Skip to content

iPadOS 16: lehetséges, hogy jailbreakkel a nem M1-es iPadeken is működhet majd a Stage Manager

Amikor az Apple a WWDC-n bejelentette az iPadOS 16-ot, az is kiderült, hogy mely iPadek lesznek egyáltalán támogatottak, illetve az is, hogy az új funkciók közül néhány nem lesz elérhető
Tovább Olvasom...

Elérhető a harmadik iOS 15.6, iPadOS 15.6, watchOS 8.7, tvOS 15.6 és macOS Monterey 12.5 béta

Két héttel az előző béták megjelenése után az Apple elérhetővé tette az iOS 15.6, az iPadOS 15.6, a watchOS 8.7, a tvOS 15.6, és a macOS Monterey 12.5 harmadik bétáit. Az
Tovább Olvasom...

watchOS 9: megváltozik a vízzár feloldásának módja

A vízzár még a Series 2-es órákkal jelent meg, mert azok voltak az első, ténylegesen vízálló Apple Watch-ok. Az Apple ehhez egy olyan vízálló hangszórót tervezett, amelynek a külvilággal kapcsolatban
Tovább Olvasom...

iOS 16 béta: a leggyakrabban feltett kérdések – újdonságok, megjelenés ideje, letöltés

Mint minden évben, úgy most az iOS 16 előzetes, egyelőre csak fejlesztőknek szánt verziójának megjelenésével is olyanok is belefognak az iOS 16 letöltésébe, és felrakják kíváncsiságból, akiknek semmi tapasztalatuk még a
Tovább Olvasom...

WWDC22: az Apple bemutatta a macOS Venturát – Stage Manager ablakkezelés, iPhone webkameraként és még sok más

Az Apple a WWDC-n bemutatta a macOS 13 Venturát, ami a szokásoknak megfelelően ősszel fog érkezni, de a fejlesztők már letölthetik az első béta verziót, a nyilvános béta pedig júliusban
Tovább Olvasom...

WWDC22: Az Apple bemutatta a watchOS 9-et – fejlesztések az Edzésben, Gyógyszerek, új számlapok és egyebek

Az Apple a WWDC-n lerántotta a leplet a watchOS 9-ről is, ami a szokásoknak megfelelően szintén ősszel fog érkezni, de a fejlesztők már letölthetik az első béta verziót, a nyilvános
Tovább Olvasom...

WWDC22: az Apple bemutatta az iPadOS 16-ot – “többablakos” mód, Időjárás app, megújult Otthon app, Freeform és még sok más

Az Apple a WWDC-n bemutatta az iPadOS 16-ot, ami a szokásoknak megfelelően ősszel fog érkezni, de a fejlesztők már letölthetik az első béta verziót, a nyilvános béta pedig júliusban fog
Tovább Olvasom...

WWDC22: az Apple bemutatta az iOS 16-ot – új zárolási képernyő és Otthon app, illetve számos egyéb újdonság

Az Apple a WWDC-n bemutatta az iOS 16-ot, ami a szokásoknak megfelelően ősszel fog érkezni, de a fejlesztők már letölthetik az első béta verziót, a nyilvános béta pedig júliusban fog
Tovább Olvasom...

Elérhető a második iOS 15.6, iPadOS 15.6, watchOS 8.7, tvOS 15.6 és macOS Monterey 12.5 béta

Két héttel az előző béták megjelenése után az Apple elérhetővé tette az iOS 15.6, az iPadOS 15.6, a watchOS 8.7, a tvOS 15.6, és a macOS Monterey 12.5 második bétáit. Az
Tovább Olvasom...

Megjelent a tvOS 15.5.1 és a HomePod Software 15.5.1 – egy hanglejátszási hiba javítása

Kilenc nappal a tvOS 15.5 megjelenése után az Apple kiadta a tvOS és a HomePod Software 15.5.1-et, ami elsősorban egy hanglejátszási hibát javít, amely miatt előfordulhat, hogy a zenelejátszás leáll egy
Tovább Olvasom...

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!

Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.

Shopping cart

Hírek, Újdonságok

Webshop

Rendezés
Termék elérhetőség
Ár
- Ft
Bevonat
Csatlakoztatás
Modell
Tárhely
Méret
Tok mérete
Kialakítás
Gyártó
Akciós ár
Szíj anyaga