fbpx Skip to content

Az Apple ma este elérhetővé tette az iOS 17.4, iPadOS 17.4 és tvOS 17.4 első bétáit – majd január 29-én a watchOS 10.4 és macOS 14.4 build is megérkezett, illetve 30-án jött egy frissített build az iOS 17.4 esetén.

Az iOS és iPadOS 17.4 több fontos változást is magával hoz az Európai Unióban élők számára: például a Safari a legelső indításakor figyelmeztet arra, hogy beállíthatunk majd másik böngészőt alapértelmezettként helyette, másrészt pedig az Apple lehetővé fogja tenni, hogy az App Store-on kívüli alkalmazásboltokból is telepíthessünk appokat. Az ezek bejelentéséről szóló cikkünket hamarosan frissítjük majd a cég sajtóközleményének magyar fordításával.

iOS 17.4 beta 1

Az új build verziószáma 21E5184k.

Miért nincs már béta profil vagy IPSW letöltési link a cikkben?

Egyrészt az Apple még 2022 nyarán lépett a letöltési linkeket megosztó oldalak ellen (bár a letöltés bejelentkezéshez kötése egyszerűbb lett volna), másrészt pedig az iOS 16.4 megjelenésével át is alakította a bétákhoz való hozzáférést, jelentősen egyszerűsítve azt.

Ráadásul ennek folyományaként a cég most már a fejlesztői bétákat is odaadja bárkinek, ha az illető egyszer már bejelentkezett a developer.apple.com-on az Apple ID-jával és elfogadta a fejlesztői feltételeket (ehhez korábban ki kellett fizetni a fejlesztői program éves díját). Ezután egyszerűen a Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

Ez utóbbiról bővebben: Változtatott az Apple: már az éves díj nélkül is elérhetőek a fejlesztői béták!

iPadOS 17.4 beta 1

Az új build verziószáma 21E5184i.

Az iPad esetén a Beállítások appban az Általános > Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

watchOS 10.4 beta 1

Az új build verziószáma 21T5185g.

Az Apple Watch esetén az iPhone-on a Watch appban a Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

tvOS 17.4 beta 1

Az új build verziószáma 21L5195h.

Az Apple TV esetén a Beállításokban a Rendszer > Szoftverfrissítések alatt megjelenő Bétafrissítések letöltése opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

macOS Sonoma 14.4 beta 1

Az új build verziószáma 23E5180j.

A macOS Ventura 13.4 és újabb verziók esetén a Rendszerbeállításokban az Általános > Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van a beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 17 béta: a leggyakrabban feltett kérdések – újdonságok, megjelenés ideje, letöltés.

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 17-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, az iPadOS 17-ről szólóakat itt, a watchOS 10-ről szólókat meg itt, a tvOS 17-ről készülteket itt, a macOS Sonoma kapcsán pedig itt olvashatsz.

[newsletter_signup_form id=11]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for hiper hiper says:

    tvOS 17.4

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mármint? ja látom. :smiley: javítottam, köszi!

  3. Avatar for hiper hiper says:

    watchOS 10.4 és macOS 14.4 muxik

  4. Avatar for gunar gunar says:

    Nekem van megint vmi frissítésem és már fent a 17.4 beta 1 v lemaradtam vmiről?
    Más:
    a múltkori hibásan kikerült beta óta, nálam windows11 alatt több törlés és újra telepítés után sem látja a rádugott iPhone-okat az iTunes és nem jöttem még rá mi okozhatja. esetleg nem járt még így vki és tudja a megoldást? Pedig akkor azzal csináltam meg.

  5. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    frissített build jött belőle.

    de pontosan mit töröltél? a készülékeket restore-oltad, vagy az iTunes-t? ha utóbbi, akkor kivétel nélkül az összes Apple szoftvert uninstalláltad, majd a gép újraindítása után telepítetted fel újból?

  6. Avatar for gunar gunar says:

    Amikor a múltkor kijött ugye a hibás verzó és nekem benne ragadt az állandó restartban, DFU-ból helyreállítottam ezen a gépen és visszatettem egy mentést, jelszavasat, sajnos csak egy régi volt de zömmel visszakaptam a telót. Ám most akartam készíteni egy új mentést és nem látja a telómat az iTunes és nem csak ezt, hanem egyiket sem. Uninstall és restart, majd megint telepítettem az iTunes-t, de a helyzet változatlan, már a revo uninstallal is megpróbáltam, hogy minden szutymákot amit hagy esetleg az leszedi, de most sem látszik az iTunes-ban iPhone ha összedugom a géppel.
    Másik gépen lévő iTunes látja és itt elvesztem, mert ilyennel nem futottam még össze eddig.
    Ja az iMazing simán látja, de az ugye free verzió és nem csinál olyan átfogó mentést, mint az iTunes jelszavasa, ha jól tudom. Ja és nem is úgy néz ki a telepítés után, mint a másik gépen, pedig ugyan azt telepítettem mindkettőre :thinking:

  7. Avatar for hiper hiper says:

    iOS 17.4 beta 1

    A build verziószáma 21E5184i. helyett van 21E5184k

  8. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    továbbra is az a kérdésem, hogy:

  9. Avatar for gunar gunar says:

    Kb csak az iTunes amit Apple szoftvert használok, mert ugye az iMazing nem az övék. a Revo Uninstall meg kb mindent is leszed ami kapcsolatos vele, elvileg.
    Amit azóta kiderítettem, hogy ha rendszergazda módban indítom akkor minden ok, ha simán mint eddig akkor nem lát Apple eszközt egyet sem, bármit dugok rá kb. Ja rendszergazdaként lett telepítve is és felhasználó fiókkal használom, de a másik PC detto, ergo nem jöttem még mindig rá, mi változott, mert régen is pont úgy használtam, ahogy most nem tudom.

  10. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    még egyszer leírom: az ÖSSZES Apple szoftvert uninstalláld: Bonjour, Apple Mobile Device Support, iTunes, stb. MINDET. aztán reboot. és utána telepítsd fel újból.

  11. Avatar for gunar gunar says:

    Feladom, indítgatom ezután majd rendszergazda módban mindig, mert nem lett jó úgy sem ahogy írtad, kizárólag elsőre, majd utána visszaállt a “hibás” állapot megint. A megjelenése sem azonos a két állapotnak, más a kezdő képe is.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for hiper Avatar for Jadeye Avatar for gunar