fbpx Skip to content

Az okos otthonról már korábban is írtam. Most épp a Logitech Harmony az egyik kedvenc kiegészítőm itthon, de az ára nem éppen baráti. Úgy döntöttem, rendelek egy BroadLink RM Mini 3-at, ami közel ugyanazt tudja, mint a Logitech.

BroadLink RM Mini 3 okos otthon

A nagyobb gyártók termékei szinte mindig megtalálható a kínai piacokon olcsóbban. Ilyen a BroadLink RM Mini 3 is, melynek segítségével 5000Ft-ból szinte az egész otthonunkat irányíthatjuk iPhone-ról – legalábbis azokat azokat a kütyüket, amik rendelkeznek infrás távirányítóval.

Nem szeretem a kínai termékeket, na nem azért, mert nem működnek, hanem mert nem azt nyújtják, amire nekem szükségem van. Tudom, ha többet fizetek, akkor megkapom azt a szolgáltatást, amire szükségem van. Ez szinte minden esetben így van, de azt is tudom, hogy nem minden ember engedheti meg magának a 30-50-100 000Ft-os okos eszközöket a lakásában, és ezért néha kompromisszumokat kell kötni.

BroadLink RM Mini 3

BroadLink RM Mini 3 okos otthon

BroadLink RM Mini 3 egy nagyon pici infra jeladó, ami programozható és okostelefon segítségével távolról is irányítható. Ez azt jelenti, hogy bármilyen távirányító jelét beprogramozhatjuk rá. Később ezeket az eszközöket az iPhone-unkkal vagy iPadünkkel is kapcsolgathatjuk, akár távolról is. Jól hangzik nem?

Egy kedves ismerősömnek rendeltem egy ilyet, és gondoltam, 5000Ft-ért már magamnak is berakok egyet a kosárba, hogy írhassak róla nektek. Nálam a Logitech Harmony vezérli az egész lakást, de az közel 30-40 000Ft a hazai boltokban. Az RM Mini 3-at már korábban írtátok a Logitech cikk hozzászólásaiban, így nagyon kíváncsi voltam, hogy ár/értékben mit is kapok ennyi pénzért. Pozitív csalódás ért!

BroadLink RM Mini 3 okos otthon

A termék tényleg mini, nagyon apró, elfér bárkinek a tenyerében. A fekete műanyagból készült, könnyű. Matt és fényes része is van, fekete kábelt kapunk hozzá – hálózati adapter nélkül. A fekete kör alakú felülete miatt remekül néz ki bárhol a szobában, nem zavaró, szinte észre sem lehet venni. 5V-os táp kell neki, például egy iPhone töltő tökéletesen megfelel. Nyilván ennyi pénzért ez már nem fért bele.

Kicsomagolás után a hozzá való alkalmazással lehet használni. A csomagban van angol használati útmutató, elég egyszerű. Megnyomjuk a reset gombot, majd pedig elindítjuk az alkalmazást, és követjük a lépéseket.

Miután párosítottuk a Wi-Fi-nkkel, bárhova lerakhatjuk a szobába, mert 360 fokos jeladásra képes. Nem kell a TV mellé, vagy szembe rakni, nekem olyan helyekről is képes volt továbbítani a jelet, amire nem is gondol az ember. Én például az ágy alá raktam. 🙂

BroadLink RM Mini 3 okos otthon

Az alkalmazásban lehet regisztrálni is, a fiók segítségével tudjuk később távolról is, akár a munkahelyünkről irányítani az eszközeinket. Ez az eszköz lehet például a TV-nk, a Hi-Fi-nk, vagy akár a klímánk is. Én tudtam vele irányítani az Xbox-ot is, illetve az új generációs Apple TV-t is támogatja. Egyedül a 433MHz és 315MHz frekvenciákat nem támogatja. Ezt a nagy testvére tudja 12 000Ft-ért.

iOS alkalmazás

BroadLink RM Mini 3 iOS alkalmazás

Nos, míg a hardverrel meg voltam elégedve, addig az iOS alkalmazás hagy némi kívánni valót maga után. Persze ár/értékben itt is bőven többet kapok, sőt, tulajdonképpen arra, amire való, tényleg megfelel. Nekem egyrészt a kinézet nem tetszett, illetve a támogatottság. Nincs benne értesítő központ widget és Force Touch támogatás sem, amivel kényelmesen, 1-1 gombnyomásra indíthatnám el a készülékeimet. Az egész úgymond fapados, de ezen most lendüljünk túl.

BroadLink RM Mini 3 iOS alkalmazás

Két lehetőségünk van arra, hogy egy otthoni eszközünket hozzáadjuk. Az első a legkényelmesebb felhős megoldás. Ha másnak is van olyan TV-je, mint nekem, akkor csak letöltjük a felhőből az illető által már feltöltött programozást. A második lehetőség pedig az, hogy a saját távirányítónk segítségével beprogramozzuk a BroadLink RM Mini 3-at.

BroadLink RM Mini 3 iOS alkalmazás

Vegyük elő a távkapcsolót, majd pedig az alkalmazáson belül válasszuk ki, milyen eszközt szeretnénk hozzáadni. Ez lehet TV, Hi-Fi, Set Top Box a szolgáltatótól, redőny, de akár olyan LED-sor is, ami távirányítóval rendelkezik. A kiválasztott eszközön csak rá kell nyomni egy gombra, majd a távkapcsolóval el kell küldeni a jelet a BroadLinknek. Kész is. Ezt annyiszor csináljuk meg, amennyiszer újabb gombot akarunk beprogramozni.

BroadLink RM Mini 3 iOS alkalmazás

Ezután további opcióink vannak, mint például úgynevezett Scene-ek létrehozása. Én ezeket inkább szekvenciáknak hívom, illetve hívtam már a Harmony-nál is. A fenti képen jól látszik, hogy mire való. Sorba kapcsolja be az általunk beállított “gombokat”. Akár időzíteni is tudjuk ezeket a szekvenciákat, hogy éjjel 1-kor kikapcsolja a klímát, vagy bármi mást. Ez alapjában véve egy jó funkció, de itt is érvénybe lép a fapados támogatottság. Mivel a kapcsolómon nincs HDMI 3 gomb, ezért nem tudom neki megtanítani hogy a HDMI 3-ra kapcsoljon a TV, ha Xbox-ozni szeretnék. Tehát az egyetlen megoldás a lépésenkénti beállítás. De ha alapból a HDMI 4-en vagyok, mert éppen TV-t néztem, akkor ez a szekvencia nem fog működni, mert ugye nem a nulláról kapcsol be a TV. 🙂

Persze ez egy Hi-Fi-nél vagy egy klímánál nem gond, mert ott gombra is be lehet állítani az adott “kedvenc” hőmérsékletet, de a fenti példában belefutottam egy hiányosságra. Ez egyébként a Harmony-nál működik, mert a TV-m a központi adatbázisban benne van, és automatikusan felismeri a HDMI csatlakozókat.

BroadLink RM Mini 3 iOS alkalmazás

Tehát szekvenciákat is beállíthatunk és mindezek mellett akár gesztusokat, kézmozdulatokat is taníthatunk neki. Például rázásra kikapcsolhatjuk a TV-t, vagy elnémíthatjuk. Rengeteg gesztus érhető el, érdemes őket is beprogramozni. Ezek csak az alkalmazásban működnek, ha kilépünk, nem megy.

Konklúzió

Összességében amennyire fapados néha az alkalmazás, annyira sok dologra is képes. A klímánál például több olyan funkcióval is találkoztam, ami pozitívan ért, de ha valaki kizárólag arra akarja csak használni a BroadLink termékét, hogy ki-be kapcsolgasson dolgokat, bőven meg fog felelni 5000Ft-ért ez a termék. Ennyi pénzért nem nagyon tudok belekötni és nem is akarok. Ez egy jó okos-kiegészítő lehet bárkinek otthonra, pozitív csalodás ért, funkciók és működés terén, ha pedig valaki szeretné az okos konnektorokat is vezérelni, akkor érdemes a nagy testvérét megvenni.

Én a Bangoo.com-ról rendeltem meg, ide kattintva tudod te is. A nagytestvért pedig ezen a linken éred el. Később lesz egy vendég-blogger cikk, hogy hogyan irányíthatjuk a BroadLinket a hangunkkal is. 🙂

[wp-review id=”89362″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

52 Comments

  1. És mi van akkor, ha a távirányitó már tönkrement, nincs meg, de viszont a készülék eléggé alap funkciókat tud nélküle? Amigy egy videó magnó ról van szó! Szüleimnek kell, mert a sorozatait azzal veszik fel, nem hajlandók és nem is akarnak megtanulni mást. Távirányító nélkül is meg lehet oldani a párosítást?

  2. @Put2: univerzális távirányító?

  3. A termék a megrendeléstől számitva mennyi idő amig megérkezik kb? Neked mennyi idő volt? A klima miatt kell egyenlőre. Az megfogott.

  4. tiszta mac pro…! ????????????

  5. Amugy a nagytestvére sokkal jobb mint ez? Megéri azt megvenni?

  6. Ezt akkor tudja siri vezérelni?

  7. @stei: 2 hét volt kb.

    @stei: Nekem nem volt arra szükségem, mondjuk erre sem. 🙂

    @kleinguru: Nem.

  8. @kleinguru:

    Létezik hozzá Homebridge plugin, le kéne tesztelni.

  9. Több egységet lehet használni egyszerre egy alkalmazással ? Gondolok itt arra hogy a lakás két pontjába lerakni egy ilyet? Pl konyha illetve szoba….. tehát egyként kezeli az alkalmazás ha kettő eszköz van?

  10. Jadeye: Szerintem nem, mert kb egy 15 éves videómagnó! De a programját csak a távirányítóról lehetett elérni.. Így csak az alap funkciók vannak..

  11. Kicsit elsiklottam a kérdésed felett. Univerzálisal nem próbáltam, vagyis amivel próbáltam azzal nem működött, azt mondták hogy jobb minőségűt kell venni, ami 2000-3000 Ft. Akkor inkább már ezt 5000-ért

  12. @Put2: ebay, a videó típusára keresve, csak távirányítót?

  13. Csak az kéne… De nem találtam távirányitót ebay-en. Azért érdekelt ez a dolog mert nem drága és azt hittem, hogy mindenre jó. Vagyis minden esetben jó. De ha a távirányító nélkül nem lehet párosítani akkor nem veszem meg. Akkor marad a manuális gombnyomás ????

  14. @Nrbrtbgg: Igen, de nem próbáltam.

  15. Sziasztok!
    A Wish-en 3738.-ft
    Free shipping????

  16. Abban tud valaki segíteni hogy melyik konnektort lehet wifin és mobilnettel is távolról vezérelni? Hogyha például nem vagyok otthon akkor egy lámpát fel tudjak kapcsolni. Vagy hogyha meg veszem ennek a nagy testvérét akkor ahhoz lehet párosítani bármelyik konnektort ami wifis és akkor ennek az appjában lehet azt is használni?

  17. @stei: Wemo-t pl, de szerintem a tplink-nek is van ilyenje.

  18. Akkor szerinted ezt a fajtát amit belinkelek akkor csak sima wifi-röl lehet?

    És a Broadlink RM Pro ezt nem tudja vezérelni mert csak infrát tud?
    Infrás konnektor nem létezik?

  19. @stei: @stei: nem tudom, én ezt nem próbáltam.

  20. Akkor rajtam a sor

  21. @propergsm: Aliexpressen meg 11.29 USD ingyenes szállítással…

  22. Nekem a nagytestvér RM Pro van (infra+315+433mhz), csak pozitívan tudok nyilatkozni.

    Garázskapu nyitásra használom, nagyon könnyen rá lehetett tanítani a 433-as távirányítót. Rádiós teljesítménye kiváló, igen messziről érzékelhető a jele. Persze ugrókódos távot nem fog kezelni, hiszen mindig csak a betanított kódsorozatot játssza vissza.

    HomeKit-tel és HomeBridge-gel kompatibilis, bár még nem hoztam össze, pedig óráról irányítani igen menő.

    @admin: nagyon jó lenne ez a vendégblogger cikk, ha kérhetem legyen már jó részletes. 🙂

  23. @stei: Ezek általában úgy működnek, hogy meg kell adni az otthoni hálózat wifi jelszavát, azzal kimennek az internetre, és felcsatlakoznak egy kínai szerverre. A telefon is a szerverrel kommunikál, tehát innentől akárhol lehetsz, otthon vagy úton, bárhonnan tudod vezérelni az okos konnektort. Viszont a wifis cuccokkal az a probléma, hogy drágák. Tehát ha sok ilyen kell, jobban jársz egy 433MHz-es konnektorcsaláddal, amit bármelyik hipermarketben vagy barkácsboltban be lehet szerezni, 3db-os szett kerül ~4000Ft-ba. Ezt pedig a jelenlegi írásban emlegetett BroadLink vezérlővel (azt átjáróként használva) ugyanúgy tudod működtetni, mint a wifis konnektort (csak másik appból). De a Broadlinknél sokkal olcsóbban is össze lehet rakni elemekből wifi-IR-RF átjárót, a kulcsszó az ESP8266. 🙂

  24. @rgbx: Természetesen a “nagyobb” Broadlinkre gondoltam.

  25. Azt rendeltem meg. Én is erre a konnektor pakkra gondoltam.

  26. Nekem is a Broadlink RM Pro van, redőnymozgató motorokhoz használom. Megbízható cucc. Az Aliexpressen vettem 6800Ft-ért.

  27. Sziasztok!
    A klíma távoli vezérléshez elég ez a mini ? vagy ahoz a PRO kell?! Köszi előre is

  28. Ha rendel valaki ,nekem is kellene 1
    Magyarországon ezt nem lehet valahol kapni ?

  29. @szebiboy:

    elég

  30. @cabrio01:

    De lehet, én 10.000Ft-ért találtam 🙂

  31. @Sziszi:

    Amint megérkezik ki szeretném próbálni. Elvileg a syno nasra van csomag, amivel működik a homebridge.
    Ha tudsz hozzá épkézláb leírást azt szívesen venném.

    @admin
    Mikorra várható a vendégblog az említett témában?

  32. @kleinguru: Felviszem ma a blogra és szerintem vasárnap 🙂 Syno csomagot belinkelnéd?

  33. Köszönöm a választ Sziszi!

  34. Gondolom, ha dual router 5 GHz-es Wifi-n vagyok, akkor ahhoz, hogy használi tudjam, ahhoz át kell vàlltanom a 2.4 GHz-es hálózatra? Jól sejtem vagy konfig után tudom használni mert a dual router milyet működhet? Nem akartam úgy megrendelni, hogy nem tudom róla az összes infót, mert az IOS-es eszközeim mind a gyorsabb 5ghz-és frekvencián futnak.

    Kömszönöm a válaszokat és az észrevételeiteket

  35. @byron: szerintem mindkét hálózat ott van nálad, csak ami képes 5 GHz-re az arra csatlakozik, ami meg nem, az 2.4-re. Így nem lesz szerintem gond.

  36. @admin: köszönöm!

  37. Jelentem megjött és tökéletesen működik. Homebridge-ell is jól használható, ha lesz időm lehet születik belőle egy vendég blogger cikk, persze ha van rá igény!

  38. @Sziszi: Arra mindig van igény 🙂

  39. @Sziszi: Kíváncsian várjuk!

  40. Sziasztok abban tudna nekem valaki segíteni hogy vettem egy Broadlink RM prot és az Apple nek a home programjával össze lehet hozni valahogy , hogy Siri vel lehessen irányítani? köszönöm

  41. @mikes:
    @stei:

    Épp most küldtem el a cikket 🙂

  42. @admin
    @Jadeye

    Lehet tudni mikor lesz kinn a cikk?

    @Sziszi
    Nagyon szépen köszönjük!

  43. A Synologyval sikerült valakinek összehoznia a Homebridget?

  44. Sziasztok!

    Létezik olyan eszköz, ami hasonló képességekkel bírt, csak rádiós távirányító helyettesítésére alkalmas?

    Előre is köszi!

  45. Hali mindenki!
    Nekem van kettő rm mini 3 és olyan probléma merült fel, hogy az egyiket 1 éve vettem, betanítottam rá az egyik klímát, tökéletesen üzemel minden funkciója úgy ahogyan annak kell, a másikat a napokban és ugyan olyan klímát kellene vezérelnie ugyan azzal a távirányítóval tanítottam be, viszont egy tök gagyi kezelőfelületet talál rá, amivel semmit sem tudok irányítani, csak ki-be kapcsolni (azt is csak néha). A kérdés az lenne, hogyan tudnám a régebbi kezelő felületet klónozni az új rm-re, hogy ugyanaz a felület legyen mind2?


Add a Comment