fbpx Skip to content

Volt már járkálós, rázogatós, matekozós és bacon-szagú is, de ilyen? Neked mi a fontosabb, a pénzed vagy az időd? Na? A snopy épp ezt kérdezi meg tőlünk minden áldott reggel.

kimeno_snopy

Fizess, ha aludni akarsz! Elsőre minden olyan, mint egy „csak egy újabb” ébresztő appnál, ám ha elkezd csörögni, kiderül, hogy ez egyáltalán nem így van, mert ha még egy kicsit aludni szeretnénk, az pénzbe kerül. Igen, minden egyes szundiért fizetni kell. És mégis, miért használná akkor ezt bárki?

Gondolj csak bele, mindenkinek van az az ismerőse, aki panaszkodik, hogy nem tud felkelni, és folyamatosan csak szundira nyomja (snooze) a telefonját, akár több mint 1 órán keresztül. És lehet, hogy sokunknak nem jelent problémát, hogy felkeljünk, de vannak, akik ezzel küzdenek minden reggel. Emiatt rohannak, elkésnek, és ezzel mások életét is megkeserítik. Ez az app mindenkinek hasznos, akinek időre kell érkeznie, hiszen a leghatékonyabb módja, hogy az ember mindenképp időben felkeljen, hogy az alkalmazás ráébreszti: most akkor akarok-e én fizetni pár perc alvásért?

Az ébresztő nem egy kifinomult mozgásérzékelő algoritmuson, hanem a legegyszerűbb emberi pszichológián alapul. A 21. századi ember két legfontosabb értékét, az időt és a pénzt helyezi egymással szembe. Használatával lehetőségünk adódik eldönteni minden egyes alkalommal, hogy megéri-e azonnal felébredni, vagy egy kis összegért cserébe még végiggondoljuk a napunkat, vagy akár csak szundítunk tovább a következő pár percben.

A fejlesztők magyarok, és azt kérték, hogy a letöltés és használat mellett segítsünk nekik a marketingben. Az ötlet egyszerű. A 9gag-re feltettek egy mémesített képsorozatot az appról, és csak azt kérik, hogy az ingyenes letöltés és használat mellett tegyetek meg annyit, hogy a következő linken like-oljátok a képet, hogy elérjen a főoldalra, a „trending”-be.

[appstore id=”951183292″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

13 Comments

  1. Ez az alkalmazás elég értelmetlennek tűnik, ki az aki inkább fizet, ahelyett, hogy rányom az “I’m awake” gombra és az ébresztő is abbahagyja a csipogást, a pénzünk sem fogy, és ha akarunk ugyanúgy tovább aludhatunk.. Tehát ez sem fog rákényszeríteni az ébredésre. Aki akar felkel, aki nem az akkor sem fog, ha még ennél is “drasztikusabb” dolog történik minden reggel.

  2. Persze, csak egy kis lelemény, hogy nehogy ez legyen… akkor a telefonnak, záros időn belül meg kell mozdulnia, elég határozottan. már csak magamból indulva is ki. felemelem a telefont, kinyomom. felkelek. majd kómásan, a kezemben kimegyek bekapcsolni a KV főzőt és közben megnézem az e-mailokat, üzeneteket… etc… azaz, érezheti, a telefon hogy nem nyugalomban van… így ha ezt számításba veszik, akkor egy bizonyos idő után, ha nem mozdul… 🙂 csing-csing… hullik a pénz…. 😀

  3. Nem probaltam a programot,de van egy nemito gomb asszem 🙂

  4. Sok értelme nincs ennek. A szundiért fizetni…….??? Azok az emberek akik órákat késnek gondolom megtehetik, mert ha nem tehetnék meg, akkor nem késnének rendszeresen. Mivel nem lenne már munkahelye, emiatt nem is fontos neki felkelni! Tehát, szerintem ha az ember motíválva van, akkor fel tud kellni időben, ha számára lényegtelen akkor meg nem, és itt jöhet bármi féle próbálkozás, senki sem fogja haszálni mert mért is fizetne ezért, h szundikáljon? Inkább le sem tölti… Jó elgondolás ez, de szerintem így halott ügy…

  5. Ez tényleg értelmetlen. Első lépésben gyorsan dismiss azt szevasz 😀 Nem is csipog többet.
    Ha meg nem érzékeli a telefon a mozgást, automatikusan úgyse tudja levenni a pénzem, tehát az a verzió is halott. Értelmetlen 😀
    Ha az ébresztő kikapcsolásán lenne a fizetés és nem a szundin, annak több értelme lenne, bár ki az a hülye, aki minden nap fizet a felkelésért? 😀

  6. Ez az app tipikusan tukrozi az aljas magyar mentalitast. Megint a lehuzas, csak egy "jopofa" kontosbe csavarva. Szanalmas. Nem hiszem, hogy nagy keletje lesz.

  7. Fao hagyjuk mar ezt a magyarozast,gondolom te nar eltel 10 helyen hogy tudod hol mi megy… Attol fuggetlenul h tenyleg hilyeseg az app,de ha nem mi talaljuk ki akkor mas… Am havi 5 ezerert az adott idoben barkit felkeltek telefonon:)

  8. Amugy mennyi az annyi mondjuk 10 perc szindiert?

  9. Szerintem is hulyeseg, mert ki lehet valamilyen modon kapcsolni. Pl. letorlod egybol, ugy mad nehezen fog csorogni. 🙂

  10. Ne legyetek már ennyire szűklátókörűek. Ki az, aki szundi helyett végleg kinyomja, majd nyugodt szívvel visszaalszik, hogy lesz ami lesz??! Az egyetemistákon kivül persze…
    Szerintem baromi jó ötlet, hogyan lehet véget vetni a 10-20 perces szundizásoknak, ami miatt el nem késünk a munkából, csak egy nagy rohanás lesz a reggelekből.

  11. @airness23: Ennyi erővel fogsz egy ingyenes appot, amiben állítható, hogy hányszor szundizzon (biztos van ilyen) és akkor tudod, hogy nem alhatsz vissza, mert a második szundi után már nincs több és ha kinyomod ugyanott vagy, mintha a fizetőst nyomnád ki végleg..

  12. Nagy ötlet, ment a like.


Add a Comment