fbpx Skip to content

Az első iPodra talán már kevesen emlékeznek. Az idősebb generáció kezében biztosan megfordult, de a megjelenésének időpontjában, 2001-ben az MP3-lejátszók biznisze is még éppen csak kibontakozóban volt. Az iPod pedig már akkoriban megszületett, és már ekkortájt is felülmúlta zenelejátszó társait.

originalipod_screen.jpg

A dátumban nincs elírás, valóban 2001-et írtunk, amikor az első iPod megvetette lábát a piacon. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy jócskán megelőzte jelen korunk legmeghatározóbb szolgáltatásait is: a YouTube, a Facebook, a színes kijelző és nagy tárhellyel rendelkező okostelefonok, okosórák többsége még csak elméleti síkon létezett. Vajon mit adott akkoriban nekünk, hogy még 14 év távlatából is érdemes megemlíteni?

Nos, nagyon is sokat. 2001-ben egy 5GB-s, beépített tárhellyel szerelt, 1000 dal eltárolására képes zenelejátszó eszköz nagy innovációnak számított. A konkurens MP3-lejátszók többsége minimális belső memóriával, és SD-kártya bővíthetőséggel rendelkezett, amit akkoriban még viszonylag arany áron mértek (vagy adott esetben ott voltak az MP3-as CD-lejátszók).

Ebből kifolyólag az első iPod méreteit tekintve vaskosnak és nehéznek mondható, jócskán volt benne még “anyag”. Ha el szeretnénk képzelni, elég csak a kezünkbe venni egy iPhone 4-et vagy 4s-t, ugyanis szélességre közel egyformák a készülékek.

original-ipod

Az első generációkat a mostaniakkal ellentétben még használhattuk külső tárolóegységként is, gyakorlatilag bármilyen adatot tárolhattunk rajta, a kapcsolatért pedig az integrált FireWire-port felelt. Érdemes megemlíteni, hogy az első iPod kizárólag Mac számítógépekkel volt hajlandó együttműködni, a Windows-kompatibilis verzió csak később érkezett, látván a kihasználatlan piaci rést és a felháborodott PC-felhasználókat.

A navigáció szintén egyedinek számított a többi lejátszóhoz viszonyítva. Az a bizonyos korong, eredeti nevén Click Wheel szolgált a hangerő szabályozására, valamint a lejátszási listák közötti navigálásra, mert hogy igen, az Apple már akkoriban ismerte a lejátszási listák fogalmát a hordozható zenelejátszókon. Ezeken kívül a szokásos lejátszás/szünet, menü, illetve zene vissza/előre léptető gombok kaptak még helyet a vezérlőfelületen.

originalipod_top.jpg

A szinkronizálás meglepő módon még a legújabb iTunes-szal is működik – no persze csak ha rendelkezünk a megfelelő átalakító kábellel, ugyanis a megjelenéskor használt FireWire-szabány már egyáltalán nem használatos a mai gépekben. Tehát a szinkronizálás nem egyszerű, de közel sem megoldhatatlan:

A folyamat egyáltalán nem tér el a már megszokottaktól, az eredeti iPod is ugyanúgy szinkronizálható a modern felületen keresztül, mint bármelyik iPhone vagy iPad. Ez akár még azt is jelentheti, hogy a készülék támogatását (egyúttal használatát) még sokáig élvezhetjük.

original ipod

Megbízhatóság tekintetében 2001-ben még egészen más volt a helyzet. A rengeteg mechanikus alkatrész, amit beépítettek egy-egy ilyen elektronikai eszközbe, a folyamatos használat mellett hamar megadhatta magát, ám az Apple szerencsére jó munkát végzett. Ha egy kicsit is ügyelünk az iPodra, akár egy életen át is képes lehet kiszolgálni minket, a méreteit és súlyát tekintve pedig szinte elpusztíthatatlan.

Amiről még nem tettünk említést, az az akkumulátor élettartama. Manapság a hatalmas színes kijelzőknek “köszönhetően” nagy fejtörést okoz a mérnököknek a megfelelő kapacitással rendelkező akkumulátor előállítása. Így talán sokakat nem ér meglepetés, hogy az Apple állítása szerint az első iPod üzemideje akár a 10 órát is elérhette. Ez jelenleg egy 13″-os MacBook Pro átlag üzemideje, de higgyük el, 2001-ben egy hordozható eszköztől ez a teljesítmény nagyon is jónak számított. Gondoljunk csak bele abba, hogy itt még merevlemezről beszéltünk, nem pedig flash-alapú memóriákról!

originalipod_calendar.jpg

Funkcionalitást tekintve is meglepő a helyzet: még ennyi év távlatából is szinkronizálhatjuk a naptárbejegyzéseinket és kontaktjainkat, ahogy pedig már említettem, akkoriban külső tárhelyként is használhattuk a kütyüt, tehát OS X Lion társaságában vígan megpakolhatjuk még ma is adatokkal.

És hogy mi a konklúzió? Az eredeti iPod ugyan nem az első MP3-lejátszó volt a piacon 2001-ben, de jelentős úttörője volt akkoriban ennek az iparágnak. Az egyedi megjelenés, vezérlés, lejátszási listák, naptár funkció és a könnyű szinkronizálhatóság még ma is egy használható zenelejátszóvá teszi az Apple talán egyik legsikeresebb termékét, még ennyi év távlatából is. Amennyiben le tudunk mondani a színes érintőkijelzőről, Wi-Fi-ről és minden olyan funkcióról, ami ma egy modern kütyüt jellemez, ideális társunk lehet továbbra is a hétköznapokban.

Te milyen almás készülékkel léptél be az Apple felhasználók világába?

Olvasd el a hozzászólásokat is

52 Comments

  1. Iphone 4s

  2. Iphone 4s

  3. Egy ipod nanot volt szerencsem beszerezni, azota folyamatosan klubtag vagyok. Zsenialis kis kutyu volt, sok oranyi zenehallgatassal szolgalt husegesen 🙂

  4. Iphone 3GS

  5. 2006 iPod Touch 1.gen
    2007 iPhone 2G

  6. iPhone 1 gen.

  7. Egy IPod Classic 🙂

  8. Iphone 4s

  9. 3G, 4, 5S, 6S

  10. Iphone 3gs

  11. iPhone 2G –> MacBook 13″ (Late 2007) –> iPhone 3Gs –> iPhone 5 –> MacBook Pro 13″ (Late 2009) –> Apple TV 3rd gen. –> iPad mini –> iPhone 5s

  12. iPhone 3gs

  13. Macbook White 2. gen

  14. iPad (3.gen)

  15. iPod photo(2004) amerikában vettem, 30gb os. Még mindig megvan,működik.

  16. ipod shuffle volt az első. egy hasonlóm is volt mint itt a fotón de nem sokáig használtam. asus p535-el leváltottam.

  17. 3GS,4,4s, iPad air (2db), 5, és most 6p 🙂

  18. IPod Touch 5G

  19. iPhone 3G 8GB-ossal hasznaltan vettem 2000Ft-ert es iPod-nak volt tokeletes
    Mar sajna nem mukodik 🙁

  20. Macintosh SE/30 – 1991.
    A műszaki egyetemnek adományoztam néhány éve.
    Később, 1994 körül volt mellé egy Macintosh LC, meg egy Newton “táblagép”.
    A Newtont néha még előveszem, a tanítható kézírás-felismerése
    ma is meglepően jó.

  21. iPhone 1S.

  22. Komondor 64 😀 Nah oké izé Iphone 5s

  23. Farkas63:
    Te 2006ban nehezen vehettél iPod touchot, mivel iPod touch csak az iPhone megjelenése után volt, tehát 2007ben.

  24. Egy kis noszogatással Iphone 4 és azóta áldom azt a gyönyörű értékedítőt akitől vettem ki mára már menyasszonyom.

  25. iphone 2-3-3g-4-5s most iphone 6 volt imac és egy szeretni való mac book 🙂

  26. 2012: 4s. Még mindig megvan. És tavaly óta egy iPad Air 2. A kettő együtt tökéletes.

  27. iPod nano, iPhone 4S, iPhone 5S

  28. iPhone 4, iPhone 5s, Mac Mini

  29. iPhone 3G–»iMac 21,5″(Late2009)–»iPhone 3GS–»iPhone 4 (2 db)–»iPad–»Apple TV 2–»iPhone 4s (2db)–»iPad 2–»iPhone 5s–»MacBook Air (13″, 2014 eleje)–»iPhone 6s.
    Azt hiszem nem hagytam ki semmit. 😉

  30. 2007.-ben iPod touch 1, aztán 2008.-ban az első iPhone, ami a 2G nevet kapta utóbb. Aztán iPhone 3G, 3GS, 4, 4S, 5, 5S, 6 plusz és most három hete az iPhone 6S. Közben iPad 4, MacBook Pro 2010.-től, idén júliustól pedig MacBook Air. Teljes az elégedettség és az elkötelezettség az Apple termékeivel.

  31. Macintosh LCII.

  32. 2007, iPhone “2G”

  33. 2-3-3GS-4-4S-5-5S-6 16 Gb majd jött egy sima 6-most pedig 6 64Gb-om van, de ez marad is! Ha majd egy kicsit csökken az ára akkor kipróbálom a 6S -t is!
    Van még itthon egy szinte vadi új 3GS-em, egy ipop 5-öm 60 Gb -os és egy ipad 4 wifis cuccom! Szeretem az Apple-t! Ja és 2 hete adtam el az ipod nano 16 Gb os óraként használt cuccot!

  34. iPhone 3Gs

  35. Iphone 2g 4gb

  36. Első Apple élményem egy Power Mac G3-asra való szoftverfejlesztés volt a 2k éra elején.
    Aztán saját célra az original iPhone.

    korr.: higgyük (nem pedig higyjük)
    (A moderációs elvek pedig 404-es oldalra visz.)

  37. Iphone 3gs 32G-s. Nagyon szerettem. A mai napig tökéletesen működik. Miatta lettem Iphone rajongó.

  38. Hali.
    3gs,Ipad 4, 5C

  39. Iphone 4

  40. Sorrendben: iMac G3, iPhone 4s 16 GB, iPhone 5s 16 GB, MacBook Pro 13" mid 2009, Power Mac G4, PowerBook G3 Lombard

  41. Én iPhone 3gs el szálltam be.

  42. Nálam egy iPhone 3gs 16Gb volt az első. Majd az megvolt egészen a i6plusz ig 🙂 Most meg i6s plusz.

  43. Ipad 2 😀

  44. 8gb-os i3G! 2008-ban, 3 héttel a hazai premier után! A mai napig a legjobbnak és legszebbnek tartom, csak sajnos eljárt felette az idő minden téren.
    Azóta 3GS, 4S, most egy 6-om van!

  45. 2009 3gs
    2011 4s
    2014 5s
    2014 iPad Air 2

  46. A kerdes mas volt, ne felsorolast tartsatok, aki pedig itt leirta az egesz kinalatot es kapasbol mindig valt, az nem egeszen 100-as

  47. iPod classic 60gb

  48. @pergabb: miért nem 100-as? elmúlt több éves tapasztalat alapján nem jár sokkal rosszabbul aki évente vált mint aki több évig tart egy telefont és akkor költ egy csomót az újra.. Persze nem áron alul ütött kopott állapotban kell eladni és 300e fölött neppertől venni az újat…

  49. 2013 iPhone 4 32GB 🙂
    Aztan jott tovabb: 2014 – Early 2008 MacBook White, iPhone 5S, vegul 2015 – Early 2008 MacBook Pro 🙂 most pedig tervben van egy i6S 🙂 de az meg a jovo zeneje 🙂

  50. 2004- iPod mini, 2008 – IPhone 3G, 2013 – iPhone 5S

  51. iPhone az első. Az nem simán 2G?

  52. iPod 2gen 10GB (2002) designra ua. mint ami a cikkben van, csak mar nem mechanikus a kozepso tarcsa, es kis ajtoval zarhato az FW port. Meg mindig mukodik, 15 eves 😉 az eredeti akku van benne, 4-5 orat elzenelget 🙂 Idokozben beszereztem egy 20GB-st is, csak ha ebben valami tonkremenne, de az is tokeletes. 2002-ben emlekszem maga volt a csoda, ugy neztek ra mint egy UFO-ra, utanna jott a modern vilag, es egy elavult vacaknak kezelte mindenki, de par eve fordult a kocka, akik meglatjak, mindenki fogja nezi, es csodalkozik. Ja felnott kozben egy generacio, akiknek foggalmuk sincs, hogy mibol is nott ki az iPhone.


Add a Comment