fbpx Skip to content

Most egy személyes véleményt szeretnék veletek megosztani és nem a szokásos marketing bullshitet.

Ahogy kezdődött…

Amikor az egész “iPhone vs. Android” konferenciát elkezdték szervezni Doranskyék úgy gondoltam, ha lesz is belőle valami, akkor az, egy média maszlag lesz, sok kajával, viszont igazi tartalom nélkül, ráadásul drágán is. Gondoltam magamban, hogy majd meglátjuk mit hoz a jövő, van-e értelme elmenni.

Időről – időre…

Mi is történt azóta? Eltelt 2-3 hónap és láttam, hogy a projekt készül, tényleg dolgoznak rajta és el akarnak érni egy színvonalas dolgot. Ekkor már mi is gondolkoztunk, hogy igen segítsük őket abban, hogy az iPhone-osok tényleg tudjanak erről, és tényleg mindenki részt vehessen a konferenciát, ha nem is a helyszínen, de legalább otthon olvashassanak róla.

Ahogy mi látjuk…

Első körben felkerestem az egyik szervezőt Dobó Mátyást aka. Doransky-t, felajánlottam, hogy a szifon.com szívesen támogatná, illetve élőben közvetítené ezt a konferenciát. Annak ellenére, hogy ezelőtt nem beszéltünk és nem ismertük egymást, egy nagyon kellemes meglepetés ért, mivel teljesen pozitívan állt a dolgokhoz. Ez volt az első dolog ami miatt azt mondhatom, hogy le a kalappal.

A második kulcsfontosságú mozzanat a média kampányuk volt, amit nem a tv-ben nem a plakátokon, hanem itt az interneten a twitteren, facebook-on és egyéb nagyvonalú blogokon indítottak el. Ehhez csatlakozunk most mi is mint az első számú iPhone blog Magyarországon. Ebben a cikkben egy rövid ismertetőt kaptok a konferenciával kapcsolatban, illetve az esemény napján a blog LiVE formában közvetít majd.

Mi is iPhone VS Android konferencia?

Mobil alkalmazások fejlesztőiként persze látjuk, hogy milyen pezsgés van a nemzetközi piacon és hogy mekkora iparág van kialakulóban, de az utóbbi időben felbukkanó elemzések olyan globális, gyors és mélyreható változást vetítenek előre, amit még mi is nehezen tudunk elképzelni. A Morgan Stanley szerint a mobil 5 éven belül eléri az asztali internet méretét és óvatos becslés szerint is végül kétszer akkorára növi ki magát. Valószínűleg ez a mostani lesz a technológia történetének leggyorsabb paradigmaváltása, ami magába foglalja a korábbi platformok által elért eredményeket is. Új platformok nem jönnek túl gyakran az életünkbe, izgalmas idők előtt állunk. Azt szeretnénk ha az iPhone és Android platformokkal kezdődő konferencia sorozat ennek a változásnak meghatározó hazai szakmai eseményévé nőné ki magát, amely minden évben a leginnovatívabb és előre mutató mobil témákat és trendeket járja körül.

Hogy ez miért is jó neked? Nagyon egyszerű! Ez a konferencia helyt ad annak, hogy különböző platformok különböző tulajdonságait láthassuk egy helyen és összehasonlításuk, hogy nekünk mégis melyik lenne a legmegfelelőbb. Emellett olyan emberekkel beszélgethetünk, akik ezekhez a platformokhoz profin értenek és segíthetnek neked a választásban. Természetesen itt még meg se említettem, azt a sok-sok lehetőséget, információt, újdonságot amit tartogat a konferencia.

Egyszóval Április 8. mi ott leszünk, és élőben hang/videó/kép/szöveg formában közvetítünk majd! Mindenkit várunk és gyarapítsuk az iPhone közösséget a konferencián is!

iPhone vs. Android konferencia a mobil jövőjéről, alkalmazásokról, mobil internetről:

Olvasd el a hozzászólásokat is

19 Comments

  1. Nav N Go ról jut eszembe! *ne itt* – admin

  2. “Mindenki reszt vehessen a ” konferancian 🙂

  3. Imádom a supermant,a legnagyobb arc a violágon, viszont UP a meggyőzöbb indokelőadó… Kiváncsian várom a konferenciát… 🙂

  4. Én nem tom melyik videoban szapulta az ifont, de értelmes mondatott nem tudot érvekkel meg győzni, miert is android válaszak. Nekem volt magic és pulsém. Magic jó volt, pulse is de akku gyengesége miatt és alk nem lehetet hozzá kapni miatt gyorsan megszabadultam. A droid apps nélkül hamarabb ment is volna a kukába, mert a free apjai az szart se ertek. És a nyilt forrása csak akkor ér valamit ha sok programozo rá álna. Másik ami nem tetszik nem kompatibilis 1.5 fw a 2.1 el. Ez szerintem nagy hátrány. Mert ha van valami jó alkalmazásod megint várhatsz. Meg hogy a fizetös tábora a szűk látáskörről hires? Hihetetlen ez akkora sutyó magyar, hogy kilóg még a kolbász is a zsebéből, de lefogadom, hogy békávén is ingyen utazik.

  5. Micsoda helyesírás szakértők vannak itt, 4 hozzászólásból 3at nem értek 😀

  6. admin: ok megértettem, de akkor hol? mert a google sem segit

  7. @JEROME: Elmondom neked, nem lehet feltörni 🙂 Amúgy már fenn lenne-

  8. Második videó utolsó mondata nagyon nagy lett: “Egy iphone? Nem, nem, nem, ilyen dolgokra nem. Esetleg a blackbarry, mert annak azthiszem könnyebb az email kezelése”

    Jó vannak az apple fanatikusok, vannak a boldog felhasználók, de ő bazze: Csak láttam másnak a kezébe, nem próbáltam még ki, de máris utálom, mert drága és inkább egy 200eFt-os laptopot cipelek majd magammal.”

  9. @admin: mindent lehet csak akarni kell 🙂 én akarom csak nem tudom :)) köszi

  10. az android a menő mert annak olyan starwars-os neve van 🙂

  11. @rossifumi: xD
    @JEROME: Elhiheted… amúgy nyilván majd valaki feltöri egyszer.

  12. @rossifumi: majd iphone kijön az r2d2 vel

  13. @Norrbi: Erre én is felfigyeltem, Hurka sír hogy értelmes érvekkel nem támasztja alá mondandóját vki, de értelmetlen mondatokkal próbálja ezt közölni XD

  14. A 3. videó különben mind2 részről idiótaság…egyik rühelli az apple-t(amit igazából egy szempontból jobbal, hisz a laptopjaik, asztali gépeik is csak PC-k egy OSXel felruházva borzalmas árcímkékkel), de feltételezem hogy sosem fogott még iphone-t
    A másik pedig lenézi azokat akik PC-t használnak?? Én azt hittem ez egy értelmes ember, de ekkora baromságot még világéletemben nem halottam, egy i7-980X-el, 6gb rammal és egy 5970es radeonnal olcsóbban kijövök, mint a legdrágább macpro és még teljesítményben is veri azt…

    Egyszóval buta, alaptalan megközelítés mind2 részről…

    PS.: Van egy olyan érzésem, hogy pl. MO.-n az iphone tulajok 70-80%-a istenbizony nem vett volna iPhone-t, ha nem lehetne áttörni az apple által felállított korlátokat.

  15. @Norrbi: Remélem az enyém érthető…
    @The Hypeboy: Szerintem meg nézd, és hallgasd meg mégegyszer, hogy mit mond UP, és Zsolt… Minden szavukat figyeld, rájössz, hogy egy két szót nem értettél, vagy félrehallottál… UP a birkaság ellen van, Zsolti meg azt mondta, hogy VAGY “szegény” VAGY hülye… nem és…

    PS.: Szerintem meg tévedsz…

  16. Az utolsó videó nagyon tetszett. Mindkét fél mondandójában van igazság (mondom ezt mint egy szegény apple fanatic 🙂 ) A szekta hasonlaton jót nevettem, hatalmas igazság egy szóban összefoglalva. A szegény vagy hülye pc-sekről annyit, hogy hiába hurrog sok izom, gamer pcvel rendelkező ember, tartós OSX használat után hánynának a Wintől, bár erre is van megoldás: OsX86. Viszont be kell látni azt is, hogy mindenkinek tudnia kell mire kell egy számitógép. Egy mac mindenre jó, kivétel játék (a gép árához képest elenyésző összegért be lehet szerezni egy xboxot modolva, aztán ez a probléma is megoldott) , de azokat a dolgokat sokkal jobban elvégzi. Ha nagyon kell win (pl. Solid) ott a bootcamp. Épp a napokban ért egy újabb kellemetlen meglepetés ami miatt osxre váltottam, win alatt irtam x360 dvd-dl-t (800ft/darab artijus dijjal + 40 perc irásidő) amikor az utolsó 1percnél elszállt kékhalállal a rendszer. Yeah 🙂

    A BlackBerrys srác egész véletlenül nem a BB-Emailre gondolt? Jó lenne ha tudná, hogy csak amerikában müködik 😀

    PS: Elnézést sok szöveg miatt 🙂

  17. Kik ezek senkiháziak!Itt mindenki szak-érthet gusztustalan 2 video.
    1 meg hát itt élünk.Google telefon=android ….

  18. En is ott leszek…

    Standot epitek Moto HTC NNG-nek 🙂

    Katonalaci: jo oke leirod hogymindenre hasznalhato a mac… csakhogy ez nem mindig volt igy! powerpc idokben rendszeresen futottam bele abba a dologba, hogy a banki szoftverek nem futnak mac alatt (akkoriban meg ugye bootcamp mint olyan nem volt) oke akkor allitsunk be

    egyebkent aruld mar el miert van az, hogy osszerakok egy osx86 os gepet, 4GB ddr2 800 as memcsivel core duo procival, es az Xbench szerint a ddr 2 800 as memcsi 15% al gyorsabb, mint a imacban a DDR3 1066 (LOL)
    de az is erdekes, hogy az alig egy eves csilivili alu notebook teljesitmenyben (osx alapon merve mindketto) alulmarad a 3 eves dell notimhoz kepest (arban ugyanannyiba kerult mindketto a maga idejeben)

    nem ketlem, hogy mac sok mindenben lehet jobb, de mar bocs miert kerul fel milkaba egy macpro, mig ugyanolyan tudasu pc alapbol osszerakott (markas pl intel alaplap es hasonlok) hasonlo tudasu gep pedig 200 eFt
    ez szerintem a apple design ennyit nem er!
    (arrol talan nem is kellene beszelni, hogy mennyivel dragabb itthon mint mashol a mac, es hogy a kisker nagyker arres miert 3%
    ezek utan miert csodalkozol, hogy az emberek tobbsegenek nem kell a mac…

    dual layer DVD-t a haver alu macbookja 50% eselyel irja (100% ban megirja csak a fele hasznalhatatlan…), mig az en gepem 100%

  19. Katonalaci:

    az elso gondolatom vege lemaradt
    szal allitsunk be egy PC-t a banki proginak oke de akkor a banki feladas import export karakter problemak halozati gondok.. minden volt… ugyhogy egyszerubb volt full pcre attenni a rendszert…
    az apple egyetlen jo huzasa az volt amikor kihajitotta a powerpc alapot es attert az intelre… azota lehet jo macet osszerakni pc alapon 🙂


Add a Comment