fbpx Skip to content

Amikor megjelent az első, mobilhálózati kapcsolatra is képes Apple Watch, akkor az Apple azt is külön kiemelte, hogy az óra nem képes a roamingra, így hiába tettünk bele egy itthoni eSIM-et, azzal külföldön nem tudott az óra a helyi mobilhálózatra kapcsolódni. Szerencsére azóta a cég még 2022 őszén bejelentette, hogy végre elérhető lesz a roaming az egyes Apple Watch-ok esetén is, ugyanakkor ezt az adott eSIM-hez tartozó szolgáltatónak is támogatnia kell.

Magyarországon jelenleg csak Telekom előfizetőként tehetünk eSIM-et az órára – és a watchOS 9.4-től kezdődően pedig már a roaming is elérhető számunkra! Nézzük, mit kell tudni erről!

Előzetes feltételek

A watchOS 9.1-es és újabb verzióival az Apple Watch Series 5 és újabb, az Apple Watch SE és újabb, valamint az Apple Watch Ultra mobilhálózatos modelljein elérhetővé vált a nemzetközi roaming.

Az Apple Watch nemzetközi roaming funkciójának használatához hozzá kell adnunk az órát az iPhone roamingcsomagjához a szolgáltatónknál. Ahhoz, hogy az Apple Watch-on használható legyen a nemzetközi roaming, a mobilszolgáltatónak támogatnia kell a VoLTE technológiát és a roamingot. Nem minden mobilszolgáltató támogatja a nemzetközi roamingot az Apple Watch-on, és a más országokban elérhető lefedettség értelemszerűen mindig az adott helyi szolgáltatótól függ.

Magyarországon jelenleg csak Telekom előfizetőként tehetünk eSIM-et az órára – és a watchOS 9.4-től kezdődően pedig már a roaming is elérhető számunkra!

Erről részletesen: A watchOS 9.4-gyel elérhetővé vált a roaming az Apple Watch-on Telekom eSIM-mel.

A roaming engedélyezése

Olyan szolgáltató esetén, amelyik már támogatja az órával a nemzetközi roamingot, annak bekapcsolásához nyissuk meg a Beállítások menüt az Apple Watch-on, és válasszuk a Mobilhálózat, majd az Adatroaming lehetőséget:

Köszönjük a magyar nyelvű képernyőfotót @ottoolah kollégának!

Az Adatroaming kapcsoló csak akkor jelenik meg, ha az órára tett eSIM-hez tartozó mobilszolgáltató is támogatja ezt az opciót.

Fontos még kiemelni, hogy még bekapcsolt mobilszolgáltatás és roaming mellett is csak akkor csatlakozik az óra egy mobilhálózatra, ha sem a vele párosított iPhone-t nem éri el Bluetooth-on keresztül, sem pedig ismert Wi-Fi-hálózat nem érhető el. Erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen: Gyakori kérdések: mikor csatlakozik az Apple Watch a mobilhálózatra?

Legutóbbi frissítés: 2023.03.31.

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!