fbpx Skip to content

Ahogy múlt évben az iPhone 5s-hez, úgy idén az iPhone 6 készülékekhez is kaptunk új, eredeti Apple tokokat. Az új készülékek mellett ismét elérhetővé váltak bőr tokok, azonban most hasonló méretben szilikon anyagút is kapunk már.

iphone-6-imore-instagram

A bőr tokok kézzel kiválogatott anyagokból készülnek, és elődjükhöz hasonlóan kivágott részt kaptak a kamera és vaku, illetve a némító gombnál. Azonban hangerőszabályzás és a bekapcsoló gomb továbbra is a tokkal együtt nyomható meg, de ez a korábbi Apple bőrtoknál sem volt különösebben probléma.

Screen Shot 2014-09-10 at 14.13.24

Screen Shot 2014-09-10 at 14.13.13

Ahogy a képeken látszik, a tok hátulján egy Apple logó van, az eleje pedig ráfekszik picit a telefon előlapjára, ezzel védve teljesen a kijelzőre való eséstől (legalábbis lapos felület esetén) plusz itt véd oldalt is, ha esetleg a sarkára esne a telefon.

Screen Shot 2014-09-10 at 14.12.30

Screen Shot 2014-09-10 at 14.12.37

A kérdés az, hogy milyen lesz az Apple szilikon tokja, milyen lesz a fogása, mennyire lesz minőségi. Ugyanez igaz persze a bőrtokra is, mert az előző generáció nagyon gyorsan koszolódott és kopott. Reméljük ezen javított az Apple.

Screen Shot 2014-09-10 at 14.13.48

A bőrtok 5, a szilikon pedig 6 színben érhető el, tehát összesen 11 féle eredeti Apple tokot vásárolhatunk iPhone 6-os készülékünkhöz. További képeket és információt a színekről az Apple oldalán találtok: www.apple.com/iphone-6/accessories/

Olvasd el a hozzászólásokat is

24 Comments

  1. Jot fog tenni a tok a kilogo kameranak, legalabb sikban lesz 🙂

    Es jot fog tenni a hatlapnak is, mert ocsmany, igy meg kap nemi dizajnt 🙂

    iPhone 6-ra mondhatni kotelezo lesz valamilyen tok 🙂

  2. @Fasirt: Szerintem tokkal együtt kellett volna adniuk alapból :))

  3. Hat igen, jobban jartak volna 🙂
    De akkor oda a "jajj de vekony telefont csinaltunk". Igaz ez rajtuk kivul senkit nem erdekel, sokan inkabb valasztottak volna par mm-el vastagabb kutyut, ami elrejti a kamerat es vastagabb akkut is rejt egyuttal…
    Erre mondana Magyarosi Csaba, hogy: "Megint vekonyabb lett az iPhone, ami azert jo mert… Tenyleg miert is jo?"

  4. szerintem bűn lenne egy ilyen tokkal elcsúnyítani. ha olyan munkát végez a tulajdonos, akkor persze kell, de szerintem úgy kell kinézzen a telefonnak, ahogy azt a mérnökök megálmodták.

  5. A Nemet birodalom is ugy nezett ki, ahogy Hitler megalmodta… Neki biztos tetszett…

  6. @Fasirt: ez most hogy jön ide mégis?

  7. Hát az nagy szólás volt!! ;0))) nemhiába… Mindig szerettem a fasírtot!! :0)

  8. ha neked nem tetszik, akkor maradj az 5S-nél. akinek meg bejön, az használja ezt.

  9. Vicceskedni probaltam, de lehet, hogy csak En nevetek 🙂
    Arra akartam utalni, hogy remeljuk a tokok szebbek lesznek, mint maguk a telefonok, mert ugy fest az Apple egy fiktiv fejlodesi iranynak akar megfelelni, ami a legtobb felhasznalo igenyeivel ellentetes. Ha mar nagyon meg akarnak felelni, akkor picit szerencsebb lenne, ha felvennenek par analitikust, aki elemzi, hogy az interneten korbejaro koncepciokepekbol melyik vonzza leginkabb a tekinteteket es eltoprengenenek rajta. Nehogy Jony Ive-rol kideruljon 5 ev mulva, hogy maniakus depresszioval kuzd es onbecsulesi problemai vannak a sulya miatt, ezert probalja evrol-evre vekonyitani az iPhone-t a hasznalhatosag es a technika rovasara… 🙂

  10. Na ettől lesz samsungos a telefon. Ahogy ránézek egyből az jut eszembe.
    Míg simán nagyon jól néz ki szerintem. Végre nem sarkos design. Már elég unalmas volt. Pedig szeretem az 5s-em is.
    Félek,hogy erre a formára nem lesznek túl jól kinéző tokok:(

  11. Nekem igy tokkal talan meg jobban tetszik , apropó csak nem találtam meg ezeket a tokokat az Apple.com-on ?! Érdekelt volna mi az ára…

  12. *én

  13. Én kereken 250ft-ért vettem átlátszó szilikon tokot a 3GS-re. Átlátszó így látszik a logó is. Koszt kap a kezemről rendesen és nem szineződik el. Ja és ez is túl nyúlik kicsit az oldalán így védi a kijelzőt ha esetleg arra raknám a telót. Egyszóval olcsó és jó 🙂

  14. Teljesen elveszi az iPhone-os finingjet amit anno Steve almodott majd valositott meg!
    Lassan mar az Apple nem is Apple!
    Szerintem a legjobb iPhone a 2G, 3GS es az 5!
    (Talan meg az 5S)

  15. Szerintem kepek tarolasara folosleges icloudot hasznalni. 10 ev mulva ha minden kepet ott fogtok tarolni 1t se lesz eleg.
    En is szeretek fenykepezni, minden szart le is kapok, igy hamar begtelik a 16g. Ezert hasznalok photosync-et. Nagyon profi app, nem is ertem az apple miert nem hasznalja. Amikor hazaerek es racsatlakozok az otthoni wifire, megnyitom a photosyncet, automatikusan kivalasztja az elozo sync ota keszult uj fotokat, es wifit keresztul ramasolom a gepemre. Utana a telorol letorlom a kepeket, csak a legjobbakat hagyom meg…

  16. isten ments az Apple bőrhatású tokjaitól … megvettem, gyönyörködtem … kb két hétig, aztán elkezdett kopni a széle és 6 hetesen úgy nézett ki, mint ha 6 éves lett volna 🙁 maradok iCase bőrtokjainál 🙂 a 4S-emhez évekkel ezelőtt vettem és sehol egy kopás, sehol egy komoly látható sérülés 🙂 pedig hófehér 🙂

  17. jah az eredeti Apple tokból csak a fekete ami tartósabb…a többi színben nagyon gyorsan koszolódott…

  18. NE vegyetek ilyen vackot mert nagyon hamar koszos és kopott lesz! Nem hiszem el, hogy ezt az almáéknál nem látják!!! Kuka!

  19. Kivetelesen egyet ertek ef-dani ! Xd ! ICase leather bortokom van ami szinte tokeletes !!! Egy hiba azert sajna akadt az iphone 5 es az iphone5s em is ugyan ugy kiesett a zsebembol mikor szaltam ki a kocsimbol es mind a ket alkalommal a bedugo resz fele aholis sikba van a telefon a bortok szelevel es mind a ket alkalommal kapott szepen az alu szel !

  20. Minden évben leszarrozzák az újat. Mégis minden évben (új készülék megjelenésekor) rekordok dőlnek az eladásokból, és ahogy anyagi háttere engedi, mindenki le is cseréli az újra. Ez olyan érdekes….! Miért nem lehet őszintén azt írni: tetszik de nincs rá péze az illetőnek????

  21. *pénze

  22. Nekem nagyon tetszik az új teló. Őszintén 🙂 nincs rá pénzem így marad a szeretett 3GS 🙂

  23. @dealer79: igazat adok, nekem is ez a véleményem


Add a Comment