üres “helyi időjárást” használja, így persze hazsnálhatatlan 🙁 ugyanez a hiba jelentkezik a LockInfo-nál is…sajnos nulla infó mert üres az időjárás mező …

    Van valakinek erre javaslata, vagy más is tapasztalt hasonlót ?

  48. @flashbackh: tiltsd le a Beállítások appban, hogy az Időjárás használhassa a GPS-t. akkor kikapcsolódik a helyi időjárás. az Értesítési központban és így a tweakek számára is az jelenik meg, amit utoljára kiválasztottál az appban.

  49. @Jadeye:

    Ezt még életemben nem használtam, köszönöm a tippet és a segítséget!

  50. @DetoX: ezt kiprobalom en is

  51. Sziasztok!

    Velem az történt, hogy nem volt jó a home gomb az iphone 5-ömön és természetesen kicserélték ma, minden flottul ment, mindaddig amíg vissza nem akartam állítani a dolgaimat back up-ból. A Microsoft Exchange fiókom, amiben az összes telefonszámom el van mentve, nem akar beállítódni. Kiírja, hogy nem tud csatlakozni a szerverhez. Kb 3 éve mentem ide a telefonszámaimat és mindig innen értem el őket. Most, hogy nem tudom visszaállítani, hogyan tudom a telefonszámaimat elővarázsolni? Eddig csak beállítottam az exchange fiókot és megvolt az összes névjegyem és email-em, ami a lényeg. Hallottam olyat, hogy a google és az apple orrol egymásra, úgyhogy felejtsem el az exchange fiókot… Valaki tud segíteni? (Jadeye) Köszi 🙂

  52. @flashbackh:

    Restore ,és amig végig fut a JB addig NE NYÚLJ A KÉSZÜLÉKHEZ 🙂

    most jobbnAK tünik ,de legalább nem merül és nem csinál baromségokat.

  53. @Jadeye:

    Jadeye nem találok szavakat. Bárcsak én is ennyire értenék ehhez, mint te 🙂

    Beállítottam CardDav- val és működik. Nagyon hálás vagyok!!

    Köszönöm széééépen! :)))

  54. Sziasztok lehet hogy nem ide tartozik de egy kis segítség kellene felraktam a 6.1.2-őt és azóta nagyon nagyon hamar lemerűl a telefonom ha játszok kb 1-2 óra max iPhone5 plusz app store update nem jön be! Valakinek valami ötlet? Előre is köszönöm!

  55. @kiss76: milyen verzió volt rajta eltőtte? az is jailbreakelve volt? annak a backupját töltötted vissza?

  56. @ToniSlow: szia előtte 6.1.1 nincs jailbreakelve a teló és nem is volt és nem töltöttem vissza backupot

  57. Sziasztok. Olyan gondom van, hogy tegnap óta, ha a naptárban beállítok egy emlékeztetőt, akkor nem jelez a beállított időben, egyszerűen csak bekapcsol a kijelző és kész. Korábban szépen jelzett, de vmiért megszűnt, és nem tudom, hogy miért. Semmit nem állítottam el, 6.1.3 van rajta és T-mobilos.
    Várom segítségetek, köszönöm.


Add a Comment